Prológus

Óceániától Afrikáig, Ázsiától Európáig utazgatva találkoztam az ember teremtette kultúra csodáival, s nyilvánvalóvá vált, hogy az Ó- és Újtestamentumi könyvek, a Korán szúrái és Buddha szútrái olvastán az elvetemült gazember lett, és az is, hogy az ember elindult az emberré válás útján. S hogy "nehéz az emberré levés" - tapasztalta már Buddha is, mert az ember elkövette mindazt, amit csak elkövethetett: felemelőt és gyalázatost.

A kereszténység európai hagyományaitól távol Indiában, Kínában és Távol-Keleten bepillanthattam a bráhmanizmus, a buddhizmus, a kínai univerzizmus gyakorlatába, s amikor először elolvastam a Koránt: az élmény hatalmába kerített. Átkeltem a Vörös-tengeren, mezopotámiai, babiloni tájakon jártam a sivatagokban, beduin oázisokban, berberek, tueregek között. Indiai, indonéz, maláj, ceyloni, egyiptomi, szíriai, marokkói és más utazások után Iránba is eljutottam.

S a mohamedi iszlám ragyogása vett körül mindenütt.

Anatólián keresztül az iráni határövezetbe érkeztünk, csak a Hold és az Ararát hóborította csúcsa fehérlett: előttünk a bibliai táj, Noé és az özönvíz történetének levegője vett körül bennünket.

- Miért utaznak Iránba? - nézett csadort viselő feleségemre a perzsa bevándorlási tisztviselő.

- Turisták vagyunk - feleltem.

Kézitáskámat nyitotta ki, a magyar nyelvű Koránt emelte ki, s érdeklődéssel nézett rám.

- Maguk ezt olvassák?

- Igen, uram. Számos iszlám országot meglátogattunk már.

- Üdvözlöm Önöket az Iráni Iszlám Köztársaságban - mondta melegséget árasztva felénk.

Mi ez az érzés, a mohamedi iszlám - egymilliárd muzulmán számára?

A kérdésre kerestem a választ, az előző két évtizedben, ahol csak megfordultam, az iszlám világban.