Kéri Katalin (szerk.): Társadalmi nem és oktatás. Konferenciakötet, PTE BTK "Oktatás és társadalom" Neveléstudományi Doktori Iskola, Pécs, 2011.

Biopolitika és a női test megjelenítése
a felvilágosodás korabeli egészségnevelő könyvekben

Pálfi Melinda
(PTE OTDI Ph.D. hallgató)

Az elsődleges forrásokra alapozott nőtörténeti kutatások számos adalékkal járulhatnak hozzá a kanonizált történelem kiegészítéséhez. Az újkor és a legújabb kor kutatása a nőtörténet kutatói szerint egyoldalú és férfiközpontú volt, így sok kérdés kiszorult a történettudományok köréből. A nők férfitörténet felől való megközelítése és a nagy történelmi események elemzése helyett a jelentéktelen, lokális, kisebb jelenségekre kell koncentrálnunk. (Hadas, 1994. 52. o.) Szükség van a mikrotörténeti kutatásokra, hogy a tágabb kontextusban értelmezett elméleteket megvizsgálhassuk az egyén szintjén is. (Németh, 2010)

A társadalmi nemi különbségeket intézményesítő rítusok kutatásához fontos összetevőt nyújtanak a történeti elemzések. A felvilágosodás korában az egészségnevelés és a gyógyítás nemek szerint differenciált társadalmi funkciókat eredményezett. Ezek a pozíciók határozzák meg a nemek szerepeit és társadalmi elfogadását, megítélését. A gyógyítás és az orvoslás témakörében született munkák megmutathatják a nemenként különböző szerepfelfogások kiindulópontját. Bourdieu kifejti, hogy az archaikus állapot jelen van a gyakorlatban és a tudattalan hajlamokban, a gondolkodási stratégiákban. Ezt a gondolatmenetet folytatva a felvilágosodás korában kialakult tudásstruktúrákat is meghatározóként értelmezem. A mai folyamatok alakulása két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a nők beáramlására az oktatási intézményekbe. Másrészt a nők tömeges jelenlétére a munkaerőpiacon. (Hadas, 1994. 52. o.) Az utóbbi a felvilágosodás korában még nem értelmezhető, hiszen a női munka túlnyomó többsége háztartásokban folyó tevékenység volt. Az oktatásban való részvétel azonban már sok vizsgálati lehetőséget nyújt. A korszak iskolája még nem volt alkalmas arra, hogy megfelelő és versenyképes tudást nyújtson a leány gyermekek számára. A közművelődési törekvésekben jelent meg az a szándék, hogy a nőket be kell vonni a művelődésbe, természetesen korlátok közt és irányított formában. Ezen mechanizmusok alapján vizsgálom oktatási eszközként a magyar nyelven, köznép számára íródott „hasznos” könyveket, melyek valamely módon kapcsolódtak az egészségnevelés témaköréhez is. (Pálfi, 2010)

Közegészségügy és biopolitika

A 18. század Európájában a nagy járványok visszaszorulóban voltak, azonban az orvostudomány még számos kérdésre kereste a választ. Ezzel párhuzamosan azonban a megszerzett tudásnak köszönhetően egyre több betegséggel tudták felvenni a harcot.

Nyugat-Európához képest Magyarországra egészségügyi tekintetben az általános elmaradottság volt jellemző. Ez nagyrészt a közegészségügyi szervezet eredménye volt, melyet a század elején az állam még nem emelt a központi igazgatás feladatkörébe, így az intézkedések megteremtése és végrehajtása a helyi igazgatási akarattól függött, valamint azok betartásának, ellenőrzésének szigora is. A felvilágosult abszolutizmus uralkodói számára azonban már nagyobb hangsúlyt kapott a téma. Foucault a nemiségről írja, hogy „igazgatási” (police) üggyé válik a 18. században (Foucault, 1996. 27. o.), ahogy ezzel kapcsolatban az egészségnevelés is azzá válik. Az egészségügyi rendszer kiépítése azonban továbbra sem érte el a kívánt eredményeket. „A kórházakról persze hamar kiderült, hogy a gyógyítás helyett gyakran sokkal inkább a betegségek melegágyai [...] így lassan minden család esetenként egy-egy kis kórház lesz, amelynek kötelessége egészséges körülményeket biztosítani a betegei számára, és amely ugyanekkor felfigyel a betegségek megjelenésére, orvoshoz fordul alkalomadtán, és egyéb esetben a szabályok és eljárási módok betartásával a betegségek gyógyítására is képes. Így válik az egészségügy is az alattvalók szabályozásának egyik apparátusává, mely beköltözik a lakásokba.” (Kiss, 1994. 59. o.) Tehát az otthoni egészségnevelés kötelességgé válik. A kérdés már csak az, hogy az ehhez szükséges tudást milyen módon és milyen megformáltsággal juttatják el az érintettekhez. Itt lépnek színre a felvilágosító könyvek.

Az egyik nagy nyilvánosságot és támogatást élvező téma a felvilágosodás korában a közegészségügy. Michel Foucault a népesség egészségügyének központi diskurzusba való kerülését a hatalmi mechanizmusokkal magyarázza. A legális nyilvánosságot kapó és a figyelem középpontjába tartozó kérdések kijelölése a hatalmi réteg döntésén múlik. A felvilágosult abszolutizmus számára a népesség által támasztott (és a népességben keltett) igények kielégítése fontos szempontként jelenik meg. „A 18. századi hatalmi technikák egyik nagy újdonsága a „népesség” gazdasági és politikai problémaként való megjelenése: megjelenik az erőforrásként, munkáskézként vagy munkaerőként felfogott népesség, amely tulajdon növekedése és a rendelkezésére álló erőforrások között egyensúlyoz. A kormányzatok egyszer csak észreveszik, hogy egyszerűen alattvalókkal van dolguk, nem is „néppel”, hanem olyan „népességgel”, amelynek megvannak a maga sajátos jelenségei, a maga változói: születési és halálozási arányszám, élettartam, termékenység, egészségügyi állapot, a betegségek gyakorisága, táplálkozási és lakásviszonyok.” (Foucault, 1996. 28. o.) Mindezt elemzéseknek vetik alá, s az eredményektől függően beavatkoznak. Amíg a modern kort megelőző időszak figyelme a halálra irányult, tehát a test fenyítése, halála konkrét fizikai valójában került kapcsolatba a hatalmi mechanizmusokkal (például nyilvános kivégzések alkalmával), addig „[a] modern hatalom ezzel szemben immár elsősorban az alattvalók életével, pontosabban biológiai életével foglalkozik, felruházta magát az egyes ember, illetve az egész népesség biológiai létezésének biztosítására és ezzel együtt szabályozására vonatkozó kötelezettséggel, a halál inkább a hatalom szférájának határa.” (Kiss, 1994. 58. o.) Így került át az egészségügy és az egészségnevelés a közszférába. Az állami (osztrák) vezetés fokozatosan érvényesíti a magyar egészségügy központosítását, modernizálja, saját mintájára formálja felépítését és szervezeteit. Szerepet kap az egészségnevelés, cél az iskoláskorú és főként a felnőtt lakosság elérése.

