Nyári emlék

A tenger hullámzása lassan
lágy morajlássá szelídül.
Már szél se rebben az est sötétje,
mint óriási palást rám úgy terül.

Behunyt szemmel ülök a parton,
egybe olvad velem a táj.
Távoli kávézó teraszáról,
halk zene szűrődik, fülembe
dúdolva dallamát.

Elringatóan szép zene-szó,
s a monoton hullámok verte
csobbanás zaja. Amott messzi
sirályok vijjogása hallik,
mint éjt köszöntő sereg szállnak tova.

Az idő is állni látszik, oly mesébe illő a táj.
Az éj, mintha még őrizni akarná képét,
csak lassan dereng fel a hajnali fénysugár. 

Üres pókháló

Az őszi Nap, csillantja
a pókháló fonalát.

Szél lebbenti, ezüst fény
fut rajta át.

Tán szabadságra ment a pók?
Üresen hagyva lakhelyét.

Körötte, bogarak repkednek,
vígan döngicsélve.

S ma éhkoppon marad,
őkelme-szegény.