EINSTEIN SZERINT IS

nem tudom
hány lábnyira vagyunk
az arasztól

ez a párolgó emberiség
megunta már
huszonegyezni
saját képe pofonjaiért

nyalábnyi szárnyak égtek el
tengernyi bizonyságtételekben
de hamarabb
nem jöttek meghalni

fények etetik
a valószínűtlent
ez a bizonyosság

Einstein szerint is

EMLÉKKÉP

a stégen
a tájba rajzolódik csodás felsőtested
a hegyek ívét követik idomaid


a fényben
játékos hullámok labdázgatnak egymással
bőrödnek aranyát is ők sziporkázzák


fejemben
olvadó ösztönök derekán méregetem
a tájba szökő szél meleg üzenetét


ezekben
igaz rajongással érlelt betűit rakja rád
a táncoló nyárban daloló messzeség


végtelen
és a vég áramában úgy izzik ez a perc
olyan szép ez a belénk égő emlékkép