Változó női szerepek: család és házasság reprezentációi
„A Nő és a Társadalom” folyóiratban (1907-1913)1

Dr. Kereszty Orsolya
(ELTE PPK egyetemi tanársegéd)

A dualizmus korával foglalkozó művelődéstörténeti kutatások egyik fontos kérdésköre, hogy hogyan szervezték meg az egyre inkább és egyre intenzívebben öntudatra ébredő nők művelődési lehetőségeiket Magyarországon. A gazdasági és társadalmi változásoknak köszönhetően – elsősorban a városi és középosztálybeli – nők lehetőségei egyre inkább kiszélesedtek, és a kiharcolt tevékenységek elfogadottabbá váltak. A korabeli feminista nőmozgalom célja nem kizárólagosan a magánszférából való kitörés volt,2 hanem – a habermasi terminológiával élve – egy új, alternatív közszféra megteremtését is vállalta.3 A korabeli nőmozgalmi törekvések bázisaként működő Feministák Egyesülete (FE) 1904-ben alakult meg, kiválva a Nőtisztviselők Országos Egyletéből (NOE), Schwimmer Róza és Glücklich Vilma vezetésével. Általános és legfontosabb célként a nők választójogának kivívását fogalmazták meg, de hangsúlyos szerepet kapott a nők gimnáziumi és egyetemi képzésének engedélyezéséért majd kiterjesztéséért folyó küzdelem, az anya- és csecsemővédelem, a nővédelem, a női munka elősegítése is. A Feministák Egyesülete vezetői hamar felismerték, hogy konkrét céljaik eléréséhez, valamint általánosabb és alapvetőbb tevékenységükhöz, a nők mozgósításához szükség van egy periodikára.4 A Nő és a Társadalom a Feministák Egyesülete és a Nőtisztviselők Országos Egyesülete hivatalos havi lapjaként indult 1907-ben, és működött 1913-ig.


„Rövidebbre is foghatják még a láncot. Béklyót, bilincset is vághatnak ránk.”

A folyóiratban megjelent írások jelentős része foglalkozott az egyre inkább változásban levő női szerepekkel, és mutatta be ezzel kapcsolatosan a feminista mozgalom álláspontját, illetve az azt ellenzők állításait. Schwimmer Róza külföldi példák alapján próbálta de- majd rekonstruálni az antifeministák által kedvelt biológiai különbségeken alapuló érvrendszert.5 Olyan eseteket mutatott be, ahol az egyének felnőtt korukban jöttek rá arra, hogy nem a biológiai nemüknek megfelelően szeretnének élni: „Elképzeltem, mit szólnának majd ezek a rémlátók, ha tudnák, hogy tényleg van rá eset, hogy férfi lesz, aki mint nő élt hosszabb-rövidebb ideig a világon.”6

      1907-ben a folyóirat hasábjain részletesen tárgyalták Kmety Károly függetlenségi párti képviselő indítványát, melyben numerus clausus megállapítását kérte az egyetem nőhallgatóival szemben. Kmety aggasztónak találta a nők szaporodó számát az egyetemeken, és egy új női típus kialakulását vázolta fel, a „női szörnyetegekét” (Kéri, 1996). A feministákat „kozmopolita női szörnyetegeknek” bélyegző Kmety a műveltséget és a tudást egyenlővé tette a „családot robbantó bombával”, és azt állította, hogy a művelődés szörnyeteggé teszi a nőket.7 Felszólalása természetesen megosztotta nem csak az országgyűlést, de a közvéleményt is, melynek hatására egy sokáig tartó, és több orgánumot is érintő sajtóvita alakult ki.8 Az ügy kapcsán Buday Dezső egy érdekes momentumra hívta fel a figyelmet:

      „A Feministák egyesülete bizonyosan illő módon és [...] reflektálni fog Kmetty úr tegnapi beszédére, akár vajda Sándor útján, akár másképpen. Én most csak egy nyers ötletet szolgáltatok hozzá: Kmetty felesége is ilyen „női szörnyeteg” volt. Pozsonyban végezte a képezdét, s ő ott [...] megláttam a mint kijött az iskolából. A piros bébé kalapban, könyvekkel tipegő női szörnyeteget meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Még aznap megkérte.”9

      A folyóirat apró hírei között később meg is található a szerkesztői válasz:

      „S. R. B. D. dr. tanár úrnak: Ha Kmety psychológiai elemzésével foglalkozni érdemes volna, bizony értékes adatot nyernénk az Ön közlésében. Így csak egy csendes mosoly kiváltására közöljük, hogy „Kmety felesége is preparandiát végzett „női szörnyeteg”. Pozsonyban végezte a képezdét s Kmety ár, aki ottan jogtanár volt, saját elbeszélése szerint akkor gyűlt lángra a kisleány iránt, amikor először meglátta. Pedig a piros kalapos, könyvekkel terhelt leány akkor éppen a tanítónőképezde kapujából fordult ki. Az időtájt alkalmasint nem merte volna használni a szájából most oly folyékonyán gördülő gorombaságokat”. Hozzátehetjük, hogy Bánffy felesége is végigjárta a szörnyetegeket képző iskolákat. És Bánffy házaséletét ő maga mintaszerűnek szokta festeni. Tehát csak mások családi életét félti a művelt feleségtől és anyától.”10

