| « TIZEDIK SZAK. Föcsögők. | KEZDŐLAP | TIZENKETTEDIK SZAK. Fösvények. » |
Félénkek.
Bőrében is ugyan, de főképpen lelke körűl jár a’ dolog.
Félenkebb a’ nyúlnál.
Szárába szállott a’ szíve.
A’ félénk kutya többet ugat, mint mar.[1]
A’ meg ijedt ember árnyékátúl is fél.
Oldozza a’ kereket.
Ki vették a’ szívét.[2]
Senkivel se mer szeme szállani.
Csak a’ szája nagy; szíve egy mák szemnyi.
Sarkával fenyegeti az ellenséget.
140Fülel: mint a’ nyúl.
Ijedttében el ütötte magát.
A’ Félsz, a’ hasat is el csapja.
Gatyájában szíve.
Úgy meg ijedt: hogy nagy Péntekig se jön eszére.
Úgy meg ijedt: hogy ha húsz esztendők után eszébe jut, akkor is szalad.
Izzadsz most Dobozi[3]
141Úgy meg ijesztették: hogy nevét is el felejtette.
Reszket: mint a’ kocsonnya.
A’ félénk oroszlánnak is hasa latt a’ farka.
Apróra rágták szívét.
El halt ijedttében.
Száz vitézeket is hajt maga után.
Nincs maga színe orcáján.
Egy szót se szóllhatott, úgy annyira meg ijedt.
Meljökön acél, hátokon vas, De köztte a’ nyúl, nem penig sas.
Mondhatni nyúl volt futalékos apja.
Az inában bizik.
El hánnya mindenét, úgy szalad.
Űzőbe vették.
A’ félénk katonának hátúl van a’ szeme.
A’ félénk katonának hátúl van a’ sebe.
Nincs szíve, hanem csak zúzza.
A’ világbúl is ki szaladna félttében.
Szűr alatt hánnya a’ fittyet.
Ijedttében neki ment a’ tengernek is.
Veri a’ halál vérejték.
Törött lévbe fel lehetne adni kis szívét.
Úgy tekereg félve: mint nagy városoknak nem szokott Ura hagyta komondor.
Nálla az egér nem lehet félénkebb.
Kit a’ kígyó meg mar, a’ gyiktűl is fél.
Kinek szájját meg égette a’ kássa, a’ viztűl is irtózik.
Kinek szájját meg égette a’ meleg téj, a’ tarhót is fújja.
Mely galambot meg mellyesztett a’ kány, annak tollaitúl is fél.
Hallhat, mint tetű a’ vár alatt.
142Fél, mint Samu a’ nadrágjátúl.[4]
Nyúl apátúl származott.
Le lapúlt, mint gyomban a’ tyúk.
Ijedttében egygyik a’ másikba bújt.
Szégyen a’ futás, de hasznos.
Farol, mint a’ szán.
Mint a’ Rák hátra szalad.
Mint ha két kasza közé esett volna nyaka.
A’ holtt oroszlántúl a’ nyúlak se félnek.
Akasztott embertűl nem fél a’ hólló.
Két annyit fél, ki élhetetlenűl fél.
Lábára bizza, nem karjára életét.
Maga árnyéka ellen se vitéz.
Egy egér lukba bé lehetne kergetni.
Félti, mint beteg Bálint, a’ haját.[5]
143A’ fel nyársoltt ember egy idéig lázza a’ varjúnak.
A’ félénk katonán, a’ melj vas is reszket.
Csak a’ várban bízik, nem katonáiban.[6]
A’ leg forró nyárban is, röszkedt ijedttében.
Ló farkánál kantároz az ijedt katona.
Ijedttében azt se tudgya fiú é? vagy leány.
A’ félénk katona jobb lábával keresi a’ kengyelt.
Ijedttében meg aludt benne a’ vér is.
Hogy az ágyú lövést hallotta, le esett a’ lórúl.
Ijedttében (lova helyett) tehenét kantározta.
Néha a’ katónán is erőt vesz a’ félsz.
A’ katonának leg nagyobb ellensége a’ félsz.
Néha a’ félsz gyökér hasat is csap.
Nem fél a’ Német, hogy gatyáját el lopják.
Az üres szív leg hamarébb meg telik a’ félelemmel.
Más bőrébe öltözne, ha lehetne.
Szívve egy mák szemnyire törődött.
Nincs rajta emberi szín.