Foucault ezt biopolitikai szerepvállalásként értelmezi, melynek a gazdasági hasznosság a fő mozgatórugója. A nő nemzeti erőforrásként való értelmezése Európa-szerte meghatározó volt. (Perry, 1996. 240. o.) Hiszen az egészség diskurzusának létrehozása, így annak ellenőrzése és befolyásolása révén a tőke és a munkaerő összehangolása válik elérhetővé. (Kiss, 1994. 59. o.) Az előbb felsorolt foucault-i komponensek mellett a haszon racionalizását is fontos tényezőként értelmezem. Foucault a biotörténelem megszületését a 19. századra teszi (Kiss, 1994. 58. o.), én mégis használom ezt a fogalmat a 18. századra is, hiszen ebben a korban születtek meg azok az alapvető hatalmi mechanizmusok, melyek a 19. század biotörténelmi megítélését meghatározzák.

A politika a hatalmi diskurzusokban kijelöli és rangsorolja a terülteket, a politika belekódolja a céljait a diskurzusokba. (Császi, 2007. 134. o.) A 18. században a betegségek természetfeletti okokkal való indoklását átveszi az orvostudomány, így az egészségpolitika veszi át a szimbolikus funkciót, s látja el a betegségek kollektív és morális értékelését. (Császi, 2007. 137-138. o.)

Foucault szerint „[n]em jelölhető meg az a személy, az a csoport vagy akár az az osztály, mely eme hatalmi technikákat kifejleszti és felhasználja. Voltaképpen minden egyén egyszerre tárgya és alanya az ilyenfajta hatalomnak. Tárgya akkor, amikor például egy megfigyelő térben tevékenykedik, végrehajtója akkor, amikor maga is megfigyel és másokat idomít, egyáltalán saját tevékenységével mások cselekvési lehetőségeinek terét meghatározza vagy legalábbis terét befolyásolja.” (Kiss, 1994. 54. o.) Tehát a hatalom nem köthető személyekhez és intézményekhez, működtetésében mindenki részt vesz. A diskurzus alanya és tárgya nem azonosítható, hiszen szerepeik az adott cselevéstől függően felcserélődhetnek. A férfi és női hatalmi viszonyok így nem egyirányúan működnek. Bourdieu egy másfajta hatalmi értelmezést használ a nemek közötti viszonyok relációjában, mely alapjaiban a testi különbségeken nyugszik: „Ez a program igazítja a nemek biológiai különbözőségét annak a mitikus világlátásnak az elveihez, amely a férfiak nők fölött gyakorolt önkényes hatalmában gyökerezik, s a munkamegosztás révén ez a hatalmi viszony is bevésődik a kézzelfogható társadalmi berendezkedésbe. A biológiai különbség a férfi és a női test között, mindenekelőtt a nemi szervek anatómiai eltérése ily módon tüntetheti fel a természetesség színében a nemek szándékolt társadalmi megkülönböztetését, kivált a nemek szerinti munkamegosztást.” (Hadas, 2000. 18. o.) Tanulmányomban a férfi hatalmi törekvéseket helyezem előtérbe. Tehát a Bourdieu-féle értelmezést, melyben az alany a férfi és a tárgy a nő. Bourdieu elméletében a test a világról való metaforáink gyökérmetaforája. (Bourdieu, 2000. 13-30. o.; Császi, 2007. 47. o.)

A test megjelenítése

A népszerűsítő, egészségnevelő könyvekben az egészség témaköre magával hozta a test megjelenítését a diskurzusban, mellyel egyben biopolitikai célok terepévé is vált. A modern kor újfajta hatalmi technikáinak hátterében az áll, hogy a test – és kiemelten a női test – termelési és demográfiai szempontból is óriási szerephez jutott. Cél a testek tökéletesítése, hogy a jövőbeli feladatokat maradéktalanul el tudja látni. (Kiss, 1994. 49. o.) Tehát a szülés, utódgondozás, a családi mikrogazdaságban való részvétel társadalmi értéke felértékelődik. Az ezt létrehozó testről szóló diskurzus megsokszorozódik, megjelenítése, gondozása problémává válik.

Létrejött egy egészségüggyel foglalkozó nyilvános diskurzus, melyben a hatalom részéről sokoldalú lépéseket figyelhetünk meg. „A 18. század táján – politikai, gazdasági és technikai szempontból – sok minden ösztönzi arra az egyént, hogy beszéljen a szexualitásról. Méghozzá nem is annyira a szexualitás általános elméletének formájában, hanem, hanem az elemzés, a pontos könyvelés, az osztályozás és a pontos meghatározás igényével, a mennyiségi tényezőket és az oksági összefüggéseket kutatva.” (Kiss, 1994. 26. o.) Foucault a szexualitásról szóló beszédekre szűkíti le a következtetéseket, vizsgálatomban azonban az egészségnevelésre és annak diskurzusára is kiterjesztem és újragondolom a megállapításokat.

A korban beszédek sokasága indul meg, melyek a testiséget, így a női testet, a szexualitást, ezzel összekapcsolva az egészséges utódok nemzését jelölte is témául. A szexualitással foglalkozó beszédek sokaságába tartoznak a felvilágosító könyvek is. Ezeket a beszédeket intézményekben működő rendszerek gerjesztik, ezen rendszerek a férfi hatalmi törekvések szolgálatában állnak, hiszen az ő irányításuk alatt működtek. A nyilvános diskurzusok intézményes ösztökélésének célja tehát már nem az elfojtás, hanem az uralomba vétel taktikája. (Kiss, 1994. 25. o.) Az uralomba vétel ebben az esetben a tematizálás uralmát és ezen keresztül a szabályozás lehetőségét jelenti. A modern ember saját testéről alkotott elképzelései az elmúlt négyszáz év történeti folyamatai során alakultak ki, a testhez kötődő szabályokkal és szertartásokkal együtt. Éppen ezért a testről kialakított kép minden esetben függ az adott korszak kulturális, gazdasági és hatalmi célkitűzéseitől. (Lafferton, 1997) A tükrözött testkép sosem objektív, hanem különböző hatalmi játszmák által meghatározott. A hatalom részéről mindig folyik egy normaalkotás, s ennek ideális terepe például a népszerű irodalomban, a felvilágosító könyvekben tükrözött testkép. A közvetített testkép mindig értékel, legitimál és ezzel befolyásol, valamint rákényszeríti az egyént, hogy belsővé tegye a mesterségesen megszabott normákat és szabályozásokat. A szövegek a férfi és nő biológiai, tehát testi különbségeiből magyarázzák a társadalmi feladataikat és korlátaikat.

