Előszó (részlet)

Az utóbbi másfél évtizedben nagyon kevés figyelmet kap az értékteremtő kultúrpolitika. Ennek okait elsősorban a mediatizált és fogyasztásra kondicionált társadalmunk értékrendjének erőteljes átalakulásában kereshetjük, de közösségeink erkölcsi és politikai válságjelenségein túl az érdeklődés hiányát magyarázó indokok között bizonyosan számolnunk kell azzal is, hogy a mai politikai térből, közéletünkből gyakorlatilag hiányoznak a nagyformátumú, koncepciózus, erőteljes érdekérvényesítésre képes kultúrpolitikusok. Azok, akik egyaránt meg tudják győzni a pártokat, a politikát, továbbá a társadalmi véleményeket hatékonyan befolyásoló médiaértelmiséget, s rajtuk keresztül a gazdasági elitet, valamint a széles nyilvánosságot a kultúra fontosságáról, nélkülözhetetlenségéről. Olyanok, akik az elmúlt száz év minden bizonnyal legnagyobb formátumú kultúrpolitikusával, Klebelsberg Kunóval együtt vallják, hogy "a kultúrpolitika hosszúlejáratú váltó", aminek sikeréért áldozni kell, de amit nem szabad a pártpolitika oltárán feláldozni. Klebelsberg már miniszteri beiktatásakor is világossá tette, hogy az oktatás és a kultúra nem lehet pártpolitikai csatározások területe, s hogy a nemzet felemelkedését szolgáló oktatási, kulturális programoknak kormányzati ciklusokon kell átívelnie: "Az adminisztratív államtitkár úr üdvözlő [...] szavainak hallatára d'Albert szép operája: a Hegyek alján jutott eszembe, melyben a hegyi lakos leszáll a magasból, a síkságon rettenetes tapasztalatokat tesz, s visszavágyik az ő világába. Én nem tagadom, valóságos ellenszenvet érzek a pártpolitikai torzsalkodásokkal szemben. Az imént, mikor bent voltam ezekben a küzdelmekben és mint belügyminiszter áttekinthettem az egész választási mozgalmat, arra a meggyőződésre jutottam, hogy olyan súlyos helyzetben levő nemzetnek, mint amilyenben most a magyar van, voltaképpen nem is volna szabad pártokra szakadni . A pártpolitikai harcok mélységében üdítőbb levegőre vágytam, fel magasabb légkörbe, s ezt hol találhatnám meg máshol, mint a magyar kultúra tisztultabb légkörében." Annak ellenére, hogy egyre többen látjuk úgy: Magyarország, a magyar nemzet ma is egyre súlyosabb helyzetben van, illúzió lenne azt gondolni, hogy napjaink belpolitikai viszonyai között a pártosodás, a pártokra szakadás megakadályozható volna. Sőt, a kommunizmus négy évtizedes monolit hatalmi struktúrája, az állampártnak a kultúrát is megnyomorító tevékenysége el is riasztja a demokráciára érzékeny olvasókat az utópikusnak tűnő felvetéstől, de Klebelsberg nyolc évtizeddel ezelőtt a proletárdiktatúra 133 napos fékevesztett tombolásában még csak az előszelét érezhette meg a múltat végképp eltörölni igyekvők országlásának, s így nem is sejthette, hogy eljön annak az ideje, amikor a pártosodás lesz a társadalom egyik legfőbb óhaja. Ugyanakkor a rendszerváltás adósságai, a társadalom széles rétegeinek csalódottsága és reményvesztettsége, az értelmiség nagy részének közönye, a demokráciát fenyegető posztkádári hatalmi elit lépéseihez való csendes asszisztálás, valamint a jelenlegi pártstruktúra hiányosságai és anomáliái mégiscsak Klebelsberg szempontjainak jogosságára világítanak rá, amikor a berlini egyetem aulájában 1925. október 20-án tartott beszédében éppen arra kérdezett rá, hogy "valódi hamisítatlan parlamentarizmus és folytonos, célra törekvő kultúrpolitika összeegyeztethető politikai fogalmak-e? A pártok váltakozó gazdálkodása az államgépezet vezetésében egyenesen a parlamentáris rendszer lényegéhez tartozik, amelyből szükségszerűleg következik, hogy a mindenkori többségből alakított minisztériumok egymást a kormányzásban időről-időre felváltják. Az angol parlamentarizmus klasszikus idejében Toryk és Wightok bizonyos törvényszerűséggel váltakoztak, s ez oly jelenség, mely magában véve szükségszerűleg nem jár okvetlenül káros következményekkel. Az ily váltakozás nagyjában megfelel az emberi természetnek, mely túlságosan gyorsan és könnyen ráun arra, ami fennáll, és folyton hajlandó föltételezni, hogy a viszonyok javulása csupán az uralkodó rendszer és a vezető egyéniségek fölváltása útján érhető el.

[...]