A cigányság gyermekszemmel

Nincsenek hivatalos adataink arról, mennyi cigány él hazánkban, mégis ez a népcsoport az, amellyel szemben nyíltan vállalják az emberek ellenszenvük kinyilvánítását. Egyre gyakrabban hallhatók rasszista állásfoglalások, követelések olyan megtorló intézkedésekkel kapcsolatban, amelyekkel a cigányokat elkülönítenék a többségi társdalomtól.

      Egyre több szó esik napjainkban a cigányság helyzetéről, és nem csak a közbeszédben, hanem az iskolai oktatásban is, hiszen a többségi társadalom és a kisebbségben lévő lakosok közötti ellentétek egyre inkább kiéleződnek.

      A roma gyerekek iskoláztatása hosszú ideje nagyon súlyos társadalmi probléma. A magyarázatot keresve általában a romákra mutogatnak, a gond azonban ennél sokkal összetettebb. A roma gyerekek iskolai sikertelenségének problémáját a kutatások két alapvető okra vezetik vissza. A kudarc okait egyrészt a családi szocializáció deviáns működésében látják, másrészt pedig az iskolát, valamint a hátrányos megkülönböztetést teszik ezért felelőssé. A roma gyerekeket kirekeszti a társadalom, nem szívesen fogadják őket az oktatási intézményekben, hamar kimaradnak az iskolából, kevesen folyatják tanulmányaikat középiskolában, és még kevesebben jutnak el a felsőfokú képzésig. A romák hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, gyakran szegregációban élésre kényszerülnek (Babusik, 2003).

      A Bar Kochba Intézet empirikus vizsgálatokon alapuló társadalomkutatása (1996) a cigány fiatalok véleményét kérdezte meg a másságról és az előítéletekről. A kutatás a cigány fiatalok látásmódját tárta fel, rákérdezett arra, hogy miben is áll pontosan a cigánykérdés Magyarországon, illetve milyen tényezői vannak. A fiatalok arra mutattak rá, hogy számukra a gondot az okozza, hogy többszörösen hátrányos helyzetben élő családokba születnek és életük során ezek a negatívumok a társadalmi megbélyegzéssel csak halmozódnak. A fiatalok azt is említették, hogy a többségi társadalom tagjai lenézik őket, és hátrányos helyzetűket csak fokozza, hogy mentalitásban, életvitelben és kultúrában is teljesen mások, mint a magyarok. A fiatalok által feltárt három tényezőnek komoly szerepe van a személyes és a társadalmi konfliktusok kialakulásában. Az összes megkérdezett személy válaszai során első helyen szerepelt, hogy a bűnözők között a lakosság arányához képest nagyon sok a cigány. A konfliktushelyzet megoldására, azonban ők sem tudtak konkrét javaslatot tenni. Szerintük az egyik megoldás a magyarok közé történő teljes beolvadás lenne, de ezzel elveszne saját kultúrájuk, identitásuk, a másik lehetőség a békés egymás mellett élés, amelyhez mindkét csoport toleráns, empatikus szemléletére lenne szükség (Barcy, Diósi és Rudas, 1996).

      Napjainkban egyre több szélsőséges mozgalom alakul ki mindkét népcsoport körében. Nem tudhatjuk azonban, hogy ez mennyire valós konfliktus, mivel az embereket nagyon könnyű manipulálni, és ezt a lehetőséget sokan ki is használják. Természetesen nem szeretnék egyik fél pártjára sem állni, mivel nem célom, hogy valamelyik álláspont mellett vagy ellen szóljak. Fontosabbnak tartom azt, hogy a felnövekvő nemzedék szemszögéből világítsak rá a témára.

Biológiai nem, társadalmi nem

A probléma kutatása során merült fel az a kérdés bennem, hogy a nők és a férfiak szemléletében adódik-e különbség, például hasonló, vagy különböző módon ítélik-e meg ezt a társadalmi problémát, és hasonlóképpen reagálnak-e a hétköznapok során felmerülő konfliktusokban.

      A gender a nemek közti megkülönböztető tulajdonságok összessége, olyan féri és női megkülönböztető jegyek, amelyek a társadalomtól függően változnak. John Money 1955-ben határolta el egyértelműen a biológiai nemet a társadalmi nemtől (Hogg, 1996).

