Nemzetünk történelméhez adni kalauzt, mely a szerepelt személyek eredetével, családi összeköttetéseivel ismertet meg, - főczélja e gyűjteménynek.

Kényes és nehéz munka.

De a hitelesség tekintélye előtt, melyet elvül tüztem ki, háttérbe kellett szorulni minden magánérdeknek. És ez okozá azt is, hogy az egyes családok ismertetésében hiányok, hézagok vannak, melyekkel mindenütt találkozandik az olvasó, hol biztos kútfő ezek kitöltésére nem szolgálhatott alapúl. Mind e mellett azonban ha néhol mégis hibák és tévedések is fordulnak elé, onnan van, mert hibásak a kútfők is, honnan azok meritettek.

[...]

Munkámnak oly széles kört szabtam, hogy az a magyar korona alatti országok összes nemes családait tartalmazza és azt hiszem, e részben legalább Magyarország nemes családaira nézve statistikai adatul szolgálhatand.

Hazánkban az 1848-ki törvény hatályba léptéig a nemzetet csak a nemes rend képezé.

És noha vannak e körön kivül is nem kevés családok, melyeknek tagjai akár a harcz, akár az irodalom vagy ipar mezején nem csekély horderejü szolgálatot tettek a közügynek, s kikre a hon büszkén tekinthet, - mégis a szereplő nagy tömeg a kiváltságosak sorából állott ki.

És ez nemcsak az előbbi állam-szerkezet természeténél, de annálfogva sem lehet felötlő állitás, mert a nemesi osztály minden gyakori kihalások daczára nem fogyott, sőt a még gyakoribb és folytonos királyi kegyelem által uj meg uj kiváltságositás folytán mindinkább szaporodott; szaporodhatott pedig annál is inkább, mert - az utóbbi századokban legalább - a czimer-szerzés kiválólag nehéz föltételekhez kötve nem volt.

Az ujabbi átalakulás azonban a czimereknek csak szellemi csillogásait hagyá meg, mi inkább mint valaha lehetővé tette, hogy a történelem e téren is megtehesse foglalásait. És azt hiszem, most inkább, mint valaha alkalmas az idő arra, hogy ily mű - ugy mint azt a történeti igazság igényli - napfényre juthasson.

A nemzet egyes családokból áll. És alig van egyes család, melynek legalább egy tagja valamely tekintetben az emlitést ki nem érdemelné. Az ilyenre nézve is pedig érdekes ismerni azon fát, mely azt termette. Mindenesetre pedig legalább a család-alapitók neveit, - bármily közel korban éltek is azok, - a történelem számára föl kell tartanunk. Ezeknek kor-rendbeni összeállitásából kitünnék az is, melyik kor mily számmal termette a kitüntetésre méltókat stb.

Tervem volt e munkát egy terjedelmesb történeti értekezéssel nyitni meg, azonban több indok ezt az utolsó kötetre hagyatá. Szándokom ott a száz nyolcz ősnemzetségről, a családfejlésről és a mohácsi vész óta gyakorolt adomány- és czimeres nemeslevél-szerzésnek gyakorlatáról elmondanom nézeteimet, és ismertetést adnom a nálunk parlagon heverő czimertanról csupán a mienkre vonatkozva. Ott fogom az általam használt és ismeretlenebb kútfőket is elészámlálni.

A történelmi kalauzoláson kivül mennyi tanuság csatlakozik, mennyi érdek vonzhat ily munkához, azt elmondák már előttem elégszer mások, és - ugy hiszem - uj, ismeretlen fogalmat e részben már alig adhatnék. De hiszem azt is, miszerint e munka nem fog választó falakat rakni családaink közé, sőt ellenkezőleg - ugy vélem - az atyafias közérzületet elémozditandja, bizonyítékul, és tanuságul szolgálván arra, hogy a mint a haza egy, ugy ezer meg ezer vérségi és sógorsági összeköttetésekkel összefüzve a nemzet is egy család.

Végre csalatkoznék, ki hinné, hogy e munka teljes, tökéletes és hibátlan leend. Ezt nemcsak egy ember, de többen egyesülve sem érhetnék utól soha. Ily mű kimerithetlen. Ezred év története áll hátunk mögött, ezt mind át kellene buvárolnunk, és még akkor sem érnénk czélt. Tévedésbe visznek magok a források is. És hány család van, mely maga sem tudja nemzékrendét negyed izig sem? - Ily műben mindég lesz igazitni, pótolni való, és ez a munka végén adandó pótlék-kötet hivatása lesz; mire nézve az útbaigazitást, és egyéb adatok közlését mindég a legnagyobb köszönettel fogadandom.

Pesten, 1867. julius 20-kán.
Nagy Iván