Előszó

A mily bőségében vagyunk jó közjogi tankönyveknek, melyek a magyar közjog tételeit rendszeres egészben adják el, épen oly szűkében vagyunk közjogi monographiáknak, melyek a vitás kérdéseket is felölelve, azok megoldására törekesznek s a melyek nemcsak a közjoggal mint tudománynyal foglalkozókra birnak érdekkel, hanem a hazai jogász olvasóközönségnek is élvezhető olvasmányúl szolgálnak.

Néhány tankönyv untig elégséges arra, hogy fedezze az e téren felmerűlő szükségletet, de monographiákban soha sem bírhatunk eleget. A közkézen forgó olvasmányok nem csekélyebb hatással vannak a közfelfogás fejlesztésére, a nemzet gondolkozásának irányára és a közönséges életben keletkezett fogalomzavar tisztázására, mint a tankönyvek és rendszeres nagy munkák, a melyek már dogmaticus tárgyalási modoruknál és nagy terjedelmüknél fogva sem alkalmasak arra, hogy általánosan elterjedt olvasmányt képezzenek.

Pedig közönségünkben az érdekeltség közjogi kérdések iránt örvendetesen növekszik. Kell is, hogy növekedjék, mert különösen történelmi alkotmányok csak addig életképesek, a míg annak elvei nemcsak a törvénykönyvekben vannak megírva, hanem a honpolgárok millióinak szivében is élnek, s mintegy nemzeti hitvallást képeznek. Ezer éves alkotmányunk alapelveinek minél szélesebb körben való ismertetése tehát oly kötelesség, melynek megfelelni méltán képezheti becsvágyát az igaz hazafinak.

Azonban, fájdalom, a külföld államjogi íróinak kártékony befolyása a magyar közjogi felfogásra igen érezhető s nem csak a közönséges életben és a napi lapokban, hanem az országgyűlésen, sőt a tudományos irodalomban is látunk oly jelenségeket, a melyek a magyar közjogi felfogás és gondolkozás eredetiségének hanyatlását tanúsítják.

Igen is hasznosnak tartom a külföld államjogi és állambölcsészeti írói nézeteinek, a külföldi alkotmányok tételeinek és elveinek ismeretét azokra nézve, a kikben a magyar közjogi gondolkozás és felfogás már erőteljes gyökereket vert; de veszedelmesnek tartom azt, ha hazai közjogunkat csak külföldi theoriákra alapítva műveljük tovább, mivel ily módon alkotmányunk szellemét mellőzve, abba idegen szellemet csempésznénk be, mely ősi alkotmányunkat lényegéből egészen kiforgatná, s további fejlődését amaz idegen theoriák szerint irányítaná.

Azok sorába óhajtok tehát szegődni, kik fáradságot és munkát nem kímélve, meg akarják óvni a magyar felfogást az idegen gondolkozásmód káros befolyásától, s a mennyire erőm és szerény tehetségem engedik, e czélra fogok törekedni minden erőmből, - hogy mily sikerrel, azt nem én vagyok hivatva megítélni, - de tiszta szándékkal.

Ezen feladat teljesítésére leghasznosabbnak a közjogi monographia művelését tartom, s ez lebegett szemem előtt akkor is, a mikor első munkámmal: "Magyarország közjogi viszonya Ausztriához", kísérletet tettem.

Azon jóindulat, melyet említett művem piaczra bocsátása alkalmával a sajtó és a közönség részéről tapasztaltam, bátorított arra, hogy megírjam kisebb értekezéseimet, u. m. "Az állampolgárságról", "A koronázás és közjogi jelentősége", "A felelősség elve a magyar alkotmányban" czímű műveimet, és hogy most, említett dolgozataim felhasználásával egy nagyobb, a magyar közjognak szélesebb terére kiterjedő munkának megírásához fogjak.

Jelen munkámban különös súlyt akartam helyezni annak a kifejezésére, hogy e két fogalom: "nemzet" és "állam", minő viszonyban vannak egymással. Mert ennek kifejtése nélkül nem tartom megmagyarázhatónak, hogy minő állást foglal el a magyar király a magyar államban és hogy minő államjogi viszonyban van a magyar király a magyar nemzettel szemben.

Itt azonban nem mellőzhetem az állam mivolta felől keletkezett elméletek fejtegetését, a mi jelen munkám bevezető részét kissé hosszadalmassá tette, minélfogva talán nincsen kellő arányban és elég szoros fogalmi összeköttetésben annak többi részével, melyek a főkérdésre vonatkoznak. Azt hiszem azonban, hogy az olvasó ezen szerkezeti hibát meg fogja nekem bocsátani, ha magát a főkérdést sikerülend kellőképen kifejtenem.

A főkérdést öt részben tárgyalom, melyek közül a harmadik rész, a koronázás intézménye, nem egyéb, mint "A koronázás és közjogi jelentősége" czímű értekezésem, amelyet jelen müvembe kevés változtatással csak beléillesztettem.

A mi a tárgyalás módját illeti, nem mellőzhetem a történelmi vonatkozásokat s a történelmi fejlődés előadását. Minthogy azonban nem az a czélom, hogy alkotmánytörténelmet írjak, hanem az, hogy történelmi alkotmányunk szellemét kifejtsem, a fősúlyt nem erre, hanem az általános alkotmányi elvek fejtegetésére helyeztem. A részletkérdésekbe, casuisticába nem bocsátkozhattam, hiszen ezen munkám már így is oly terjedelmet öltött, hogy a kiadóval kötött előzetes szerződésre való tekintettel azt nagyobb terjedelművé koránt sem tehettem. Igaz, hogy ezen akként segíthettem volna, hogy mindenütt a lehető legnagyobb tömörséggel fejezzem ki magamat; de tudom, hogy a szófukarság legtöbbször az előadás folyékonyságának és világosságának rovására megyén.

Ez alkalommal el nem mulaszthatom, hogy köszönetemet ne fejezzem ki Killián Frigyes urnak, művem kiadójának, a kinek vállalkozása nélkül könyvem kiadása sok nehézségbe ütközött volna.

E könyvem megírásában nem az ujat mondási viszketeg, korunk íróinak fő hibája, hanem az igazság keresése és föltűntetése, a specificus magyar felfogásnak érvényesítése és terjesztése vezérelt; ennélfogva nem új fölfedezések, hanem a helyesnek tartott régi felfogásnak új szempontból való föltűntetése képezte törekvésemet, a melynek ha sikerrel meg tudnék felelni, és a millennium alkalmával közjogi irodalmunkat egy hasznavehető munkával tudnám szaporítani, megelégedettnek érezném magamat abban a tudatban, hogy csekély tehetségemhez képest én is tettem valamit nemzetünk ezer éves alkotmányának az új ezredév nemzedéke előtt való ismertetésére.

Budapesten, 1895.
A szerző.