24. Kényszermunka

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

No amikor magam maradtam a helységben, eszembe jutott, elég sok minden, hogy már hamarabb el kellett volna nekem mondani. Hát először is kezdem azzal, hogy a háború nagyon sok mindent szül. Még többet a front. Többek között én most azt akarom elmondani, hogy születtek ilyen úgynevezett fűzfapoéták, akiknek a szerzeményük szétterjedt a fronton. Most többek között én nem egy egészet tudok elmondani, bárcsak el tudnám énekelni, ha nem az a bizonyos firhangom lenne, de így ha megengedik elmondom, amit tudok még belőle. Azt mondja:

Tábori rajz, 1943

Hát többet én ebből nem tudok elmondani, mert nem emlékszem rá. De ez úgy az ütegben is ilyen kedvenc fronti dal volt, és énekelték nagyon sokan. Most a másik dolog az, hogy amikor Komáromban voltunk, engem egy páran kécskeiek meglátogattak, többek között Lovas László, akivel egyidősek voltunk, és együtt jártunk iskolába. Most az egyik fia tanár, úgy tudom tornatanár. A feleségének ott a temető mellett van kozmetikai üzlete. A másik volt egy ókécskei, Szényei Károly. Akkor volt Laczkó Imre. Ő nekem a második unokatestvérem is volt. A fia a kis Kopasz szintén Laczkó Imre, akinek van arra egy kis "kunyhója" a posta mellett. És ki is volt még? Nem emlékszem már rá, de még voltak egy páran.

Most volt ezek között olyan is, aki bizony éhen keresett fel engemet. Hát hála a jó Istennek, hát aki éhes volt, sőt aki nem is volt éhes, de itt ennivalót adtunk nekik. No előfordult az, hogy előre bocsássam, itt nekünk, akik tisztek, tiszthelyettesek, akiknek a családjuk ott volt, volt egy igazolásuk, tudniillik amikor közeledtek az oroszok Komáromhoz, hát akkor már sajnos a nyilasok szedték össze a népet, főleg az asszonynépet, és vitték Komárom határába ilyen harckocsi árok ásásra.

Hát az én feleségemnek, anyósomnak is volt ez a mentesítő igazolása, de amilyen törvénytisztelők voltak a nyilasok, egyszer haza megyek, és azzal fogadnak a háziak, meg az anyósom, hogy a feleségemet a nyilasok elvitték harckocsi árkot ásni. Hát elfogott a düh, mert közben, mielőtt hazamentem volna légiriadó volt, és elég sokat lövöldöztünk. Hát nem tudtam, hogy merre lehetnek, visszaszaladtam a tüzelőállásba, és mondom az ütegparancsnoknak, hogy mi a helyzet. Azt mondja, javasolna ő nekem valamit. Szedjek össze egy jó pár embert, fegyverrel persze, ültessem fel egy teherkocsira, és menjünk, keressük meg.

Így is volt. Önként jelentkezőkből, hát tíz körül jelentkeztek, hát inkább többen voltak, mint tízen, és elmentünk. Meg is találtuk a feleségemet az árokásás közben, úgy hogy ilyen jó az egyes főútvonaltól délre Komárom és Szőny között. No most majdnem hasonlóan, mint a tizenöt éves nyilasok a hídon, kezdtek ott beszélni velem. De a katonáim tudták, hogy mit csináljanak, és én azt mondtam, hogy ha a pofájukat be nem fogják, és az én menyasszonyomat azonnal el nem engedik, én szétlövetem magukat ripityára! Akkor ők elengedték. Mondja a menyasszonyom, mikor mentünk vissza Komáromba, hogy hát bizony a légiriadó alatt, amikor lőttünk, hát őkörülöttük a mi szilánkjaink potyogtak le, de védekeztek ellene. Ezen jót nevettünk utólag, mert a lapátot a fejük fölé tartották. Ez így volt.

Most van még egy másik dolog, amit szeretnék itt közbe szúrva elmondani, szintén nem időben mondtam el. Hogy kaptam én postát. Írt az apám, aki szintén katona volt, 1893-as születésű volt, tehát olyan ötven évet csak éppen be nem töltötte, és írta, hogy a bátyámról is tud, mert ő akkor én nem is tudom valahol Körmend környékén volt, és onnan írt. Megírta a bátyámnak a címét. Az apámnak válaszoltam én a levelére. Pár levelet váltottunk az apámmal egymással. A bátyám is írt, az meg, ha jól emlékszem pedig, megvannak a leveleik, Nádasdról vagy honnan? Na az is írja, bár az apám is írta már, hogy vele van – ugye a bátyám már nős volt és az is őrmester volt, igaz hogy valahogy nemrégiben léptették elő őt is őrmesternek, és írja az apám a bátyám címét – de vele volt mondom a felesége, a két lánya, az anyósa és a feleségének az öccse. Tehát ők is négyen voltak. Ő is meg az apám is megírta a bátyámnak a címét.

A bátyám erre fel írta a levelet, hogy az apám meg megadta az én címemet. Majd kaptam az öcsémtől tábori lapot, az meg hadapród őrmester volt, és valahol az Ipoly... no ezt nem írta ő, nem volt szabad akkor írni akkor, már így akik Magyarországon is akik fronton voltunk, az öcsém az apám és a bátyám megírhatták, hogy hol vannak. De az öcsém se írhatta meg. No most azzal is egy pár levelet váltottunk. Majd egyszer írja az apám, hogy Duka Iván nevű szintén hadapród őrmester írt neki, mert megtalálta az öcsém holmijában apám címét, és írta, hogy az öcsém eltűnt. Hát az apám megírta énnekem, azt mondta, hogy ő viszont írt a Duka hadapródnak a tábori számára, és azt írta vissza megírta az én címemet is Komáromban. Hogy ha valamit tudnak az öcsémről, vagy őneki, vagy énnekem, de még jobb volna, ha mindkettőnknek megírnák. No ez a Duka Iván írt is nekem egy tábori lapot, ez is meg van még, és mondta, hogy sajnos nem tudják, hogy az öcsémmel mi van. A későbbiek folyamán elmondom azt, hogy az öcsém hogy s mint került haza.

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.