Tavaszváró

Hó borítja az erdőt, téli álmát alussza még,
ám a tavasz órája közeledni látszik.
Az éltető Nap, melengetőbben árasztja a fényt.

Lassan ébredezik a természet, ledobja e fehér lepelt.
Hűen védte őt, a hideg szelektől,
mint jó anya a gyermeket.

S ha jő a tavasz, színes ruhát öltve magára
víg madárdaltól hangos a táj.
A szikrázó napsütésben, újra éled minden.
Lerázva magáról a zord magányt.

Nyári délután

Nyári délután a rekkenő hőségben,
az udvar csendjét semmi sem zavarja meg.
Loncsos szőrű puli hever háza árnyékában,
a melegben nyelvét lógatva liheg.

A tyúkok sem kárálnak, óljukban hűsölve
fejük meg-megbillen álmosan.
Az ablak szegletében pók szövi hálóját
csendben, légy csapdát készít szorgosan.

A tikkasztó melegben lassan mozdul minden,
a méla csendet csak Bodri vakkantása töri meg.
Lába is rándul, nem létező nyulat kerget
álmában néha nagyokat nyel.