ZELK ZOLTÁN
/Majd föltámad a szél/

kézzel lábbal szőtt vászontemplomban
embercsontok iszapjában vándoroltál
minden hullám szóra amit csak kimondtál
költő-kiskirállyá tettek nyomban
gyöngyfény színek napsugár ujjadon
gyönyörű hangillatokat kiáltoznak
egy ébredő országot felvirágoztak
s te szédülten jártál az ormokon


süvegtükörből jött az ébredés

széttörte a mézes igék hajszálait

a szellemi lét örök igazságait

nem érte el a roppant számvetés

mosolyban vérben ömleszted a szót

éled egy mese való-komédiáját

a feloldatlan versek tragédiáját

itt egy életre halálra valót


sorsok rímképletében kutatva
régen iksz az enediken keresgeted
mert nem lehet nem látni új keserveket
homokszavakba van beavatva
bámulod a csillagos egeket
lenyesett fejek borítják páradúsan
látod: forgó virágarcok koszorúsan
kultúr-szomjan élő kövületek