Kristó Tibor
Napnyugatra tartok
Versek
Pallas-Akadémia Könyvkiadó
2009
TARTALOM
Verscsinálás Verscsinálás Nahát ez kipattant folyik mint a vér melegét még érzem fejemben hová bújt el vajon az a sor hiszen pontosan talált rá egy rím hulladoznak a szavak keress másokat helyettük nézd meg maradt-e azokhoz hasonlatos a placentában Istenem miért kínozol tovább hiszen most már bóbiskolnék nem elég ha magamnak s bennem marad a Vers minek kell még leírni is zuhog megint zeng suhog mint az angyalszárny az ocsúját úgyis félredobod olyan édesen fogan a gondolat hogy újra álomba szenderednék ahogy jött az idea úgy megint el is szállt jönnek ördögiek is kínoznak gyötörnek miattuk kelek reggelente sajgó testtel vérvörös szemekkel vidd elő a sort az elejére akár ötössel is zárulhat a szakasz mit számít az hogy az előbbiek hatszótagúak lényeg hogy egymásra bólintsanak ne ragaszkodj föltétlen rímekhez hagyd hogy bomoljon a gondolat-gomolyag magától most akár zárni is lehetne egy feszesebb sorral de minek ha a többiek is tömörek kalapáld inkább jambikussá a zárást míg még meleg lehetőleg mellőzd a névelőket néha passzol a ragrím is mégse maradjon ha megismétled a két első sort talán talál és nyomatékol most aztán felgyújthatod a villanyt s kezdheted írni a Verset míg elfelejtenéd. De kinek ó Uram s minek... Újraélt hónapok Január ijesztőn rideg vagy január mélységed szédületes közelben hideg bálteremben Február a szél a szél a szél ripsz-ropsz rabló ront az ólnak fák közé hullt a Holdkorong Március az a Nagy Mozdulat derengő sejtésben Április mintha a folyó mélyén járnék két part között lelkem áradón a zsenik ilyenkor születnek (miféle utóáradást hírelnek valaki most is fentről nézi Május sejtelmesen kacsint a tó gyöngyvirág - sok fehér gránát amott jön Szinyei Merse a Nap ösvényét földig verte Június égre vetül felhő-térkép Július járnék buja tájadon hajmeződbe rejteznék hónod alatt dús pázsit lábad csábos hajlatán mit művelnék combodon epret szednék melleden domb alatt a domb alatt Augusztus fülem mellett eldong a nyár érzem megrohan a vágy fenyít fegyelmez Augusztus Szeptember rángathatnak nagy Október sárgára hányta magát a fűz November hullatják szőrüket December legbensőbb mélyemben Napnyugatra tartok Ott hol én lakom Ott hol én lakom Látni Őt bár vaksin megkínzott állatok Óda a folyóhoz verseimben szépen folyt az Olt hová lettek folyóm vonzó bájaid kicsi patakom szép vizem Oltom a lúdtoll is mely árkusokra írt Pihenő Nagy Pál Zoltán felvétele alá boglyába rakták gondjukat pedig a táj oly édeni ülnek ketten a Nyár ölén a boglya éjjelre kinn marad Együgyű vers úgy ül főnököm a széken erősíti a fát a bog az öreg gróf milyen koros - s mert minden bambát kerülök Vajon ki jön... egyre nehezebb a toll vajon ki jön Hódolat Szegednek nem öveznek Nagy-Antillák a dóm-városban fura hazárd- hol terét nézi Dugonics Vojázs a francba "állítsátok meg a Földet Pörgesd meg Rege a tollról ki tollal tollal tollal tollal tollal tollal tollal Szabadon az ifjúságról Bene Ferenc emlékére az volt az ifjúság csak egy napig tartott másnap véget ért az ifjúság Variációk a tömegről a tömeget a tömeg súlyát már a tömeg néha félrehúz a tömeget nem kitalálták Fázzunk-e a