Bevezetés

Burkhard Straßmann író egy háromgyerekes családnál tett látogatásáról mesél. A pár - a feleség művelődésszervező, a férj politológus - kezdettől fogva egyetértett abban, hogy gyermekeiket nemi szerepektől mentesen nevelik, mondván, hogy a "tipikus" női illetve férfi dolgok csak társadalmi kitalációk. Az idősebbiknél, aki most 14 éves, "elég jól" ment a dolog. Nem úgy viszont a három és fél éves ikreknél, Kenonál és Emilie-nél. Fejlődésüket a szülők gyakran "megrökönyödéssel, néha viszont tehetetlen csodálkozással" szemlélik - mondja az anya. Burkhard Straßmann elmeséli, hogy mit tapasztalt egy látogatása alkalmával: "Keno a vendéget »nénónénóval« és tűzoltóautóval a kezében köszöntötte. Emilie épp egy tündérhintóval játszott, amelyet egy egyszarvú húzott. Aztán egy hajkefével édesanyja ölébe ült, kicsinosíttatta magát és a tükörhöz futott. A kisfiú apja ölében ült, egy kék bögrével csapkodta az asztalt, aztán megragadott egy tűzoltókról szóló könyvet. A kislány is fogott egy könyvet, melynek címe: Királykisasszony akarok lenni (»Simogatókönyv kis és nagy királykisasszonyok számára«)... Mindkét gyereknek volt egy játék mackója; a kislány ölelgette, a fiú pedig buzogánynak használta. Keno kezében egyébként is alighogy megtanult járni, minden fegyverré vált - mesélte apja -, a kisfiú a vállára vette játékait, és meghódította velük a szobákat. Emilie ezzel szemben gyűjtögetett és őrizgetett. Bár a kislány is játszott néha markológépekkel, de a következő módon: a markolónak nevet adott, anyát és apát talált ki neki, megetette, ha kellett, megvigasztalta, és lefektette aludni."

Az igazságot tükrözi itt az élet? Vagy ezek az ikrek a véletlen folytán különböznek ennyire? Ezekkel a kérdésekkel egy olyan vita kellős közepén találjuk magunkat, amely társadalmunkban rendkívül erős indulatokat kelt: biológiai nemünk olyan kevéssé fontos csupán az egyes ember identitásában, mint a szem- és hajszínünk, vagy többről lenne szó? Egyesek igennel válaszolnak, és különböző tudósok felismeréseire hivatkoznak; mások nemet mondanak, és szintén tanulmányokat sorakoztatnak fel.

Amikor ebben a füzetben ezzel az ellentmondásos kérdéssel foglalkozunk, akkor nem az ilyen jellegű vitákból indulunk ki, hanem egy mély, alapvető döntésből: keresztény hitünk olyan emberképet közvetít számunkra, amelyben női és férfi mivoltunk meghatározó szerepet játszik. A teremtéstörténet az Ószövetség első oldalain ezt tükrözi. Az ember teremtésekor Isten úgyszólván önmagával tanácskozik.

Míg a teremtés többi művénél Isten csupán megparancsolja, hogy "legyen" (Ter 1,3), itt önmagával folytat beszélgetést: "Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra" (Ter 1,26).

Isten, az Atya és a Teremtő, tanácsot ül Fiával és a Szentlélekkel, és megteremti képmását: "Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt" (Ter 1,27). Majd a Szentírás azonnal többes számra vált: "férfinak és nőnek teremtette őket" (Ter 1,27).

Az ember a Bibliában ebben a kettősségben létezik, férfiként és nőként. "Isten bölcsessége az emberről alkotott teljes elképzelését nem egy emberbe oltotta bele, hanem kettőbe" - magyarázza Kentenich atya, a nemzetközi Schönstatt-mozgalom alapítója. "És e kettőnek ki kell egészítenie egymást. Ezért léteznek azok a mágneses erővonalak, amelyek férfi és nő között oda-vissza futnak, ezért létezik az az erős, nemes törekvés, hogy a két nem kiegészítse egymást" (Josef Kentenich). Kentenich atya újra és újra rámutat: "Ezért van az, hogy a két nemnek egymáshoz vonzódnia kell, ki kell egészíteniük és feltételezniük kell egymást, vágyakozniuk kell egymásra. Helytelen lenne azt gondolnunk, hogy a karakterbeli különbség csupán az évszázadokon át tartó nevelés eredménye. Nem, a különbségeket Isten ültette a két nembe. Ezért vonzzák annyira egymást."

A Biblia ezt ajándéknak, s nem pedig büntetésnek látja, ellentétben Platón görög filozófussal, aki szerint az ember eredetileg férfi-nő volt, hatalmas golyóformájú alak, akit az istenek végül legyőztek. Büntetésből elfelezték, így jött létre a férfi és a nő.

A Biblia teremtéstörténete szerint a férfi és a nő nem félember. Az emberi létnek ez a kettőssége sokkal inkább egy különleges hivatást feltételez: az ember a háromságos Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek képmására teremtetett - mondja Kentenich atya. A Teremtés könyvére hivatkozik: "Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra" (Ter 1,26). Minden az Atyaistentől származik, "Ádám teremtő erejével a Fiú képmása kell, hogy legyen, Éva pedig a Szentléleké" (Josef Kentenich).

A két nem "a maga sajátosságaival Isten által teremtetett, hogy létükben kölcsönösen kiegészítsék egymást...: bár mások, egyformán értékesek" (Josef Kentenich). Kapcsolatuk "ellipszishez hasonlít, amely ellentétben a körrel nem egy középponttal rendelkezik, hanem kettővel: a női és férfi léttel."

A bibliai teremtéstörténet üzenete megerősítést nyer, ha egy pillantást vetünk az emberiség történetének minden általunk ismert kultúrájára: mindenütt fellelhető a nemek kettőssége. Ez az emberi társadalmak univerzális ismertetőjele.

Az egyenjogúság a maga teljességében csak akkor lehetséges, ha elismerjük a férfi és a nő különbözőségét, és azt, hogy képesek egymást kiegészíteni.