Előszó

Ez a verskötet sokféleképpen értelmezhető. Aki csak egy-egy verset kiragad belőle, válogathat szomorú és lelkesítő, melankolikus és energikus költeményekből. Ajánlom az olvasónak, hogy elejétől végig olvassa, mint valamely lélektani regényt.

Olyan kötetet alkottam, amelyben végigkövetem egy szerelmi történet érzelmi vetületeit. A szerelmi érzés, lehet reménytelen fellángolás, olyan, amely reménytelensége ellenére sem valótlan, s akit magával ragad, megtapasztalja a beteljesülést.

Felfogható úgy is, mint a lélek gyógyulása a reménytelen szerelemből. A szerelmet és a közeli társ halálát gyászoljuk. Elengedjük magunktól, azt, aki elmegy, akkor is, ha ez nagyon fáj nekünk. Különben ködhercegeknek hódolunk. Elengedni szeretetben nehéz, különösen, ha megbántódtunk és nem bántak velünk kesztyűs kézzel.

Felfoghatóak ezek a költemények, mint olyan találkozás kövülete, amelyben a férfi és a nő egyenlőtlen félként állnak szembe egymással. A férfi, a csábító, a legyőző és a cserbenhagyó, a becsapott nő a megszégyenített és az elhagyott.

De vajon hány olvasata van az ilyen viszonyoknak? Felelősek vagyunk-e azért a fájdalomért, amit egymásnak okozunk? Számon kérhetjük-e boldogságunkat vagy boldogtalanságunkat? Ha megaláztattunk, hogy juthatunk el a gyógyulásig? Hogyan juthatunk túl az önsajnálkozáson?

Felfogható e kötet egyfajta fejlődési folyamat kövületeként is, melyben a nő az áldozatúság két pólusán, a megalázott szűzén és a magát megtagadó ribancén, képes túlhaladni és felvállalni önmagát.

Az érzelmi gyógyulás, a feloldozás, a lélek bonyolult folyamatának gyümölcse. Futhatunk magunk felvállalása elől, hagyva életünk forgolódni ugyan abban a kerékvágásban.

E kötet vigasz azok számára, kik fájdalmukban megrekedtek. A feledés önmagában nem kiút. Az önépítés elengedhetetlen a gyógyuláshoz.