      A biológiai nem már a fogantatás pillanatában eldől, a kromoszómaszerkezet eldönti, hogy biológiai szempontból ki lesz férfi és ki nő. A nemhez tartozó pszichológiai és szociológiai szerep csak később a társadalmi élet során dől el. A nemhez tartozó szerepeket mindig az adott kultúra határozza meg, a kapcsolódó viselkedésmintákat a gyermekek a családi interakciók segítségével sajátítják el. A folyamat eredményeképp kialakul a férfi, illetve a női nemhez való tartozás tudata. A nevelés során ismerkednek meg a kicsik azokkal a viselkedésmódokkal, amelyeket saját társadalmuk hosszú évezredeken át a nemükhöz társított (Bede, 2010).

A társadalmi konfliktusok, ellentétek komoly hatást gyakorolnak az iskolai légkörre is. Vajon mennyire érzékelik a feszültséget a gyerekek? A cigány-magyar konfliktusok az előítéletekben gyökereznek, és később, felnőttkorban hangsúlyozódnak ki. A cigányokkal szemben nagyon sok előítélet él, de nem szabad mindenért őket hibáztatni csupán a származásuk miatt. Nem lehet azonban azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy eltérőek szokásaink, hagyományaink, kultúránk, aminek következtében a magyar népbe való beilleszkedésük nehézségekbe ütközik.

      „Az előítélet valamely személlyel szemben érzett idegenkedő vagy ellenséges attitűd, amelynek alapja csupán abban van, hogy az illető személy egy adott csoporthoz tartozik, és ennek következtében feltételezik róla, hogy az adott csoportnak tulajdonított negatív tulajdonságokkal ő is rendelkezik” (Allport, 1977). Az etnikai előítélet hibás általánosításon alapuló ellenszenv. Irányulhat egy csoportra, de egyénre is. Az előítélet miatt az egyén vagy a csoport hátrányos helyzetbe kerül, aminek nem saját helytelen viselkedése az oka. Előítéletről beszélhetünk akkor, ha a hamis általánosításokon alapuló attitűdök tartósan fennmaradnak (Raicsné és Dömény, 2010). Az előítéletek leggyakrabban a kisebbségi csoportok felé irányulnak.

      A gyerekek előítéletektől mentesen jönnek a világra. Nem foglalkoznak még a „komoly” dolgokkal, éveken át kíváncsian fedezik fel a világot. A szocializáció folyamán, a társadalomba való beilleszkedés során a gyermek először megismeri önmagát, környezetét, és a családja segítségével elsajátítja az együttélés szabályait. A család a gyermek életében a legfontosabb érzelemi közösség, amely a társas viselkedés szokásrendjébe vezet be. Az egyén a társas viszonyok kiépülésének folyamatában alkalmazkodik a társadalomhoz, elsajátítja a férfi és női szerepeket, a társdalom norma és értékrendszerét is. A családban a gyerekek folyamatosan megismerik szüleik, rokonaik véleményét, a kölcsönhatás során a szülők hatnak a gyermekekre, a szülők véleménye pedig tükröződik a gyermekem világában. Az előítélek is így születnek, amelyek a szülőkben élnek észrevétlenül átkerülnek a kicsik tudatrendszerébe. Később, a családból kilépve a gyerekeket formáló hatások köre bővül az intézményi szocializáció során, befolyást gyakorolnak a gyerekek gondolataira a pedagógusok, majd a kortársak, valamint a média folyamatosan jelen van a gyermekek életében.

      Csepeli György (1993) szerint az előítéletek lehetnek pozitív és negatív jellegűek, de kutatások igazolták, hogy a negatív előítélet sokkal gyakoribb társadalmi jelenség. Az előítélet szorosan összefonódik a sztereotípiával. A sztereotipizálás azt jelenti, hogy egy adott csoporthoz tartozó bármely egyénnek ugyanazokat a tulajdonságokat, sajátosságokat tulajdonítják az emberek, függetlenül attól, hogy a közösség tagjai különbözhetnek egymástól. Az előítéletek kialakulása ellen sokat tehetnének a pedagógusok, az iskola és a társadalom egésze egyaránt (Torgyik, 2005).

