Előszó

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság fennállása óta kiváló figyelmet fordított a régi korból, a mohácsi vész előtti időkből származó magyar czímeradományokra. Folyóiratának minden egyes füzete közölt egy-egy ilyen czímerképet színes másolatban és beszámolt az újabb meg újabb leletekről. Ily módon a Turul tizenkilencz évi folyamában oly gazdag, oly tanulságos anyag gyűlt össze, hogy valóban időszerűnek látszott, hazai heraldikánk e legbecsesebb emlékeit az érdeklődőkkel külön sorozatban is megismertetni.

Mikor társaságunk megalakult, még nem volt világos képünk arról a gazdagságról, melyet hazánk a nemzeti heraldika ez emlékeiben bír. Nagy Iván alapvető családtörténeti munkája és báró Nyáry Albertnek 1886-ban, társaságunk életének harmadik évében megjelent Heraldikája sejttette ugyan velünk, hogy Magyarország ezen a téren nem áll a külföld mögött, hol pedig a heraldikai irodalomnak és kutatásoknak hosszú időre visszamenő multja van; de legtávolabbról sem gondoltuk, hogy ennek a gazdag és tanulságos anyagnak közel két évtizedes munkásság után sem jutunk a végére.

Az ok, mely a társaság figyelmét ily fokozódott mértékben irányította a czímeres levelek felé, nyilvánvaló. A czímeres levél, kivált ha azt az adományozott czímer színes képe is diszíti, a királyi kanczellária legérdekesebb termékeinek egyike. A királyi oklevelek közül kiválik szövegének sajátságos szerkezete, különleges formulái által; külső kiállításában pedig megkülönbözteti egyéb oklevelektől a czímernek festett képe, gyakran művészi alkotás, mely vagy a szöveg élén, vagy annak közepén látható. Ez a kép pedig híven adja vissza a czímertani magyar felfogást, akár önszántából adja azt a király, akár a mi talán még gyakoribb eset - az illető maga kéri a kapott ábrázolást czímerűl. Az ily czímerképnek a mellett, hogy megismertet valamely család czímerének helyes formájával és színeivel, igen gyakran művelődés- vagy családtörténeti érteke is van. A fejedelmi kegyből nyert czímer sokszor a kitüntetett egyén foglalkozását mutatja vagy életéből örökít meg egy jelenetet. A heraldikus a nélkül, hogy a czímer-szimbolika útvesztőjébe tévedne, könnyen felismeri e vonatkozásokat. Mind ez okok nyilvánvalóvá teszik, hogy a magyar heraldikusnak méltó és hálás tárgya az 1526. év előtti magyar czímeradományokkal való foglalkozás, mert azokban a magyar czímertan és egyúttal a magyar festőművészet legbecsesebb emlékeinek egyikét bírjuk.

Első sorban ez emlékek közzétételére és magyarázatára hivatott a Magyar Czímeres Emlékek most meginduló sorozata. A különböző levéltárakból felkutatott és egybegyűjtött anyag, az oklevelekre festett czímerek hű másával s az oklevél hű szövegével, kétségtelenűl érdekelni fogja a szakembert és a nemzeti mult iránt nem közömbös közönséget egyaránt. Egyiket a tudományos anyag gazdagsága, másikat annak változatossága lepi meg; egyik a heraldikai felfogásban, másik a kivitelben fog valami érdekeset találni, s ha ez érdeklődés megvan: a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elérte czélját, mert létezése óta az a törekvése, hogy a figyelmet a nemzeti mult ez emlékei iránt felköltse.