Az alakulatot megtestesítő jelképhez, a csapatzászlóhoz kapcsolódó kitüntetési formák az ókortól ismertek. A dolgozat a kollektív katonai kitüntetések történeti előzményeivel nem foglalkozik, a zászlóhoz kapcsolódó kitüntetési formákat is csak az állandó hadsereg kifejlett állapotától, a XVIII. század közepe-vége, vázolja fel. Erre a korszakra nyúlik vissza a későbbiekben rögzült három kitüntetési mód, a zászlóra tűzött, az egész alakulatot megillető kitüntetés, a csapatzászló mellé adományozott kitüntető zászló és a kitüntető zászlószalag.

A témához kapcsolódó források esetlegesek, sokszor hiányosak vagy hiányoznak. Ezt a tényt magyarázhatjuk a hadseregekben ismert "szóbeli parancs" jelenségével, illetve a ténnyel, hogy az általában hadihelyzetben adott ilyen kitüntetések írásos rendeletbe történő foglalásához nem volt idő.

E rendeletek hiánya okozza azt, hogy a kitüntető zászlók és szalagok nehezen különíthetők el a jobb kifejezés híján "tiszteleti" zászlónak, zászlószalagnak nevezettektől, melyet közösségek vagy nevesebb személyek valamely haditettért vagy évfordulóra adományoztak.

Megkülönböztetésükhöz azt a módszert választottam, hogy - amennyiben nincs rendelet vagy parancs - csak a katonai vezetés által adományozottakat, illetve a bizonyítottan nevesített katonai cselekményért államfői rangú személy, vagy közösség által adott darabokat sorolok ide.

A tárgyalt korszak első, jól adatolható kollektív kitüntetése egy kitüntető zászló. A zászlót VII. Pius pápa adományozta az 5., később Radetzky néven elhíresült huszárezrednek 1814-ben, azért a védelemért, melyet a kíséretével megbízott huszárok részére biztosítottak a franciákkal szemben. Az államfőnek minősülő adományozó és a konkrét hadicselekmény miatt a darab kitüntető zászlónak tekinthető.

Kitüntetőnek tekinthető zászlószalagot többet is ismerünk a korból, az egyik legszebb a 60. gyalogezred II. zászlójának szalagja, melyet a zászlóalj 1811-ben Lemberg városától kapott az asperni csatában (1809) való részvételéért. Érdekesség, hogy a XIX. század elejéről egy kitüntető zászlótartói díszövet is ismerünk. A 4. huszárezred barna bársony zászlótartói díszövét Simonyi József báró, ezredes adományozta zászlótartójának.

Zászlóra, alakulat kitüntetésként adományozott érdemrendről nem tudunk, a korban kitüntetéssel az egyéni hősiességet jutalmazták a Birodalomban.

A zászlóra kollektív kitüntetésként felkerülő érdemrendre a szabadságharcig kellett várni.

Az első magyar kitüntetés, a Magyar Katonai Érdemrend alapszabálya 1849. március 2-án jelent meg a Közlönyben. Mészáros Lázár hadügyminiszter előtt a francia Becsületrend is lebeghetett, melyet az első adományozás is bizonyít. Még a Közlönyben történő hivatalos megjelenés előtt, február 27-én kelt a rendelet, melyben a 19. sorezred 3-ik zászlóalját a Cibakházánál február 24-én lezajlott csata alatti tettükért - őrnagyukat, Leiningent kiszabadították az osztrák fogságból - kapták. "Miután a kitüntetés az összes legénységet egytől egyig illeti ... zászlójuk a 3-ig rendű érdemjellel ékesíttetett." Másodikként a március 5-i szolnoki győzelem egyik fő részese a 3. zászlóalj valamikor március 15-e előtt. Majd többek között a Lengyel Légió, a 48. zászlóalj.

Klapka György meglehetősen bőkezűen osztogatta, komáromi alakulatai közül a 15., 18., 37., 57. és 64. zászlóalj zászlaja is "az érdemjel 3-ik osztályával díszesíttetik..."

