25. Hangos éjszakák

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Még egy epizódot el akarok mondani. Esténként tudniillik, amikor én hazamentem, a konyhába mentem be, lecsatoltam a derékszíjamat, és pisztolyostól felakasztottam a fogasra. Este, néha korábban, néha későbben, amikor le akartunk feküdni, hát a feleségemnek ki kellett menni, hát a dolgát lefekvés előtt elvégezni, és fürdőszoba nem volt ott. Hát amikor kimentünk, balkéz felől nem olyan nagyon messze volt a WC. Hát én kikísértem a sötét volt, nem mert egyedül kimenni.

Az egyik alkalommal, amikor kimentünk a sötétbe az istálló felől, – mert a WC balra volt, az istálló jobbra volt, előtte állt mindig a gazdának a kifogott kocsija – és lépéseket hallottunk. Feleségem elsivalkodja magát, én már közben szaladtam be a pisztolyomért. Hát semmi sincs. Hallgatózunk ott, végül a töltött pisztollyal a kezemben körbejártam az udvart. Semmi sehol semmi. Vissza bementünk, lefeküdtünk.

Majd egy másik alkalommal, akkor volt esős idő, eső nem esett, de sár volt. Ja, utána, amikor kikísértem a feleségemet, mindig a karomra akasztottam a derékszíjat a pisztollyal, de nem volt semmi napokon keresztül sokáig, meguntam. A feleségemre ráparancsoltam, ha mégis hasonló eset előfordul, ne sivalkodjon, én is hallom, és akkor én már szaladok be a pisztolyért. De ő ragaszkodott hozzá, hogy vigyem. Mondom, egy idő után meguntam, bent hagytam a pisztolyt.

Megyünk ki, a sárban tocsogó lépéseket hallottunk megint. Feleségem meg is fogadta a szavamat, és visszaszaladtam a pisztolyért, hozom, kezemben a pisztollyal hallgatózunk. Egyszer hallunk egy tocsogást, lépéseket, meg egy olyan elesést, sárba való elesést. Hát akkor nekem már a kezemben volt a pisztoly, és minden további nélkül arra lőttem. Majdnem az egész tárat kilőttem, hát ha éppen kiürült volna volt még egy tár a pisztolytáskában, de nem hallottunk semmit. Reggel megláttuk a nyomokat, az istállóból vezetett ki, és a pasas, aki ott járt, keresztülesett a kocsirúdon.

No ez elmúlt, utána megint eltelt elég sok idő, de még ez akkor történt, amikor hó volt, abban az időben. No most egyszer mikor így kikísérem a feleségemet, a holdvilág nagyon erősen világított, sütött, és szemben velünk egyszer látjuk mind a ketten, hogy mintha német katonák jönnének vízért, szánkót húztak. Hárman vagy négyen voltak, nem tudom. Amikor úgy érnek, hogy már mi láttunk, akkor, hogy az út felé haladtak, az Isten nyilát, vízért jönnek – azt gondoltuk– szánkóval.

Hanem egy disznónak a két hátsó lábára kötél kötve, hanyatt, azt húzták! A disznónak a négy lába felállt. Mi az Isten, megint szaladok be a pisztolyért, igen ám, de ők is észrevettek bennünket, és akkor már az Igmándi úti kapun kiszaladtak! Én utánuk! Ahogy Komárom centruma felé szaladtunk – mert a ház hogy mondjam én, így háttal volt, nem a frontjával, hanem a hátuljával, hátra voltak az ablakok a szobákból, úgyhogy elég hosszú ház volt.

A szomszéd háznak a kerítése meg a mi házunk végénél a város felől eső végénél, majdnem egy méterrel bentebb volt. Hát én elszaladtam még a szomszéd házig is, de igen ám, sehol nem látok senkit, semmit. Hát visszamentem, lefeküdtünk. Reggel látjuk, a nyomok tisztán látszottak, és abban a beszögellésben, ott álltak, és még a szánkónak a nyoma is ott volt. No mondom, jól néztem volna ki, hiába volt ott a pisztoly a kezemben, fejbe vágtak volna. Ez is elmúlt.

No most azt is szükségesnek tartom elmondani, hogy azok a bizonyos Mari nénik, amikről már egy fronti elbeszélésemben is beszéltem, ezek a könnyű, kétfedelű repülőgépek, ezek szinte rendszeresen éjszakánként zavarórepüléseket végeztek a város felett. No most, hát amikor én is nem voltam szolgálatban és otthon aludtam, a feleségemmel és az anyósommal egy szobában aludtunk, felébresztettek, hogy a Mari néni már megint! Tudniillik a Mari néni egy olyan tizenöt-húsz percig repkedett a város felett, majd mielőtt elköszönt volna, két ugyanolyan tűzbombát, mint amilyet a fronton az ütegre rádobáltak, egy olyan öt kilósig, lehajítottak és elmentek.

Én meg nagyon sokszor, hát ugye álmos voltam, mondom, jól van, hát hagyjanak már engem aludni! De sokszor hol az egyik, hol a másik: Már nagyon közel van! Nem bánom én mondom akárhol is van, de én aludni szeretnék! No az egyik alkalommal a repkedés után egy ilyen rettentő nagy csattanás volt egész közel, úgyhogy még fel is ugrottak, a feleségem is meg az anyósom is. A sógor akkor már katona volt, nem volt ott. Hát ez már egész közel hajította le a bombáját! Nem bánom én akármilyen közel! Alig bírtam lecsendesíteni őket, a végén hajnaltájban mégis elaludtunk.

Reggel megint a háziak ébresztenek bennünket, hogy menjünk már ki! Kimegyünk, hát WC sehol. Telitalálat érte! Hát még talán a háztetőn is volt, a verandának az ablakai az istálló eleje, mind csupa gané volt! Hát a végén én nem tudtam [ott maradni], elszörnyülköztek ott, azzal hagytam ott az asszonyokat ott, hogy én inkább kimegyek a tüzelőállásba, mert én ezt nem hallgatom, még két óra múlva is! Hát ezt tartottam szükségesnek elmondani.

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.