      Beszámoltak rövid hírben arról is,11 hogy a kolozsvári egyetem nőhallgatói nyílt levelet intéztek a képviselőhöz, melyben sorra megcáfolták Kmety állításait (Kéri, 1996). Később Kmety módosította állítását, „nem a diákkisasszonyokra alkalmazta a női szörnyetegeket, hanem a feministákra”.12

      Jászai Mari 1907-ben, a nemi egyenlőtlenséget tárgyaló írása nyomán egy élénk vita bontakozott ki a folyóirat hasábjain, és a kapcsolódó levelekben is.13 Biológiai érvek alapján tárgyalta Jászai férfiak és nők eltérő szerepét a művelődésben. Meglátása szerint a művelődésben egyenlően vehetett részt mind a két nem, egyenlőbbek az esélyek.

      „Fájdalom, az utóbbi tíz esztendő alatt, ifjú tanulóleányoknak oly súlyos percentjét láttam a tudomány művelésének áldozatául esni, mely kegyetlen bizonyítványa szavaim igazságának. De talán, talán, évszázadok folytonos gyakorlata folytán, az asszony koponyája is megtömörül, megsúlyosodik, annyira, hogy versenyre kelhet a férfinemmel, anélkül, hogy magában éppen kárt tenne.”14

      Jászai Mari cikkére két válasz is született a folyóirat hasábjain. Szász Zoltán azt vizsgálta, hogy milyen kapcsolat van a feminizmus által áhított nőkép és az akkori valódi nőkép között.15 Szász szerint nagyon sok nő nem tudott azonosulni a feminizmussal, melyhez kapcsolódóan a feminizmus terjedésének gátját a társadalom szociológiai jellegű tudásának hiányában látta.16 A polgári pályák és a szellemi pályák bár egyre inkább kezdtek nyitottak lenni a nők számára, nagyon sokáig nemileg meghatározottak voltak.

      Glücklich Vilma válaszában egy nagyobb, általánosabb kérdésből indította érvelését, miszerint „hogy esik, hogy épen zseniális asszonyaink nem csatlakoznak valamennyien a mozgalomhoz? Hiszen nekik kellene legerősebben érezniök azt a: igazságtalanságot, amely a nő helyzetében rejlik.”17 Glücklich Vilma arra jutott, hogy ez elsősorban azért fordulhat elő, mert hiányzik ezekből a nőkből a szolidaritás érzése. Ennek némileg ellentmond Jászai Mari, hiszen:

      És íme, Jászai Mari példája mutatja, hogy a fenti mondás nem illik rá minden zseniális asszonyra. Hiszen Ő, a nagy, aki után bizony megfordulunk, akármilyen divatos kalapot viseljen, mert kiválik a tömegből külsőleg is, ő érzi, hogy összetartozunk és beleszámítja önmagát is abba a tömegbe, amely önállóság és önérzet hiányában oly mérhetetlen távol esik az ő egyéniségétől. Hogy lehet mégis, hogy a jelenségek igazi okát nem mindenben látja világosan? Miért ad határtalan hálát a sorsnak, hogy ma már senki sincs elzárva a tudás elől, mikor főiskoláinkon is megesik, hogy a művészi vagy tudományos pályára készülő tehetséges leány azt az atyai tanácsot kapja: menjen inkább szobalánynak, szakácsnőnek vagy más effélének? Miért hiszi, hogy épen a szellemi munkának képezi akadályát a nő fizikuma, mikor a parasztasszony, a házépítő-napszámosnő, a két ember helyett dolgozó asszony-munkás osztozik a férfi munkájában: dolgozik ugyanannyit, vagy többet. Hogy a tanuló ifjúság mai esztelen életmódja, súlyosbítva a leányok kevesebb mozgásával és nagyobb hiúságával, ma áldozatokat követel, az csak egyet bizonyít: hogy egész tanítási rendszerünk alapos reformra szorul. A természetes fejlődéstől várom én is a helyzet javulását ; de miért ne küzdenénk a fejlődés mesterséges akadályai ellen?18

      Glücklich az érvelésében – mely tulajdonképpen Jászai Mari cikkének egy kritikája – egy érdekes összefüggésre mutatott rá: az egyébként kiemelkedőt alkotó asszonyok nem látják szükségét „az életküzdelem megkönnyítésének”, a saját pályájukon elért eredményeket nem tekintik a szolidaritás és a segítségnyújtás alapjának.19 Bár a szolidaritást Jászaiban felfedezni vélte Glücklich, mégis hiányolta a közgazdasági szemléletmódot, mely nyomatékosan kimondja, hogy a nők munkája a férfiakat kenyerüktől nem fosztja meg.

