Előszó (részlet)

Bozzai Pál, a kinek általam egybegyűjtött irodalmi hagyományait veszi e füzetkében az olvasó közönség, 1829 évi január 10-kén született Zala-megye Kővágó-Eörs községében.

[...]

Ifjú korom emlékének s az ő emlékének hozok áldozatot, midőn e Hagyományokat közzé teszem. A mi ezen lépésemben talán az önzés, elfogultság, vagy kegyelet rovására esnék, azt hiszem, mentséget talál némileg magában a művek értékében is... Verseit Bozzai, nagyobb részt, serdülő ifjúságában írta. Sokat még az iskola falai között, majd onnan kilépte első évében; néhányat osztrák katonaságának súlyos két éve alatt. Nem léphetnek hát ezek fel egy érett, kiforrott tehetség igényeivel: de azért oly világos jeleit mutatják a hivatásnak, a költői emelkedett érzelemnek, képzelődésnek és kifejezésbeli erőnek, hogy így is némi élvezettel olvashatni ezeket. Szerencsésebb körülmények között, hosszabb, csendesebb idő alatt ízes gyümölcsökkel ajándékozhatta volna meg irodalmunkat ez a szép tehetség, mely most alig egy-két bimbót és virágot hajtva oly korán elhervadott.

Leveleit, melyek e gyüjteménybe fel vannak véve, katonasága éveiben én hozzám irogatta. Egészen magán természetűek azok, épen nem oly czélzattal írva, hogy valaha világot lássanak. De én azt, hiszem, hogy az ő benső világát, egyéniségét s részben költészetét is semmivel sem ismertethetném meg közvetlenebbül és meghatóbban, mintha e leveleket is bemutatom művei kiséretében.

Báró Eötvös József, kinek kezében egykor a gyüjtemény kézirata megfordult, ezen sorok mellett küldé azt nekem vissza: "Küldöm az egész kéziratot, kijelentve egyszersmind azt, hogy annak kinyomatását igen ohajtom. Az elhunytnak művei, melyek jeles tehetségének világos bizonyítványait foglalják magokban, bizonyosan másokra is ép oly mély benyomást fognak tenni, mint reám s ez egyik főoka, miért én sokkal jobban ohajtanám, ha e hagyományok egészben (nem részletenkint) jöhetnének ki."

Ime egészben veszi tehát ezt az olvasó közönség. Egy halavány sugár ama nagy időkből, melyeknek küzdelmeit és dicsőségét, eredményét és tanúságait vajha soha ne feledné és bölcsen használná a nemzet.

Miskolcz, 1886 január 14.
Lévay József.