E gyüjteménynek már ezelőtt három esztendővel kellett volna megjelenni, s vele bezáratni, legalább egy időre, azon munkálatoknak, melyekkel a Kisfaludy-Társaság engem bizott meg a népi irodalom körül. Az idők erősebben hangzottak, mint hogy a népi elme ily naiv szülöttei avagy fél kedvvel is vétessenek vala s ime csak most lép világ elé e könyv.

Noha irodalmunk azelőtt s azóta is vett már ily nemü gyüjteményt, de velem parancsolt a kötelesség egyfelül, mig a kezdett vállalat kiegészitése másfelül. S bár volt is gyüjtemény, mind a mellett magam valék gyüjtő eredetileg a népbül először, s csak azután folyamodtam tisztelt elődimhez, s jegyzeteimhez.

Ide valók Szenczi Molnár Albert, Kresznerics és legujabban Czuczor szótári dolgozataik, aztán a valódi gyüjtők: Kis-Viczay, Kovács Pál, Baróti Szabó, Faludi, Szirmay Antal, Dugonics, s elvégre Ballagi Mór, kiket, több irókkal együtt e könyv végire függesztett értekezésemben szives hálával említek, s irodalmilag méltatni kötelességemnek tartok.

Az egyes közmondások végén felötlő betük már eme tisztelt nevek közül egyik vagy másikra való vonatkozások; miben czélom volt divatát és egyuttal urát is adni némely közmondásoknak, és feltartani ama nevek emlékezetét, mint e részben tiszteletünkre méltókét. E szerint M. Molnár Albert; P. Pázmán; KV. Kis-Viczay; ML. Mikes Levelei; F. Faludi; K. Kovács Pál; Sz. Szirmay Antal; D. Dugonics; B. Ballagi Mór - neveik s illetőleg munkáik első betüi.

Könyvem tárgyas betürendben van adva, kikeresvén, a mint jónak láttam, a főszót, melyen az értelmi sulyt feküdni hittem.

Számok a közmondások után jelentik a rokon vagy többnyire ugyanazon jelentésü közmondásokat.

Néhol latin, német és franczia közmondásokat is oda mellékeltem, mennyiben a miénk egyforma szerkezetü egyikkel vagy másikkal.

Igen sokat önállólag magyaráztam leginkább nemszületett magyar olvasókért; hol mások világítását elfogadhatám, megjelölém s említém; de némely közmondásokat magam fejétül másképen is irtam le, hallomásbul vagy másoktól vett adomákkal az élethez s történethez kötöttem.

A mit irodalmi szempontbul el kellett mondani, röviden egy értekezésbe foglalám; nézetek, az itészet figyelmét igénylők. Mert vajha ne maradna e könyv, mint maradt a "Népdalok és mondák" három kötete, kritikai szó s birálat nélkül mind e mai napig. Azt kellene hinnem: magamnak gyüjtök, magyarázok, ha kritikánk hanyagságában okot nem lelnék. Azonban ez még szomorítóbb; holott kölcsönös felvilágosítások mi szép fejlésbe hozhaták vala 1846 óta az irodalom e nemét, mely nekünk igen uj és örökleg megifjuló; önismei s aesthetikai tekintetben gyümölcsözőbb minden európai nép- és széptanoknál.

Tisztelettel veszem ki Henszlmann Imrét, ki a népmeséket összehasonlító kritikával kisérte, méltatta s a tudomány világába felavatta.

Szivesen említem Fekete János és Kelecsényi József urakat elvégre, kik e könyv megjelenendésének hire után, amaz fehérmegyei, emez nyitravidéki népbül leirt közmondásokat küldenek azonnal s midőn nekik köszönetet mondok, egyszersmind felhivom a népi irodalom barátit: jegyezzenek össze minden ily elemi töredéket, hogy legalább meglegyenek azon időre, mikor isten jobban adja.

Pest, marcz. 15. 1851.
Erdélyi János.