Empirikus vizsgálatom során arra kerestem a választ, hogy kialakultak-e az előítéletek már kisiskolás korban. Hogyan vélekednek a kiskamaszok a cigányságról? Mutatkozik-e jelentős különbség a fiúk és a lányok válaszai között? Megbélyegzik-e az iskolások társaikat csupán hovatartozásuk, bőrszínük és nyelvük miatt, vagy csak később alakul csak ki a felnövekvő generációban a megalapozatlan gyűlölet? A gyermekek születésükkor még nem előítéletesek, később szüleik és közeli rokonaik formálják véleményüket, majd szerepet kap életükben a kortársi megnyilvánulás és az iskola nevelő hatása. Megvizsgáltam, hogy milyen mértékben érzékelik a társadalmi feszültséget azok az iskolások, akik cigány társaikkal együtt tanulnak, játszanak a hétköznapok során, és hogy vélekednek azok, akik nem találkoznak közvetlenül cigány társakkal a mindennapokban.

      Kutatásomat a 2009-2010-es tanév folyamán végeztem 10-12 éves diákok körében. Választásom azért erre a korosztályra esett, mert ebben az életkorban a gyermekek számára meghatározó a szülők véleménye, de már nagy jelentőséggel bír a kortárscsoport értékítélete is, és kialakulnak már saját gondolataik is. A kérdőívet 78 fiú és lány töltötte ki, városban és faluban élők egyaránt. A vizsgált populációt véletlenszerűen választottam ki, a mintában található olyan osztály is, ahol vannak cigány tanulók és olyan gyermekcsoport is, ahol nincs kisebbségi osztálytárs.

      Szóbeli interjú során megkérdeztem a pedagógusokat, akik a vizsgált osztályokban tanítanak, hogy okoz-e nehézséget a pedagógiai munkában, illetve konfliktust az emberi kapcsolatokban az, hogy az osztályban cigánygyerekek is tanulnak. A kollégák egyöntetűen azt a választ adták, hogy nincs velük több magatartási, tanulási probléma, mint a nem cigány származású tanulókkal.

      Vizsgálatom kezdetén úgy gondoltam, hogy komoly ellentétek feszülnek már a gyermekek között is, és a konfliktusokat mindkét fél provokálja. Feltételeztem, hogy a cigányok megítélésében a fiúk és a lányok különbözően vélekednek. A cigány szó hallatán csak negatívum jut a diákok eszébe, a diákok előítéletesek, pedig nem is ismerik a cigány embereket, szokásaikat, kultúrájukat. A fiúknak több a cigányokhoz fűződő negatív, agresszív viszonyulása, míg a lányok elfogadóbbak, és megpróbálnak kapcsolatba lépni ezekkel a gyerekekkel. A magyar iskolások nem szeretnének cigány társaik mellé ülni az iskolapadban, és szabadidejüket sem töltenék szívesen velük együtt.

      A kitöltött kérdőívek közül 10% nem bizonyult értékelhetőnek, a fennmaradó 90%, 44 százaléka leány, 46 százaléka fiú válaszadó volt. Figyelemre méltó a válaszok ismeretének tükrében, hogy a gyerekek 53%-ának soha nem volt cigány osztálytársa. A lányok 65%-a, a fiúknak pedig 55%-a lakik abban a városban, településen, ahol az iskola van, mindenki olyan helyen él, ahol a közelben élnek cigány családok is.

      Az első kérdés segítségével arra kerestem a választ, hogy mi jut eszükbe a diákoknak a cigány szó hallatán. A gyerekek 68%-a azt írta, hogy semmi, vagy egyáltalán nem válaszolt, 3% pozitív képet alkotott a cigányokról. Kizárólagosan leányok emelték ki, hogy gazdag ízvilággal rendelkeznek, jó hogy nagycsaládban élnek, mindenhova együtt járnak, és szépen zenélnek. A gyerekek 29%-a nagyon negatív képet vázolt fel a cigányságról, sőt, többször előfordultak káromkodások, szitkozódások, nem idézhető kifejezések is. Ebben az esetben a válaszadók többsége fiú volt. A cigányokat bűnözőknek, sokgyermekes (egyértelműen negatív), nem dolgozó embereknek tartják, akiknek nincsen lakásuk. Külső megjelenésükre jellemző, hogy piszkosak, szakadt ruhát hordanak, barnás bőrűek és büdösek. Aljas, önző embereknek látják őket, akik lopnak, csalnak, és mindig kötözködnek.