      A Jászai – Glücklich – Szász polémiához kiegészítésként szolgálhat egy negyedik szerző hozzászólása is, mely – ugyan nem jelent meg a folyóiratban – átfogóan összegzi és értékeli a vitát20:

      „Én úgy vélekedem, hogy Jászai és hasonlóan gondolkodó nagynevű nők álláspontja a nőmozgalommal szemben új bizonyítéka egy régi pszichológiai igazságnak, hogy ti. elenyészően csekély azon egyének száma, kik egy régi idők szokássá rögzött társadalmi igazságtalanság ellen őszintén fel tudnának lázadni, ha ők maguk személyesen nem szenvednek ezen igazságtalanság alatt.”21

      A szerző szerint a kultúra hajtotta a gazdasági-nemi-jogi hármas iga alá a nőket. A rendkívül zseniális és igazságos nők azonban nem érzik kiváltságaik miatt a gazdasági és nemi elnyomatást. Pozitívnak értékelte Glücklich válaszát: „Jászai kirohanására a női egyenjogúsítás ellen Glücklich Vilma felelt nőies, majdnem azt mondhatnám lányos finomsággal és tapintattal.”22 Bár meglátása Glücklichnek szerint bele kellett volna írnia, hogy a mozgalom jogos, melyet tudományos és szépirodalmi könyvek egyaránt alátámasztanak, melyek olvasását és ismeretét elengedhetetlennek tartotta, és Jászai Mari számára szükségesnek értékelte. Ha Jászai Mari elolvasta volna a mozgalom történetét, akkor látta volna, hogy minden vívmány keserves küzdelem eredménye, nem pedig idővel és magától alakult ki. Szász Zoltán cikke kapcsán kiemelte, hogy Szász érdekesen tárgyalta művészet és szexualitás metsző pontjait, bizonyos „feminista elfogultsággal”. Ugyanakkor meglátásában a művészet minden ága főgyökerében szexualitáshoz vezet, így a művészek és művésznők értékelése nem változhat a nők jogi állásának változásával, de ugyanakkor az sem engedhető meg, hogy a művésznőt arra a szintre helyezzék, ahol a kurtizán áll.

      Akár biológiai alapon, akár a társadalmi berendezkedés alapján tárgyalt nemi egyenlőtlenségek mindvégig az egyik legjelentősebb témakört képezte a folyóirat hasábjain. Perczelné Kozma Flóra tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők törekvéseitől féltik a világ békés összhangját, és ezt teljesen ellent mond a világ rendezőelvének23:

      „De hogy visszatérjek a tárgyamra, tisztelettel, de határozottan merem állítani, hogy a nagy mindenség ura – nevezzük, akár Teremtőnek, akár csak Természetnek – okvetlen demokratikus alapokra építette e világot; s így csak egy ember fogalmat teremtett: a tökéletesedő, haladó, felmagasztosult ember fogalmát.”24

      Egy későbbi írásában szintén etikai oldalról közelítette meg a kérdést, mikor is az idősebb nők munkavégzését és a biológiai alapú érvelést tárgyalva megállapította, hogy a nevelés az az eszköz, mellyel a nőket oly jól jellemző erkölcsi erőt egy erkölcsösebb társadalom javára ki lehet bontakoztatni.25

      A Nő és a Társadalom hírt adott arról is, hogy 1908 decemberi számában a Huszadik Század folyóirat külföldi szociológusok véleményét közölte férfiakról és nőkről, melyet mindenkinek ajánlottak.26 Az osztrák-magyar-szerb háborús konfliktus kapcsán a férfiasság területéhez sorolta Schwimmer Róza a bátorságot és a harcot.27 Multatuli meglátásában a törvények és a szokások tartják fenn a társadalmi berendezkedést, mely tulajdonképpen a nők alárendeltségét is jelenti számos esetben.28 A szerző szerint a nevelés rögzíti társadalmi szerepeiket a lányokba, holott a természeti elvet kellene követni, és nem azzal ellentétesen nevelni.

      Rudolf Goldscheid a nőkérdést nem csak és kizárólag a nők kérdéseként határozta meg, hanem az egész társadalmat érintő problémaként, melynek megértéséhez természettudományi és szociológiai tudást is szükségesnek látott.29 Rámutat arra az ellentmondásra, mely a női munkavállalás vitájában tetten érhető. Az egyik nézet szerint a nők közszférában vállalt fizetett munkája ártalmas a családi életben, másrészt ugyanakkor: „Másrészt azonban kétségtelen, hogy a nő csak azóta képes a nemi rabságából kiszabadulni, amióta módjában van a kenyerét – különböző pályákon – önállóan megkeresni.”30 Goldscheid szerint a polgári egyenjogúság megteremtése szükséges, hiszen a társadalom ugyanúgy dolgoztatja a nőket mint a férfiakat, de nem adja meg számukra ugyanazokat a jogokat. „És tényleg ezt az utat választotta a társadalom. Kényszeríti a nőt, hogy elhagyja a házat, de szemrehányást tesz neki, amiért megteszi.”31 Fontosnak tartotta, hogy a nővédelem és a „nők harca” egyensúlyban legyen, vagyis a nővédelmi törekvések ne befolyásolják kedvezőtlenül a nőmozgalom harcait. A nővédelem elsődleges feladatának tartotta, hogy a nők egészségéért a lehető legtöbbet megtegyék, hiszen ők játszanak a fajfenntartásban meghatározóbb szerepet. Megoldásként, a társadalmi változásokra adható egyetlen elfogadható válaszként – elvetve az intellektuális különbözőségekre alapuló érvelést – a nők választójogát jelölte meg, kiemelve azt, hogy a nőknek is kell jogvédelem az otthonon kívül: „Tehát éppen azért, hogy a nő nő maradhasson, hogy a család szét ne robbanjon, arra kell törekednie a nőnek, hogy megszerezze politikai jogait.”32


„A tűzhely idealizált fénye elég homályos volt arra,
hogy a házasság magasabb kellékeinek hiányait takarja.”

