Radnóti Miklós emlékére
/születésének 100. évfordulójára/

SZENT FÁKLYALÁNGOD

 
átadtad magad a mozdulatlan időnek
emlékedet nem hordja el
földre tódulni készülő jövők sora
sem fény sem árnyék

 

az élet ünnepét hirdették soraid
átitattad a szabadságot
hit- és felelősség lépcsőivel:
"Hintázik az alma sötéten az ágon,
szél söpri a port.
Készülj. Egyedül, egyedül esel át
a halálon."
jöttél a földben lüktető erővel
meg akartad menteni tűzgömb életünk
sokszorozódó kő - fény - vér titkait
melyek halántékunkon sercegnek
amivel belépnénk az öröklétbe
"Csend lett, a délelőtt megállt, tíz óra volt,
az utcán béke lengett s valami borzalom."
 
   
hazaszerető utasa voltál életednek
csordulásig tele volt minden napod
múltak emlékével
jelen felperzselt meghasadt vérző lépteivel
Granadát követő előjelekkel
megérezted eljövendő poklok jeleiből
a genocídium vadállatait
a hallgatva is cselekvő cinkosságot
s úgy járkáltál alkottál mint halálraítélt
az üvöltő viharban
   
ujjaid között a szavak
kinyitották szemünket
művészeted különös módján
közkinccsé tetted
látó szemed eleven költői hangját
elnémított torkod közelében
szívszorító az a termékenység
amit világot sodró leheleteddel
üzensz mártíromságoddal
jövőbe eresztett gyökereiddel

                                                         ma is tereled az éjt emberi hajnalok felé
                                                         szent fáklyalángod nem alszik el -