Nyerges alatt? fáznak és fázunk fázunk és fázunk fázzunk csak fázzunk fázzunk ne fázzunk Intés az erdőirtókhoz a legnagyobb fát kivágtátok kezdhetitek öldökölni a csemetéket de tehettek még addig (is) valamit Erdőalji regiment maradtak a bokrok Születésem baleset szüleim engem elfuseráltak születésem egy nagy baleset feldúlt telkén (még) füstölt az avar Magamra lelni... kihűlnek lassan a szerelmi fészkek kopár lelkemre a táj fordított csali nélkül pedzőm úsztatom a rímesen szép önkívületben Napnyugatra tartok megyek egyre arra Középkor in-kapuk kankalin Kóros korlap a beteg ismerős lehet sora kolónikus mint szerzőt neve nem szerepel Voks van udvarom az avaron Honosodjatok atyámfiai! vártam ködöt köpültem várom Az ősz engem is elvermel mert a rút is szép nekem mért zsong s miért nem jajong s mert misztikum a frustokom besárgul így az értelem A jóság lovagja Dr. Molnár István emlékére messze jutott már eltűnt korok nyomán nem bújt előle sem hun sem avar hithűn vallotta hogy az is adalék: ásatag csempék tikkadt mezején A tárgyak szerelmese Vámszer Géza emlékére lap szélre rajzolt asztalon még a madár is alább száll nagy marokban kis ceruza itt járt egy ember egykoron - nem akadt fenn a vám-szeren - Fecni-versek fűvön tücsök ül * elvette Eszék * nőm tartja még hölgy alakját * itt nincs se hon se fű se bú * ha jó kedvre derülhetek * lenyelt engem a Nagy Cet * fehér szarka csürrögött Be(l)tájoltan "...a világ lelke bennem is, hétköznapjaimban Fohász hulljatok ránk már csillagok ilyen halált adj istenem ádámséva levitézlett Farkaséj merre szálltál lelkem Nulla fokon bakaruhában voltam tizedes ezredesként érkezett az est billió ősből száll alá a lélek most már hiszem hogy végre ÉN vagyok Pszichéhez ahogy ölellek magamhoz Mózesi kérelem a Folyó vizére de minek is kérni Pilátus bűnbánása Mindenhatóm nézd el bűneimet Ősmozdulat Folyóban Lecke a lélekről olyan Röptére vár... születésem testem rabságában oda Aggó dalom segéd elem mi elűzné aggó dalom (Menny)leirat voltam holtan leszek Kristó Tibor ny. újságíró, szerkesztő, költő (született Csíkszentimrén, 1949. április 11-én.) A bukaresti Újságíróképző Főiskola végzettje (1986). Érettségi után helyettes tanárként dolgozik Gyimesfelsőlokon, Csíkmindszenten, Kászonaltízen, ahol néprajzi múzeumot és képtárat alapít. Hosszabb ideig a Csíki Székely Múzeum munkatársa, 1980-tól 2008-ig a Hargita Népe vezető szerkesztője. Munkái: Felhagyott ösvények (versek, 1993), Csíki néprajzi gyűjtések (1995), Muzsikus Manó (gyermekversek, 1995), Kései leltár (versek, 1995), Falufaggató (riportok, tárcák, 1996), Égő Éden (versek, 1998), Kuláksors (1999), Griffek és varjak (versek, 2003), Fúvósébresztő - Édes Erdély, itt vagyunk (2006), Kaugarit íjak (versek, 2006), Kismesterségek alkonya. A riporter megtér (2008), Napnyugatra tartok (versek, 2009).
Újraélt hónapok
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Napnyugatra tartok
Ott hol én lakom
Látni Őt bár vaksin
Óda a folyóhoz
Pihenő
Együgyű vers
Vajon ki jön...
Hódolat Szegednek
Vojázs a francba
Rege a tollról
Szabadon az ifjúságról
Variációk a tömegről
Fázzunk-e a Nyerges alatt?
Intés az erdőirtókhoz
Erdőalji regiment
Születésem baleset
Magamra lelni...
