Előzmények

Nem vagyok sem történész, kutatónak is amatőr, csupán egy kíváncsi ember. E mű olvasásakor kérem ezt figyelembe venni, és csak a jó szándékot feltételezni.

Mint egykori levente, úgy is mondják "nyugatos", több évtizedig érthetetlen volt előttem, milyen körülmények tették lehetővé és okozták, hogy miért és miként kerülhettem több ezer társammal abba a helyzetbe, amely közel fél évszázadon át meghatározta sorsunkat, másodrendű állampolgárrá téve minket.

1990-ig az ezzel foglalkozó könyvek tiltó listán, a könyvtárakban zárolva voltak, a témáról még csak beszélni sem lehetett.

A rendszerváltás után lehetőség lett ezzel a kérdéskörrel foglalkozni, és ezt az alkalmat használtam fel, hogy kérdéseimre a választ megkeressem.

Levélben fordultam kutatási engedélyért az illetékes minisztériumhoz, a levéltárak és könyvtárak vezetőihez. Kivétel nélkül mindegyiktől megkaptam, és közel kétéves munka után összegezhetem a tapasztaltakat, választ találva sok kérdésemre.

Tudatában vagyok annak, hogy ez a kérdés a mai fiatalokat, de a középosztályt sem érdekli, hiszen akkor még nem is éltek, vagy akkoriban születtek, de az egykori leventékből még élnek közöttünk, bár egyre fogyatkozó számmal.

Ma, sajnálattal kell megállapítanom, hogy az elmúlt rendszer politikusai mellett a rendszerváltás utáni politikusok szándékai sem változtak a volt, nyugatra került hadifoglyok megítélésében. Ennek okát csak találgatni lehet.

A Szovjetunió hadseregének hazánk elfoglalásakor tanúsított embertelenségeit elszenvedők, a gulagokra elhurcolt sok százezer hadifogoly és polgári lakos számít csak politikusaink, de a közvélemény jelentős része számára is, olyan hadifogolynak, akikkel foglalkozni kell és kárpótolni őket az elszenvedettekért.

Kutatásaim során ez alapjaiban téves nézetnek bizonyult és meggyőződhettem, a közhangulat is azt tartja, hogy a nyugatra került katonák, köztük a leventék, akik akkor még gyerekek voltak és az oda kitelepített polgári személyek egészen más, kivételesen jó elbánásban részesültek a nyugati megszállóhatóságok részéről.

Ez a téves nézet még napjainkban is megjelenik.

A NÉPSZAVA egy levélírója, Cs. J-né, a nyugati megszállók kezébe került hadifoglyok helyzetét "irigylésre méltónak" tartotta, és állította szembe, a Szovjetunióba hurcoltak szenvedéseivel.

Ezt a téveszmét szeretném most eloszlatni - és kutatásaim alapján, egykori dokumentumok és a nyugatra kiszállítottak visszaemlékezéseit felhasználva, melyekből egyre több kerül elő és helyezik el levéltárakban, - tisztázni nyugatra került honfitársainknak átélt élményeit és irigylésre egyáltalán nem méltó sorsát.

Az éppen hatalmon lévők, saját érdekeiket nézve, azt szeretnék, hogy csak a jelen helyzetben gondolkodjanak az emberek. A múlt szűnjék meg, legszívesebben kitörölnék a maguk és a ma élő emberek tudatából is. Mintha a ma még élőknek nem lett volna múltjuk, nem emlékeznének vissza a velük történt eseményekre.

Pedig, ha egy népnek nincs múltja, vagy ki akarják emlékezetükből törölni, annak a népnek jövője is kétséges, mert az a jövőkép hiteltelen lesz.

Az igazság relatív dolog, ami ma igazság, holnap bűntett lehet, és akik ma azt hiszik, hogy ők az igazság vagy annak hirdetésének letéteményesei, nem egy esetben csak a börtönben, vagy régebben a bitófa alatt állva döbbentek rá, hogy talán más igazság is létezik. A hazánk történelme tele van ennek bizonyítékaival.

Minket egykor hazaszeretetre, tisztességre, egymás megbecsülésére és az erkölcsös életre tanítottak. A leventemozgalomnak, éppen úgy, mint az egyházak által támogatott cserkészeknek, ideológiailag az irredenta, a trianoni Magyarország területi épségének helyreállítása volt célként megjelölve, magyarázva és nevelve.

Minden cserkész, bár ma sokan nem akarják ezt tudomásul venni, egyben levente is volt, a Véderő törvény nem tett köztük különbséget.

Úgy éreztük és tanultuk, a hazánkat védjük keleten a bolsevisták, nyugaton az angolszász és francia plutokraták, imperialisták ellen. Minket erre a harcra készítettek fel és ennek szellemében vettünk részt a háborúban. Ezt az érzést csak erősítette az elcsatolt területek magyarlakta részeinek visszacsatolása.

A német birodalmi álmok érdekében akkori uraink belesodorták hazánkat a háborúba. Ennek elvesztése után sokunknak nagy lelki válságot okozott, hogy ezért minket bűnösnek kiáltottak ki, hiszen - így tudtuk - mi a hazánkért, a magyarságért harcoltunk.

Sokan vannak, akik ma is bűnösöknek tartanak minket. Ez vonatkozik az elmúlt fél évszázadban történtekkel kapcsolatban is, de tudomásul kell venni, a saját vagy honfitársainak múltját senki nem veheti el tőlük, azt ők élték át.

E rövid bevezetés után szeretném gondolataimat - azzal, aki veszi a fáradtságot és elolvassa a következőket - megosztani.