Előszó

A hagyomány problémája idestova két évtizede, "Wittgenstein új tradicionalizmusa" című esszém megírása óta foglalkoztat. Annak idején azt hittem, hogy a problémát Wittgenstein megoldotta, s feladatomat abban láttam, hogy a hozzá vezető osztrák eszmetörténeti utat rekonstruáljam. Csalódtam: mint Európa szélén című könyvem (1986) előszavában jelzem, rá kellett jönnöm, hogy az eszmetörténeti rekonstrukció csak előkészítheti, de nem helyettesíti az érvelő elemzést, s célul a hagyomány fogalmának szisztematikus földolgozását tűztem magam elé.

A cél távolabbinak bizonyult, mint képzeltem, s az eredmény más lett, mint amire számítottam. Kiderült, hogy noha a hagyományozás és hagyománykövetés a modern társadalomban is szerepet játszik, ez a szerep merőben különbözik attól, amelyet a premodern társadalmakban kellett betöltenie. A hagyomány a szóbeliség viszonyainak tudásmegőrző intézménye. Ennek megfelelően alapvető funkciót teljesít az ún. elsődleges szóbeliség viszonyai közepette, vagyis az írásbeliségtől nem érintett társadalmakban. Az ilyen viszonyok között fennálló hagyományokat nevezem elsődleges hagyományoknak. Az írásbeliség - a tárgyiasult emlékezés - kialakulásával az elsődleges hagyományok funkcionalitása meggyöngül, s egészen elvész a kiteljesedett írásbeliség, a könyvnyomtatás korában. A hagyományozás bizonyos struktúráit azonban a kiteljesedett írásbeliség társadalma is igényli: egyrészt, mivel az írásos érintkezés peremén óhatatlanul fönnmarad a szóbeliség (gondoljunk az anyanyelv vagy az írás-olvasás elsajátítására), másrészt, mivel a készségek-ügyességek begyakoroltatása tekintélyt és alázatot feltételez, és harmadrészt, mivel szokások és előítéletek híján a lélek magára marad, a társadalmi együttélés pedig átláthatatlanul bonyolult és bizonytalan. Ám a kiteljesedett írásbeliség korának hagyományai az elsődleges hagyományoktól gyökeresen különböznek abban a tekintetben, hogy megkérdőjelezhetők, reflexió és kritika tárgyává tehetők, esetenként kiiktathatók vagy művileg teremthetők. A kiteljesedett írásbeliség viszonyai között peremhagyományokról, maradékhagyományokról és műhagyományokról beszélhetünk. Műhagyományok jelesül az ún. nemzeti hagyományok. Az elektronikus, audio-vizuális kommunikáció, az ún. másodlagos szóbeliség korszakában a reflektálatlan átvételnek megint új struktúrái alakulnak ki. Ezeket a struktúrákat a másodlagos hagyományosság struktúráinak nevezem.

Jelen kötet a hagyomány problémáját egyszerre több szempontból - a filozófia, a történelem, a szociológia, a politika- és nyelvtudomány oldaláról - próbálja szemügyre venni. A bevezető tanulmány itt kerül először publikálásra. A "Nyelvszokás és nyelvújítás" ama tradíció-könyv egyik fejezetének készült, amelynek kéziratát néhány éve végképp sutba vágtam. Szövege megjelent Keresztút című kötetemben (1989); itt mostani fölfogásomhoz igazítva közlöm. Az "Ausztria avagy a posztmodern keletkezése" című előadás 1989-ben hangzott el egy bécsi konferencián, magyar szövegváltozata először a Világosság 1990/5-ös számában jelent meg; most gyakorlatilag változatlanul - Nietzschére vonatkozó egyetlen bővítéssel - teszem közzé. A "Heidegger és Wittgenstein"-t először a Valóság 1990/3-as számában publikáltam; jelen közlés hosszabb bővítést tartalmaz. Az "írásbeliség és a privátnyelv-argumentum" 1990-ben készült, magyarul most jelenik meg először. A "Marxi témák az információ korában" eredetileg előadás, melyet 1988 nyarán tartottam; először a Világosság 1989/4-es számában került publikálásra. A "Hajnal István időszerűsége" 1992-ben, a tudós születésének századik évfordulóján jelent meg a Világosság-ban. A "Hagyomány és bürokratikus folklór" annak az előadásnak szövege, melyet a Monist című folyóirat által 1992 tavaszán Budapesten rendezett konferencián tartottam, magyarul a Világosság 1992/7-es számában jelent meg; az utóiratot magyarul most közlöm először, alapjául az a referátum szolgál, melyek 1992 novemberében mondtam el egy Fribourgban rendezett összejövetelen.

A tanulmányok anyagának gyűjtését nagyban megkönnyítette számomra az Alexander von Humboldt Alapítvány ösztöndíja, melyet 1986/87-ben és 1990/91-ben vehettem igénybe. Vonatkozó elképzeléseim első rendszerezésére 1986 október-novemberében a Colorado College vendégtanáraként tettem kísérletet, a mostani fölfogásomnak megfelelő fölépítésre pedig 1991-ben a Finn Tudományos Akadémia meghívása és a Helsinki Egyetem diákjainak türelme adott lehetőséget. 1993 áprilisától júniusáig a Royal Society of Edinburgh vendégeként St. Andrews egyetemén folytathattam kiegészítő kutatásokat. Mindezeknek az intézményeknek hálás köszönetemet fejezem ki. S kiváltképpen köszönetet mondok Sziklai Lászlónak, jelen sorozat szerkesztőjének, támogatásáért és baráti biztatásáért.

Dunabogdány, 1994 szeptemberében