Napnyugatra tartok
Középkor
Kóros korlap
Voks
Honosodjatok atyámfiai!
Az ősz engem is elvermel
A jóság lovagja
A tárgyak szerelmese
Fecni-versek
Be(l)tájoltan
Fohász
Farkaséj
Nulla fokon
Pszichéhez
Mózesi kérelem
Pilátus bűnbánása
Ősmozdulat
Lecke a lélekről
Röptére vár...
Aggó dalom
(Menny)leirat
ily zord lehetett az Öreg Űr
bolygó-ellések hajnalán -
alant a Nap kisszéken ül
vagy tán fenséged ámító
rejtelmeid rejtekében
ribancos rímek rejlenek
ilyen sorok is felsejlenek:
a kéj-katlan lakatlan
lezártad lakattal
piros lámpák alatt
az Éj rémet vallat
(milyen az olyan rímkatlan
melyben a kéj megríkatlan)
álságos forró ölelésben
farsangi táncot lejtenek
nem bánom ha e vígasságból
engem kifelejtenek
e rémhideg késél
hasítja a Hajnal hasát
a húst mohón
csókák falják
lázas macskák nyivákolnak
a dermesztő virradattal
maffiózó jön lakattal -
elkapták... lecsukják
béklyóiba verve forrong
vércsík szalad a mennybolton
bolygó felhő befáslizza -
formára olyan mint Liza -
elbűvölő javasasszony
csábolja legősibb énemet
a gyermeket
ki áhítja a szeretetet
emberben állatban
télgyötörte fákban
testet lázba verő
lélek forradalma
amennyire késik
annyira későre
érik be az alma
tilalmas gyümölcsfán
s érkezik el újra
a szakítás-próba
mohó Mozzanata
Megváltóra várón
szerelmes fák alatt
dal sarjad a páston
csak a Szó e dalban
maradjon szabadon
köröttem minden fojtó-sivár
felszínen héj-véglények úsznak
a torkolatnál a Semmi vár
lázad habzó-haragosan
bár tudom hogy fent a magasban
dalt dúsít a tobzódó ózon
s megfeszülnek Krisztusok
magukból kikelve őrjöngnek
a diadémos diktátorok
lelkemben e tocsogó dalok
s őrjítenek muszájos-trendek
bőszítnek iszapos-alakok)
hogy(an) úszik el egy lomha héj
palástját a parton felejti
s mélyre merül mert jön az Éj
ha vadlúd libben tükrén
mosolyog a Mindenható
ha elvonul egy felhő-türk-mén
robban - illatát issza a lég
szél csókolja árvácska száját -
a gyönyörből sosem elég
vászna fölé hajtja fejét
ég tudja honnan van mersze
ecsetelni aranymetszést
festőnk érzi üzenetét
május színeit kikeverte
Isten leejti pemzlijét
Alaszka felleg-alakzata
a Csíki-havasokra települ
álomvolt ország foszlik
határa már csak a Tiszáig
ha tart nyivogó horda
irtja vadul az ősi avart
náthás a gólya a kerge birka
sem bírja már soká
nyár-ár szeszélyét tsunami
veszélyét érzi talán
globális csendben reccsen egy ág
árnyukat feledik százados fák
szarvas rian orkán dúl a pusztán
Holdra vált a Nap homlokán
mézet ennék arcodon
őzet szelídítenék
engem még mindig lázít
pirul a nyár zavarán
ne kérdezd - nem tudhatom
de elkerül a szerelem
július is elszalad
orrom előtt cifra madár
suhan oly tájról érkezett
hol griff lebeg fellegek felett
keresem nyugalmam honát
meg kell már végre értenem
nem kell ehhez nagy értelem
intelme császári úzus
még tart az utolsó roham
vesztesként a nyár elrohan
harangkötelek
már nem kondulnak
bennem a delek
szívpitvarban percnyit
pihen a gond