Magáról a csapatzászlónak érdemrenddel történő kitüntetéséről általános rendelet nem született. Általában zászlóra érdemrendet a Honvédelmi Bizottmány adományozott, de mint Klapka esetében láttuk, seregtest-parancsnokok is adományoztak ilyen érdemrendet, saját hatáskörükön belül, ha úgy érezték, hogy "...valamely csapat magát az ellenség előtt oly vitézül viseli, hogy egyéni közt különbséget tenni nem lehet"

Ezt a kitüntetést a szabadságharc folyamán több is követte, bár nem bántak túlzott bőkezűséggel a kitüntetések eme, valljuk be, legolcsóbb formájával. A honvédalakulatok száma valamivel 200 fölött volt, míg a kollektív kitüntetésben részesült alakulat nem több, mint 15. Azaz az alakulatoknak kb. 7,5%-a kapta meg.

Azon alakulatok, melyek III. osztályú érdemrendet kaptak, viselhették a szabadságharc egy másik, még a Magyar Katonai Érdemrendnél is ismertebb, kitüntetését a vörös sipkát, melyet először a 9. honvédzászlóalj hordott.

A szabadságharc alatt a fenti kitüntető jeleken kívül zászlószalagot is adományoztak hivatalosan. Az ismert vörös zászlószalagot, melyet a 68. zászlóalj 1849 áprilisában kapott "mint megkülönböztető jelet". Mivel a zászlószalag adományozása nem egy konkrét tettért történt, véleményünk szerint nem kitüntető inkább tiszteleti, dicsérő szalagnak tekinthetjük.

A szabadságharc egyetlen, általam kitüntetőnek tartott, ismert zászlószalagja az a szalag, melyet a 33. "Óbecsei" honvédzászlóalj kapott Görgeitől a branyiszkói áttörésért. (1849. február 5.). A tábornok napiparancsában a "bátrak lelkesítésére" rendelte el a zászlószalag adományozását a honvédeknek, "15 napi díj" ajándék mellett. A szalagot, melyet a hagyomány szerint Görgei felesége készített, a zászlóalj olyan nagy becsben tartotta, hogy Világosnál azt és nem zászlóját mentette.

A szabadságharc bukásától az első világháború végéig csapatzászlóhoz kapcsolódó kitüntetés nem történt, az esetenként adott zászlószalagok tiszteleti jellegűek.

A magyar zászlótörténet egyik legkülönösebb fejezete és egyben a par excellence kitüntető csapatzászló megjelenésének ideje a Tanácsköztársaság napjaira esik.

A Tanácskormány, mint burzsoá csökevényeket a régi zászlókat, jelképeket és címert elvetette. A Hadügyi Népbiztosság a Vörös Hadsereg alakulatai részére vörös zászlót rendszeresített. (1919. április 23.) Mivel a körrendelet pontos leírást nem adott szovjet-orosz mintára a magyar hagyományoktól teljesen idegen, jobb kifejezés híján "transzparens" zászlóként aposztrofálható, feliratos zászlókat adtak ki. A hadjáratuk megindulásával azonban egyre nagyobb igény mutatkozott az "igazi" zászló iránt. A Hadügyi Népbiztosság ezért az északi hadjáratban kitűnt több alakulatnak "tisztelete, nagyrabecsülése jeléül" vörös selyemzászlókat adományozott. Mivel e zászlók adományozásakor mindig hangsúlyozzák a kitüntetésként történő adományozás tényét, e zászlókat valóban kitüntető zászlónak tekinthetjük.

A leghíresebb ilyen zászló, a 31. Vörös Gyalogezred zászlaja, melyet Kassa visszafoglalásáért személyesen Kun Béla nyújtott át, beszédében hangsúlyozva a zászló kitüntető jellegét.

A Tanácsköztársaság kitérője után a zászlóhoz kapcsolódó kitüntetések, békeidő lévén, lekerültek a napirendről.

Amikor hosszú vajúdás után, a háború előestéjén megszületik a 38-as zászlórendelet, kitüntető jellegű zászlókról, szalagokról, kitüntetések zászlókra történő adományozásáról nem rendelkezik.

Valószínűleg a háborúk során mindig előkerülő kollektív kitüntetés igényére jelenik meg 1942 folyamán az ún. Kormányzói szalag.

A szalagot, melyet 49 alakulat kap meg a háború során, kollektív helytállásért adták, de rendeleti nyoma nem maradt.

A második világháború után, a fordulat évétől azután "felvirágzik" a zászlóknak. A diktatúrák általános szimbólumigénye, különösen, ha teljesen új jelképeket kell elfogadtatni és sulykolni, mindenkor sajátos zászlókultuszt eredményez. Különösen hangsúlyos ez egy olyan ideológia háttérnél, ahol mindenki mindenkor mindenért és minden ellen harcol, ahol a legbékésebb munkát is katonai jelszavak hatják át. A militarizált társadalom civil szférájában is elburjánoznak a zászlók és zászlócskák, a különböző vándorzászlók stb.