Foucault elméletén belül értelmezve a hatalom előállít egyfajta igaz diskurzust/igazságdiskurzusokat, mely hatalmát kiterjeszti a többi diskurzusra, tehát az általa felállított szövegszervezési szabályok és elfogadott igazságok határozzák meg a diskurzuson belüli és az azon kívüli valósághoz való viszony kérdését. (Kiss, 1994. 45. o.) Tehát a mindenkori intézményesített diskurzus határozza meg a legitim testképet. Az uralkodó diskurzus a testek különbségét hivatott hangsúlyozni, hogy ezek a különbségek legitimálják az egyéb különbségeket is, s ezzel fenntarthatóak legyenek az elkülönített társadalmi nemi szerepek is. (Perry, 1996. 244. o.)

Foucault szerint a premodern hatalom közvetlenül a testre hatott, a modern hatalom viszont már a lelken keresztül hat a testre. (Kiss, 1994. 49. o.) S a lélek célbavétele a test mellett kimondottan is megjelenik: „Az Alázatosság, az a’ lélekre nézve a’ mi a’ Szemérmetesség a’ testre nézve.” (Farkas, 1806. 27. o.) A lélek célbavétele a nevelés és az így felállított szabályok által történik, melyek kezdetben külső szabályok ugyan, de olyan módon képesek beleivódni az emberek életébe, hogy belső késztetésekké válnak. „Ahogy fokozódik a viselkedés felosztása egy nyilvánosság előtt megengedett részre, úgy változik meg az emberek lelki struktúrája is. A társadalmi szankciókkal támogatott tilalmak az egyénbe mint belső kényszerek plántálódnak. Az ösztönmegnyilvánulások visszafogásának kényszere, az e megnyilvánulásokat övező szégyen annyira szokásává válik az embernek, hogy már akkor sem tud védekezni ellenük, ha egyedül van, a saját intim terébe tartózkodik. Benne magában harcolnak egymással az örömmel kecsegtető ösztönmegnyilvánulások a rosszkedvet ígérő tilalmakkal és korlátozásokkal, a szociális eredetű szégyen- és feszélyezettségérzetekkel.” (Elias, 1997. 185-186.) Farkas Károly a női test egyik legfontosabb értékévé a szépséget emeli, s ennek megőrzése szabályokra és ezáltal belső önkontrollra készteti a női testet. „...’s egyszersmind értésekre adni, hogy micsoda illetlen azon nyájas csendességet megháborítani, melly a’ Szépeket annyira ékesíti. A’ körülöttök lévő tükrök pedig megmutatván nékik a’ harag által formátlanná lett ábrázattyokat; könnyen meggyógyulnak.” (Farkas, 1806. 30-31. o.) A nőt a teste által korlátozzák, ezt értelmezhetjük a test börtönének is. A test felszabadítása a modernitás egyik nagy ígérete volt, melyet a tudomány egyértelműen be nem váltott ígéretként értékel. (Heller és Fehér, 1993. 206. o.) „A női testről, mely megszabadult az atyai törvény láncaitól, még az is kiderülhet, hogy ennek a törvénynek egy másik megtestesülése, amely rendhagyó, de a törvény önkibővítése és szaporodás szolgálatában működik.” (Butler, 2006. 171. o.)

A 18. századtól a test feletti kontroll erősödését figyelhetjük meg. Míg a 16. századig a nemiség, a szexualitás és így a test is egy szabad, tabuktól mentes témakör volt, mely nem esett szigorú tilalmak alá. (Sőt pl. karneválok alkalmával még a meglévő világrendet is fel lehetett borítani.) Addig a 18. századtól megjelentek a szigorú előírások és tilalmak. (Elias, 1987. 324. o.)

Az alábbi fejezetekben különböző kulcskategóriákban vizsgálom a női test diskurzusban való megjelenítését. A női test megjelenítése nélkülözhetetlenné teszi számos kapcsolódó témakör, többek közt a szexualitás értelmezését a szövegekben. (Foucault, 1996)

Bujaság, bűn, élvezet

A házasságon kívüli élet elítélése az egészségről szóló diskurzus egyik alapeleme mind a nő mind a férfi számára. „Felserdült koromban hasznosan tanácsolt, p.o. mint viseltem magamat az Aszszonyi nem eránt. Ez által elvont engemet a’ fajtalan élettől, és a’ 24 esztendőt elértem a’nélkül, hogy a’ feslett élet által erőmet ’s eleven égemnek tüzet meg vesztegettem vólna.” (Falusi, 1805. 8. o.)

A női test hűsége eredendő kategória, a szabály megszegése súlyos következményekkel jár, azonban ezek a következmények csak a női testre vonatkoznak szigorúan. A férfi test hűtlenkedése szinte természetes dolog, Farkas Mihály például külön oldalakat szán a hűtlen férjjel szembeni viselkedésnek. A női hűség jelenik meg a társadalom alapjaként: „Erősen beléjek kell a’ Lyánkákba verni, hogy a Társaság azon a’ Hűségen nyugszik, melly a’ Famíliák férjeit örökre egyesíti; hogy az Aszszonyoknál van letéve ezen drága kincs; mert bár melly álhatatlanok legyenek is a’ Férfiak; mindig vissza fognak ők gyermekeiknek annyokhoz térni, a’ ki szentül megtartotta a’ házassági köteleket.” (Farkas, 1806. 37. o.)

A biopolitikai szemszögből a női bujaságtól való férfifélelem, a nem a férjjel folytatott szexuális kapcsolat a társadalom egységét, pontosabban a termelési egységét veszélyezteti. Éppen ezért elítélendő a magányos örömszerzés, az önkielégítés is mind a nők, mind a férfiak számára. (Laqueur, 2002. 235. o.) Diskurzuscsend uralja ezt a témát, a női önkielégítésről nem is esik szó a diskurzusban, csupán óva intik a nevelőket, hogy ne hagyják egyedül a nevelendő leányt, mert még pajzán gondolatai támadnak. „Magánosságban soha se legyen; idegenekkel szem elől ne bocsátasson; a’ leg kisebb illetlenségért is megfeddettessen.” (Farkas, 1806. 26. o.)

A női zabolátlanságtól való félelem a tudás visszatartásához is vezetett, például a fogamzásgátlásra vonatkozó ismeretek terjedését jelentősen akadályozta az, hogy a házasság intézményének a megrendülésétől való félelem. Attól tartottak, hogy a fogamzásgátlással veszélybe kerülne a gazdaságilag létfontosságú biológiai reprodukció. (Smart, 1996. 222. o.) Az általam vizsgált diskurzusban sem tematizálódott a fogamzásgátlás lehetősége.

Megfigyelhető a két szimbolikus rendszer az egészség és a politika együttműködése. Ami morális, ami társadalmilag elfogadott az lehet csak az egészséges, ha valaki amorális tettet hajt végre, elveszíti egészségét. Aki házasságon kívül él nemi életet, annak amorális tettének következményeit a testében és a lelkében is viselnie kell. (Császi, 2007. 149. o.)