      Ahol én benső családi életet, nevelést és lelkiismeretet találok, ott már a rendesnél több tudást és tisztább látást árul el a ház asszonya; ezek a tulajdonságok pedig vagy már a nőmozgalomból erednek vagy ahhoz vezetnek. [...] Határozottan tagadom, hogy a „kedves tudatlanságban”, naivságban és járatlanságban nevelt asszony igazán boldogíthasson egy szociális érzékkel megáldott, szociális munkával foglalkozó férjet. Valamint határozottan tagadom, hogy a szociális kérdésekben járatlan, tapasztalatlan, sőt érzéketlen anya – aki kerüli a nehéz és kényes szociális kérdéseket, annak érzéketlennek kell lennie – szociális gondolkodású, lelkes és tevékeny polgárt tudjon nevelni a társadalomnak33

      Perczelné kiemelte, hogy ahelyett, hogy a múlt asszonyait éltetnék, inkább azokat a modern nőket kéne tisztelniük, akik képesek reagálni a változásokra, szociális érzékenységük fejlett, és nagy munkabírásúak. Rámutat egy ellentmondásos logikai buktatóra is, mi szerint az erkölcs nevében megtiltanák a nők számára a közszereplést, de a társadalom mégis hallgatólagosan támogatja az erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető társadalmi jelenségeket, úgymint a prostitúciót, orfeumokat, francia mulatókat:

      „Ott, ahol az ócsárolt, gúnyolt és üldözött feminizmus szelleme üt tanyát egy családban, ott a gondolatok emelődnek, a megbeszélések és társalgások mélyebbek és komolyabbak lesznek, a közös törekvés pedig ambíciózusabb és harmonikusabb lesz, az apa megtalálja a kellő szellemet otthon is s a fiúk szociális és nemzeti érzéket anyjuktól is nyerhetnek – a leányok pedig megtanulják, hogy a külső, kötelességszerű, szociális vagy kenyérkereső munkából hazajőve, az otthon nemcsak a főzésre, takarításra, varrásra vagy mosásra jó, hanem magában foglalja a magasabb szellemi élvezetet is, mely legjobban egyesítheti és egy pontra kötheti a család legfinnyásabb ízlésű tagjait is.”34

      A nők egyre inkább terjedőben levő közéleti szerepvállalásához kapcsolódóan jegyezte meg Laura Forst, hogy az ehhez szükséges tudást valahol el kell sajátítania a nőknek. Mivel a családi körben ezt a tudást nem lehet elsajátítani, az egyesületeket ajánlja, mint azt a közeget, ami tulajdonképpen a közélet lekicsinyített másának is tekinthető: „Az egyesület eredményes működésének alapja a tárgyilagosság, ez képezi a házi és az egyesületi munka közt a legnagyobb különbséget.”35 H. Folkart reflektálva arra, hogy egyre több nő vállalt szerepet a közéletben, és egyre több hivatás nyílt meg a nők számára is, rámutatott egy érdekes ellentmondásra. Bár a szülők nem akarták, hogy a lányuk dolgozzon, de hamar férjhez adták őket: „Úgy látszik tehát, hogy a leányok kenyérkereseti munkájával szemben fennálló ellenszenvet nem csupán a taníttatás költségeitől való rettegés idézi elő, hanem még valami: az a nézet, hogy a kenyérkereső nő nehezen kap férjet.”36 Fennállt ez a helyzet annak ellenére, hogy minden család kötelessége lett volna, hogy a lányokat taníttassák és kenyérkeresetre is neveljék, segítsenek a pályaválasztásban. Ennek egy árnyaltabb megfogalmazását adta Hermanné Ludvig Blanka, aki utalt arra, hogy egyre gyakoribb jelenség, hogy a családok taníttatják a lányokat, de a kenyérkereseti pályára való felkészítést már nem tartják fontosnak. Egyenlő szintű oktatást sürgetett, és emellett kenyérkereseti pályára való felkészítést azért, hogy senkire ne legyenek rászorulva, függetlenek lehessenek. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak olyan eset fordulhat elő, amikor a lányok „gyomoréhség” miatt választja a művelődést, hanem „szelleméhség” miatt. A háztartási ismeretek kapcsán megjegyezte, hogy arra inkább a felnőtt nőknek van szüksége, és nem a serdülő lányoknak. A háztartástan mellett fontosnak tartotta az egészségtant, neveléstant, nemi élet egészségtanát, csecsemőgondozást is. A közszférában fizetett munkát vállaló nők életvitele tárgyalása során mutatott rá, hogy nincs idejük a háztartásuk aprólékos vezetésére, „mosatja és takaríttatja ruháját; s üzletben veszi, nem pedig köti a harisnyáit.”37 Mivel a háztartástant nem sorolta egyértelműen a legfontosabb iskolában elsajátítandó tantárgyak közé, megoldásként azt javasolja, hogy középiskola után, még a felsőfokú tanulmányok előtt, mintaháztartásokban, asszonyképző tanfolyamokon tanulják a szükséges ismereteket.38