      A második kérdés konkrétan a cigányok jó és rossz tulajdonságainak felsorolására irányult. Ennél a résznél már szinte mindenki válaszolt, a gyerekeknek csak 3 százaléka írta, hogy „nem tudok”, vagy teljesen üresen hagyta a válaszok helyét. A megkérdezettek 33%-a kizárólagosan negatív választ adott, míg 64% mindkét kérdésnél több tulajdonságot is felsorolt. A cigányok jó tulajdonságai közt megemlítették, hogy vannak köztük dolgosak is, hisznek Istenben, szépen énekelnek, jól táncolnak és hangszeren is kimagaslóan játszanak. Ügyesek, kedvesek, mindig jókedvűek és összetartanak.

      Az első kérdéshez hasonlóan a negatívumok sora itt is vég nélküli: a cigányokat rendetlennek, hazudósnak, durvának, iszákosnak tekintik, olyan embereknek, akiktől félni kell, mert lopnak, csalnak, betörnek. Ezek a vélemények is azt a hipotézis igazolják, hogy a fiúk előítéletesebbek, mint leány társaik, mert míg a fiúk közül 23-an csak negatív tulajdonságokat soroltak fel, addig csak három lány írt kizárólagosan negatív felsorolást. A minta kis létszámú, de az általam megkérdezett 78 diák közül a fiúk többen kapcsolnak negatív fogalmakat a cigány néphez, mint a lányok.

      Szomorú tény, de teljesen igazoldódott az a feltevésem is, hogy már a gyerekek is előítéletesen szemlélik a világot. Megdöbbentő, hogy a 11-12 évesek több mint felének nincs is cigány társa, tehát nem is ismeri őket, mégis elítélően nyilatkozik róluk.

      Keresni kell a választ arra a kérdésre, hogy mikor, és hogyan alakult ki ez a kép a kicsikben, és meg kell találni a megoldást is, hogy hogyan lehetne megelőzni a nem tapasztalaton alapuló ellenséges szemlélet megjelenését. Kinek a felelőssége ez? Vajon a társadalomé vagy a szűkebb környezeté? A médiának is egyre inkább meghatározó szerepe van a gyermekek életében, világképének formálásában. Ezt a tényt igazolták a harmadik kérdésre adott válaszok is. Arról kérdeztem a gyerekeket, hogy ismerik-e a cigány kultúrát, tudnak-e említeni cigány származású hírességeket. A gyerekek olyan egyéniségeket soroltak fel, akik a televízióban leggyakrabban szerepelnek. A cigánykultúra legismertebb közvetítőjének Győzikét tartják. Egyértelmű, hogy a családja életét bemutató műsornak köszönhetően vált ismertté a gyerekek körében, de más programokban is gyakran feltűnt az elmúlt években. Felmerülhet a kérdés, hogy min alapul a gyermekek értékítélete, milyen értékek alapján mondanak véleményt, ki közvetíti számukra a valós értékeket? A további helyeken a könnyűzene és a mulatós muzsika világából ismert egyéniségek jelennek meg: L. L. Junior, Bunyós Pityu, Dögös Robi, Bódi Guszti és Márió. Az igazi kultúrát, értéket képviselő művészek, a komolyzenét játszó Mága Zoltán és az népi kultúrát közvetítő Száztagú Cigányzenekar a sor végére szorult. Ebben a válaszsorban is adódott nemek közti különbség. A televízió műsorait a lányok kísérik jobban figyelemmel, mert ők sokkal több nevet tudtak, felsorolni és szinte mindenki válaszolt a kérdésekre. A felsorolt nevek között egyetlen egy nő neve sem szerepelt, feltehetően a lányok inkább a férfiak szerepléseit követik nyomon. A fiúk 21 százaléka egyáltalán nem adott választ, a többiek pedig egy vagy két nevet soroltak fel csak.

      A kérdőív további részéből egyértelműen kiderült, hogy a fiúknak több konfliktusa van a cigányokkal, mint a lányoknak, akik sokkal toleránsabbak, mint ellenkező nemű társaik. A megkérdezett iskolások 70%-a már került konfliktusba cigány társakkal, melyet az okozott, hogy a cigány társak „beszóltak” nekik. A konfliktus megoldása elmeneküléssel, további szóváltásokkal, illetve az esetek 23%-ában verekedéssel történt. Figyelemre méltó, hogy a gyerekek 53%-ának nincs cigány osztálytársa, tehát nem találkoznak nap, mint nap, ennek ellenére a tanulók háromnegyed részének mégis volt konfliktusa velük. Feltehetően az utcán, illetve lakóhelyükön keveredhettek velük összetűzésbe.