A diskurzus további alapeleme, hogy a női test eredendően hajlamos a bujaságra, a bűnre, s ez a tulajdonság a természetéből fakad (Smart, 1996. 212. o.), ezért szükséges a teste és a tudása feletti kontroll és felügyelet gyakorlása: „Magánosságban soha se legyen; idegenekkel szem elől ne bocsátasson; a’ leg kisebb illetlenségért is megfeddettessen. A’ Férfiak előtt kivált, mindég tökélletesen felöltözve jelennyenek meg a’ Lyánkák. Jó eleve kell azonba ezen prezervativákkal élni, nem pedig elvárni, míg az üdő Kellemeiket kifejti, mert ekkor megkellene nekik mondani az elfedés okát, és igy képzelődések könnyen felhevülhetne.” (Farkas, 1806. 26-27. o.)

Az eredendő női bujaság témakörében egy ellenvélemény is megjelenik a diskurzusban. Veres Mihály elismeri, hogy vannak buja nők, de felhívja a figyelmet az ugyanilyen számban található buja férfiakra is. „... mert azokban nincsen oly rossz erkölcsű, és oly hibás, melynek párját a férjfi Nemben is, éppen azon mértékben és formában nem találhatnál. Kleopátra buja indulatú volt, megvallom; de hogy Antonius, annak a Latorságban éppen a társa ne lett volna, azt sem tagadom...” (Veres, 1797. Elöl-Járó Beszéd) Veres Mihály A’ jó Gazda-Aszszony című művében gyakran eltér a diskurzus többi szövegében fellelhető tendenciáktól. Magának a könyvnek a megírási indítékaiban találhatjuk meg ennek indokát. Ugyanis Veres a nők háztartásban, így gazdaságban betöltött szerepét kívánja hangsúlyozni, hiszen nekik nyújt gazdálkodási, háztartási tanácsokat. Így a nő a cselekvő szerepében jelenik meg, s nem a tárgyéban. A háztartásban betöltött hangsúlyos pozíciója előnyt jelent, s önálló cselekvési teret nyújt számára, mely pozíció visszahat a női nemről kialakított szerző által megkonstruált képre is. Veres Mihály szövegeiben egy önálló döntési kompetenciával bíró, pénzügyekre és az egészségre is ügyelő felelősségteljes nő jelenik meg.

Az általam vizsgált diskurzus további szövegei alapvetően más tendenciát mutatnak. Általában véve az a vélekedés jelenik meg, hogy csak a külső társadalmi beavatkozás képes a test megfelelő szabályok közt tartására. Farkas Károly szerint a gyermeki természetnek eredendően nincs hajlama a szemérmességre: „Haszontalan vólna ezen Virtusnak kútfejét a’ Természetben keresni; tudgyuk azt, hogy a’ Szemérmetesség egészen ösmeretlena a’ pallérozatlanabb Nemzeteknél is. Csak a Társaság megegyezéséből veszi az eredetét.” (Farkas, 1806. 25. o.)

A test manipulálásával kell elérni a női jellem kívánt kialakítását, s ezzel a benne lévő eredendő bujaságot is kordában lehet tartani, s meg lehet védeni a környezet hatásaitól is. „A’ fellyebb rendelt diéta fen fogja tartani az egésséget és így természetszerént szelidek lesznek a’ Lyánkák. Ha pedig a kor elevensége, egy két pillanatra felgerjeszté őket; könnyű leszsz ezen eltévelyedésért megpirítani...” (Farkas, 1806. 30. o.)

A szakirodalom azt jelzi, hogy a 18. század végére eltűnik a diskurzusból a női orgazmus. Helyét a személytelen kötelességtudat és a házasság jármában folytatott nemi élet veszi át. (Lafferton, 1997) Annak ellenére, hogy ez az antikvitás óta diskurzusok tárgya volt. A fő téma az orgazmussal kapcsolatban, hogy a női élvezet feltétele-e a fogantatásnak. (Laqueur, 2002. 84. o.) Az általam vizsgált diskurzusban az élvezet részben tabu témaként jelenik meg. Falusinál a gyermeknemzésnél a szeretet jelenik meg kritériumként. „... ha a’ Házasok ollyan Gyermekeket akarnak nemzeni, mint te vagy, szükséges, hogy egymást tiszta szívből szeressék. Ha pedig tsak azért szeretik egymást, mert kötelességekben áll; úgy egy gyávánál egyebet nem nemzenek, azzal pedig semmire sem lehet menni.” (Falusi, 1805. 10-11.) Zsoldosnál megjelenik a szeretkezés gyönyörhöz való kapcsolása: Ha házassági életbe lépnek: a’ leg-édesebb gyönyörűségnek-is keserü a’ következése, és a’ terhesség hoszszas alkalmatlanságot, ’s néha szomorú véget okoz...” (Zsoldos, 1806. 4. o.)

Norma és büntetés

A női test szabályozása, korlátok közé szorítása alapvető társadalmi érdekként jelenik meg. „Ezen a’ talpkövön fundáltatik a’ Társaság’ megmaradása, mert ha az Aszszonyok áthágják a’ tisztesség, és böcsület’ törvényeit, mellyek ő reájuk nézve, sokkal szorosabbak, mint a’ Férjfiakra nézve; oda lesz minden erkölcsiség...” (Farkas, 1806. 23. o.)

A büntetés alapeleme a szabályozásnak. (Foucault, 1990) „A modern hatalomnak is egyik fontos fegyelmező eszköze a normaállítás, ez tehát hogy lehetőleg mindennel kapcsolatban legyen norma. A norma természetesen nyilvános és azt célozza, hogy az egyes ember mindig tudja mihez tartani magát.” (Kiss, 1994. 50. o.) Aki nem tartja be a szabályokat, nem hajlandó alávetni magát a társadalmi kontrollnak, az büntetésre számíthat.

Háromféle büntetési módot különítettem el az általam vizsgált diskurzusban. (1) Intézményes büntetést, mely az igazságszolgáltatás büntetési eszközeit jelenti általában. (2) Természeti büntetést, mely lehet például az őrület, boldogtalanság, lelkiismeret furdalás. Fontos elemként jelenik meg a diskurzusban a felvilágosodás nagy félelme és célja a boldogság és boldogtalanság kérdése is. Csak az lehet boldog, aki elfogadja a közösség szabályit, normáit, különben a társadalom kitaszítja. „Bóldogtalan az, a’ki annyira megvadúlt és megromlott, hogy a’ Szemérmetességnek nem hódol. Igyekezzünk tehát a’ legnagyobb tökélletességre vinni a’ Lyánkában, ezen mindenek felett bölcselő virtust.” (Farkas, 1806. 23. o.) (3) Valamint fontos büntetésként jelenik meg a diskurzusban az egészség elvesztése.

