Előszó (részlet)

Miután elértem ötvenedik évemet s nem nagyon valószinű, hogy ezután véleményem bármely fontos kérdésről megváltozzék (ha csak nem a korral járó gyöngeség miatt): összefüggő sorozatban kivánom kiadni műveimnek azokat a részeit, melyeket legigazabbaknak s maradandó használatra legalkalmasabbaknak tartok. Így sokat ki fogok hagyni, de azokon, melyeket újra kinyomatni érdemeseknek vallok, meg sem kisérlem a változtatást. Fiatal ember szükségképen másként ír, mint az öreg s idővesztegetésnél is rosszabb volna, megkisérleni az ifjúkori nyelvezet átalakítását; de arra gondolni sem lehet, mintha a kihagyott részleteket röstelném; korábbi munkáim nagy részét sietve írtam, alkalmi czélokra s ezek most már szükségtelenek, részben megvalósultak vagy épen általánosan ismert igazságokká váltak. A mit azonban a vallásról írtam, az, ellenkezőleg, gondosan szerkesztett s erélyes volt ugyan s vetekedett a legtöbb vallásos irattal - különösen a mi a nyiltságot és merészséget illeti - de teljesen téves; hiszen egy felekezet tanainak korlátai között nőttem fel s a történelmet, mint felekezeti embernek, szükségképen elfogúltan kellett felfognom.

E fölösleges vagy téves állitások között mégis találtam olyanokat, melyeknek lehet valami értékük, habár korábbi könyveimben elrontja ezeket a mesterkélt nyelvezet, melyet használtam, részben ama vágy miatt, hogy valóban szépíró legyek, - mint a "Modern festők" második kötetében - mert az előadásban visszatértem egészen addig, a mit akkor az ó-angol irodalom legjobb stylusának tartottam, visszatértem különösen a prózában akkori kedvenczemhez: Hooker Richardhoz.

Ezen okokból - habár nem csak nyugodtan fentartom, de éppen határozottan újból megerősíteni is kivánom mindannak lényegét, a mit legelső könyveimben a művészetről, politikáról, erkölcsről vagy egyenesen a vallásról mondottam - e sorozatban alig fogok valamit kiadni a "Modern Festők" I. és II. kötetéből, sokat ki fogok hagyni a "Hét Lámpás" és "Velencze Kövei"-ből, de ez óhajtott új kiadásban az utóbbi tizenöt év alatt irott minden könyvemet változtatás nélkül veszi az olvasó, itt-ott esetleg bővítő jegyzetekkel ellátva s a szöveget szükséges útbaigazításul minden kötetben egymás után következő szakaszokra osztva. Egyszersmind el fogom hagyni az egymásra vonatkozó kisebb töredékeket s helyettesítem olyan, még ki nem adott felolvasásokkal vagy tanulmányokkal, melyeket a megőrzésre érdemeseknek tartok s így egy-egy kötet átlag száz lap terjedelemre van berendezve.

Az első könyv, melylyel az új kiadás kezdődik, a "Szezámok és Liliomok", mely elől az Alpesekről szóló egész előszót elhagytam (máshol használom fel) s hozzátoldottam egy irlandi czikket, mely tárgyánál fogva a könyvvel szorosan összefügg.

Több okból örülök rajta, hogy a teljes kiadás ezzel kezdődik, habár e két felolvasás átnézésénél sajnálkozva látom, mennyi jó munka veszett el bennük. Sok gondot s heves izgalmat szereztek ezek nekem; de balgaság volt azt hinni, hogy oly rövid idő alatt felkölthettem volna hallgatóim rokonérzetét az iránt a mód iránt, melyet én, a nyomorúság kérdésén gondolkozva, évek során át megszoktam; pedig, ha czélomat akkor el nem értem, alig volt remélhető, hogy az később sikerülni fog; hiszen az előadásra szánt, zavartalanul olvasott kifejezések hatástalanokká válnak. S mégis csak értékétől fosztottam volna meg őket, ha a könyvek stílusára fordítom át; s ezt előadásuk idején egyáltalán nem is tehettem volna; gondolataim önkénytelen türelmetlenséggel illeszkedtek heves előadás alakjába; s habár, áttekintvén, úgy látom, hogy sok van bennük (bocsánat bátorságomért), a mi előttem határozottnak s helyesnek tetszik, bennök alig van valami általánosságban meggyőzően vagy épen könnyen felfoghatóan előadva; s könnyen képzelhetek magam elé oly olvasót, a ki e könyvet végig olvassa a nélkül, hogy valamely határozott irányban való tevékenységre ösztönöztetnék.

[...]