      Ebből kifolyólag már nem volt meglepő, hogy nem szeretnének a tanulók az iskolában cigányok mellé ülni. A nemek közti különbség itt is jelentős, a fiúknak 73%-a, míg a lányoknak 28%-a semmi esetre sem engedné meg, hogy cigánygyerek üljön mellette. A nyitott kérdésnél azzal indokolták válaszukat, hogy azért zavarná a cigány padtárs, mert biztosan nem hagyná tanulni, piszkálná a tanóra folyamán, illetve ellopná a felszerelését. Attól is félnek, hogy dolgozatírásnál a cigánygyerek róluk másolná a megoldást, és a házi feladatot is rendszeresen róluk írná le. Ezekből a válaszokból az olvasható ki, hogy a cigányokat tanulmányi eredményeivel szemben is előítéletesek, rossz tanulónak tartják őket, el sem tudják képzelni, hogy ők is segíthetnének. Mindezek a feltételezések nem valós tapasztalaton alapulnak, mert a gyerekek több mint felének nincs is cigány osztálytársa. A gyermekek válaszai megegyeznek az írott sajtóban, a médiában, a társadalomban a cigányokról kialkotott képpel, a kérdőívek feleleteiben is ez a kép tükröződik. Szomorú, de már az iskolásoknál is megfigyelhető az a társadalmi tendencia, hogy a jó hír, az érték nem terjed olyan gyorsan és olyan széles körben, mint a rossz. Nem hallunk sehol sem azokról a cigány egyetemistákról, akik diplomát szereztek, nem tesznek említést arról, ha tanulmányi versenyez győztek, de az sem bír hírértékkel, ha becsületesen dolgoznak és így segítik a társadalmat.

      A diákok szabadidejüket sem töltenék szívesen cigány társaikkal, és nem is keresik a lehetőséget a kapcsolatteremtésre. A megkérdezettek 71%-a nem menne el táncolni, ha felkérné egy cigány társa, és a gyerekek 46 %-a a születésnapi meghívást sem fogadná el. Vizsgálatom során megpróbáltam arra is rávilágítani, hogy mit tennének a családok, ha valamelyik gyereknek cigány származású barátja/barátnője lenne. A családok 46%-a elutasítaná ezt a kapcsolatot, sőt saját testvérét is képes lenne megtagadni, ha ez a viszony folytatódna. Ám azt is említették, hogy ez a konfliktushelyzet nem lehetséges, mert a szülei és a testvére sem szereti a cigányokat. Kevesen írták azt, csak, a válaszadók 13%-a, hogy ha szeretik egymást, és normális a fiú/lány, akkor nem számít a származás.

      Ezeknél a kérdéssoroknál is az igazolódott, hogy a fiúk kevésbé toleránsak, mert 66%-uk egyáltalán nem menne el a cigány gyermek otthonába, nem fogadná el a születésnapi meghívót, míg a lányok 71%-a megpróbálna barátkozni. A lányok azzal indokolták választásukat, hogy miért ne mennének le, mikor nem tudnak róluk semmi rosszat. Kihangsúlyozták azonban, hogy csak akkor mennének le, ha az iskolában is „normális” és a szülei is „jófejek”.

      Az utolsó kérdéssorokkal nem a baráti kapcsolatokat szándékoztam feltárni, hanem az alapvető emberi kötelességtudat jelenlétét vizsgáltam. (Segítenél-e cigány osztálytársadnak, ha bajba kerülne? Kérnél-e cigány társadtól segítséget, ha olyan bajba kerülnél, hogy az életed múlna rajta?) A lányok többsége, 65%-a nyújtana segítséget a bajba jutottaknak, a fiúk 88% egyértelműen megtagadná a cselekvést. Néhányan gondolkodnának a lehetőségen, azt írták, hogy talán segítenének, de attól is függ, hogy milyen az a cigánygyerek. A fiúk indokai között olvasható, és befolyásolja az eredményt az is, hogy azért nem segítenek társaiknak, mert attól félnek, hogy a magyar gyerekek ezért ki fogják közösíteni. Sajnálják, hogy bántják a cigányokat, együtt éreznek velük, de nem szeretnének emiatt bajba keveredni. Néhány fiú megnyilvánulása azonban megdöbbentő volt, mert a segítségnyújtás lehetősége fel sem merült bennük, mivel úgy gondolták, hogy kár lenne elrontani a bunyót, mert „nem lehetne élvezni a cigányok kiirtását.”

