A magyar pénzverés kezdeti korszakának időszaka az eddigi sok jelentős tudományos eredmény ellenére továbbra is sorakoztatja kérdéseit mind a régészeti, történeti, művészettörténeti, mind a metrológiai, numizmatikai - s még sorolhatnánk - tudományok művelői számára. A bennünk fölmerülő kérdések most pusztán technikai vonatkozásúak, amelyek azonban természetesen alapvetően fontosak bármilyen szempontból vizsgáljuk is ezeket. Ezért találtuk a legcélszerűbbnek, hogy a numizmatika és a társtudományok közös konferenciáján hangozzanak el.

Karlovits Károly a finommechanikai tömeggyártás technológiájában, Józsa Gábor ötvös pedig a vésnöki mesterségben és művészetben, a verőtövek készítésében szerzett nagy gyakorlati tapasztalatot. Beszélgetéseink során fogalmazódtak meg azok a kérdések, kételyek, amelyeket itt röviden szeretnénk fölvetni.

A magyar pénzverés kezdeteinek elemzése aprólékosan, részletesen elemzett terület. Szinte teljes egyetértés van abban, hogy a magyar pénzek kizárólag poncolással készültek, szemben a nyugat-európai pénzek vésés technikájával. Kevésbé egységesek a nézetek abban, hogy meddig készültek a pénzek ezzel az ősinek és jellegzetesen magyarnak, vagy keletinek tartott technikával. A kétféle, lényegesen különböző eljárás jellemzői perdöntő fontosságúak lehetnek egy-egy pénz hovatartozása, vagy egyes pénzek korrendje tekintetében. Kovács László nem régiben megjelent, A kora Árpád-kori magyar pénzverés című hihetetlenül alapos, következetes és pontos monográfiája után most persze még nehezebb a kérdésföltevés.

Kovács Ede századelején írt, sokat hivatkozott cikkében azt írta, hogy: "Engem Jeszenszky Géza úr tett arra figyelmessé, hogy II. Béla - II. Endre idejéből való árpádházi pénzeink ponczolt érembélyegzőkkel lettek verve". A cikk további részében terjesztette ki figyelmét egészen I. István pénzéig, amelynek főleg a betűiről szintén megállapította a ponctechnikát. De zömmel későbbi pénzeket vizsgált. A vonalak kialakítását gyengébb, sorozatos ütések alatt vezetett ponctű által gondolta.

Hóman Bálint pénztörténetében ugyancsak azt szögezte le, hogy: "A betűk nem vésett, hanem ponczéllott bélyegzővel verettek." Később részletesebben is írt erről s egy mellékes, de fontos megjegyzést is tett: "az egyes ponczéllott bélyegekkel vert pénzek is individuális sajátságokat mutatnak."

Az 1930-as években is ez a vélemény tartotta magát: "az érmék verőtöveit nem direkt véséssel állították elő, hanem a kép és felirat egyes részeinek pozitív formáját (poncok) külön külön verték be a verővasba." - állapította meg Huszár Lajos az István király halálának kilencszázadik évfordulójára írt összegzésében. Majd az első magyar pénz vitája kapcsán, az 1970-es években is döntő érv volt a technika: "a magyar pénzeket elsősorban eltérő technikával készült verőtöveik választják el a nyugat-európai pénzektől." - szögezte le Gedai István. Egri János is egyértelműnek tartja s legújabb összegzésében Kovács László is az egységesen poncolt verőtövek létezését fogadta el.

A későbbi kutatók megerősítették ezt a tételt kiegészítve több más, részben ebből következő lényeges megállapítással. A magyar pénzverés első évtizedeinek, sőt első évszázadainak alapvető jellemzőjeként ismerjük el a ponctechnikát. Már Kováts Ede megfogalmazta azt is, hogy: "A pénzverőbélyegek ponczolva készítése mellett szól az is, hogy miután ezen eljárást abban hagyták és már kétségtelenül vésett bélyegzőkkel verték az érmeket, megszűnik a rengeteg sok variáns és alig találunk az egyes típusok rajzaiban lényeges eltéréseket. A vésett verőbélyegek keményebb érczből lettek készítve, mint a ponczolt verőbélyegek, mely utóbbiak puhább voltuknál fogva hamar használhatatlanokká váltak és újakkal kellett őket pótolni, melyeknek rajza ha alakban maradt is, de annyiban változott, hogy kisebb vagy nagyobb lett, a körirat betűi elváltoztak." Huszár Lajos is így vélekedett: "Természetesen, amint a verőtő vagy a poncák romlottak és tönkrementek, aszerint történt mindig a megfelelő kicserélés vagy pótlás, s ez az eljárás hozta magával a változatok oly nagy számát... általános érvényű megfigyelés, hogy a poncolási technika mellett az első példányok mindig a legsikerültebbek és legkevésbé hibásak. A következő sorozatok mindig gyöngébbek, mert az újabb poncot vagy verőtövet a vésnök a megelőző példája után készíti s itt mindig elkerülhetetlen bizonyosfokú hiba, különösen az írástudás szempontjából oly kezdetleges időkben". Érdekes, hogy a megfogalmazásban önkéntelenül vagy természetesen (?) a VÉSNÖK megnevezés szerepelt. László Gyula is elfogadta Huszár Lajos megfigyeléseit, sőt hozzátette: "ki kell egészítenünk azzal, hogy a pénzek verőtövein valóban használtak poncokat, de elkészítésükkor a betűk egy részét vésték". Bár László Gyula professzornak, a magyar pénzverés kezdetére vonatkozó elméletét sok pontján nem fogadják el, e kiemelt apró mozzanat talán figyelemre méltó lehet. Még az is fölmerült továbbá, hogy a pénzkészítésben járatlan magyar mesterekhez Gizella királyné kíséretében bajor pénzverők is érkezhettek bár ez nem biztos, hiszen "a magyar pénzeket elsősorban eltérő technikával készült verőtöveik választják el a nyugateurópai pénzektől."

