Tizenöt év nem nagy idő egy intézmény történetében, Központunk életében azonban mégis határkövet jelöl meg. Az intézményes magyar szövetkezeti mozgalom, - melyet a budapesti Országos Központi Hitelszövetkezet életrehivásától számítanak, - ebben az évben ünnepelte negyven éves jubileumát, s mi abból húsz évvel ezelőtt szakadtunk ki, 1918-ban. 1918-tól 1923-ig a Romániába kebelezett magyarság szövetkezeti mozgalma éppen csak vegetált. A szövetkezetek a pénz értékének leromlása folytán elvesztették régi alaptőkéjüket, betétállományuk is elértéktelenedett, úgy, hogy feladatuk betöltésére képtelenné váltak. A jobb jövő reményét és bizalmát az O. K. H. kirendeltségeinek még ittmaradt vezetői tartották és élesztgették bennük. Valkó Gyula, a cluji kirendeltség vezetője indította meg a megváltozott keretek közt való ujjászervezkedés mozgalmát, melynek eredményeként 1920-ban megalakult az új irányító központ, a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége. Központunk azonban csak 1923. év őszén kezdhette meg működését, ekkor nyertek alapszabályai jóváhagyást. A szövetkezetek ötéves vegetatív élete után most új lendülettel indult meg a szövetkezeti élet, s mi ettől az időponttól számítjuk szövetkezeti mozgalmunk kisebbségi történetét.

Az 1923. évtől napjainkig eltelt 15 év küzdelmes, de egyben eredményteljes korszakában a világgazdasági válság és a konverziós évek voltak a legsulyosabbak. Szervezetünk és mozgalmunk irányvonalát ezen idő alatt 3 szövetkezeti törvény rendelkezése szabta meg, a megkezdett úttól sokszor merőben eltérő új, addig még járatlan és ismeretlen területek felé terelve. Ebben a tekintetben e jubileumi évünkben ért a legérzékenyebb kormány hatósági rendelkezés a szövetkezeti rendelettörvénnyel, mely megszüntette szövetkezeteink önellenőrzését, ellenőrző kötelékünknek, az Uniónak likvidálásával, a szövetkezeti autonómia egyéb nagyjelentőségű jogainak a megvonása mellett.

Szövetségünk és a kisebbségi sorsban eltelt szövetkezeti életünk tizenöt éve után ezen legújabb rendelkezés új feladatok elé állit és új korszakot nyit meg szövetkezeti mozgalmunkban. Indokolt volt tehát, hogy eme nevezetes fordulón megálljunk egy percre, visszatekintsünk a megtett útra és számba vegyük a végzett munka eredményét. Tizenötéves jubileumunkat nem ünnepnek tekintettük, hanem számvetésnek a multtal és a jövővel. Visszatekintve pedig az elmult másfélévtized sulyos éveire és számtalan nehézségére, az a meggyőződés válhatik bennünk urrá, hogy célkitűzésünket, mint a multban, úgy a jövőben is eredményesen munkálhatjuk, hiszen tetterőnket és alkotókészségünket a legnehezebb körülmények sem tudták csökkenteni, sőt minél több és minél nagyobb nehézségekkel álltunk szemben, annál nagyobb igyekezettel és erőmegfeszítéssel dolgozott egyre növekvő táborunk.

Az itt következő sorok nem adnak terjedelmes beszámolót mozgalmunk és Szövetségünk tizenötéves multjáról, csupán a jubileumi közgyűlés és az azzal kapcsolatos Szövetkezeti Kiállítás emlékét kivánja megörökíteni, annak a néhány napnak a történetét, melyet a munka folyamatosságának a megállításával, saját életünk áttekintésére fordíthattunk.