      Szomorú, de a fenti adatokból kiderül, hogy a gyerekek nagy százaléka nem segítene cigány társának, felnőtt segítségét sem kérné, és el sem fogadná a cigányoktól a segítséget, akkor sem, ha nagy bajba kerülne. A válaszadók 58%-a még akkor sem fogadná el a segítséget cigányoktól, ha olyan nehéz helyzetbe kerülne, hogy az élete is veszélyben forogna. Ebben az esetben is a fiúk viselkednek elutasítóbban, kevésbé toleránsan.

      A kutatás végén a kérdésem arra irányult, hogy otthon a gyerekek a szülőkkel milyen gyakran beszélgetnek a cigányokról. A leggyakrabban adott válasz a „ritkán” volt, a megkérdezettek 86%-a jelölte be ezt a lehetőséget. A gyerekek 11%-a soha sem beszélt a családban a cigányokról. Az válaszadó iskolások 3%, kizárólag lányok, említették, hogy gyakran kerül szóba otthon a cigányság jelenléte az életükben. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy erről a problémáról otthon a gyerekek szüleikkel egyáltalán nem, vagy csak ritkán beszélgetnek. Amennyiben a cigányokról a családokban csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem beszélnek a gyerekek a szüleikkel, akkor lehet, hogy nem a szülői vélemény a döntő, hanem a média által közvetített szemléletmód a meghatározóbb.

      A kérdőív egy nyitott kérdéssel zárult, minden gyermek szabadon leírhatta a témához kapcsolódó saját véleményét, érzéseit. Annak ellenére, hogy a tanulók negatívan ítélték meg a fenti kérdéseknél a cigányokat, az önálló véleményalkotásnál már másként gondolkodtak. „Szerintem, ha kedves és jó fej egy cigány, akkor nem kell figyelembe venni a származását.” „A romák között is (mint a fehéreknél) vannak jó és rossz emberek” Mindegyik válaszadó egyértelműen elhatárolta magát a cigányoktól, zárójelben kiegészítette véleményét azzal, hogy nem vagyok cigány és nincsen cigány rokonom sem. Feltehetően azt hiszik, hogy csak a kisebbséghez tartozó emberek alkotnak a cigányokról pozitív képet. Ez utóbbi megnyilvánulások azt igazolják, hogy a gyerekekben kétségek merülnek fel. Nem látják világosan, hogy mi a valóság és nem tudják megítélni, hogy ők mit gondolhatnak. Ebben az esetben kiemelkedő szerepe lenne a pedagógusoknak, hogy a valóságot tárják a gyermekek elé.

Kutatásom során az előfeltevéseim teljes egészében igazolódtak. A gyermekek véleménye alapján egyértelműen kirajzolódott, hogy már a 10-12 évesek is előítéletesen gondolkodnak a cigányokról, még akkor is, ha nincs cigány osztálytársuk. Sok negatívumot kapcsoltak a cigánysághoz, míg pozitívumokat szinte alig tudtak említeni. Szomorú, de már az általános iskolában is ellentétek feszülnek a magyar és a cigánygyerekek között. Jelentős különbség mutatkozott a lányok és a fiúk válaszai között. Az általam vizsgált mintában a fiúk szemlélete sokkal több előítéletet tartalmaz. Elutasítják a cigány osztálytársakat, megbélyegzik őket csupán származásuk miatt. Egyáltalán nem törekednek arra, hogy megismerjék őket, illetve lehetőséget adjanak arra társaiknak, hogy megmutassák egyéniségüket. A lányokban is élnek az előítéletek, de ők nyitottabbnak bizonyulnak a kapcsolatteremtésre. Mindkét nem válaszában közös, hogy a mások véleményét is fontosnak tartják, oly mértékben, hogy ez visszatartó erő a cigányság felé történő nyitásban.

      A kutatásom során kapott eredmények nem általános érvényűek, de arra figyelmeztetnek, hogy az intézményeknek, a pedagógusoknak és a médiának egyre fontosabb a szerepe, több figyelmet kellene fordítania a cigányság többségi társadalomba történő beilleszkedésének kérdésére. Napjaink társadalmi szemlélete a nemek közti egyenlőséget hangsúlyozza. Ennek ellenére be kell látnunk, hogy a fiúk és a lányok azért másként gondolkodnak, ezt a tényt a nevelés során sem lehet figyelmen kívül hagyni.

