A margitszigeti fák
/Arany János emlékére/

Mintha meseországba lépnék!
Engem mindig lenyűgöz ez a világ.
Mint megannyi elvarázsolt óriás
úgy állnak itt, e matuzsálemi fák.
Mennyi mindent mesélhetnének
ha tudnának beszélni,
hisz száz meg száz év néma tanúi ők.
Sétálok köztük, és komolyan úgy érzem
egyszer lomha léptekkel mozdulva,
arrébb sétál valamelyik.

Naplemente

Hosszan nyúlnak az árnyékok a kertben,
lassan közeledik az est.
A Nap még tüzesen fénylik a horizonton,
a lombokra aranyló színeket fest.

Vörösen izzik, lemenő útjában még
utolsó erejével színezi az eget.
Majd átadja helyét a fénylő Holdvilágnak,
az éji sötétet millió csillag világítja meg.