átadtad magad a
mozdulatlan időnek
emlékedet nem hordja el
földre tódulni készülő jövők sora
sem fény sem árnyék |
az élet ünnepét hirdették soraid
átitattad a szabadságot
hit- és felelősség lépcsőivel:
"Hintázik az alma sötéten az ágon,
szél söpri a port.
Készülj. Egyedül, egyedül esel át
a halálon." |
jöttél a földben lüktető erővel
meg akartad menteni tűzgömb életünk
sokszorozódó kő - fény - vér titkait
melyek halántékunkon sercegnek
amivel belépnénk az öröklétbe |
"Csend lett, a délelőtt megállt, tíz óra volt,
az utcán béke lengett s valami borzalom."
|
|
|
hazaszerető utasa voltál életednek
csordulásig tele volt minden napod
múltak emlékével
jelen felperzselt meghasadt vérző lépteivel
Granadát követő előjelekkel |
megérezted eljövendő poklok jeleiből
a genocídium vadállatait
a hallgatva is cselekvő cinkosságot
s úgy járkáltál alkottál mint halálraítélt
az üvöltő viharban |
|
|
ujjaid között a szavak
kinyitották szemünket
művészeted különös módján
közkinccsé tetted
látó szemed eleven költői hangját |
elnémított torkod közelében
szívszorító az a termékenység
amit világot sodró leheleteddel
üzensz mártíromságoddal
jövőbe eresztett gyökereiddel |