Bevezetés

A "Gyermek-nevelés-pedagógusképzés" c. kötetünk immáron harmadszor jelenik meg: lassan hagyománnyá érik az a szándékunk, hogy egy-egy tanácskozáson rendszeresen áttekintsük, majd kötetben publikáljuk az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara Neveléstudományi Tanszékén folyó kutatásokat. Ezek tematikusan és műfajilag igen változatosak, mégis kirajzolódik néhány fő kutatási irány.

Az elmúlt másfél-két évtizedben számos tanszéki vizsgálat irányult a hallgatók (vagy csak potenciális növendékeink) hétköznapi pedagógiai tapasztaltainak feltárására, beépítésére a pedagógusképzés folyamatába. Rövidebb múltra tekinthetnek vissza az iskolával mint szervezettel foglalkozó vizsgálatok, annyiban azonban követik a tradíciót, hogy fontos, aktuális közoktatási problémák természetének megismeréséhez és megoldásához járulnak hozzá. Ugyanez mondható el más, konkrét (doktori disszertációk részét is képező) tudományos kutatási eredményekről is, amelyeket munkatársaink a kooperatív tanulásszervezéshez szükséges pedagógusszerepről vagy a figyelemhiány és a beszédfolyamatok összefüggéseiről mondtak el.

A bemutatott történeti kutatások hazai nevelésügyünk két eddig kevéssé feltárt problémakörére vonatkoztak: a magyarországi tanítómozgalomnak a 20. század első évtizedeiben végbement radikalizálódása a tanítói professzió történetéhez kapcsolódik áttételesen, a gyermek- és fiatalkorú bűnelkövetők két világháború közötti megítélésére irányuló kutatás (más elméleti elemzésekkel együtt) a tanítóképzés tartalmi fejlesztésének egyik fontos irányát, a gyermekvédelemre való felkészítést alapozza meg.

Az utóbbi évtizedben új oktatási feladatként jelentkezett a pedagógustovábbképzés, a tanszéken elsősorban a fejlesztő pedagógia terén. E képzések akkreditálását a '90-es évek közepén a differenciáló és az integráló nevelésre vonatkozó szakmai-kutatási előzményeink alapozták meg. A közel egy évtizedes oktatási tapasztalatok mostanra lehetővé tették a posztgraduális képzés hatékonyságának elemzését is.

Mind a konferenciát, mind a kötetet gazdagította azoknak a kutatóknak a előadói-szerzői jelenléte, akik bár nem a tanszék oktatói, de tudományos fokozatukat neveléstudományból tervezik megszerezni. Tartalmi-szakmai kapcsolódásuk és sokféle szervezeti kötődésük megalapozza a tanító-, óvóképzésben olyannyira szükséges, egységesen érvényesítendő pedagógiai-pszichológiai nézőpont dominanciáját.

Hunyady Györgyné
tanszékvezető
Budapest, 2004. november