Utószó (részlet)

[...]

A három elbeszélés, amelyet ebben a kötetben kap kézhez az olvasó, először jelenik meg magyarul, pedig a világirodalomban komoly rangja van mindegyiknek. Az Igaz mese Balzac egyik legkedvesebb olvasmánya volt, a Házasság és hűség-re és az Egy este otthon-ra egyre gyakrabban hivatkozik az irodalomtörténet, példaként a többsíkú, bonyolult ábrázolásra.

Különös elbeszélések. Sisteregve csapnak össze bennük az ellentétes ítéletek, vélemények. Dialektika ez a javából. Diderot egy-egy kérdést minden oldalról, a valóság és lehetőség szinte valamennyi síkjáról megvizsgál. "Nem az az igazi meggyőződésünk - írja egyhelyütt -, amelyben soha nem kételkedtünk, hanem amihez újra meg újra visszatérünk." Talán ilyesformán taníthatott Athén utcáin Szókratész: gondolkodásra serkentve, szórakoztatva és barátian. A vitázó párbeszédnek a nagy görög filozófusok óta nem volt olyan mestere, mint Diderot.

Filozófia ez a három elbeszélés, de szépirodalom is, a szó igazi értelmében. Mind a három elbeszélés feszült, a lényegre szorítkozó. Az ellentétek és párhuzamok egymásnak felelgetnek s egy-egy mondat távlatot nyit hol a szereplők múltjára, hol meg a jövőjére. A megelevenítő pontossággal rajzolt környezetben mindig ott az író, személyesen. Oly élőnek érzi alakjait, közlési vágya oly szenvedélyes, hogy ő is közébük lép, mint szereplő, mint narrátor, vagy csak mint közbeszóló, aki megfigyeléseivel színezi az elbeszélést és irányítja az olvasót. Az emberi együttélést szabályozó legfontosabb elveket és intézményeket világítja meg más és más pontról, annyi ötletességgel, olyan mesélő kedvvel, hogy a tanító szándék egy pillanatig sem válik tételessé.

Mert ez a nagy elbeszélő tanítani akar. Nem pedánsan, erőlködve, hanem mesélve, mulattatva, feszült, drámai helyzetekkel, fordulatos, eleven párbeszéddel, felejthetetlen alakokkal, játékosan és célra törve, adomázva és vitázva tanítja, hogy mindennek célja és mértéke az ember. Ennek a meggyőződésnek a nevében oldoz fel és ítélkezik. A rideg, tételes erkölcs helyett, amelynek La Carliere-né feláldozta saját magát és férjét, az egyetemes, örök érvényű igazságok mozdulatlan csillagképe helyett, amelyben az öreg langres-i mesterember hinni akar, fia, a "Filozófus" embert szolgáló, embert szerető igazságot követel.