Még föltétlenül idézendőnek tartjuk Vadász György néhány szigorú megállapítását, aki bizonyára a legtöbbet foglalkozott a pénzek szubjektív szemlélésével Azt írta egyik cikkében: "A korai magyar pénztörténet kutatói már a kezdet kezdetén felismerték, hogy a nyugaton szokásos vésnök technikától vagy a nyugaton szokásos ponctechnikától eltérőleg - a magyar mesterek másként poncolták a verőtöveket, ... a magyar mester nem ismerhette a nyugati tradíciókat, ... számára az ősi technika alkalmazása volt a beidegzett és természetes." Másutt is kijelentette: "hangsúlyoznunk kell, hogy a korai magyar pénzek egyértelműleg és kizárólag ezeknek a más más profilú ponctűknek egymás mellé ütögetéséből alakított betű- és éremrajzokat mutatnak." Elképzelhető-e, hogy a nyugati ötvösművészetben létezett a poncolás és a vésés együtt, a magyar ötvösművészetben pedig csak a poncolást tudták alkalmazni egészen II. Andrásig vagy IV. Béláig? Ez az időszak lenne ugyanis a stílusváltozás kora, amikor már a vésés és a poncolás kevert használata is előfordult Vadász szerint. Egy későbbi cikkében fölvetette még a pénzverésben a gyártási technológia nagyon szükséges kidolgozottságát és a mennyiség kérdését is. Megfogalmazta a szubjektív vizsgálódás fontosságának forrását: "Azonos éremképeket vizsgálva még feltűnőbb, hogy a vésnökök műhelyenként más és más felfogásban oldják meg feladataikat, technikai felkészültségükről, műszaki vagy izlésbeli szokásaikról árulkodva". A különböző országok mestereihez képest vajon miért csak a magyar mesterek ragaszkodtak (?) a régebbi, korszerűtlenebb, igénytelenebb technikához?

Még egy gyakorlati szakember - sajnos csak közvetett - véleményét szeretnénk idézni. Nagy Lóránt foglalkozott a H34., 44., 47., 47a (II. István 1116-31) és a 87. számú pénzek kisebb és nagyobb változataival s ennek kapcsán említette: "Az éremkép kialakításánál (akár poncolt, akár vésett éremképről van szó) adódik egy hamisítási, pénzrontási mód [vékonyabb, kisebb]". A cikk írója számára nem eldöntött kérdés a pénzek kizárólagosan poncolt vagy vésett, esetleg mindkét technikával készített mivolta.

Ezek alapján egyik fölvetésünk tehát az, hogy pénzeinken kezdettől fogva használtak és használhattak, a gyakorlati szakember szerint kellett használniuk poncot és vésőt jóllehet különböző mértékben az igényesség, technikai tudás, gyakorlottság arányában. Egy típuson belül is előfordulhatott, hogy egyes darabok csak poncoltak, vagy pedig vegyes technikával készültek. Ebben a lélektani pillanatban egy megállapítás erejéig vissza kell térnünk a kiváló numizmatikus kutató Jeszenszky Géza egy summázatára: "Tudom, hogy korrendem és főleg annak alapja, a technikai szempont, beleütközik a közmeggyőződésbe, de számtalan mérés és számítás arról győzött meg, hogy e kor pénzverésének megismerésénél a pénzláb nem az a biztos útmutató, mely mindig czélhoz vezet és melynek magam is tartottam. Sok próbálkozás után jutottam arra a meggyőződésre, hogy más, biztosabb alapot kell keresnem és ezt a pénzek látható tulajdonságaiban véltem feltalálni."

A fenti - teljesség igénye nélküli - áttekintésből az tűnik ki, hogy a korai magyar pénzverés mikéntje körüli vita már száz éve folyik anélkül, hogy bármelyik álláspontra vonatkozóan objektív bizonyíték lenne. Ennek az oka abban rejlik, hogy a különböző vélemények alapját csupán a pénzek szemléléséből, külső vizsgálásából eredő szubjektív megállapítások alkotják. Való igaz, hogy a korabeli technológiára vonatkozó írásos forrásoknak igencsak szűkében vagyunk.