egy hársfa mellettem
igéket mond
nullásra nyírt a domb
sáskás a rét
varjú-zsindely fedi
ég peremét
vetkőzik kertem
a céda némber
hűtlenkedik
szépasszony-szeptember
delejeznek
másabb horizontok
vinne vágy-bárkám
mégis maradok
lassan elülnek
bennem a szelek
vállamra szárnyat
már nem növesztek
lomb-kontyába Nap már nem tűz
ékes medált fél Hold átszállt
oszmán-házra - az ezüst tálnak
mit birtokol bősz berlebég
a vár mögül elővillan karimája
vén cserfán balkáni gerle
törökül szól - hódoltságunk
búsongóra kódoltságunk
rezdül-zendül búgásában
alant a táj olyan ronda
mint kolduson rongyos condra
s mert nem vagy ember október
kirabolhat a sok tróger
megalázhat gyurmány-had
- megváltásunk elmarad -
Félholdfényben irányt téveszt
még a szél is
elefántlábú fák
elnyűttem én is már
szebb idők saruját
tűz mellett kuporgó
felfázott emlékek
gyötörnek kínoznak
feszítenek ékek
ékei a rútnak
ékei szépségnek
bozótos lelkemben
rőzse-tüzek égnek
szikrapattanásos
fejedelmi ének
szabadul sikongón
kürtök hajlékából
ősi Riadalom
jajdul az avaron
menekülnek őzek
elhullanak nyulak
kegyeleti gyertyák
fényei kihunynak
oly irgalmatlanul
sajdul a lélek
(mindjárt elenyészek)
fényt vinnék Napnak
árnyékot a fának
ha búcsút inthetnék
e kínzó magánynak
bár senki
nem adott rá okot
valaki bennem
mégis felzokogott -
a Gyermek volt az
ki az ősi vermek
mélyén
kereste a rendet
s oly szemekkel nézett
mint aki már
vinné a keresztet
melynek
Napból sarjadt fája
szép tilalmas ágát
ismeretlen fajú
madarak megszállták
folyton szól a síp
sípcsont is törik
mindig tél van itt
ahol én lakom
fehér mezesek
s kéköltönyösök
között dúl a harc
fütyül tombol dönt
az arctalan tömeg
ahol én lakom
felüvölt bennem
Gladiátorom
s az aréna nyí
mint a hiéna
holdbronz-medált hord
mellén gnóm s kobold
ott hol én lakom
tán nem véletlen
testemben bolyong
egy jelentéktelen
fekete korong
s már fojtón szól a síp
néznek a szemembe
nem merek nézni szemükbe
ha kinyílhatna
harmadik szemem
a koponyám hegyén
a Fénylőt keresném
a Mindenség egén
csupán helye sajog
látni Őt bár vaksin
látja vakon a sün
keresi hermelin
megkönnyezik barmok
tudják titkát kígyók
megkínzott állatok
néznek a szemembe
nem bírok nézni szemükbe
tiszta vízében sok balin honolt
tükrére a füz nagy árnyat vetett
a partján járó pedig keresztet
testeden a káka virágot nem nyit
szennybéklyók bűzében szorít a bilincs
Nagy Vízi Embernek híre hamva sincs
megszállt a sátán rajtad lovagol
vadréce csörren félelmét búgón
lövés csattan beléd hull a toll
rólad s húgodról gyönyörű regét
versem hangjaiddal be is rímelném
míg végleg átcsobogsz lelkem peremén
így is abból még sok maradt
vajon az asszony mért töpreng
azon mit embere sem sejt
lehetne végre pihenni
tenyér sajdul roppan egy ín
tagban karban babrál a kín
ők Laji bá' és Boris nén'
a máréfalvi Nap alatt
az idő fut szellő szalad
ettől támad mehetnékem
míg eldúdolom bordalom
csikót terel riadalom
