a borzongató és szédítő
titkokat
vadult szárnyaink csapkodták fel az égre
gyötrő gyönyörök heves árnyalatait
karmaid között vetettük le a mélybe |
maradt belőlünk vállalt önazonosság
különböztető telefirkált nappalok
elhamvadt Jelent Tagadó Tudatosság
viharban élő - szelet - váró alkatok |
|
|
az ezeregy éj sejtett ránk ujjaival
féktelen húrok rezegtek botladozva
árnyék és fény dúlt forró lábaink között
megállt az idő szépségben fuldokolva |
maradt belőlünk éjjel a csillagos ég
a hánykolódás sebek bőrbörtönében
lélegzetet itt sem hagyó álomemlék
nappalok évek sótlan képketrecében |
|
|
a foglyod voltam rám kulcsolt nyelved között őriztelek
mintegy tépő vadállatot
együtt repültünk a nappal és a holddal
a csókáradat soha meg-nem állhatott
évek őrzik így a meztelen ruhákat
a káprázó szem lubickolt a napban
hámozva egymást égve tépve szakítva e tűzsikolyba
már minden összeroppan |
maradt belőlünk a képtelen hallgatás
fűágyról kelő erdősóhajok hangja
mintha te szólnál - a jól ismert suttogás
az elszabadult dalba fúlt csókcsapda |
|
|
a számadásra nem készült behunyt szemeink
itták a gyönyört a lángot
a nagy boldogság nem látta úszni vesztét
és locsolta még a nyilalló virágot
a vak rémület patakokban folyt belénk
feledhetünk-e szentté tett múltnapokat
szeretsz-e jövő és utadban megtart-e - |
maradt belőlünk a lépten-nyomon talált
rózsák tövisén sikoltozó messzeség
ki tudja hányszor hívó képzelet kiált
égő melleden égve veled lenni még |