Fülszöveg

Szenti Tibor öntörvénnyel alakítja ki könyvei műfaját. Ez a kötet szociográfiai, társadalom-néprajzi, kultúrantropológiai eszközökkel elsőnek úgy vizsgálta a parasztság egyik szűkebb rétegét, a középparaszti gazdavilág életét, hogy erről a leghitelesebben maguk a gazdák vallottak.

A középparasztság Hódmezővásárhely társadalmában meghatározó jelentőségű volt. Szemléletük sajátos vonásait ismerhetjük meg a szakma számára is újszerű fejezetekben. "Mélyfúrásként" tárul föl történelmi emlékezetük, helytörténeti ismeretük, verselésük, gazdag írásbeliségük, gazdálkodásuk, családszervezetük, különcködésük, szerelmük, párválasztásuk, szexuális kultúrájuk stb.

Elfelejtett receptek emlékeztetnek a beteg ember és állat népi gyógyítására. Megismerhetjük a hétköznapok és az ünnepnapok terített asztalát. Képzeletükben a gazdalét a halál utáni, sajátosan paraszti túlvilágon folytatódik, amelyet természetelvű vallási hiedelmeikben beszéltek el.

A szerző a hagyományos parasztélet befejeződése után, 1980-ban összefoglalást kér életformájuk értelméről, és először fogalmazódnak meg a paraszti "ars poeticák". A kötet a gazdaréteg intellektuális vonásait igyekszik megrajzolni. Benne gyakran patakként áradó, őszinte, mély emberi vallomások, paraszti bájjal folklorizálódott, soha nem hallott történetek olvashatók.