A legnagyobb normaszegésként az élet elleni tettek jelennek meg, hiszen fontos hatalmi törekvés az adófizető testi épségének megóvása. Kömlei János könyvében az egyik legnagyobb normaszegés is bekerül a diskurzusba. A 26. számú történet szereplője, Klára házasság előtti kapcsolatot létesített, mellyel átlépett egy erkölcsi határt, s innen már csak a romlás várt a történet főszereplőjére. Klára titkolt terhessége után brutális kegyetlenséggel megöli gyermekét. A társadalmilag elítélt tett után kétféle büntetés is vár rá. Az egyik a világi, intézményes keretek közt működő igazságszolgáltatás, a másik a természet törvényeinek ellentmondó cselekedet miatt az őrület. A diskurzus így bünteti a normaszegést. Azonban új elemet is tartalmaz ez a történet a diskurzus többi szövegéhez képest. Megjelenik a férfiak felelőssége is a szerencsétlenség kapcsán. A részeges, lánya állapotával nem törődő apát az intézményes igazságszolgáltatás bünteti meg börtönbüntetés formájában. A csábító férfit, a meggyilkolt gyermek apját pedig az általam harmadik csoportba sorolt igazságszolgáltatás éri el, a morálisan társadalmilag elítélt cselekményéért az egészségével fizet. Kicsapongó életéért halálos betegség a büntetés. (Becker, 1970. 222-235. o.) A férfi jelenléte ebben a témában, felelősségének hangsúlyozása, sőt intézményes büntetése a diskurzusban nem jellemző, a gyermekgyilkosság a hasonló témájú diskurzusokban is csupán a nő bűne. (Smart, 1996. 221. o.)

Tudás a testről – nevelés a testért

„Egyetlen hatalom sem működik tudás termelése, elsajátítása, elosztása vagy visszatartása nélkül.” (Kiss, 1994. 46. o.) A tudást egy ellenőrzött nyelvi közlés és ellenőrzés alatt tartott tudásstruktúra közvetíti a hatalom által kiválasztott személyek számára. A kiváltságos személyek sorába nő nem kerülhetett, hiszen a kizárásuk mechanizmusa a diskurzus alapító tényezői közé tartozik. (Pálfi, 2009) Nem a diskurzuson belül kapnak alkotó szerepet, hanem azon kívül, marginális pozícióban. Az elnyomó tudás továbbra már nem tartható fenn, ezért az irányított tudás mellett döntenek, így a tudás nem szabadságot hoz, hanem egy újfajta irányítást és ellenőrzést, Foucault ezt az elnyomás hipotéziseként fogalmazza meg. (Kiss, 1994. 14. o.) A tudatlanságról való döntés nem női kézben van: „Az ártatlan, ha hall is, lát is, ártatlan marad. Jobb a kis leánykákat s a nagyobbakat is jó idején a természettel megismerkedtetni, mint sem hogy tudatlanságból veszedelembe s sokszor vétekbe keveredjenek.” (Zsoldos, 1806. Előbeszéd)

A testről való tudás a szülés témájában sem lehet női kézben, mely témában még valójában nagyon sokáig nem tudta átvenni az uralmat a férfi orvos. Éppen ezért volt szükség a férfi orvos legitimitásának hangsúlyozására: „...ha ollyas adta elő magát, a’ mellyben maga nem tanátsolhatta, azonnal a’ környékben lakó, és a’ Gyermek szülésre ügyelő Orvoshoz futott, a’ ki néki mindenkor hasznos tanátsokat adott.” (Falusi, 1805. 22. o.)

A házasélet sikerességéhez, ahhoz, hogy a test be tudja tölteni a számára rendelt funkciót, nevelésre van szükség. Perlaki Dávidnál a nevelés a közösség érekében válik fontossá, hiszen a leányok neveltetés nélkül nem tudják betölteni társadalmi szerepüket, ami a szerző szerint a házasság világában valósul meg. „Kimondhatatlan nagy kár, hogy kivált a’ köznép és áll renden lévök, olly igen keveset gondolnak leány gyermekjeiknek fel nevelésekkel! ’S ez az oka, hogy olly igen bajos, tsak eggy jó, hüséges, és munkás szolgálót találni; ez az oka, hogy olly igen sok roszsz házasságok vannak, és hogy olly igen kevés divatja van a’ gazdaság folytatásának. Lehetetlen, hogy ollyan emberek, a’ kik gyermekségektől fogva a’ héjában-valóságot, tsetsebetséket, és a restéget megszokták, idővel szerencsések, és a’ közönséges társaságnak jó ’s hasznos tagjai lehetssenek.” (Perlaki, 1791. 57-58. o.)

A leánynevelést számos tényező határozza meg, az egyik testből magyarázott tényező a szépség, mely befolyással bír a nevelésre is. „Ha annakokáért olly szerencsétlen valaki, hogy rút Leánya születik, közép rendü Nevelést adgyon annak ’s csupán csak a’ szükséges aszszonyi munkára tanítssa.” (Farkas, 1806. 3. o.) Ezzel a hozzáállással szemben a fordító is kifejti véleményét a szépség nélküli lánygyermekek neveléséről. „... a’ Természet megtagadta a’ szépséget az a’nak elme’s szívbéli tökéletes formálásában, annyira inkább iparkodgyon mennél szükségesebb, hogy az okosság és jószívűség a’ Természetnek a’ tündér ajándékát kipótollyák.” (Farkas, 1806. 4. o.)

Érték, szépség és teher

A diskurzusban az egészséges nő tekinthető értéknek. „Jólvan édes Fiam! És mondhatom, hogy igen jól választottál; a’ Leány egésséges, okos, betsületes, mindenre termett; hanem valósággal szereted-é?” (Falusi, 1805. 10. o.) „Mennél elevenebb, izmosabb valamelly Aszszony; annál könnyebbek Szülésbeli környülállásai.” (Falusi, 1805. 19. o.)

Ebből adódik, hogy a női test érték, fenyítése, vele szemben folytatott agresszivitás elítélendő és büntetendő. Azonban a diskurzusban a női test nem emberi testként való értelmezése is megjelenik. Veres Mihály külön kitér ezen nézetek cáfolására, a nő emberi mivoltát a szülés képessége felől magyarázza: „... némelly, hibafürkészésben éjjelt, ’s napot együvé tévő emberek, az Aszszonyokat, minden külömbség nélkül, még tsak emberi nevezetre sem méltóztatják...az ember embert nem, a nem ember nem embert, Mert ki látott valaha a bagolynak sólyom fiát? Há már a’ nemes Aszszonyi Nem , nem ember, á-mint a’ fellyebb említett Író állítá, úgy ő maga-is, Aszszony embertől születtetvén, vagy származván, bizonyosan nem ember lészen... az ember, a’ ki az Istentől teremtetett, két nemü; az az, féjfi, ’s férjfiné, vagy ember ’s emberné.” (Veres, 1797. IV-V. o.)