      Szintén a nők fizetett munkája kapcsán mutatott rá Gergely Janka a nőket sújtó kettős teher jelenségére. Megoldásként központi háztartások létesítését tartotta megfelelőnek, mely mentesítené a nőket a háztartási kötelességek nagy része alól.39 A központi háztartás kérdésköre már a folyóirat első évének első számában felmerült. Glücklich Vilma mutatott rá, hogy a munkások helyzetének legsarkalatosabb pontja a lakásügy kérdése, ennek a rendezését kellene először megoldani, mégpedig: „[...] a munkásság igényeinek megfelelően, a technika és a munkamegosztás összes vívmányainak felhasználásával, a munkásasszony túlterhelésén könnyítő központi háztartás rendszerével [...].”40 Hiányosságként jelölte meg, hogy a gyermekvédelmi egyesületek nem szövetkeznek egymással, és míg az állam az elhagyott gyerekekről akar gondoskodni, addig a székesfőváros a munkásosztály gyermekeit védi.41 1907-ben Fick Ottó, a téma egyik kiemelkedő szakértője Feministák Egyesülete szervezésében több előadást is tartott, többek között Pécsen és Kaposváron.42 Az előadásokat Lily Braun és Flick Ottó tartotta,43 a téma egyik legfontosabb szakértője.

      Schwimmer Róza a „hagyományos” női szerepek és társadalmi berendezkedés szubverzív, már-már karikatúra-szerű elemzését végezte el a „férfi szívéhez vezető út” bemutatása során. Azt a kérdést tette fel, hogy mi történne akkor, hogyan alakulna a nemek viszonya akkor, ha „eltüntetné” a gazdasági függőséget, a „kiszolgáló” háziasszonyi szerepkört, és már nem „a szakácsművészet döntő tényezője a szerelem tör vényes szentségének: a házasságnak.”

      „Amikor a férfiszívhez vezető utak túlságos frekvencia miatt elkopnak, járatlanokká válnak, egy út nyitva marad még: a gyomor útja. A gyomor sínein gördül be a legényfogás vaggonja a férfiszív állomásába, Itt egy kis ügyességgel hirtelen össze lehet kötni a férfi és a nő szerelmi és gazdasági vágyait és érdekeit. [...] Szent Ámor! Mi lesz birodalmaddal, ha a férfi szívéhez vezető gyomorutat mindenki által járható közönséges országúttá tágítják? Még odajutunk, hogy a férfi kénytelen lesz a nőt tisztán magáért, házias tehetségektől független egyéniségéért szeretni, Az asszony pedig kénytelen lesz magában egyéni tehetségeket felfedezni és ápolni, hogy új utakat találjon a férfi tartósabb érzelmeihez. Mert a nem tartósokhoz amúgy is könnyű az ezernyi utacskát eltalálni.”44

      Értékelésében „a tűzhely idealizált fénye elég homályos volt arra, hogy a házasság magasabb kellékeinek hiányait takarja”, amit a közös háztartások terjedése teljes mértékben újraalakított, mely hozzájárult a nemek közötti gazdasági egyenlőtlenség újraértelmezéséhez.45

      A Nő és a Társadalom 1907-ben számolt be arról, hogy – kezdeti lépésekként – már három helyen működött központi konyha az országban: Nagybecskereken, Debrecenben és Nagyváradon.46 1907 utolsó számában a következő rövid értékelést olvashatjuk a folyóirat hasábjain:

      „A háziasszonyi dicsőség alkonya. Az országban gombamódra szaporodó központi konyhák szemünk láttára igazolják a nőmozgalomnak azt az állítását, hogy nem a nők iparkodnak férfias pályákra, hanem a férfiak veszik át az ősidőkben nőktől kezdeményezett és végzett munkákat, mihelyt azok a családnak ingyen végzett munka stádiumából a differenciált ipari munka körébe lepnek át. Íme, még egy évvel ezelőtt, amikor nem győzték szidni a főzőkanál uralma alól szabadulni akaró feministákat, minden hangnemben fújták, hogy a házi tűzhely lángjától nyílott rózsák nélkül törhetetlen az asszony s ma fényképeiket közlik azoknak az uraknak, akik városról-városra szervezik a központi konyhákat. Számos szervezőbizottság listája fekszik előttem, egyetlenegyben sem találok női nevet. Bírák, tanárok, országgyűlési képviselőt, hivatalnokok, kereskedők mélységes komolysággal összeróják a konyhát, a konyhát, mely abban a pillanatban lett a férfi territóriuma, amikor szervezett munka lett a dilettáns szervezetlenségből. S mire feleszmélnek az asszonyok és részt kérnek a konyha szervezéséből, a férfiak úgy beleélik magukat ebbe a munkakörbe, hogy távol akarják majd tőle tartani a nőt, „aki nem való férfias munkakörbe.”47

      1908-ban adtak hírt az első budapesti központi háztartásról:

      „Az első központi háztartás Budapesten. Épületének, berendezésének és költségeinek terve elkészült és a Feministák Egyesületének lapzárta után tartandó értekezletén kerülnek nyilvánosság elé. Budán a Margit-híd közelében tervezik az első ily berendezésű házat, amely minden modern kellékkel felszerelt lakásain kívül tartalmaz: a háztetőn elhelyezett téli kertet, a földszinti kertben tenniszteret, tornakészüléket, kuglizót. Téli kuglizót a souterrainhelyiségben. Udvar helyett fedett hallt, amely a közösen használható társalgótermet és a gyermektermet foglalja magában. A részletes terv nyilvánosságra hozatala előtt csak annyit jegyezhetünk meg, hogy ilyen kényelem mellett a lakások olcsóbbak, mint a mai közönséges lakások.”48

