Bevezetés (részlet)

A Budapest régebbi történetére vonatkozó képes forrásanyag feldolgozásának igénye egyidős a főváros múltja iránti tudományos érdeklődés felébredésével. A XIX. század utolsó harmadának helytörténeti kutatói nemcsak az írott dokumentumokat használták fel, hanem tisztában voltak az ábrázolt források jelentőségével is. Mivel a korabeli történettudomány általában elhanyagolta a hiteles képek tanúságát az írott anyaggal szemben, helytörténészeink álláspontja ebben a tekintetben kétségtelenül előremutató volt. A főváros történetének egyik legelső kutatója, aki egyben a magyar művészettörténet úttörői között is halhatatlan nevet szerzett magának, Rómer Flóris már 1873-ban felhívta a figyelmet a képes dokumentumok összegyűjtésének, muzeális megőrzésének és feldolgozásának szükségességére. Felfogását a következő módon fogalmazta meg: "Szándékom volt mind azt, mi Pestre vonatkozik, és rajzokban megjelent, összeállítani és így a város fejlődését képekben is előadni ... szükséges minden egyes képecskét, legyen az bármily gyarló, megőrizni és nyilvános intézeteink könyvtáraiban az utókor számára megmenteni." Neki magának azonban még nem sikerült ezt a saját maga szabta magas célkitűzést megvalósítania. Egyrészt hazai viszonylatban teljesen hiányoztak még az előmunkálatok, másrészt a hasonló jellegű anyag rendszeres feldolgozása abban az időben Európa-szerte ritkaságszámba ment.

Rómer szavainak mintegy visszhangjaként jelent meg néhány évvel később Bubics Zsigmond összeállítása a grafikai úton sokszorosított vedutákról. Bubics érdeklődése ugyan az egész Magyarország váraira és városaira kiterjedt, de gyűjteményében a budapesti anyag is tekintélyes helyet kapott. Műve első kísérlet volt egy addig teljesen elhanyagolt terület feldolgozására; így érthető, hogy teljesség szempontjából sok kívánnivalót hagyott maga után. De nemcsak azt lehet számon kérni Bubicstól, amit elhagyott: adatközlése pontosság tekintetében már megjelenése idején sem elégítette ki a művészettörténeti tudomány igényeit. Vállalkozásának merészségére jellemző, hogy azóta sem támadt utóda, aki tévedéseit helyesbítette és hiányosságait kiegészítette volna. Így katalógusát ma sem tudjuk újabbal és jobbal pótolni.

A budapesti veduták kutatásának történetében a tudós szakemberek mellett korán megjelenik a speciális érdeklődésű magángyűjtő is. Egy Olaszországból hazánkba származott mérnök, Enea Lanfranconi nagy lelkesedéssel és megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezett ahhoz, hogy a budapesti látképanyagot a valóságban is összehozza gyűjteményében. A gyűjteményt, amely ebben a viszonylatban az első, és amelyet teljességben azóta sem sikerült senkinek sem felülmúlni, a fővárosra hagyta. Amíg a tudósok adatai és következtetései a történeti tudományok fejlődésének iramában többnyire elavultak, Lanfranconi nemes gesztusának érdeme változatlan maradt. Gyűjteményével megalapozta a főváros történetét bemutató múzeum anyagát, amely ettől az időtől kezdve egyrészt rendszeresen foglalkozott a gyűjtéssel, másrészt szakemberei révén hivatott középpontjává vált a régi budapesti veduták tudományos feldolgozásának.

A biztató kezdet ellenére az úttörőknek a budapesti képkorpusz megvalósítására vonatkozó jámbor óhaja hosszú ideig nem teljesült, bár a gondolat felmerülésétől máig eltelt majdnem 90 esztendő alatt meglehetősen nagyszámú összeállítás és feldolgozás látott napvilágot, főleg a főváros történetével kapcsolatos évfordulók alkalmából. Buda visszafoglalásának 200., majd 250. fordulója, az egyesítés 50. évfordulója kiváló alkalmat jelentett kiállítások rendezésére, amelyeken jelentős szerepet kaptak a régi veduták is. A jubileumokkal kapcsolatban az anyag kisebb részfeldolgozásainak megjelentetésére is mód nyílott. Az idő előrehaladtával a katalógusok adatközlési módja egyre pontosabb, a közölt anyag - részben a Budapesti Történeti Múzeum gyarapodása, részben néhány lelkes magángyűjtő tevékenysége következtében - egyre teljesebb lett. A feldolgozásokban pedig mind újabb és újabb szempontok jelentkeztek. Mindeme katalógusok és feldolgozások azonban nem pótolhatták a teljes korpuszt, mert kivétel nélkül egy-egy kisebb vagy nagyobb részterület felé fordultak vagy egy technika, vagy egy művészeti iskola, vagy egy várostörténeti korszak határainak önkéntes vagy önkényes korlátozását vállalva. S bár Kelényi B. Ottó - akinek neve egy, a budapesti vedutákra vonatkozó, viszonylag teljes és pontos anyaggyűjtéssel áll kapcsolatban - már 1936-ban rövid idő kérdésének tartotta a főváros ikonográfiái korpuszának megjelenését, ezt az általa is említett anyagi nehézségek és az érdeklődés hiánya újabb húsz évvel odázták el. A régi budapesti látképek korpusza megjelentetésének reális feltételeit a felszabadulás teremtette meg.

[...]