kínjában a fűrész nyafog
Bod fűrésszel vagy tán Bódog
egyik sánta másik makog
alighanem angolkóros
élt a ködös Albionban
szérűn akar halni honban
a senki földjén csücsülök
már az asszony is megaláz
ébredj fel végre Nagy Balázs
vastagszik kezemben
mintha vasvilla nyelét fognám
velem szembe
védenek óvnak attilák
Etelköz-üdvösség - Szeged
fogadalmát ha megszeged
templomában nincs már helyed -
te patinás átszellemült
rakpartodon nagy szellem ült
most kőbe zártan áll a Bárd
búsan tekint Tápé felé
így is érzi mit sem ér
amit parton szelleme mér
játékot űz a hun király
napból hullik fényes kardlap
Tisza szele tarkómra csap
s hol forgalmi dugó nincs
átlibben egy trolibusz
fölötte nagy madár húz
s mert nem szállhat a Palánkra
emitt röpdös álmomban
most érzem hogy mint piheg
a város lelke e bordák közt
az Erdeli kapun túl
szívemben bíbor-béke dúl
le akarok szállni róla"
(Hodos László)
Uram a Földet
mert mindjárt
lepottyanok róla
ha voltam eddig
potyautas
befizetek
egy utolsó fordulóra
keres kenyeret
annak agya visszeres
nevet szerezhetsz
de hitelt is
veszíthetsz
felszabadulhatsz
s akár mindent
feldúlhatsz
Istent perelhetsz
de akár
seggre is eshetsz
lőhetsz harcolhatsz
de meg nem
tollasodhatsz
ékeskedni szabad
csak ne legyen
más tolla az
feketézni nem lehet
esetleg
bemázolni másokat
még hamarabb
magadat
a fák törzse kisimult
napecset pingált mintákat falakra
bedőlt kerítések kiegyenesedtek
kutya macska kacsa
együtt jártak az udvaron
még egy ölyv is melléjük szegődött
Tragats fék nélkül maradt
félre az útból - ordította
s röpült is már mint a madár
az utcasarkon pajzánkodtak
a fehér inges fiúk
hajolaj csillogott tincseiken
Árpi szilonblúzt viselt
óránként hazajárt borotválkozni
(oly gyorsan nőtt szakálla)
filmvásznon lázongtak
Fellini bohócai
Bene ontotta a gólokat az éter grundjain
cséjé sétáltatta a város legszebb lányát
előzetes utasításra
megtapsolták a fiúk -
aki nem az másnap...
menni kellett katonának
s jó ideig itthon felejteni
az anyanyelvet
állandó sokkban és sakkban kell tartani
nem szabad sokra tartani
különben folyton fog ártani
a rászabott demokráciának
nem fizikai képletekben számítják
akkor is megmutatkozik
ha hamis mérlegre állítják
ilyenkor idegen elemek
kerülnek testébe
kikezdi anyagát a csúz
mióta a világ létezik
csak sajnos néha
súlytalansági állapotba
hozható
a Nyerges alatt
nagy testű ökrök
vonnak nagy rönköt
gyenge lángon
füstöl a gally
fehér itt minden
a gondolat is
előbb csak térdig
aztán már szűgyig
süpped a hóba
a csontos barom
csattogó fagyban
csattog a fejsze
pattog az ostor
nem tart már eget
fogy a rengeteg
a Nyerges tetőre
ősködök ülnek
mit számít az ha
kidől a barom
csattog a harkály
jön Gázon harkász
szilajos havon
fenyőfa árnya
kivetül mint gyász
de még maradt egy nagy
alacsonyabb ugyan mint az előbbi
ám ha ezt is kidöntitek
marad még egy nagyobbacska
törpébb csenevészebb
mint az előbbiek
de miután ezt is kitörtétek...