      Az első budapesti központi háztartást – ahogy látható volt – megelőzte a téma nemzetközi szakértőinek előadása a Feministák Egyesülete szervezésében. 1907 októberében egy összejövetelen már több száz család jelezte,49 hogy szívesen részt venne a megvalósításban, melynek eredményeképpen két konyhát is tervezett az egyesület:

      „Vasárnap du. Buday (Buda?) – miként már említeném is – értekezletet tartott a felállítandó közös konyha ügyében. Az érdeklődés oly népes volt, hogy a java a folyosóra szorult. Előadván szándékunkat, azt igen nagy lelkesedéssel fogadták”50

      Nem csak gyakorlatban történtek előrelépések az ügyben, de az elméleti munkásság is figyelemre méltó. Schwimmer Róza egyenesen Charlotte Parkins Gilman-nak küldte el Zentralaushaltung című művét, melyre nagyon pozitív és megerősítő választ kapott:

      „Thank you for your kindness in sending me your paper on Zentralhaushaltung. I am glad to see so many good words said in it's favor. It is surely a matter of the greatest importance to women all over the world.”51

      Szabó Ervin arról számolt be, hogy nemrégiben jelent meg a könyvtár szakkatalógusának az a részlete, mely a lakáskérdés irodalmát tartalmazza.52 A Feministák Egyesülete figyelmet fordított arra is, hogy a kérdést – nem csak elméleti előadásokkal – gyakorlatban is népszerűsítse. 1908 márciusában szervezték meg a budai központi háztartás bevezetésének bemutatását,53 majd a központi háztartásokat létesítő szövetkezet alapszabályának bemutatását is feladatul tűzték ki.54 A Feministák Egyesületén kívül foglalkozott a kérdéssel a Magyar Társadalomtudományi Egyesület is.55 A Feministák Egyesületének vidéki fiókegyletei és vidéki szimpatizánsai a központi háztartások állításából is kivették a részüket. 1909-ben a nagyváradiak jelezték, hogy szívesen létesítenének központi háztartást a városban, melyhez kérték Schwimmer Rózát, hogy küldje el A Nő és a Társadalom folyóirat első számát, amiben Flick írása található a témáról.56

      Szabados Zádor a munkásság helyzetének javítását látja a központi háztartások létesítésében. Budapest a szerző szerint akkoriban a világ egyik legdrágább városának számított, elsősorban azért mert a lakbérek nagyon magasak voltak. A lakók elégedetlenségükben kikényszerítették a községi munkáslakások építését. A harcban a nőknek markáns részük volt: „Nem lehet és nem szabad egyedül hagyni a munkásságot e nehéz küzdelemben. [...] A munkásasszonyok nélkül e harcokat semmikép sem tudtuk volna eredményesen lefolytatni.”57 A modern életviszonyok okozta nehézségeket tárgyalta Ágoston Péterné is, aki ugyancsak a közös konyhákban és a központi háztartásokban látta a megoldást. 1912-ben számolt be arról, hogy világszerte kísérleteztek a központi háztartásokkal, Angliában például egyletet58 alapítottak a nőknek a háztartási munkára és házi kiszolgálásra való kiképzésére.59


Irodalom
  • Rosa Schwimmer Papers. New York Public Library Mss Col 6398. (A tanulmányban: NYPL RSP)
  • A Nő és a Társadalom (1907-1913)
  • Burucs, K. (1993): Nők az egyesületekben. História, 2. sz. 15-19.
  • Habermas, J. (1971): A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest, Gondolat.
  • Ispánovics, Cs. J. (2003): Egy zombori folyóirat a 20. század elején. Magyar Könyvszemle, 2003. 4. sz.
    http://epa.oszk.hu/00000/00021/00039/mksz2003_4_03.htm (Letöltés: 2010.09.27.)
  • Kéri, K. (2008): Hölgyek napernyővel. Nők a dualizmus kori Magyarországon (1867-1914). Pro Pannonia, Pécs.
  • Kereszty, O. (2010): Nőnevelés és nemzetépítés Magyarországon (1867-1918). Novum, Sopron.
  • Lovenduski, J. (1993): Introduction: the Dynamics of Gender and Party. In: Joni Lovenduski – Pippa Norris (szerk.): Gender and Party Politics. London: Sage Publications. 1-15.
  • N. Szegvári, K. ( 1969): A nők művelődési jogaiért folytatott harc hazánkban 1777-1918. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
  • N. Szegvári, K. (1981): Út a nők egyenjogúságához. Budapest, Magyar Nők Országos Tanácsa, Kossuth könyvkiadó.
  • N. Szegvári, K. (2001): A női választójog külföldön és hazánkban. Budapest, HVG-ORAC.
  • Pateman, C. (1988): The Sexual Contract. Cambridge, Polity Press.
  • Pető, A. – Szapor, J. (2004): A női esélyegyenlőségre vonatkozó női felfogás hatása a magyar választójogi gondolkodásra 1848-1990. Az „állam érdekében adományozott jog” feminista megközelítésben. Recepció és kreativitás. Nyitott magyar kultúra. Befogadás és eredetiség a jogban és jogtudományban.
    http://www.phil-inst.hu/recepcio/htm/7/705_belso.htm (Letöltés: 2011.01.29.)
  • Philips, A. (1991): Engendering Democracy. Cambridge, Polity Press.
  • Szapor, J. (2004): Sisters of Foes: The Shifting Front Lines of the Hungarian Women’s Movements, 1896-1918. In: Sylvia Paletschek - Bianka Pietrov (szerk.): Women’s Emancipation Movements in the 19th century: A European Perspective. Stanford CA, Stanford University Press, 189-205.
  • Vogel, U. (1991): Is Citizenship Specific? In. U. Vogel – M. Moran (szerk): Frontiers of Citizenship. London, Macmillan. 58-85.
  • Zimmermann, S. (1999a): „How they became Feminists: The Origins of the Women’,s Movement in Central Europe at The Turn of the Century.” In CEU History Department Yearbook 1997-1998, szerk. Andor Eszter, Pető Andrea, és Tóth István György, Budapest, CEU University Press, 195-236.
  • Zimmermann, S. (1999b). „A magyar nőmozgalom és a „szexuális kérdés” a XX. század elején.” Eszmélet no.42 (1999): 49-66. http://www.eszmelet.hu (Letöltés: 2011.01.29.)
  • Zimmermann, S. (2000): „Conflict between National and International Settings? The Transnational History of Women’s Movements and the Hungarian Case.”, ( Konferencia előadás. 19th International Congress of Historical Sciences, Oslo, 6th - 13th August 2000. MS Kézirat.