Tervezett kísérletünk kialakításának vezérelve az, hogy először objektív, méréseken alapuló vizsgálatokat határozunk meg, amelyeknek minden lépése ellenőrzött és megfelelően dokumentált. Mindez elengedhetetlen azért, hogy a vizsgálatok a későbbiek folyamán bármikor rekonstruálhatók és ellenőrizhetők legyenek, ill. hogy a szükséges korrekciókat is megtehessük.

A kora Árpád-kori pénzverés gyártástechnológiájának munkafázisonkénti, hitelt érdemlő rekonstruálásához mindenek előtt a rendelkezésünkre álló korabeli pénzek körültekintő vizsgálata szükséges.

A feladat elvégzése első részében több XI-XII. századi homogén pénzhalmazt vizsgálunk meg az alábbi szempontok szerint:

- a pénzek súlymérése, ebből hisztogram készítése a súlyszórás értékelésére

- a veretek rajzolat-különbségének megállapítása, verőtövenkénti csoportosítása, majd a verőtövenkénti méretváltozások kimérése

- a veretek hibáinak meghatározása, rendszerezése és keletkezésük okainak felderítése

- peremvizsgálatok a verési ill. a körülnyírási nyomok felderítésére

- a pénzek roncsolásmentes fémösszetétel vizsgálata

- a pénzek keménység vizsgálata.

A fellelhető XI-XII. századi verőtövek anyagára vonatkozó, roncsolásmentes kémiai és fizikai vizsgálatok.

Ezek után következhet a tájékozódó próbaverés:

Az eredeti verőtövekhez hasonló anyagból készített lágy és hőkezelt verőtövek rajzolatát mérőjellel látjuk el és ezzel a verőtővel az eredeti pénz anyagának megfelelő tulajdonságú fémből nagyszámú veretet készítünk az alábbiak megállapítására:

- egy verőtővel verhető darabszám

- a pénzek méretváltozásának meghatározása

- a verés közbeni verési hibák felderítése, azonosítása.

Belátható, hogy a felsorolt előzetes vizsgálatok nélkül a pénzverés folyamata hitelt érdemlően nem rekonstruálható. Tehát e fent leírt vizsgálatokat elöljáróban mindenképpen el kell végezni.

Igen nagy feladat e vizsgálat sor műszeres és ipari hátterének megteremtése, valamint a megfelelő dokumentáció kialakítása is. A felsorolt vizsgálatok végrehajtása nyilvánvalóan idő- és pénzigényes. Reméljük, hogy mindehhez megfelelő támogatókra találunk.

Szükség van e ilyen kísérletre, kivitelezhető e ilyen kísérlet, milyen anyagi támogatás nyerhető egy ilyen kísérlethez? - vetjük föl a kérdést A numizmatika és a társtudományok III. konferenciáján.

Egri 1992: = Egri János: A poncokról. (Kézirat) Mezőtúr, 1992.

Gedai 1975: = Gedai István: A magyar pénzverés kezdetének problémái. Alba Regia a székesfehérvári István Király Múzeum Évkönyve 14 (1975) 249-252.

Gedai 1986: = Gedai István: A magyar pénzverés kezdete. Bp. 1986.

Hóman 1916: = Hóman Bálint: Magyar pénztörténet 1000-1325. Bp. 1916.

Huszár 1938: = Huszár Lajos: Szent István pénzei. Emlékkönyv Szent István király halálának 900. évf. Bp. 1938. Klny. 1-33 p.

Jeszenszky 1939: = Jeszenszky Géza: Szent László korabeli magyar éremlelet és tanulságai. NK 38-39 (1939-40) 26-38.

Kovács 1996: = Kovács László: A kora Árpád-kori pénzújításról. Századok 130 (1996) 823-860.

Kováts 1903: = Kováts Ede: Árpádházi királyaink pénzeinek technikájáról. Numizmatikai Közlöny 2 (1903). 1-5.

László 1963: = László Gyula: A magyar pénzverés kezdeteiről. Vázlat. Századok 97 (1963) 382-397.

László 1975: = László Gyula: Géza kori pénzverésünk kérdéséről. AR 14 (1975) 275-276.

Theophilus 1986: = Theophylus Presbyter: A különféle művességekről. Bev. és jegyz. Takács Vilmos. Bp. 1986.

Vadász 1976/1: = Vadász György: A poncolt magyar pénzek betűi. Az Érem 32 (1976) 1. sz. 10-12.

Vadász 1976/2: = Vadász György: Hogyan készültek a poncolt magyar pénzek? Az Érem 32 (1976) 2. sz. 4-6.

Vadász 1977: = Vadász György: Regensburgi-magyar "rokonság" a pénzek betűin. Az Érem 33 (1977) 1. sz. 7-15.

Vadász 1978: = Vadász György: Éremkép-szerkesztés pénzverésünk kezdetén. Az Érem 34 (1978) 2. sz. 3-9.

Vadász 1985: = Vadász György: Különböző országok hasonló éremképeinek egyezései és eltérései a XI. században. É 41 (1985) 1. sz. 13-19.