akár Heródes a kisdedeket
s mert csemetéket sem ültettetek
kicsúszik talpatok alól a talaj
szél hasogatja arcotokat
s ellep homok-sivatag
s már teveháton sem menekülhettek
dünék lesztek a végtelenségben
turbánnal fejeteken
bő bugyogóban
remegő inakkal
homlokkal érintgetitek a földet
s Mekka felé fordulva
elmondtok egy muzulmán imát
a homoksivatagban
Allah dicsőségére
a tékozló barokk
oktalan bakái
a fenyő-tábornok
nem tud mit kezdeni
e megfutott sereggel
semmit rajtam nem esztergáltak
tócsa gyomorral kurutyló béllel
formáltak sebten
küzdve a széllel
makacs epét tart tongyó májam
hogy magam folyton csak utáljam
bordáim között úgy véld a szivet -
erdő tisztásán remegő őzet
cérnának sem való idegeket
zsinegre felfűzött zsigereket
dobáltak belém hanyagul
melyek zörögnek folyton
mint mikor
üres szekérrel sarjúért indul
a gazda - taktust ver a kötőrúd
s vasvilla viháncol pazarul
mindez pedig oly rosszkor esett:
még sztálinkölykök jártak az utcán
drótostót dobolt lyukas fazakán
hadifogságból tért meg a magyar
bokrok tövén csókák csárognak
Téged is ha ferde szemmel nézlek
hosszabbnak látom torz árnyékodat
látképe vetül s már nem fedezhet
vetkőző lugas Sátán ordít ott
hol a gonosz engem is kísértett
folyómélyre merül a gondolat
horgomat a Napba (sz)akasztom
alázuhannak mind a menyhalak
e sámános révületemben
magamra lelni már nem akarok
ahol a Nap nyugszik
megyek mert perzsel már
talpam alatt a szik
földje a szikheknek
földje Ninivének
mindentudó Vének
mind eltünedeznek
a maradék erdők
mögöttük felégnek
tartok napnyugatnak
hol szörnyek ugatnak
romlandó testemre
aggságot aggatnak
ideje volna már
e létből kiszállni
más dimenzióba
szépen átallépni
oda hol az Időt
nem órában mérik
hol forró lelkemet
hűvös test nem hordja
és a nyugalomnak
oly tág hona fénylik
hogy végre teljében
megtapasztalható
maga nagyságában
az Örökkévaló
rén szemén tünemény
kán láncán Latorc bán
szán-káván kábult lány
Szemere szemelget
szemerkét szedeget
ingben és gatyában
- árnya az égig ér -
bámul a Vén Sumér
írják a kórlapon
esete krónikus
írása megnyerő
lehet hű a Fenséghez
vélt eszméje fenséges
úgyis anonimusz
nem tartjuk számon őt
hipochonder fejetlen
nem bátorítjuk szereppel
egy furcsa koreset
dicső korunk falán
mások vizét nem zavarom
őseim voltak avarok
- tűként szúrnak
ha gombot varrok
jelöltjeim amazonok
mert nem rokonom
amaz okon
Zerge Boglárra szavazok
tatár paripán
törökülésben
kurucként
sosem labancként
már-már hitehagyottként...
