GYURKOVICS TIBOR

/Skizofrén történelem/

szénrajzokkal tele már az élet
ólommal lézerrel jóllakott virág
hitt magáról minden éhes szépet
vérben gázoló tömény emléket
polgári komédiákba süllyedt világ
társas színem már elszürkült az arcomon
még ketten vagyunk az éj a szegény
földlakó fészkemet szétszedte a törvény
és elhancúrozik a pénzgitárokon
a díszletekbe belerontó szél

komédiások járják a Földet
korok foltok az elhulló éjszakákból
kifehérítve sok kéket zöldet
ujjak között tartott lángvöröset
eszeveszett birodalmi mocsári lázból
kihullajtott fénylázas ékezetekben
égve gyülekező emlékezetekben
kinyílt szemű szavak protestálnak
menekülnek földi - égi-új világból
amíg jó szerves létre találnak

a soha nem pihenő árnyakon végig
matricák az elhamvadt istenek között
üvölt a Táj a sziszegő égig
fáj a szív utolsó repedésig
ember ember ellen mit vétett ütközött
ezernyi feledékeny szóval a száján
döngeti a sejt élet partokat
s iszapba dugott szeme világán
már lét vagy nemlét galád útjai fölött
a világot pusztító alkonyat