Hideg vette szerető.
Ha az orvos fél, rettegni kell a’ betegnek.
Félti a’ bőrit.[7]
144Nyúl vitéz.
Ijedttében el halt.
Nem ver ereiben a’ vér.
Datum hasra.
Szaladgy Kuruc, jön a’ Labanc.
Illa berek, nád a’ kert.[8]
Van üdő, melyben a’ nyúl leg jobban fél.[9]
Viszszá se tekíntett hazáig.
145Feleségétűl is fél.[10]
Csak kopasz fogát mutattya.[11]
Tűzes piros az orcája, valamint a’ lisztes zsák.
Vitézségjök miatt a’ pad alá bujtak.
Nagyobb a’ szájja, mint vitézsége.
Egy pénzen meg vehetni szívét.
Egy pénz ára félelem meg vesztegetheti.
Előre hátra tekínt.
Ugyan el hordta a’ sátor fát.
Szaladásra vette az útat.
A’ hoszszú árnyékoktúl is reggelenként meg ijed.
Fél a’ kakuk szóllástúl is.
Fél éh gyomorral a’ Föcske föcsögéssétűl.
Félénk vitéznek szaladgy a’ vára.
Azt se tudgya melyik lábára állyon.
Szent Gergely vitéze.[12]
Szive a’ szamárnak nagy, de nagyon félénk.
Nyúl vitéznek bokor a’ vára.
Ha tudná: hogy ünge tudgya a’ titkot meg égetné.
146Úgy fél, mint ha a’ tövisen űlne.
Úgy fél, mint kit az itélet elejébe visznek.
Csak szeméten vitéz, mint a’ kakas.
Csak egyszer megyen kecske a’ jégre.
Le forrázott kutya az essőtűl is fél.
A’ Rósa ágyban is félhetni a’ tövistűl.
Úgy fél, mintha el akarnák nyelni.
Úgy fél, mint ördög a’ töméntűl.
Úgy fél, mint Zsidó a’ köröszttűl.
Úgy fél, mint egér a’ macskátúl.
Úgy fél, mint kecske a’ késtűl.
Fél, mint Német gyermek a’ Szent Miklóstúl.[13]
Fél tölle, mint mostohájátúl.
Fél éjjel ki menni csak a’ pitvarba is.
Fél maga hálni az ágyban.
A’ félénk katona, a’ rendnek botránkozássa.
Leg hamarébb el vész a’ félénk vitéz.
Félhet a’ téltűl, ki tavaszkor nem gyűjtött.
Isten is a’ bátor katona mellett hadakozik.
Ki a’ haláltúl fél, ne legyen katona.
Ki a’ haláltúl fél, alig ha fiatal korában sokat nem botlott.
Héjjába attúl félni, melynek meg kell lenni.
Éppen nem illik: ha az oroszlán fél.
Ha a’ hangya fél, annak is van oka.
147Van még a’ nyúlnál is félénkebb.[14]
Vitézek, mint Berta’ kutyái.[15]
A’ nagy félsznek fele is sok.
Félni rettegni nem tud a’ Magyar.
Tart attúl de nem fél.
Féllyen a’ kanász, kit meg somfa botoznak.
Jobb előre félni, mint utóllyára rettegni.
Fél, mint farkastúl a’ bárány.
Fél, mint béka a’ dértűl.
Fél, mint Cigány a’ Szent Mihálytúl.[16]
Úgy retteg, mintha akasztani vinnék.
Fél, mint kormányos a’ széltűl.
Fél, mint eb a’ bottúl.
Fél, mint vakundok a’ naptúl.
Föl se fűzhette bocskorát, el szaladott.
Kit a’ meleg vas meg égetett, a’ hidegtűl is fél.
A’ ki sokat fenyeget, soktúl félhet.
148Attúl tarthat a’ jó vezér: hogy az ellenséget nykakal nem győzi.
Nem fél a’ Magyar: hol el veszeszsze a’ Plundráját.
Szem’ fénnyét veszit, úgy szalad.
Oly félénk: hogy még a’ nyúl is taszigállya.
Ki mit szeret; azt félti.
A’ tyúk is le lapúl, ha kányát lát.
Ki a’ menydörgéstűl fél, attúl fél, a’ minek meg kölletik lenni.
Ha a’ villámlás agyon nem üt, annak mennydörgése se bánt.
Vitéz a’ Poharak között.