Laqueur elméletében kifejti, hogy a 19. században a nő és így a női test instabil megbízhatatlan volta jelenik meg a diskurzusban. „A női test egyik metaforájává a méh és a tudat instabilitása lett.” (Smart, 1996. 220. o.) A női test külön teher a saját maga kiszámíthatatlanságával, testének működésének gondjaival. „Bajos, és a’ Férfiakénál sokkal nehezebb forrását tapasztaljuk az Aszszonynemnek, ha meggondollyuk, hogy ugyan azon Személlyek, a’ kik Embernemnek szaporodására, fenntartására rendeltettek, edgyszersmind olly sok nyavalyáknak ki-vagynak tétettve, mellyeket a’ Férjfi nem szenved, ’s nagy részint nem-is szenvedhet. Ugyan-is akarmelly szakaszában légyenek életeknek, valósággal igen kevesek találtatnak közöttök, a’ kik tsendes, tartós, és minden alkalmatlanság vagy fájdalom nélkül való egészséggelditsekedhetnének. Tsak azok nem betegeskednek, vagy csak azoknak türhetöbb egészségek, a’kik erős, és ép természetek lévén, könnyebben szenvedhetnek. Alig kezdik érezni gyönyörködéssel életeket, a’midön, ha egyéb bajok nintsen-is, már kezdik a’ tisztúlást meg-előző postákat érezni. Ha meg-indúl, alkalmatlanság, és meg-háboríttatása, félelmes, veszedelmes: ha meg nem indúl, sok nyavalyákat szülő sinlödö betegség. Ha házassági életbe lépnek: a’ leg-édesebb gyönyörűségnek-is keserü a’ következése, és a’ terhesség hoszszas alkalmatlanságot, ’s néha szomorú véget okoz: ha szüzen maradnak. Akkor ismét úgyan azért, mivel Anyák nem lehettek, szenvednek sok nyavalyákat.” (Zsoldos, 1806. 3-4. o.)

A szépség hiánya alapvető hiány a nőiségben, a szépség a neveléssel együtt így az értéket is befolyásolja: „A’ formátlan Fehérszemély hibája a’ Természetnek...” (Farkas, 1806. 3. o.) A női testet védelmezni kell, hogy értékeit, jelen esetben a szépségét ne veszítse el. „Hogy tehát ezen drága kintstől valamikép’ meg ne fosztattasson a’ Lyánka; óltalmazni kell őtet az üdőnek viszontagságai ellen.” (Farkas, 1806. 8. o.)

Nőnek kötelessége, hogy gondozza, szépítse saját testét, így tud a csábítás eszközével élni: „ ... fehérségét a’ bőrnek, melly az első tekintetre elcsábíttya a’ szemet, és a’ vonások’ rendes alkotásának visgálatától elvonnya. A’ Fehérszemély szépsége szint olly szüksége a’ Gráczia, mint a’ testnek ékes, kellemetes alkotása. Mivel pedig a’ Gráczia hajlékonyságot kíván, e’végre nagy haszonnal lehet a’ meleg fördőkkel élni, mellyek a’ csecsemők’ inait meglágyítsák...” (Farkas, 1806. 7. o.)

A szépség a fő értéke a női testnek, ezért tökéletesítése eredendő feladata a nevelésnek is: „Különösen pedig, kétség kívül legelső foglaltosság a’ Nevelésben az, hogy az ember mególtalmazza a’ Lyánkát azon betegségtől, melly a’ Szépséget örökre elszokta törleni.” (Farkas, 1806. 4. o.)

A cirfálkodásra a szépség csinosítására a nőknek eredendő hajlamuk van: „Vele születik a’ Fehérszeméllyel a’ magatetszetés. Az együgyű falusi lyánkától fogva, – a’ki piros csizmát húz ha a’ templomba megy, – a’ leg első udvari Dámáig, minden Fehérszemélyek azon vannak, hogy kellemeikkel a’ férfiúi szíveket meghódítsák. Csak a módok különböznek; de a’ czél egy.” (Farkas, 1806. 41. o.)

Azonban arra is figyelmeztet, hogy a szépség ápolása nem egyedüli kötelessége a leányoknak, test túlzásba vitt csinosítása már negatív értékítéletet szül: „Hadd tanúllyák meg, hogy egy kokett személy nem élhet igaz bóldogságban.” (Farkas, 1806. 42. o.) Tehát semmiféle cifrálkodást nem tűrnek a tisztes lányoktól. A városokban kialakult öltözködési és viselkedési divattal szemben a parasztlányokat védték, féltették erkölcseiket. Az új női divat jelképezte a romlást számukra, éppen ezért a divat váltja ki a legerősebb kritikát, úgy érzik a férfiak, hogy ez hozta el a régi jó erkölcsök végét hazánkban. (Farkas, 1806. 136. o.) Az új módi szerint való öltözködés Kömlei János egyik történetében a falu romba döntéséhez vezet. „Az uj menyetsének pedig, mindjárt nem kellett a’ ruha, mihelyt máson ollyat látott: mint a’ magáé, s’ azt azonnal elvetette, ha másként leg szebb vólt is; és újra külömbbnél külömebbeket igyekezett, venni [...] És e pompázás nem tsak a’ ruhában állott; hanem az efféle piperés aszszonyok, házi eszközöket is gazdagabbakat szerezgettek utoljára ... A’ férjfiak látták jó előre, hogy ha a’ dolog így megyen: mind úgy fognak a’ pompázással járni, mint az uj menyetskének az Ura; a’ki alig húzhatta ki tiz esztendeig a’ gazdaságot, ’s már fülig ült az adósságban; házát, mindenét elvették, ’s tsak távolrol nézte régi örökségét [...] sok gazdák pusztultak egymás után; mivel ott a’ pompázás még nagyobb divattyában vólt, mint ö nálok.” (Becker, 1970. 194-195. o.)

Azt a fajta női testápolást és csinosítását a női testnek, mely már nem termel a hatalom számára éppen szükséges gazdasági hasznot, elvetik, büntetik, elítélendőnek tartják.

Helykijelölés és mozgás

A tér felosztása a modern korban történik meg, minden testnek megvan a maga helye, ezáltal válnak a testek fegyelmezhetővé és ellenőrizhetővé. (Kiss, 1994. 49. o.) A diskurzus megszabja a mozgásteret, a nők helyéül a benti szférát jelöli ki: „A’ felettébb való meleg megbarníttya a’ bőrt ’s letörülhetetlen fótokat hágy maga után. De a hideg még nagyobb ellensége a’ Szépségnek; mert megkeményítvén a bőrt; azt egy durva hártyával vonnya bé, és a’ gyöngéded rózsákat viola színre változtattya. Nincs az Aszszonynak arra szüksége, hogy az üdönek viszontagságaival küszködjön; az ő kirendelt helye a’ ház’ belsőrésze a’hol mind gyönyörüségeit, mind ditsőségét felkell néki találni.” (Farkas, 1806. 8. o.) „Azomban nem kell őket ezen testi gyakorlásokhoz felettébb hozzá szoktatni; mert alig ha nem kedvesebb az a’ Férj előtt; a vissza térvén a’ vadászatról, az odahaza, reá édes nyughatatlansággal várakozó Kedvesének karjai közzé siethet, mint ha fárdtan s’ azon rendetlenségbe viszi haza, a’melly bizonyos következése ezen erős mozgásnak.” (Farkas, 1806. 15. o.) A női test helyének kijelölése meghatározza a számára szükséges tudás határait is. Mivel a nő nem lép a nyilvánosság elé, nem járja be a nagyvilágot, ezért „A’ Föld leírását tanító könyvekre nints szükségek a Fehérszemélyeknek; mert ezen tudományt nekik rendszerint tanítani nem jó.” (Farkas, 1806. 19. o.)