  1. A kutatás az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
  2. A közszféra és a magánszféra társadalmi nemek általi meghatározottságához, dichotómiájához lásd: Vogel, 1991.
  3. Habermas, 1971. Habermas először a francia forradalmat megelőző polgári átalakulás leírására használta. Idézi: Pető és Szapor, 2004.
  4. Egy lap indításának tervét – könyvtár fenntartása, kulturális mozgalmakban való részvétel, előadások rendezése, társadalmi és természettudományok ismeretének terjesztése, szakmunkák kiadása, vidéken fiókegyletek létesítése és fenntartása –, már rögzítette a Feministák Egyesületének 1905. évi rendes közgyűlésén elfogadott alapszabály módosítása is. MOL P999. 1. d. 1. t.
  5. Bédy-Sch. Rózsa: Mire férfiak leszünk: férfi-nő különbség NT 1907/1. 9.
  6. Bédy-Sch. Rózsa: Mire férfiak leszünk: férfi-nő különbség NT 1907/1. 9.
  7. Női szörnyetegek. NT 1907/2. 18-19.
  8. A sajtóvitát részletesen ismerteti: Kéri, 1996.
  9. Buday Dezső SR-nak. Pécs, 1907. jan. 16. NYPL RSP Mss Col 6398. 11. doboz.
  10. NT 1907/2. 32.
  11. NT 1907/3. 42.
  12. NT 1907/4. 56.
  13. Jászai Mari: A mi koponyáink. NT 1907/11. 181-183.
  14. Jászai Mari: A mi koponyáink. NT 1907/11. 182.
  15. Szász Zoltán: A feminizmus és a kiváló nők. NT 1908/2. 21-23.
  16. Szász szerint a nők felszabadítása a gyakorlati szociológia körébe tartozik, ezért szükséges a társadalomtudományi tudás.
  17. Glücklich Vilma: Jászai Mari cikke. Levél a szerkesztőhöz. NT 1907/11. 186.
  18. A „természetes fejlődés” a korabeli nőmozgalmi diskurzusoknak egyik közkedvelt érvelési módja volt. Glücklich Vilma: Jászai Mari cikke. Levél a szerkesztőhöz. NT 1907/11. 186.
  19. Érdekes, hogy a kiemelkedőt alkotó nők felkutatása és bemutatása a korabeli nőmozgalom érveléséhez elengedhetetlen volt. Glücklich cikke mindemellett ezeknek a nőknek a vezető szerepé tartaná fontosnak, de éppen ők azok, akik nem vállalnak szolidaritást a kiemelkedőt nem alkotó „néppel”.
  20. r. a. (Rosenberg Auguszta?) Schwimmer Rózának. Budapest, 1908. NYPL RSP Mss Col 6398. 14. doboz.
  21. r. a. (Rosenberg Auguszta?) Schwimmer Rózának. Budapest, 1908. NYPL RSP Mss Col 6398. 14. doboz.
  22. r. a. (Rosenberg Auguszta?) Schwimmer Rózának. Budapest, 1908. NYPL RSP Mss Col 6398. 14. doboz.
  23. Perczelné Kozma Flóra: Alsóbbrendű lény-e a nő? NT 1908/11. 172-174.
  24. Perczelné Kozma Flóra: Alsóbbrendű lény-e a nő? NT 1908/11. 174.
  25. Perczelné Kozma Flóra: A nőmozgalom egy kérdéséről. NT 1909/3. 38-39.
  26. Később, az 1909 januári szám tartalmazott még írásokat, mely kiegészítette a decemberit. Kulturális dokumentum. NT 1909/2. 203-23.
  27. Schwimmer Róza: A férfiasság csődje. NT 1909/4. 49-51.
  28. Multatuli: Mi lett a világból? NT 1909/8. 130-132., 1909/9. 147-148.
  29. Rudolf Goldscheid (Bécs): A nőkérdés mint fejlődési probléma. NT 1909/10. 163-166.
  30. Rudolf Goldscheid (Bécs): A nőkérdés mint fejlődési probléma. NT 1909/10. 164.
  31. Rudolf Goldscheid (Bécs): A nőkérdés mint fejlődési probléma. NT 1909/10. 164.
  32. Rudolf Goldscheid (Bécs): A nőkérdés mint fejlődési probléma. NT 1909/10. 165.
  33. Perczelné Kozma Flóra: A nőmozgalom és a családi élet. NT 1907/2. 23-24.
  34. Perczelné Kozma Flóra: A nőmozgalom és a családi élet. NT 1907/2. 24.
  35. Laura Forst: A nő a közéletben. NT 1908/1. 8.
  36. H. Folkart (Berlin): Szülői kötelességek és gyermeki jogok. NT 1909/1. 7.