Bátor a’ kemence mellett.
Bátor katona a’ kávé házakban.
Bátor a’ kocsmákon.
Bátor, ahhol senki sincs.
Bátor, ahhol üstökét nem félti.
Bátor katona, ha a’ kő híd alá juthat.
Meg szalasztya a’ nyúl.
Szalagy vármegyébűl való.
Bátor, ahhol puskát nem hall.
Éjjel a’ gyermektűl fél.
Bátor a’ katonák’ hátok után.
Bátor a’ kenderben.
Bátor mint nyúl az agarak előtt.
Terem a’ bátor, valamint a’ félénk.
Bátort kevesebbet, de félénket eleget látni.
Nem Bátorban, hanem Futakon lakik.
[1] A’ Baktriánusokhoz közel laktak a’ Sciták. Sőtt Bessusnak királysága alatt, ki Dariust meg ölvén, magát meg koronázta, N. Sándor ellen Bessussal is tartottak. Azt mondgya pedig Curcius L. 7. C. 6. hogy ama’ köz mondással a’ Baktrianusok éltek, következendő képpen éltek azzal a’ határos Sciták is.
[2] Ezt főképpen a’ bikákrúl, és kakasokrúl mondgyák a’ Magyarok. Bika a’ bikának szívét első veszekedése után annyira ki veszi: hogy a’ meg nyerettett bika a’ gulya felé se mer immár menni.
[3] Dobozinak neveztek egy Tiszttartót, ki Urának igen meg hitt embere volt: mivel a’ lusta Parasztokat ráncba tudta szedni. Ezt nem szenvedvén egy Paraszt (ki a’ faluban leg lustább, és még is fen héjjázó vala) egyszer a’ Tiszttartónak híre nélkül el illantott a’ falubúl, ’s egyenesen a’ városba ment, holott Ura előtt a’ Tisztartót erősen bé vádolta: hogy így ’s amúgy bánik a’ szegény jobbágyokkal, és így amúgy húzza maga hasznára a’ szegényeket. A’ Földes Úr (már ennek előtte jól tudván eme’ Parasztnak tökélletlenségét) néki ugyan jó szavakat adott, meg is ígérte: hogy e’ felől levelet is ír a’ Tisztartónak. Le is ült hamarjában a’ levél írásra, melyeben a’ Tisztartónak meg parancsollya: hogy ennek a’ levél vivő Parasztnak, mihelyest el olvassa a’ levelet farára huszon ötöt vágasson. Evvel a’ levéllel haza sietvén a’ Paraszt, midőn azt Dobozinak kezeibe adta, alig várta: hogy el olvassa. Hogy azt Dobozi olvasta, meg mérgelődött a’ Parasztnak vakmerészsége miat, ’s mérgében színe is meg változott. Ezt nagy örömmel látván a’ Paraszt, ezt mondotta hozzája: Izzadsz most Doboziki, fordícsd csak a’ bebelet, tunnan is néked szóll. Ezt nem türhetvén Dobozi, mindgyárt itt lesz az izzasztó (úgy mond) Urának parancsolattya szerént le vonatta a’ Parasztot, és (szünetlen azt rágta füleibe, izzadsz most Dobozi) jól meg fenekeltette.
[4] Samu nevű együgyű suttyó irhás nadrágot csináltatott magának. Midőn egyszer az úton nagyon meg ázott, és el fáradta után szunnyadozni is kezdett; Bé ment egy közel lévő erdőbe: hogy magát ki nyugdgya. Még ott igen jó ízűn aludt; addég az irha ki száradt, és midőn meg fordúlt zörögni is kezdett. Samu, valami vad állatnak zörgéssét hallani láccattatván, úgy meg ijedett: hogy szaladásra vette a’ dolgot. Mennél jobban szaladott, annál inkább zörgött az irha. Ezzel ő a’ vadnak utánna jöttérűl gondolkodott. Csak alig volt benne a’ lélek, midőn a’ faluba bé ért. Itt midőn történetét el beszéllette, ki nevettetett.
[5] Bálint betegségbe esvén, meg hallotta a’ mellette suttogó baráttyaitúl: hogy hagymász betegsége után a’ haja bizonyosan el megyen. Föl lábballása után (hogy a’ haj szökést meg gátolhassa) mind ajtaját, mind ablakjait bé záratta.
