hervad a hold szeme tóvízi útján
elfut a síkon a messze-sötétség
ébred a táj a neszek puha szárnyán
érzem a hajnali fény születését
keltik az árnyak a reggeli párát
perc menetén tova kúsznak a csendek
fűbe mosakszik a szél oda száll át
hol fut a bokra a part ereszeknek
kis bari fellegeket hoz a kékség
göndöri csábok alól ide járnak
légpuha lebbenetükkel a lepkék
fecskerajok csivitelve cikáznak
színre színek sokasodnak a térben
döngicsélő finom illatokon száll
potroha porzani kész bibejében
bársonya mélye a méz jutalom vár
bokrok alól a csigák araszolnak
összehajoltan a fény melegében
körben a hangyabolyok kavarognak
gyűjteni ízt e kis lét tenyerében
fűzfa susog le a víz peremére
ágai szólnak a távolodóhoz
pára alakja ha feljut az égre
teste a föld java jusson a szóhoz
énekek éneke száll a fülembe
part közelében az erdei légből
mintha a szép szeme látna szívembe
párban - a vágyak - a lét gyönyöréből
fodra cseveg evezett haladéknak
szobrot ülő kusza gondolatoknak
álmokat űzve ha végre csitulnak
szákba került halakon szabadulnak
napjaim ülnek el itt e világgal
életemet köti - Újra - e tér kép
képleteket ezerannyi virággal
helyretevő nyugalom ez a szépség |