Bevezetés (részlet)

Utóbbi évek folyamán mindegyre fokozódott azoknak száma, akik képzőművészetünk szellemének és kifejezési formájának magyarabbá tételét kívánatosnak tartják.

A művészek maguk is foglalkoztak és foglalkoznak ma is ezzel az izgató problémával.

Hogy ezen törekvést mi váltotta ki, arról külön könyvet lehetne írni. Azonban e könyv tárgykörét hozzánk közelebb álló problémák töltik ki, így a kérdés válasz nélkül maradhat, annál inkább, mert az nem kizárólag magyar képzőművészeti, hanem általános európai kultúrprobléma. Mi pedig ennek - eddigi művészetünket tekintve - csak másodlagos, mondhatnám provinciális jellegű függvényei voltunk. Tehát maradjunk a saját területünkön és nézzük, hogyan oldhatjuk meg művészeti problémáinkat úgy, hogy egyrészt valóban a magyar szellemiségnek és kifejezési módnak legnagyobb mértékben megfeleljen, másrészt, ezen túlmenően, az egyetemes emberiségnek is értéket jelentsen.

Célunk nem lehet az, hogy elkülönüljünk Európától, ellenkezőleg, saját népi adottságaink nyújtotta értékeinket fejlesszük a legmagasabb fokra. Így kultúránkat, művészetünket más nemzetek eredményeihez, mint egyenrangú értéket majd beilleszthessük abba a csodálatos mozaikba, melyet európai kultúrának nevezünk.

Tárgyköröm kizárólag a szobrászati problémákhoz kapcsolódik. Az anyag, amelyet e könyvben bemutatok, népművészetünk szobrászati anyagának egy töredéke.

Én a népművészeten, annak szellemiségén keresztül látom az utat a legalkalmasabbnak a fent említett cél elérésére. Nem állítom, hogy véleményemmel egyedül állok, azt sem, hogy más út lehetetlen. E kérdésben vélemények és ellenvélemények ütköznek. De vannak, akik egyszerűen megmosolyogják e törekvéseket. Elhangzottak olyan vélemények, melyek szerint a magyar népművészet nem nyújthat tárgyi alapot, mert népművészetünknek komoly szobrászata nincs. "Ha csak a mézeskalács-bábukat nem tekintjük annak."

Szeretném megnyugtatni a kétkedőket, hogy állításaikat téves értesülésekre építették.

Vidéki tanulmányutam, mely bár egyelőre nagyon szűk területre korlátozódott és folytatásáról egy időre le kellett mondanom, meglepő eredményekkel zárult. E könyvben foglalt anyag nagyobb része az Alföld déli vidékéről gyűlt össze. Oly gazdagnak mondható, hogy például a mézeskalácsos bábukat nem is tartottam szükségesnek egyelőre az anyag közé beilleszteni.

Népművészeti anyagunk kincsesbányája a lehetőségeknek, csak óvatosan kell bánni vele és a felhasználásával nem szabad könnyelműsködni. A művész, aki ehhez az anyaghoz nyúl, ne törekedjék gyors eredményre, mert ez csak felületességet s a törekvés kompromittálását eredményezné, mint ahogyan azt már több példából tapasztalhattuk.

A népművészetnek a képzőművészetbe való bekapcsolása bonyolult feladat, melyet elősegíthetünk, gondos elemzésekkel megkönnyíthetünk, de nem erőszakolhatunk.

Az a művész, aki e programba bekapcsolódik, készüljön fel csalódásokra is. Mert megtörténhet, hogy bár komoly gyűjtő munkát és ezen keresztül sikeres elméleti eredményeket érhet el, de eredményeit saját művészetébe képtelen lesz beilleszteni. Ugyanakkor jöhet valaki, aki ezt az előkészített eredményt játszi könnyedséggel aknázza ki a maga művészete javára. Ilyen példákat találunk a renaissance korból is. Gondoljunk csak Leonardo da Vinci vívódó keresgélésére és Raffael ezen vívódások eredményein alapuló könnyedségére.

Az egyik elveti a magot és a másik aratja le a termést. Ez lehet egyénileg fájdalmas, de az egyetemes nemzeti kultúra fejlődésének szempontjából teljesen közömbös, hogy a fejlődés milyen egyéni tragédiákon vagy sérelmeken keresztül megy végbe.

Egy nagy mű létrejötte nem egy személy egyéni adottságától függ, hanem sok névtelen vagy kevésbé ismert elődön keresztül érkezik el ahhoz az egyénhez, aki e sok előd eredményeit magában összpontosítani tudja.

A népművészeti anyag feltárása még nem oldja meg a problémát, csak lehetőségeket nyújt kísérletekhez, amik végződhetnek sikerrel, de kudarccal is. Tekintsük e munkát is jószándékú kísérletnek mindaddig, amíg pozitív eredmények nem válnak belőle.

A fent említett művészeti problémával kapcsolatban nem akarok programot adni; ez ma még korai, de különben sem vagyok híve semmi kötöttségnek, ami a művészet fejlődését igyekszik szabályozni.

Ezen könyv bevezetője, illetőleg első kötete egy nagyobb arányú munkának. Írója nem etnográfus és nem is ilyen szemszögből nyúlt az anyaghoz.

Célom, hogy népművészetünk szobrászati anyagát összegyűjtsem, hogy azt képzőművészetünk számára, amennyiben ez a végső eredmények folytán lehetségessé válik, értékesíthessük.

E könyvben összegyűjtött művekről ma még teljes értékű, módszeres ismertetés nem adható addig, amíg a szükséges teljes anyagot néprajzi területek szerint fel nem tárjuk és az összehasonlító anyag nem áll rendelkezésre. Így ma még a módszerességtől el kell tekintenünk.

Tervem, először összegezni az egész ország területén található népi szobrászati anyagot, majd ezután következik a tulajdonképpeni gyakorlati kísérleti munka, aminek eredményei döntik majd el, hogy azok, akik már eddig is ebben az irányban tapogatóztak, helyesen sejtették az utat vagy tévedtek.

Nem hallgathatom el azonban azokat az eredményeket, melyek, mint magasművészeti alkotások, munkámat megelőzték. Medgyessy Ferenc és követői már eddig is e szellemiség jegyében álló komoly műveket hoztak létre.

E körülmény szinte szükségtelennek minősíthetné kitűzött munkámat azon indokkal, hogy e nélkül is megszületett a magyar szobrászat. A valóság azonban az, hogy ezek a művészek, akik ma már elismert úttörői ez iránynak, legnagyobb részben ösztönös megérzés alapján alkották meg műveiket. Így munkám nemcsak új útjelző, de a már meglévő eredmények igazolását is szolgálni igyekszik.

[...]