Bevezető

Az állattenyésztési, néprajzi szakkönyvekben és a lexikonokban évszázados múltra tekint vissza az állatjelölésekkel, illetve tulajdonjegyekkel foglalkozó szakirodalom. Ebből következik, hogy e tárgyban megannyi értékes tanulmány született már, amelyek eredményeit figyelembe kellett vennünk.

A szerzők még az 1980-as évek elején elhatározták, hogy az Állatorvos-tudományi Egyetem hódmezővásárhelyi Állat-egészségügyi (ma DATE Mezőgazdasági) Főiskolai Karán megkezdik az állatjelölésekkel kapcsolatos szakirodalom összegyűjtését és az eddig még ismeretlen, elsősorban égetett állatbélyegek felkutatását.

Ebbe a munkába több főiskolai hallgató bekapcsolódott, akik diplomadolgozatuk témájául választották az állatok jelölését. (Itt mondunk köszönetet: Tomasev Marin (1988), Pásztor Zoltán és Harmati István (1989), Borsodi Zsolt és Kovács Eszter (1992) egykori hallgatóinknak.)

Az összegyűjtött újabb égetett állatjelek arról győztek meg bennünket, hogy ezek több szakma számára is értéket képviselnek, és éppen ezért közkinccsé kell őket tennünk. A feldolgozásuk során azt is érzékeltük, hogy tanulmányunkban az eddigi szakirodalomból - az általában megszokottnál valamivel bővebb - idézeteket szükséges kiemelnünk, s ezzel jelen munkánk részben összefoglalója legyen mindannak, amit az állatjelölésekről, tulajdonjegyekről már ismerünk; részben pedig azok számára, akik e tárggyal ilyen mélységben nem foglalkoztak, könnyebben érthető legyen a bemutatott újabb gyűjtés, ill. a belőlük levont következtetések.

Gyűjtőterületünk kiterjedt az országban múzeumokban őrzött állatbélyegzők lenyomataira, levéltárak különböző fondjaiban felkutatott, az egyes állatok leírását kísérő rajzolatok, égetett bélyegek pontos másolására, ill. felnagyítására. Nem vártan sok új, érdekes jel került elő. Amíg Tárkány Szűcs Ernő Eurázsia viszonylatában kb. 10 000 égetett tulajdonjegyet gyűjtött össze és ebből tanulmányaiban négyezer jelet közölt, nekünk, szűkös lehetőségeink miatt, ennél jóval kevesebbre volt lehetőségünk, de úgy hisszük, hogy gyűjteményünkből e kötetben a legérdekesebb, legfontosabb jelek helyt kaptak.

Kutatásunk arról is meggyőzött bennünket, hogy ezt a munkát nem lehet és nem szabad abbahagyni, hiszen főleg levéltáraink a még közöletlen égetett billogoknak és a különböző állatjelölések leírásának olyan tömegét őrzik, amelyek további értékes adatokat szolgáltatnak majd a velük foglalkozó tudományoknak és belőlük a majdani végső következtetéseket levonó tanulmányoknak.

Hódmezővásárhelyen, 1996 áprilisában
A szerzők