A régészet tudománytörténetének nálunk méltatlanul kevéssé ismert képviselője a firenzei tudós, Domenico Sestini (1750-1832), aki fáradhatatlan utazóként több ízben is megfordult hazánkban. A helyszínen ismerkedett meg a magyar föld régészeti emlékeivel, főúri és egyházi gyűjteményeivel, a fellendülő tudományos élet jelentős képviselőivel. Hosszú és termékeny élete során több, mint 40 kötetet publikált, ezek között megtalálható a hédervári éremgyűjtemény tudományos igényű leírása, a váci Migazzi gyűjtemény római kori kőemlékeinek közreadása, valamint számos, kisebb, vagy még csak kialakulóban lévő együttes, illetve az országban szétszórtan megfigyelhető műtárgyak ismertetése. Ugyanakkor a széles látókörű, tapasztalt utazó az élet minden megnyilvánulása iránt élénk érdeklődést mutatott, s ennek köszönhetően a maga koráról gazdag művelődéstörténeti anyagot hagyott az utókorra. Hatalmas életművéből a felvilágosodás korának egyik érdekes egyéniségét ismerhetjük meg, erényeivel és hibáival egyaránt. Életútját egy kortárs numizmata, Tullio Monaldi foglalta össze, ezenkívül életének az 1774-1792-ig terjedő időszakára Sestini egyik könyve előszavában maga szolgáltatott adatokat. Tudományos publikációinak jegyzékét, 1773-tól 1807-ig, egy Berlinben megjelent numizmatikai műve előszavában közölte. Monaldi megemlékező beszéde Sestini életéről és munkásságáról a Pontificia Accademia Romana 1834. június 12-i felolvasó ülésén hangzott el, abban a tiszteletre méltó társaságban, melynek Sestini is tagja volt.

Domenico Sestini 1750. augusztus 10-én született, a szép és művelt Firenze volt a hazája. Életének korai szakaszában érdeklődést mutatott a papi pálya iránt, s már alig 13 évesen tanulmányai folytatásához városától anyagi támogatásban részesült. Egyidejűleg foglalkozott a szépművészetekkel és a filozófiával, valamint a teológiai tudományokkal. Miután képzett és jól nevelt férfivá vált és már nem érzett hajlandóságot a papi pálya iránt, általa kedveltebb tanulmányokra adta magát. Egészen fiatalon kiadott egy munkát a firenzei Laurenziana könyvtárban őrzött Aproniano-féle Vergilius kódexről, majd leírta a Rinuccini könyvtár előcsarnokában őrzött görög és latin nyelvű feliratokat, de ez a munkája nem jelent meg. Szerencséjére felkeltették érdeklődését azok az elbeszélések, melyeket unokafivére, Giovanni Mariti levantei utazásairól hallott, így elhatározta, hogy ő maga is utazásra vállalkozik és 1774-ben elindult Firenzéből. Livornóban hajóra szállt Nápoly irányába, de mikor Civitavecchiába ért, úgy határozott, hogy kiszáll, és szárazföldön folytatja útját Rómáig, hogy saját szemével lássa azt a csodát és nagyságot, amit ez a város magában foglal. Rómából Nápolyba utazott, majd innen Szicíliába, meglátogatta itt Messinát, átment Cataniába, ahol Ignazio di Bischeri fejedelem udvariasan fogadta, megtette őt antiquariusának és könyvtárosának. Ettől kezdve a fiatal Sestini az antiquitás tudományával foglalkozó ember hírébe került. Újjárendezte és osztályozta Bischeri nagyszerű múzeumát, és több latin nyelvű értekezést írt az antiquitás különböző tárgyköreiből, de ezek kéziratban maradtak. De nemcsak a régészetet művelte, szorgalmasan foglalkozott a botanikával és egyéb természettudományokkal, s kiadta toszkániai barátaihoz írt leveleit Szicília terményeiről, kereskedelméről, régiségeiről és szokásairól 5 kötetben, s ezt a munkát nagy érdemeire való tekintettel különböző nyelvekre is lefordították. Erős késztetést érzett magában, hogy különböző tudományokkal foglalkozzék, utazzon, és tovább képezze magát, ezért elhagyta Sziciliát, előbb Máltára, majd Szmirnába utazott, innen tovább Konstantinápolyba, noha itt akkor (1778) súlyos pestisjárvány pusztított. De még ez a csapás is alkalmat adott neki, hogy kitűnjék mások közül, megírta és kinyomtatta a járványról szóló munkáját Pietro Leopoldo nagyherceg kedvező fogadtatásának köszönhetően. Konstantinápolyi tartózkodása hosszú volt (18 év), s ide utazásai során többször is visszatért. Perában szállt meg, ahol fogadta őt Ludolf gróf a nápolyi rendkívüli követ, akinek fiaival Brussába (ma Bursa) utazott. Visszatérve Konstantinápolyba, nyomdába adta jelentését Útilevelek címmel, két kötetben, és egy másik írását is publikálta "A trák Boszporusz flórája" címen, melyben 531 általa megfigyelt növényt nevezett meg.