A nők testmozgásának tereivel, intézményes keretek között szabályozott mozgáslehetőségeivel szintén a dualizmus korszakában foglalkozott a törvényalkotás, a nevelésügy és az egészségügy is. A téma diskurzusba való bekerüléséhez nagyban hozzájárult, hogy az 1868-as népiskolai törvény mindkét nem számára előírta az iskolai testgyakorlatokat. (Hadas, 2003. 193-194. o.) Így fontos kérdésként merült fel a leányok testi nevelése is. Éppen ezért érdekes, hogy már a század elején is fontos témaként jelenik meg az általam vizsgált szövegekben a női test mozgása, s főként mozgásának szabályozása.

A mozgás szabályozása is lehetőséget ad arra, hogy a női test tereit, ezzel közvetetten viselkedésmódját szabályozzák: „E’ végre legalkalmatosabbak a’ tágas folyosók. Hadd futkossanak hágdossanak fel ’s alá, ’s lármázzanak, a’mint kedvek tarttya: alattomba még is lehet ezen mozgásokat igazítani; és az első esztendők’ virgoncz pajkosságait, a’ Grácziákkal öszve házasítani. Hadd zengedezzen valamelly vidám muzsika, hogy ide ’s tova való vidám futkozásaik, tánczra egyengettessenek; s ekor lépéseket kell eleikbe formálni, hogy azoknak követésére indíttassanak. Hadd tartsanak karocskáikkal virágfonyatékokat, majd négyesen, majd pedig kettesivel. Dícsérni kell azokat, akik grácziával tarttyák. A’ körülöttök lévő tükrökbe pedig látván mozgásaikat, az önszeretet a’ legjobb mester leszsz.” (Farkas, 1806. 13-14. o.)

A test tökéletesítésének és formálásának rendelődik alá a szabadidő és a szórakozás mozgása is. „A’ Volant és a Billiard is mulatságaik közzé tartozzanak; mert ezen játékok adgyák meg a’ testnek helyes állását.” (Farkas, 1806. 14. o.) De például a lovaglást is már csak a férfikívánalom mértékéig javasolja, azonban a futást már egyáltalán nem tartja összeegyeztethetőnek a nőiséggel. „Azomban a’ futásban nem szükséges a’ Lyánkákat gyakorolni; mert ezen felettébb való mozgással a’ Gráczia összekapcsolhatatlan; hanem egyedül a mennél sebesebben való menésben...” (Farkas, 1806.16. o.)

A női testet edzeni kell a mozgás által, hogy ezzel is óvják egészségét és munkaerejét: „A’ mái okos Nevelök-is a Gazdasszonykodásba ilyenkor gyakoroltatják a’ Leányokat, hogy a’ mozgás ’s erejekhez képest való dolgozás által vérek frisüljön... a meleg dúnyhás ágyak, mint meg annyi testet lágyató ferdők: azért mennél tovább heverednek benne, annál jobban el-lankad testek... A soká való alúvás meg-lágyíttya a’ testet, az estvéli soká valló fennlétel, fogyasztja, erőtleníti, ’s kivált velejeket, ’s érzö inaikat gyengiti.” (Zsoldos, 1806. 62. o.)

A női test mozgásának, helyének kijelölése világosan megmutatkozik a diskurzusban. Azonban bizonyos szempontból mégis a női test szabad mozgása mellett érvel az összes szöveg. Tiltják a női test (és a gyermeki test) ruha általi elszorítását, akadályoztatását. Hiszen a háztartásban végzett gazdasági hasznot hozó munkáját semmilyen formában nem szerették volna akadályozni.

Ehhez a tendenciához csatlakozik a női test természetes folyamatainak beavatkozás mentes lefolyásának engedése is. „Türhető még-is ezen állapot, a’ hol a’ test a’ maga épségében vagyon; meg-édesednek ezen keserü forrásoknak, a’ természet böltsen végbe viszi, és el-szenvedhetövé teszi az Aszszonyembernek is azt, a’mi a’Nemnek természete, tsak hogy az ő útjába meg ne akadályoztassék.” (Zsoldos, 1806. 4. o.) „...mennél jobban igyekezünk magunkat pallérozni, annál meszszebb ragadjuk testünket a természeti élettől, ’s erötöl.” (Zsoldos, 1806. 5. o.)

Szoptatás

Ruth Perry a 18. századi Anglia szöveges forrásait vizsgálva megállapítja, hogy az anyaság a 18. századot megelőző századokban nem mindig fonódott egybe az önfeláldozó gondoskodással, a női test gyermeknemzésnek való alárendelésével. A terhesség betegségként és nem kulcsfontosságú témaként jelent meg. Az anyaság és gyermeknemzés a vallási és az örökléssel kapcsolatos jogi kérdésekben kapott szerepet, csak az 1700-as évek közepén került kulturális ellenőrzés alá. „A női test ilyen új kisajátításának – szimbolikus és valóságos – helye az anyaság és az állam számára az anyamell volt. Az apai és az anyai szülői szerep, éppúgy, mint a férfi ismeretei a nők reprodukciós képességeiről és a női testben zajló folyamatokról, itt kapcsolódtak össze. Olyan volt ez, mintha ez a szerv vált volna a nő anyai meghatározása és a nő ezzel ellentétes szexuális meghatározása közötti küzdelem színterévé. A század második felére az anyai szoptatás egyre inkább erkölcsi és orvosi imperativusszá vált minden nő számára, osztály-hovatartozástól függetlenül.” (Perry, 1996. 247. o.)

Perry nem véletlenül említi az osztályhovatartozást, ugyanis a 1700-as évek első feléig Angliában az anyaság fizető szolgáltatásként működött. A munkásosztálybeli nők áruba bocsátották olyan testi szolgáltatásaikat, mint a szoptatás, gyermekvigyázás, tehát a dajkaságot. Azonban a század másodi felében az anyaságot már nem tekintették „továbbadható testi szolgáltatásnak, amelyhez a gazdagabb asszonyok szegény nőket vesznek bérbe annak érdekében, hogy kíméljék magukat és könnyebbé tegyék életüket. A tizennyolcadik század végére ez a testi szolgáltatás az összes asszony által elvégzendő meg nem fizetett reprodukciós tevékenység részeként konstruálódott meg.” (Perry, 1996. 249. o.) Jelen mintába bekerült szövegek is híven követik ezt a hozzáállást: „Ez előtt csak 30-40 esztendőkkel, egy Magyar anya se szégyenlette, ’s nem tartotta nyavalyát okozónak, maga gyermeke szoptatását; de most ritka az a’ Magyar Grófné, a’ ki maga ölében tartván szoptatná magzatját, mellyet szíve alatt hordozott. Sőt a’mi több, és szánakodásra méltó, a’ közép Nemes házakban, sőt a’ polgárok köztt is, elég szokásba mégyen már a’ gyermekeknek, mellyekből a’ Haza erős hazafijakat, és jó egészséges polgárokat várna, dajkák által való szoptatások.” (Perlaki, 1791. 13. o.) „Tagadhatatlan dolog többnyire az Uri renden lévő Aszszonyságok ritkán szoptatják magok Gyermekeiket... Az értelmes Házas Személlyeknek nem lehet nagyobb múlattságuk, mint az illyen Kisded nyájas Gyermekek. Fájlalható dolog bizonnyára, hogy némelly Anyák Kedves Szülötjöket házaikban meg nem szenvedhetik... bizonnyára egyenesen a’ Természet ellen vétkeznek...” (Weszprémi, 1760. 37. o.)