  37. Hermanné Ludvig Blanka: Levél egy – több – sok apának. 1909/2. 25.
  38. Hermanné Ludvig Blanka: Levél egy – több – sok apának. NT 1909/1. 9-11., 1909/2. 24-25.
  39. Gergely Janka rámutat arra is, hogy – a magyar nemzetépítés diskurzusát használva – a nők anyai kötelességei a nemzet és a haza szempontjából is fontosak. Társadalmi érdek a gyerekvállalás, a család, nem „egyéni passzió”, tehát felsőbb szabályozást kíván. Gergely Janka: Tisztviselők cölibátusa. NT 1909/12. 200-202.
  40. Glücklich Vilma: Egyén és társadalom. NT 1907/1. 4.
  41. Glücklich Vilma: Egyén és társadalom. NT 1907/1. 4.
  42. Schwimmer Róza Dr. Buday Dezsőnek. Budapest, 1907. szeptember 30. és október 1. közt, éjfél. NYPL RSP Mss Col 6398. 13. doboz.
  43. Lily Braun helyett Fick Ottó adott elő. A Feministák Egyesületének meghívója a központi háztartásokról szóló előadásra, 1907. október 1-re. NYPL RSP Mss Col 6398. 13. doboz.
  44. Schwimmer Róza: A férfi szívéhez vezető út. NT 1907/9. 151.
  45. Schwimmer Róza: A férfi szívéhez vezető út. NT 1907/9. 150-151. Schwimmer Róza azt is kiemelte, hogy a közös háztartások és konyhák gondolata sok ember számára rémisztő volt.
  46. NT 1907/5. 84. Később, ugyanabban az évben, de a 10. számban már arról számolnak be, hogy egyre több városban szerveztek közös konyhákat: Kassa, Zenta, Zsombolya, Temesvár, Arad, Kaposvár, Pankota, Igló, Rákospalota, Pápa, Komárom, Nagyvárad, Pécs, Szabadka, Pozsony, Resica, Lúgos, Gyulafehérvár. NT 1907/10. 172.
  47. NT 1907/12. 198.
  48. NT 1908/4. 64.
  49. A központi háztartások vállalkozó jelöltjeivel később tárgyaltak is. Glücklich Vilma Schwimmer Rózának. 1908. december 11. NYPL RSP Mss Col 6398. 18. doboz.
  50. Csepely György Schwimmer Rózának. Budapest, 1907 október. NYPL RSP Mss Col 6398. 13 doboz.
  51. Charlotte Perkins Gilman Schwimmer Rózának. New York, 1907. október 30. NYPL RSP Mss Col 6398. 13. doboz.
  52. Szabó Ervin Schwimmer Rózának. Budapest, 1907. november 13. NYPL RSP Mss Col 6398. 14. doboz.
  53. A Feministák Egyesületének meghívója 1908. március 30-ra. NYPL RSP Mss Col 6398. 15. doboz.
  54. A Feministák Egyesületének értekezlete. 1908. március 6. NYPL RSP Mss Col 6398. 15. doboz.
  55. A Magyar Társadalomtudományi Egyesület meghívója 1908. október 20-ra. Dr. Forbáth Imre műegyetemi magántanár előadása: A lakáskérdés reformja. NYPL RSP Mss Col 6398. 17. doboz.
  56. Berkovits (?) Ferencné Schwimmer Rózának. Nagyvárad, 1909. április 10. NYPL RSP Mss Col 6398. 19. doboz.
  57. Szabados Zádor: A budapesti lakásuzsora és a házibojkottok. NT 1910/11. 174.
  58. Society for the Promotion of Co-operative Housekeeping and House Service
  59. Ágoston Péterné: A központi háztartás előnyei. NT 1912/12. 219-221.

A dokumentum forrása:
Kéri Katalin (szerk.): Társadalmi nem és oktatás. Konferenciakötet,
PTE BTK „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola, Pécs, 2011.

2010. november 20-án a PAB Székházban megrendezett konferencia
előadásainak szerkesztett, elektronikus változata.

A kötet szerkesztése lezárva: 2011. május 5-én.

ISBN 978-963-642-383-4

© A szerzők és a PTE BTK „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola.
Minden jog fenntartva!

PTE BTK „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola
H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6. | Tel.: 06 (72) 501-500 / 4273