november egére
havat is daráltam
legyen decemberre
hittel
s ha kell most labancként
vigyázzállásban
gyalogosan
hogy lelkem
észak-nyugati határán
átjuthassatok
Hozzám
a csókát pávaként kedvelem
ó paul verlaine ó paulverlaine
az ősz engem is elvermel
érzékeimben a beteg lomb -
illathatáron veszteglő dália
ontja mérgét a Vámosra
ájult agyamban ég a bánat
s lelkemen az őszi tarlón
konokul motoz az ősi vad
a remény is már vértelen
ó paul verlaine ó paulverlaine
az ősz engem is elvermel
nyugalom honolt szép ábrázatán
földrétegeknek fürkészte titkát
megásta Medesért feltárta Galát*
huncut gepidát úgy gyepű nem takar
hogy ne tudta volna merről érkezett
e vad pusztafi s milyen fegyvert viselt
vagyunk töredék nem csupán maradék
minden darab talál s ki ne venné észre
csonkult edénynek vagyunk letört része
dúl vitézi torna szép holdas estén
s Keresztúrfiszékről csakúgy átballag
az öröklétbe egy ünnepelt lovag
karcsú kancsó fedele ón
kissé sántít a gyalogszék
tört lábában feszít az ék
csörren csűrkapun makkos zár
- egy pantallós úr errejár
amikor ő fotografál:
csángón gyolcs ing hímes bunda
nején pendely rajt' karinca
úgy néznek a legénkére
mintha most adnák örökbe
tárgyak lelkét tapogatja:
formálódik kapubálvány
- alakra már esküvő lány
(ha bárki látni óhajtja
rajzán még ép a kúria)
de már emlék a Csíki Láz
szélén csinos boronaház
gyalogosan nem ült lovon
jött Kisszeren járt Nagyszeren
ment Ószeren Pusztaszeren
nótázni készül
pázsiton hangol
társa valahol
épp elszenderül
bősz szerbek eszét
a kicsi magyar vég
várát bevették
verseim ím rímek lakják -
lám a szeder is
szendereg az ágon
bár honos volt kihalt a gnú
tigris-idők párduc-élet
csak addig tart amíg élek
zebura lőni nagy vétek
farkast célzok őzet vétek
elveszem én keservetek
nem azért nő fel az avar -
elvesszen benne a csavar
gyomrában
ecet ég a lámpában
a rettenetes sebes kígyó
elkapott egy földönfutó
egeret a csűr mögött
Szomorú és esendő sorsomban is megnyilatkozik."
(Márai Sándor)
mert bűneink igen nagyok -
essen köztünk hulla oly sok
hogy jóllakjanak héják sasok
hadd hulljon a jó is te nem
azért vagy a legnagyobb agy
hogy magad ellen minket meghagyj
utódait formáld újból -
sebtében míg tart a készlet
de ne gyúrj megint agyagból
- üstökös csóvája -
üresen kong testem
felhagyott barlangja
rossz szellemek járnak
kivárják elestét
testemnek s megszállnak
rettegem az estét
melyben rámtalálnak
tetején a ködnek
madarak őrködnek
amott angyal lépdel
felröppen a széllel
százados volt a megaláztatás
lerészegített millió nemest
egyikükben magamra eszmélek
a szabvány szerinti meghonosított
egyre apadsz
elfogysz
felszívódsz
eltűnsz testemben
(no lám csak:
erre még nincs szó
hogy még mit csinálsz)
így is hatalmas vagy -
hogy is férsz meg
bennem
akár magnószalagra
mondom e verset
hangosítsd fel Uram
a tiszta eget
a Nap-gombbal
hadd szólhassam
az igazat
azt
amiből úgy sem adsz
mert azok anyagi valómból fakadnak
s szabadítsd rám
már azt a szellemet
mely végre átitat
minden olyan elemet
ami ítéleted szerint
megtartható
s veress velem
olyan utat
mely az énáltalam
fel nem ismert
fiadhoz elvezet
halak rejtezése
szél útján
madarak röpte
emberben
lélek rezdülése -
mind része
az Ősmozdulatnak
mely ha lankad
jaj nekünk
isteni Huzat
mely mindent átjár
s olykor úgy tombol
akár az ár
rajtunk kívül is
létezik
s valamennyi Test
(a macskáé a kutyáé az enyém
a tied a csótányé is)
egyszer csak
lehullik róla
mert folyton kell és kel
a matéria
e bolygóközi Huzat
táplálásához
hogy könnyedén
lenghessen be
újabb Testeket
s hullajthasson
Időtlenségbe
nem az én erényem
anyám s apám vétkének
áldozata vagyok
sínylődő fény
a lelkem
röptére vár
a Magasságoshoz
ahonnan érkezett
s újra parázslón
újabb testbe
tér meg
a segedelem
s nyugodalmam
mégsem lelem
aggodalmam
nincs oly szellem
folytonosan
újraellem
hogy legyek
s hogy ne érjek
véget
holtan
is voltam
véget nem érőn
leszek
holtan is
nem ér már
véget
voltom
Jegyzet