Előszó (részlet)

[...]

Más regénynek a feladata, egy mesét, melyet csak a képzelet alkotott, úgy adni elő, hogy az olvasó azt higyje, hogy valóban megtörténhetett; ez a regény egy olyan koreseményt fog előadni, mely "még" nem történt meg, s küzdeni fog a nehéz feladattal, úgy rajzolni a tényeket és alakokat, a jövő korszak kül- és belvilágát, hogy az olvasó azt mondja rá: ez még megtörténhetik!

Nem lesznek ebben utópiai államok és icariai emberek; nem lesz ennek színhelye egy még föl nem fedezett sziget; mindenütt az ismert földön fog a történet végig lefolyni, s fejlődését veszi oly helyzetekből, melyek mai nap léteznek, oly eszmékből, melyek a világ alakítására ma is befolynak.

Segélyül hívtam az ismeretet, a hitet és a képzelmet.

Tanultam ismerni a történetileg értett külvilágot: az államok fejlődését, alakulását, feloszlásuknak és újjászületésüknek indokait, phasisait; tanultam csodálni és irigyelni a civilisatiót terjesztő nemzetóriásokat, s e bámulat közben a szeretet, a féltés, az életvágy ösztönző gerjedelmét éreztem saját kicsiny és hátramaradt nemzetem és hazám miatt.

Figyelemmel kisértem a nagy koreszméket, a mik a világnak új alakot adni törekszenek, azoknak hosszú küzdelmeit az ellenálló létezőkkel. Láttam az eszmék nyomain támadt titáni harczokat egész fegyverben álló milliók között: az emberi jogért Amerikában, - a lelki szabadságért s nemzeti egységért Itáliában, - a nemzeti feltámadásért Lengyelországban, - egy hitbabonéért Kelet-Indiában, - az európai súlyegyenért a Krimben, - egy büszkeségért Francziaországban s egy abstract állam-eszméért Ausztria és Poroszország között, s aztán egy társadalmi elvért Párisban. Ezek tengervért és milliárdokat elnyelő harczok voltak, s indító eszméik akár győzve, akár legyőzötten folyvást élnek.

S fel kell találnom e nagy küzdelmek között az emberi érdekek apróbb csoportulásainak külön küzdelmét is, mely sok apró érdek folytonosan forr, zsurlódik, izgalmát csak egy-egy nagy országos catastrophánál pihenteti el, vagy erejét éppen annál érvényesíti: a fajgyűlölet, a nemzetiségi ellenszenv és önfentartási törekvés; a politikai pártok kiegyenlíthetlen ellentétei, a nyílt parlamenti harczok, a hagyományok és az ujítás, az alattomos ligák; szent és nem szent, és csak azért nem szent, mert szent szövetségek, politikai, socialis, vallási alapokon; jezsuitismus, internationale, nihilismus, antisemitismus; a mohamedán fatalismus, mely mozdulatlanságával hat be az ujabb világtörténetbe s a nagy küzdelem közt ólálkodó egyes érdek, személyesítve a fejedelmi vágyak örököseiben: a királyálmoktól holdkóros családok, kalandorok, kik koronát vadásznak, s más vadászok, kik a koronás fők ellen csinálnak hajszát.

Ime az örök harcz elemei.

S ez örök harcz követelése az általános fegyverkezés. Az egész férfinem a suhanczkortól a vénségig fegyverbe állítva, s a fegyvernemek minduntalan változtatva, tökéletesítve, egymást új fölényekkel megelőzve, a hadászat mesterséggé, tudománynyá emelve.

A folytonos fegyverkezési verseny iszonyú pénztömegeket köt le: gépekben, mik hasznot nem hajtanak, építkezésekben, mik nem jövedelmeznek és embertömegekben, a mik nem dolgoznak. Az államok adósságai e miatt mesés nagyságra növekednek, s mentül nagyobbak ezek, annál súlyosabbak az adók, terhesebb a munkás, az iparos, a földbirtokos helyzete; míg a szédelgő vállalkozónak, a pénzhajhásznak annál több alkalom nyílik könnyen szerzett gazdagsághoz. Az örök harcz foly a tőke és a munka között.

S mentül könnyebben halmozódik a pénz a társadalom magaslatain, annál könnyebben omlik szét onnan a társadalom lapályaiba. A királyoknak, főpapoknak, minisztereknek, bankároknak, főuraknak, hadvezéreknek, népképviselőknek parasitjaik is vannak, nagyon sokan vannak: eladó emberek, patentált csalók, köztolvajok, zsoldosok, hizelkedők, naplopók, bérencz irók, kerítők, alkuszok, szállítók, sinecuristák, sáfárok, engedményesek, kortesek, és szomjas, éhes néptömegek. Az aranyfolyamot elnyeli a homok, s lesz belőle mocsár. S ha az aranyfolyamban elmerül a férfi-jellem, hát a nő hová legyen előtte?

A Phaeákok népe zsoldjába vesz mindent, s zsoldba ád mindent. A könnyen gazdagult élvhajhász szolgálatába áll a szerelem, a művészet, a zene, a szobrászat, festészet, az irodalom. Foly az örök harcz az erkölcsi életalap, s a társadalmi rothadás között.

S a mint lazul a családi élet, úgy szaporodik az ó-világ népessége, s mentül több az ember, annál kevesebb a kenyér. Lassankint kivágnak minden erdőt, felszántják a helyét, kiásnak minden völgyteknőt, kihordják belőle a kőszenet; a természet emlői pedig nem kifogyhatlanok, mint az ősmesék hirlelék: a kizsarolt földön egymást érik a rossz termést adó évek, az égalj maga is mostohára változik az erőszakos erdőpusztítások miatt, s a kőszén ára száz év alatt megnégyszereződik. Az ó-világ embere éhezik és fázik. Itt a harcz az ember és a föld között.

Ez pedig az elsőnek a vereségével végződik. A túlnépesült ó-világ kiömleszti szélein a tajtékot. S mindaz, a mit magából kivet, siet az új-világba. Ott még van tér elég. A jezsuita és a philosoph, a trónvesztettek pereputyja s a száműzött lázadók; a feltörekvő iparos és a szédelgő csaló, a szabadelvűség martyrjai és a charlatanok, a találmányok lángelméi és a hóbortok futó bolondjai, a német és orosz cosmopoliták s az apró népfajok elégületlenei ott találnak korlátlan szabad tért okos és bolond eszmék, üdvös és kárhozatos vállalatok megindítására. S az elemek túlszaporodása megváltoztatja Amerika mostani jellemét. A sok hazasíró eszme befolyást követel Európa ügyeibe. S ez Észak-Amerikának könnyű lesz. A közlekedés tökéletesülte közel viszi hozzá az ó-világot. Nagy hadsereget nem kell tartania, mert a fél világrészben, melyet elfoglal, sehol sincs szomszédja, ha Canadát és Mexicot is bekeblezte; pénzforrásai kifogyhatlanok, földje gazdag, bevételei kiadásait húszszorosan túlhágják s nincs kötelezve senki iránt az ó-világban se érdek, se barátság, se szövetség, se adósság, se elvrokonság, se hitközösség, se nemzeti rajongás, se mult, se jövendő által. Fel is használja azt a helyzetét s befolyásának egész világterhével rá fekszik Európára. Ime az örök harcz az ó- és új-világ között.

[...]