Súlyos következménnyel jár a női test felmentése eme anyai kötelezettség alól. A kijelölt feladat nem teljesítése magával vonja a természet büntetését is. „Ezen kötelessége alól senki az Anyák közzül magát ki-nem vonhatja mind addig, míg vagyon annyi ereje, hogy Tagainak mozdítására magától alkalmatos, de fel-tévén azt mindenkor, hogy tiszta Személly az Aszszony, külömbben lévén pedig a’ dolog, reá vigyázzon, hogy meg-sirathatatlan hóltig való Nyavalyát a’ szoptatás által ne okozzon az ő ártatlan Maradékának.” (Perlaki, 1791. 14. o.)

Biopolitika mint magyarázó elv

A korszakban a nőnek nem a munkájára, fogyasztására, szellemi termékére volt szükség, nem ez jelentett gazdasági hasznot. A nő egészséges testére, kijelölt anyai feladatainak elfogadására, reprodukciós képességére, a szabályok és a számára közvetített korlátozott tudás elfogadására és elsajátítására volt szükség. Hogy ennek segítségével otthonát fenn tudja tartani és gyermekeit fel tudja nevelni. Ezen követelmények fényében határozták meg a testből adódó szerepeket, a test helyét, cselekvési lehetőségeit.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez egy szabályok és elvárások mentén diskurzusban megkonstruált nő- és testkép. Azonban nagyon fontos a nőkép alakulása szempontjából, hogy az ezekben érvényesített szabályok és elvárások öröklődtek a diskurzusban, s a történelem folyamán elegendő hatalmi-intézményi támogatást kaptak, hogy végül az egyénben belső elvárásként és belső normaként fogalmazódjanak meg. (Smart, 1996. 212. o.) A szerepek belsővé válásához hozzájárulhatott az általam vizsgált egészségnevelő diskurzus is.

Tanulmányomban a biopolitikai befolyásra helyeztem a hangsúlyt, azonban természetesen nem ez az egyetlen magyarázó elv, mely meghatározta a női test megítélését és női testből magyarázott női szerepeket. Azonban ez a szempont is számos új vizsgálati lehetőséget nyújt a nőtörténelem kutatásához.

Irodalom

Butler, J. (2006): Problémás nem. Balassi Kiadó, Budapest.
Császi Lajos (2007): Biopolitika és kultúra. Késő modern perspektívák. ÚMK, Budapest.
Elias, N. (1987): A civilizáció folyamata. Gondolat, Budapest.
Elias, N. (1996): Változások a nő és a férfi kapcsolatát illető beállítottságban. In: Tóth László (szerk.): A szex. Szociológia és társadalomtörténet. Szöveggyűjtemény. I. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 170-188.
Falusi Mihály (1805): Az okos gyermeknevelés példája, a’ köz-nép hasznára. Pozsony.
Farkas Károly (1806): Útmutatás a’ szép Nem’ nevelésére. Pest, 1806.
Foucault, M. (1990): Felügyelet és büntetés. A börtön története. Gondolat Kiadó, Budapest.
Foucault, M. (1996): A szexualitás története. A tudás akarása. I. Atlantisz, Budapest.
Hadas Miklós (1994): Férfiuralom. Beszélgetés Pierre Bourdieu-vel. Replika, 13-14. sz. 47-54.
Hadas, Miklós (2000): Férfiuralom. Napvilág Kiadó, Budapest.
Hadas Miklós (2003): A modern férfi születése. Helikon Kiadó, Budapest.
Heller Ágnes és Fehér Ferenc (1993): A modernitás ingája. T-Twins Kiadó, Budapest.
Kiss Balázs (1994): Michel Foucault hatalomfelfogásáról. Politikatudományi Szemle, 1. sz. 43-70.
Lafferton Emese (1997): Az ember és a társadalom testéről a modern tudományok tükrében. Szakirodalmi áttekintés. Replika, http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/28/test.htm
Laqueur, Th. (2002): A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. Új Mandátum, Budapest.
Németh András (2010): A társadalmi nemek kérdése a „performativ turn” után. Konferencia- előadás. Társadalmi nem és az oktatás című konferencia. 2010. november 20. Pécs.
Pálfi Melinda (2009): Női tudásformák egy 18. századi férfi diskurzusban. In: Fenyőné Simig Sarolta (szerk.): Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények. Interdiszciplináris tanulmányok. Miskolci Egyetem, Miskolc, 127-139.
http://oldwww.uni-miskolc.hu/uni/res/kozlemenyek/2009nyelv/palfi_melinda.pdf
Pálfi Melinda (2010): Egészségnevelő könyvek a női közművelődés szolgálatában. In: Albert Gábor (szerk.): III. Képzés és Gyakorlat konferencia. Az óvodapedagógiától az andragógiáig. Kaposvár, 286-300.
Perlaki Dávid (1791): A’ gyermekeknek jó nevelésekről való rövid oktatás. Komárom.
Perry, R. (1996): A mell gyarmatosítása: szexualitás és anyaság a tizennyolcadik századi Angliában. In: Tóth László (szerk.): A szex. Szociológia és társadalomtörténet. Szöveggyűjtemény. I.. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 240-257. Smart, C.: Széttagolt testek és rakoncátlan szexualitás. A reprodukció és a szexualitás szabályozása a tizenkilencedik században. In: Tóth László (szerk.): A szex. Szociológia és társadalomtörténet. Szöveggyűjtemény. I. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 212-232.
Veres Mihály (1797): A’ jó Gazda-Aszszony. Pozsony-Pest.
Weszprémi István (1760): A’ Kisded Gyermekek nevelésekől. Kolozsvár.
Zsoldos János (1806): Aszszony’ orvos. Győr.

A dokumentum forrása:
Kéri Katalin (szerk.): Társadalmi nem és oktatás. Konferenciakötet,
PTE BTK „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola, Pécs, 2011.

2010. november 20-án a PAB Székházban megrendezett konferencia
előadásainak szerkesztett, elektronikus változata.

A kötet szerkesztése lezárva: 2011. május 5-én.

ISBN 978-963-642-383-4

© A szerzők és a PTE BTK „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola.
Minden jog fenntartva!

PTE BTK „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola
H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6. | Tel.: 06 (72) 501-500 / 4273