Bevezetés

1971. nyarán találkoztam először az akkor 65. éves Borsos Miklós (továbbiakban B. M.) szobrászművésszel. Mindketten augusztusban születtünk, de én harminc évvel később. E találkozás, s az ezt követő húszévi kapcsolat minden bizonnyal életem legmaradandóbb élménye marad. Ezen időszak alatt láthattam új művek születését, bepillanthattam B. M. műhelytitkainak világába. B. M.-től tanultam meg a lényegre látást, a művek iránti igényességet, a művészet szépségének érzékelését. Ha B. M.-hoz indultam úgy éreztem, a művészet szentélyébe megyek. De a légkör, mely otthonát jellemezte nem templomi, hanem barátságos, meghitt volt. Higgadtság, nyugalom, jókedv, mély életbölcselet és humánum sugárzott egyéniségéből.

Reménykedtem, hogy e vendéglátás igen hosszú ideig tart majd, de sajnos 1990. január 27-én B. M. meghalt. Szellemileg az utolsó percig friss maradt, rajzoláshoz, olvasáshoz magas kora ellenére még nem használt szemüveget! De úgy látszik szíve (csak) elfáradt. Számomra kitüntetés volt B. M. szűk baráti köréhez tartozni, s mélyen érintett váratlan halála. Nem írónak születtem, orvos vagyok, így e kis könyv sem irodalmi alkotás, hanem naplószerű krónikája B. M.-nál tett látogatásoknak, beszélgetéseknek, élményeknek. Ha írásom sokszor szubjektív hangvételű, annak oka, hogy B. M.-ról nem lehet beszélni érzelmek nélkül. B. M. európai nagyságrendű művész volt. Művészetéről szakkönyvek is íródtak. Az én naplóm célja, ne vesszenek feledés homályába B. M. közvetlen megnyilvánulásai, gondolatai, emberi nagysága.