hamu alatti kivájt ösvényeken
nagy emlékezés szakadékain át
homályok kincsei gyülekeznek
bekötni a tenger sebeit
ősi parazsak repedésein túl
új idők viharai borzonganak
egybefolyt lángok eget tüzelnek
új életet a holnapoknak
ne nézzünk már önként csak visszafelé
elég volt a mindig új Mohácsokból
egymás vádvérén tülekedésből
oly idegen művirágokból
kábult mezők folyók leheletéből
vegyük észre a kiáltó világot
ezer évünk anyajegyeivel
tépjük ki a fájó szilánkot
nyüzsgő varratok nekünk is párzanak
új levegőjű nyár gyümölcseiből
ajtók nyílnak - útravaló szavak
néppolgár - fényforrás - kezéből
nyikorgó Földön lüktet már a fényjel
tapintható lett a művelt gondolat
a lehetséges mozdul - az ember
végre boldog lesz a nap alatt |