Általános szokás, ha valamely könyvet irnak, az olvasónak tudtul adják, mily körülmények voltak ennek indító okai és mily czél lebegett a szerző előtt annak megirásánál.

E szokás elől én sem térek ki. A körülmény, mely encziklopédiám megirására indított, az volt, hogy a magyar nyomdászatnak és rokon szakmáinak nincs olyan könyve, mely magában foglalná mindazon tudományokat, melyek a nyomdász hivatásához tartoznak s melyből tájékozást szerezhetne nemcsak a szakmáját, de annak rokon ágait illető ismeretekről is.

A magyar nyomdászati szakirodalom alig huszonöt éve, hogy megszületett s manapság már méltóan sorakozik a külföld fejlettebb szakirodalmához, azonban eltekintve az évkönyvekben és a szaklapokban megjelent, a nyomdászati ismeretek minden ágát érintő szakczikkektől és néhány a nyomdászati dolgokkal foglalkozó füzettől: önálló, a nyomdászattal tüzetesen foglalkozó magyar nyomdászati szakkönyv még nem jelent meg. Most egyszerre, a nélkül, hogy a magyar nyomdászatnak elemi szakismereteket terjesztő, önálló könyvei volnának: minden szakismeretet felölelő encziklopédiával ugrom át a magyar szakmabeli könyvkiadványoktól üres tért és egyszerre, mintha már minden téren ki volna aknázva ez irodalom, ily nagyarányú irodalmi vállalkozással lépek a közönség elé.

Van ennek története. Mintegy harmincz év előtt a magyar tudományos akadémia a "Mesterségek szótára" megirhatása végett felszólította a nyomdászok önképző egyesületét is, hogy a nyomdászatban használt mesterszókat gyüjtse össze, hogy ezek alapján majdan az összes mesterségek szótára magyar nyelven megirassék. Az egyesület engem bízott meg akkor a mesterszók összegyüjtésével, és én a német, franczia, angol, olasz nyomdászati mesterszók összehasonlításával iparkodtam egy-egy német mesterszót olykép megmagyarosítani, hogy nem láttam szükségesnek a nyomdász egyik-másik míveletét egy szóban kifejezni, hanem fejezzük azt ki, mint a franczia, angol vagy olasz: egy-két szóval körülirva. Ehhez természetesen könyvek, szótárak kellettek, hogy az anyagot összegyüjtsem. Évek során dolgoztam ezen, kenyeret kereső napi munkám végezte után. Szakadatlan bujtam mindenféle könyvet, melyekből sok lexikális anyagot is gyüjtöttem, melyet később magyar vonatkozásokkal feldolgozva, mint a Pallas Lexikona nyomdászati szakmájának irója, közrebocsátottam. Csakhogy ez a nagyközönségnek szánt lexikon volt, melyben nem lehetett szélesebb, szakszerű alapon czikkeimet tárgyalni: csak a dolog velejével foglalkozhattam, kivonatosan, hogy a nem szakember is megértsen. Sajnáltam tehát a meglevő fölös anyagot pusztulni hagyni és elhatároztam, szerény képességemhez mérten, a nagy magyar nyomdászközönség elnézésében bízva: e könyvet kiadni.

Nem könnyű vállalkozásom évekig tartott és hogy most elkészültem vele, nagyrészben Novák László jeles tollú, széles ismeretű szaktársamnak köszönhetem, ki serényen kitartott mellettem az anyag feldolgozásában.

Igy lett meg ez a könyv.

A mi az encziklopédiák megirásánál elkerülhetetlen, az itt is megtörtént. Utólagosan olyan dolgok merültek fel, melyeket a könyv nyomása közben már nem sorozhattam a megfelelő betűrendbe, miért is e czikkeket mint "Pótlékot" a könyv végén ismertetem.

Hogy pedig hosszú évekre terjedő fáradalmaim gyümölcse, a mesterszók anyaga is teljesen összegyüjtve, maradandó egészet képezzen, könyvem legvégén közrebocsátom a nyomdászat és rokon szakmáinak "Mesterszótárát" magyar-német és német-magyar-franczia-angol nyelven, nemcsak az eddigi szolgai fordításban részben még közhasználatban levő, de jeles tudósunk, Frecskay János által magyarosított mesterszókkal együtt.

Művem megirásánál mesterségem, hivatásom iránti szeretet vezérelt, s most, hogy hosszas, fáradságos munka árán elkészült, jól esik a tudat, hogy a magyar nyomdászati szakirodalomnak némi haszna lehet belőle és ha még hozzá szaktársaim és a nagyközönség jóakarattal fogadja, mindama gondot és fáradságot, mely e művel járt - hamar fogom feledni.

Budapest, 1902 márczius havában.
Pusztai Ferencz.