A hadseregben, mint megelőzőleg még háborúkban sem, a legkülönbözőbb kitüntető zászlók jelennek meg. A versenyben megszerezhető kiváló, élenjáró század, szakasz, raj stb. címek mellé a megfelelő zászló is jár, párt és tömegszervezetek vándorzászlai is kitüntetésnek minősülnek. Ez az az időszak, amikor kissé abszurd módon a csapatzászló, szerepéből kilépve, egyéni kitüntető tárggyá válik: a kiváló katonák egyik jutalma, hogy lefényképezik őket a csapatzászlóval.

A fenti, ma már furcsaságnak ható, de az adott időszakban igen komolyan vett, kitüntető zászlók mellett, komolyabb kitüntetések is megjelennek a zászlókon.

A legszokatlanabb és legegyedibb (összesen egy alakulatot tüntetnek ki vele), hogy a magyar zászlóhagyományoktól teljesen idegenül, épp ezért feltűnő módon a 37. Budapesti Forradalmi Ezred zászlójára 1957-ben ráhímeztetik az ezred nevét. Az alakulat, amely Kecskeméten állomásozik, az "ellenforradalom" elleni fellépéséért kapja ezt a valóban szokatlan kitüntetést, minden bizonnyal a szovjet gárdaezredek zászlainak mintájára.

1976-ban az egységesített zászlókról szóló zászlórendelet ritka pillanat a magyar zászlótörténetben: mind a fenti kitüntető feliratról, mind a zászlók "igazi" kitüntetéssel történő feldíszítésével foglalkozik. Ez utóbbit nem saját valóságában helyezteti el a zászlón, hanem annak képét 20 cm-es nagyságban felhímezteti.

1989-ben új csapatzászló készül, melyhez új kollektív kitüntetési formák társulnak, melyek azonban nagyon is régiek: kitüntető zászlószalagok. 1990-től bevezetik a Köztársasági Elnöki és Hadseregparancsnoki kitüntető szalagokat. Az 1994 során módosított adományozási rend (az Elnöki szalag adományozói szalaggá válik) azaz a jelenlegi érvényes zászlórendelet szerint tiszteleti és megemlékező szalag a honvédelmi miniszter fehér szalagja, kifejezetten kitüntető pedig a Honvéd Vezérkar főnökének dúsan hímzett vörös szalagja. Egyéb kitüntetési formák napjainkban nincsenek.

Összefoglalva: a magyar állandó hadsereg történetében a zászlóhoz kapcsolódó kitüntetések általában ad hoc jelleggel jelennek meg, rendszerük kidolgozására néhány kísérlet történt ugyan de ezek kudarcba fulladtak.

Napjainkban folyik a Honvédség új arculatának kialakítása s remélem, hogy ebben a folyamatban, a dolgozatban tárgyalt kitüntetési formák is kidolgozásra kerülnek, és részévé válhatnak az új jelrendszernek.

Honvédségi Közlöny 1976: = Honvédségi Közlöny 32. sz., 1976.

Kerekes 1971: = Kerekes Zoltán: Az Országos Hadtörténeti Múzeum zászlógyűjteménye. In: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. Budapest, 1971.

Szinnyei 1887: = Szinnyei József: Komárom 1848-49-ben.(Naplójegyzetek) Budapest, 1887.

The author deals with a special branch of the military so-called "collective" decorations: the orders that were pinned to the flag of the awarded units, the special awarding flags and the flag ribbons given to a unit instead of an order. The paper surveys their history and usage from the end of the 18th century that is the period of the foundation of the standing army. In the 18th century and during the Napoleonic Wars they used the flags of decoration and the rewarding ribbons (ribbons of honour). During the War of Independence in l848/49 the first Hungarian Military Order was created and its 3rd class was used to award units by pinning the order's wreath on the flag. This time ribbons of honour also were used.

The only use of the flag of decoration is known during the Hungarian Council's Republic in 1919, what were given to outstanding units . This time the Hungarian Army had no any flags .

During the 2^nd World War only one type of the ribbon of honours is known, the "ribbon of the Reggente". After the War the Army used Soviet type flags of honour and decorations. Since 1990 a new system is being created: the Army tries to return to the Hungarian traditions and to use the most traditional collective awards, the ribbons of honour and decoration.