sokszor gondoltam már
napjaimat lázadó
színekkel átszőtt
tenger hullámait megörökítő
nyugtalan álmaim freskójára -
ezerszínű kedves
őszi áldozati levelek fájó búcsúzó röptére -
dombjaink álmodozó virágfüzéreire
jótékonyan befonják
emlékeinket e tájak
ők óvják
fűtengerben hagyott lépteinket
ó milyen kedves látvány-idők
csodálatos
ölelő ereinkben lüktető percek vésete
hogy azóta is
lombok sóhajával írom
egyre csak írom
emlékeinket
elmondom Neked
nézem a kék eget - szemed -
tavak folyók víztükrén -
a lombos fák lebegő levelei is
fénylő gyémántszemedre találnak
lehunyva az enyémet
ilyenkor mintha beszélnél
napjaidról
csodák múlásáról
arcomra csókolt búcsúpercekről -
hallom ahogy mindenhol
világítod a dolgok lelkét
óvod létünket a széltől -
és amikor a távollét magányában
hiányod bennem sikoltozik
újra-, meg újra kopogtat a vágy
utánad - |
így kell élnünk egymásért egymásban
a lét kereszttüzében
szelek szüntelen égető homokján
mert minden titok rejtett mélyén
látomások lappanganak
telve szerelmünk misztériumaival
újra- és újra átélt
megújulásainkkal
mikor várlak
mert mindig várlak
szívemmel írom az égre nagybetűkkel
felhők homlokára
szelek viharára
esők havak hegyek
fényeinek tükreire
madarak szárnyaira
minden járókelő útjára
parázsló örök reményeimet:
ajkamra piruló simuló neved
kimondhatatlan melegségét
szemedben van
súlytalan reggelek friss fuvalma
lebbenő könnyű derűs balzsamos
vállaidnak íve
homlokomhoz érő dús hajad illata
gyöngéd szavaidból
minden holnapok igézete hallatszik
karodban
újra kinyitom
varázsos alakodon felejtett szemem -
szépségedet idéző
szerelmes arcodat ajkadat
telt rózsáidat elbűvölten csókolva
hangtalanul omlok
érzelmi - lelki - értelmi
egymásratalálásunk
örökégő
boldog ölébe -
imádlak |