[6] Egy vár mellett el menvén Magyar Balázs Mátyás királynak hires vezérje, midőn bástyáinak erősségét látta, kivűlrűl pedig semmi katonákat. Ebben az erősségben, csupa aszszonyoknak lenni kölletik úgymond.
[7] Ezen köz mondásnak eredete azon üdőkre vitetődik fel, melyekben (Móhács veszedelme után) Magyar országot a’ Törökök bírták. Ekkor egy írígyködő Zsidó egy keresztény mészárosnak szerencséjén meg ütközvén (ki a’ Bassának engedelmébűl maga vágott húst Szegeden, mind a’ városnak, mind a’ Szőregi helységnek, magára akarta e’ szerencsét hárítani. Ugyan azért el méne a’ Bassához, és ama’ keresztény mészáros felől azt mondotta: hogy roszszúl méri a’ húst, és hamissággal gazdagodott légyen meg. A’ Bassa ki azon mészárosnak embersége felől régen meg vala győzödve úgy tettette eleinte magát: mintha azon árúlkodó Zsidónak szavai felől nem kételkednék. Meg parancsolta tehát néki: hogy állicscson elő egy tanút, ki a’ mészárosnak csalfaságát maga tapasztalta. Utánna vetette mindazáltal azt is: hogy ha a’ Zsidó hazudna farárúl a’ bőrt le fogná húzatni, és rólla annyi font húst le vágatni, a’ mennyit a’ keresztény mészáros ellen fillenteni merészlett. Várta Basa a’ Zsidót: de ő a’ városból is ki szökött: mert valóban féltette is bőrét. Soha többé nem látták.
[8] Illa, a’ régi magyaroknál kik a’ szavát egészszen ki mondani röstellették annyit tett: mint szalagy. Ha igazán ki akarták volna mondani: így mondották volna illancs: de félelmökben erre rá nem értek; a’ többi is mind darabolva van. Igazi értelme ez: illancs amott van a’ berek, avvagy ha oda futni nem akarsz eme náddal kerített kertet által ugorhatod.
[9] Az akkor van, midőn a’ nyúlat két felé vágják: mert akkor két fél van a’ testben, ugyan azért leg jobban lehet félnek mondani.
[10] Ösmertem egy hires Generálist, ki a’ Burkus háborúban húsz ezer ellenségtűl se félt, hanem neki vitte seregét. Itthon ha felesége egygyet tapintott szinte oda lett.
[11] Az az: fogait vigyoritván, azokkal fenyegeti az embert; de bele kapni nem mer.
[12] Ezt az olyan vitézekrűl mondgyák, kik erőtlenek. Sz. Gergely napján régenten a’ kisdedek katonásdit játszottak, és a’ várost körűl járták vagy lovon, vagy némelyek gyalog. Villogtatták kardgyokat, de senkit se vágtak. Ezt még meg tartották Erdélyben Megygyesen, és szemeimmel láttam, midőn ott 1767-dikben a’ hatodik oskolát tanítottam.
[13] Még máig is fen a’ Németeknél az a’ szokás: hogy Sz. Miklós előtt való nap Püspök ruhába fel öltözik egy, mellette lévén Klerikussai, és az ördög. El járják a’ házakat. Oktattyák a’ kisdedeket, bűntetik a’ roszszakat. Midőn a’ csöngetéseket, és láncok’ zörgésseit előre hallyák a’ Német gyermekek, szinte ki üti őket a’ nehézség.
[14] A’ gondolattal lévén magok felől a’ nyúlak: hogy széles e’ világon nincsen nálloknál félénkebb állat; magokat egy tóba akarják vala veszteni. Midőn annak elejére szaladtak: hogy már már bele ugranak; észre vették: hogy tőllök a’ békák meg ijedtek, és a’ tóba ugrostak. Meg állyunk monda egy öreg nyúl íme a’ békák félénkebbek mi nálunknál. Már most örömestebb élhetünk.
[15] Midőn Bertának Juhait öldösi a’ farkas; a’ kutyák a’ ház’ tetejére szaladtak, és onnant ugattak reá.
[16] Szent Mihály tájban a’ derek kezdődnek, Cigányok a’ sátor alól ki szorúlnak azt mondván: hogy egy Sz. György napot nem adnának száz Sz. Mihály napért.
| « TIZEDIK SZAK. Föcsögők. | KEZDŐLAP | TIZENKETTEDIK SZAK. Fösvények. » |