27. Kivonulás Komáromból

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Nagyhéten, nem tudom, hogy melyik nap, szerdán-e vagy csütörtökön, kaptuk a menetkészültségi parancsot. Hát 1945. január elsején jött ki a rendelkezés, hogy minden tizennyolcadik évet betöltött – hatvan évesig – köteles bevonulni katonának. Nos a sógorom, mert azt még nem említettem, hogy az egyik alkalommal, nem tudom hány hónappal előtte, találkoztam kécskeiekkel, akik hát egy kis kenyérért, ezért-azért mászkáltak Pestről, és azok mesélték, hogy a feleségemnek a bátyja, a sógorom, Mészáros Mihály is Pesten van. Tudják-e hol van? Hogyne tudnák! Szoktak találkozni. Mondják meg, hogy ott vagyunk, jöjjön el. Eljött az is. Már betöltötte január elsején a tizennyolc évet, bevonult katonának, hozzánk természetesen, én elintéztem, hogy az ütegünkhöz osszák be.

Ott az volt az ő beosztása, hogy ha menetkészültség lesz, akkor az anyjáról ő gondoskodjon. No mostan énnekem volt egy szolgálati motorom, egy 350-es Puch motor. Hát a feleségemet, hát akkor még menyasszonyomat, majd én viszem magammal. Ugyanakkor elintéztem én az ütegben azt is, hogy ha olyan lesz a menet, hogy előtte a vonat indul el, majd később a tűzlépcső, hát nekem a tűzlépcsőt kellett megvárni, viszont a sógorom meg kapott egy lovas kocsit, hogy ő az anyjával azon menjen.

Természetesen, amit vinni kellett, az üteg dolgát, hát azt is megpakolták. Hát ez úgy volt, hogy az üteg azt a parancsot kapta, hogy menjen át Észak-Komáromba, másfelé nem is tudtunk volna menni, mert Szőnynél is oroszok voltak, meg Győrben is oroszok voltak, és ott Érsekújvár legyen a legközelebbi cél. A vonatnak. Nekünk, a tűzlépcsőnek pedig ha átmentünk Észak-Komáromba, onnan a Dunával párhuzamosan balra vezetett egy út, a Dunától lehetett az mennyire, száz méterre, kétszáz méterre? Nem tudom. A lényeg az, hogy onnan valami tizenvalahány kilométerre, igencsak úgy, csak úgy Áccsal szemben lehetett egy kis falu, úgy emlékszem Ekel nevű falu. Nem biztos, hogy úgy hívták. Nekünk ott kell tüzelőállást foglalni, a tűzlépcsőnek, és ott várjuk be az oroszokat.

No most, hát az volt a helyzet, hogy akkor bizony már aknával, tüzérségi gránátokkal rettenetesen lőtték Komáromot. Hát főleg a hidat, mert Komáromból még csak azon keresztül lehetett menni. De akkor a környéket is találatok érték, és én rettenetesen féltem motorral, mert nekem az üteg végén kellett mennem, mint gépkocsi műszaki tiszthelyettesnek. Hát Úr Isten az üteggel rettentő lassan tudunk haladni!

Azt gondoltam, hogy átszaladok a feleségemmel a hídon Észak-Komáromba. Igen ám, de a tűzvezető tiszt, az azt mondta, hogy ezt nem tehetem meg! Nekem utána kell az ütegnek mennem! No elindult az üteg. Mi a feleségemmel maradtunk, és amikor úgy gondoltam, hogy körülbelül átért már az üteg a hídon, akkor mi is nekiindultunk. Mint a fergeteg úgy mentünk fél Komáromon keresztül, meg indultunk rá a hídra. Hanem a hídon utolértünk egy Tigrist, német harckocsit. Hát nem tudtam én se jobbról, se balról elkerülni, megelőzni. Mentünk utána. Én a motorral, szerintem nagyon lassan.

Körülbelül a híd közepén jártunk, hogy előbb vagy utóbb, nem tudnám már megmondani, mert mondom, hogy jobbról-balról mindenütt csattogtak vízbe, hídon, a híd vastraverzein a lövedékek. Amikor egyszer az előttünk haladó Tigrisnek a jobb oldali lánctalpát érte a találat, az szétszakadt. Tehát nem tudott tovább menni. Atya Úr Isten, behúzom a kuplungot, a kuplung kiszakadt, a bovden. Hát igazság szerint el kellett volna nekem indulni kuplung nélkül is, de hát ott nem is tudtam gondolkozni, úgy féltem. A feleségem is leugrott. Hát én nem tudom, hogy mennyi, de olyan száz kilón felül volt a Puch, azt felemeltük a gyalogjáróra ott a vastraverzek alatt, és mint az őrültek, szaladtunk át a nagy hídon, a kis szigeten, a kis hídon. Azt hittem már, hogy a lelkem kiszakad az erőlködéstől.

No ott egy nagy háznak az árnyékában, ahol úgy gondoltam, hogy nem ér bennünket találat, sikerült egy kis hogyhívjákot kötni az acél bovdenen, hát szerszámom volt, csak időm szerintem nem. Sikerült a bovdent visszakötni úgy, hogy el tudtunk indulni. El is értünk, utolértük, az üteget, és ott a kövesút mellett foglaltunk tüzelőállást, igencsak Áccsal szemben lehettünk. Mi beláttunk a faluba, és az ütegparancsnokunk az osztályparancsnokkal érintkezésben volt rádión, hamar gyorsan telefont is építettek ki oda a faluba. Pár kilométerre lehetett a Dunától és a tüzelőállástól.

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.