Színház

Kihunynak a fények, a színpad sötétbe borul.
Egyedül marad, a játék most csak neki szól.
Eljátssza, mit gondol - érez,
hisz a színház az élete.

Üres a nézőtér, már véget ért az előadás
mégis úgy érzi a lelke, szárnyal
s benne ezernyi érzés, ünnepel.
Egy csacska bohóc, ki magának játszik
az üres színfalak között.

Minden este egy ajándék szívének
s a taps, a fülében még ott dübörög.
Aztán lassan-lassan indul.
Fejét lehajtva, mint egy hűséges szolga,
ki ma is elvégezte feladatát.

Egy könnycsepp gördül le arcán.
E csacska bohóc, sírva nevet.

Hitem

Mi ihletem adja,
nem holmi becsvágy.
Hamis ábrándban égő sorok.
Hitem, és szívemből szóló gondolatok.
A magam prófétája vagyok!
Hűséget emberhez, a szeretet hitéhez.
Mint isteni szózatot úgy fogadom.
Vallom a megbocsátást, a tiszta szót.
Szívem, mindezekért dobog.
Szerető óvó, egyszerű szavakkal.
Hitem, tettem az emberekért.
Minden nagy út, egy kis lépéssel indul
Rajta haladva, s le nem térve.
Írok!
Míg itt leszek, míg tart e földi lét.