      A cigányság és a többségi társadalom kapcsolatának javítása egy hosszú folyamat, amelyet nem szabad erőszakosan véghezvinni. Nem szabad kényszerrel létrehozni heterogén közösségeket, iskolai csoportokat, osztályokat. Nem lehet erőltetni a baráti viszony kialakulását, hiszen a kényszer ellenállást, dacot vált ki a gyermekekből és szüleikből egyaránt. A legfontosabb, hogy a kisebbségi és a többségi társadalom tagjait egymás megismerésével hozzuk közelebb egymáshoz. Előttünk álló feladat, hogy a cigányok előrébb juthassanak az iskolarendszerben, minél jobban konvertálható végzettséget szerezzenek, hogy magasabb presztízsű munkához juthassanak.

      A jelenlegi magyar iskola nem tudja kihasználni a roma családi szocializációból, a kétnyelvűségből, a roma kultúra gazdagságából, az emberek érzékenységéből, közvetlenségéből, temperamentumosabb lényéből fakadó előnyöket, értékeket.

      A multikulturális nevelés óvodai, majd iskolai megvalósulása lehetne az első lépés a társadalmi előítéletek megszüntetéséhez. Olyan iskolai projekteket kellene szervezni, amely bepillantást enged mindkét fél számára a másik kultúrájába. Lehetőséget kellene adni a roma családoknak saját szokásaik, történelmi hagyományaik, meséik, népi mondókáik, dalaik, táncaik bemutatására. A közösen átélt élmények, a közösen végzett munka hidat épít a szakadék két oldalán álló emberek között. Amennyiben a gyerekeket kicsi koruk óta erre szemléletre nevelik, felnőttként is befogadóak, segítőkészek és toleránsak lesznek társaikkal szemben.

      A vizsgálat során megismerhettük a gyermekek véleményét, érzéseit, gondolatait, sokat tanulhattunk diákjaink meglátásaiból. Ám el kellene gondolkodnunk azon is, hogy mi, pedagógusok, hogy vélekedünk a cigányságról, vajon megnyilvánulásainkkal, gesztusainkkal milyen gondolatokat sugárzunk tanítványaink felé, hitelesen képviseljük-e a társadalom által jogosan elvárt multikulturális szemléletet (Bencéné, 2010).

      A jövő feladata, hogy olyan pedagógusgenerációt neveljen, akik képesek eredményesen közvetíteni az értékeket és el tudják érni, hogy a közeledésben mindkét fél egyenrangú partner legyen.

• Allport, G. W. (1977): Az előítélet. Gondolat Kiadó, Budapest.
• Babusik Ferenc (2003): Késői kezdés, lemorzsolódás-cigány fiatalok az általános iskolában. Új Pedagógiai Szemle. 2003. 10. sz. 3-18.
• Barcy, M. és Diósi, P. és Rudas, J. (1996): Vélemények a másságról-előítéletek a fiatalok körében. Egy empirikus társadalomkutatás záró tanulmánya. Bar Kochba Intézet, Budapest.
• Bede Zsuzsa (2010): Nemi azonosság, nemi szerep.
  http://www.szexologia.hu/cikkek/cikk_a_nemi_azonossag.html (Letöltés: 2010.11.22.)
• Bencéné Fekete Andrea (2010): Testvériség, vagy iskolában kezdődő ellentétek? A cigányság gyermekszemmel. In: Raicsné Horváth Anikó(szerk.): ÓTE Tükörkép, Óvó- és Tanítóképzők Egyesülete, Baja. 117-125.
• Csepeli György (1993): A meghatározatlan állat. Ego School Bt., Budapest.
• Terry, D.J., Hogg, M.A. (1996). Group norms and the attitude-behavior relationship: A role for group identification. Personality and Social Psychology Bulletin, 22. 776-793.
• Raicsné Horváth Anikó és Dömény István (2010): Bevezetés a romológiába.
  http://www.ejf.hu/hefop/jegyzetek/bevezetes_a_romologiaba.pdf (Letöltés: 2010.01.10.)
• J. Richard Udry (1994): The Nature of Gender. Demography, 31. 4. sz.
  http://www.jstor.org/pss/2061790 (Letöltés: 2010.01.10.)
• Torgyik Judit (2005): Fejezetek a multikulturális nevelésből. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest.