ötven éve már hogy hangod árnyéka vagyok
elrohant fények arany kopogásával
színesre szórt utak csörömpölésében
tükrök illatával újultak a napok
neked köszönhetem
mert lelkemet körülvették karjaid
lehettem bármily messze tőled
csak veled láthattam úgy mint bárki más
ezt a békétlen röhögve gyilkos világot
örök őrült dalaim lelkét - a békességet
az élet minden terhét vállaid tűrték
rózsasziromként széthulló napjaidat
s kőbe botlott utakon elejtett könnyeidet
az emberi sivatagok homlokára írom
ötven éve már hogy óráid meghitten várnak
minden félbehagyott mondat veled egészül
a vakító külvilág ruhádba kapaszkodik
szállingó hó hajad mentséget ad a szavaknak
emlékezetem megőrizte örömeidet
a számban érzem szerelmedet
és az ötven év minden bocsánatát |