Konstantinápolyban találkozott Sir Robert Ainsley-vel, az ottomán Portához kirendelt brit követtel, aki ismerte Sestini érdemeit a régészetben, ezért meghívta magához, elszállásolta a saját palotájában és megbízta őt görög és római éremgyűjteményének rendezésével. Alighogy sikerült beszereznie néhány érmét, amikor megkérték, menjen Bukarestbe, az ottani olasz levelezés (vagy irodalom) titkárának minőségében, ezért elhagyta Konstantinápolyt és új mecénását. Ezt az utat lovaspostán tette meg, s miután elérte a számára kijelölt tartózkodási helyet az udvarnál, kiadta a Konstantinápolyból Bukarestbe tartó útjának leírását és 6 hónapi itt tartózkodás után (t.i. Bukarestben) Bécsbe indult és ezt az útját is publikálta. Bukaresti tartózkodásáról és távozásának okáról Sestini igen személyes hangvételű feljegyzésben tudósítja olvasóit.

Monaldi szerint Bécsben ismerkedett a kor híres numizmatikusaival, Eckhel-lel és Neumann-nal, megnézte a császári múzeum híres éremgyűjteményét, és úgy érezte, hogy nagyon lelkesül ezért a tudományért.

Nem felejtette el a brit követ megbízását, ezért visszatért Konstantinápolyba. Hajóra szállt a Dunán, egészen Zimonyig utazott, majd a Száván haladt Belgrádig, itt behajózott Rusciuk (Rusze) irányába, ahonnan szárazföldön haladt tovább Várnáig. Innen hajóval Konstantinápolyba és visszatért a brit követhez.

Ezután az oszmán birodalom területén különböző utakat tett, Brussába és a görög szigetvilágba, ahol nagy számú és értékes érmét gyűjtött.

1780-ban Konstantinápolyból egy bizonyos Giovanni Sulivan utazott Bassorába (ma Baszra), aki rezidens volt egy candhaori (Kandahar városa a mai Afganisztán területén) nábob udvaránál és Sestini el akarta kísérni őt. Ez az utazás is olvasható "Viaggio da Costantinopoli a Bassora" címmel. Eddig úgy utazott a fáradhatatlan Sestini, hogy egészsége semmiféle károsodást nem szenvedett, hála robosztus alkatának: de Bassorába érve elkapta a harmadnapos láz. Alighogy rendbejött, egy bizonyos Echman érkezett Bengáliából, aki Aleppo-ba igyekezett, s utazónk megragadta az alkalmat, hogy visszaevezzen vele az Eufráteszen. Áthaladtak Mezopotámián, elérték Bagdadot és folytatták az utat egészen Aleppo-ig. Sestini egy hónapig tartózkodott itt, majd Ciprusra utazott, átment Alexandriába és innen visszahajózott Konstantinápolyba. Szerencséjére ezen az úton sikerült sok szép és ritka érmét megszereznie, és hasonló szerencsével más utakat is tett Kis-Ázsiában, így gazdagodott az Ainsleyana gyűjtemény, melyet Sestini el kezdett leírni és illusztrálni. Fáradhatatlanul ennek a munkának szentelte magát és Livornóban megjelentette e gyűjtemény ritka érmeinek leírását és két másikat Törökországi levelek címmel. Az Ainsleyana érmék e négy kötetes publikációjáról elmondható - Monaldi szerint - hogy Sestini eltűnt a világból, mint bölcsész és természettudós és csak numizmatikusnak akarta tartani magát. Ezután Monaldi egy elég hosszú kitérőt tesz a numizmatika tudományának méltatásáról:

"De vajon igaza volt-e, mondhatná valaki, hogy elhagyott más tudományokat, s magát egyes-egyedül a numizmatikára adta? és nem inkább ezt a tudományt kellett volna elhagynia és más, komolyabb dolgokkal foglalkozni? Tudom, hogy a tömeg nemcsak lebecsüli a numizmatikát, hanem nevetséges dolognak is tartja: ennélfogva engedjék meg, tisztelt kollégák, hogy nem Önöknek, akik oly tudós archeológusok, akik ismerik az antik érmék értékét, hanem mások meggyőzéséért röviden belemenjek, amennyire tőlem telik, bemutatva nemcsak azt az örömet, melyet az érmék annak okoznak, aki tanulmányozza és gyűjti őket, hanem a hasznosságát is, mely a különböző tudományok és a szépművészetek számára ezekből származik. Kezdve a történelemmel, bátorkodom megerősíteni, hogy az antik érmék alkalmasak érthetővé tenni, elfogadni és befejezni azt, ami befejezetlen és hiányos. Az érmék szaporították a Caesarok számát, az Augustuszokét; melyik történész mondta volna meg, hogy Antonius Pius fiai közül az egyiket Galerius Antoninusnak hívták? hogy Orbiana Severus Alexander felesége volt? és ki volt Cornelia Supera, Magnia Urbica, és Sulpicia Druantilla? És olyan személyekről szerzünk tudomást, cím és rang szerint, annyi különböző magistratusra bukkanunk így, akiket a történelemben nehezen lehetne fellelni. De ha a történelem megvilágítására és kiegészítésére az antik érmék nagyon alkalmasak, nem kisebb hasznot idéznek elő a kronológiában, azaz az idők menetének tudományában." A folytatásban Monaldi hangsúlyozza az érmék tanulmányozásának fontosságát az antik geográfiában, a paleográfiában, az ikonográfiában, de korának tudományos felfogása szintjén maradva, természetszerűleg mellőzi azokat a lehetőségeket, melyeket a mai, modern numizmatikai kutatásoktól elvárunk.

Szerzőnk konstantinápolyi tartózkodása idején újabb utazásokat tett, Firenzébe, Szicíliára, Marseille-be, s az utak folyamán szerzett érméket hűségesen elhelyezte a brit követ gyűjteményében. Ennek ellenére, mégis megromlott a viszony kettőjük között, noha a gyűjtemény értékét Sestini 40 ezer fontsterlingre gazdagította, s egyévi barátság után, annak (Sir Robert Ainsley) hálátlansága és mások rosszindulata miatt elhagyta őt.

Az ottomán fővárosból visszatért Livornóba. Ott behajózott Szmirna (Izmir) felé, egy öreg gazember kormányzása alatt, az úton kegyetlen vihar miatt szenvedett, de sikerült megmenekülnie Navarrino kikötőjében, de itt súlyos szívfájdalommal vette észre, hogy mindenének híján maradt. Innen egy velencei hajón Szalonikibe érkezett. Itt barátjával, az éremgyűjtő Cousinery-vel találkozott, aki Makedónia konzulja volt, és szívélyesen fogadta őt, néhány hónapig várakozott itt, majd egy francia hajóval Livornóba utazott. Alighogy toszkán földre lépett, sajnálkozással tapasztalta, hogy Pietro Leopoldo nagyherceg nem tartózkodik itt, mivel közben Germánia trónjára lépett. (II. Lipót császár 1790-1792.) Sestini szeretett volna részt venni a Porta és Toszkána régi kapcsolatainak felújításában, hiszen oly sok évet töltött Konstantinápolyban, de ez nem sikerült neki, mivel a nagyherceggel, aki ismerte szerzőnk érdemeit és tudását, nem sikerült találkoznia.

Látva, hogy hazájában nem sikerül reményeit megvalósítani, Schellerseim báróhoz csatlakozott, s vele együtt ment el Rómába, ahol kiadta numizmatikai levelei 5. kötetét. Majd visszatérve Firenzébe, innen pedig Germániába ment. Itt módjában állt személyesen megismerni a közeli hallei egyetem professzorait. Innen Berlinbe távozott. A porosz király, aki ismerte az archeológus érdemeit és elszenvedett szerencsétlenségeit, kiutalt számára 400 tallér kegydíjat egy lengyelországi apátság pénzéből, de e nagylelkű ellátmányt nem tudta élvezni a váratlanul közbejött jénai csata miatt. Hallei és berlini tartózkodása idején is folytatta a numizmatikai levelek írását, és végül is publikálta a kilencedik kötetet, mely Lipcsében látott napvilágot.

Az 1800-as évek elején számos és igen jelentős művet adott ki a numizmatika témaköréből.

A háború végeztével visszatért Poroszország királya és Sestini 1810. évi párizsi utazásához saját kasszájából egy bizonyos összeget utalt ki számára. Párizsban megismerkedett a híres numizmatával, Th. Mionnet-vel. Találkozott Elisa nagyhercegnővel, Napóleon nővérével, aki kinevezte őt könyvtárosának és antiquariusának. Ezért elbocsátást kért a porosz királytól, majd Firenzébe távozott, ahol kiadta újabb munkáját egy Piombinoban talált üvegedényről. P. Felice Caronni 1815-ben bekövetkezett halála után meghívták, hogy rendezze újjá a hédervári múzeumot. Ugyanez idő tájt háromszor fordult meg Münchenben, Miksa király éremgyűjteményének tanulmányozása céljából, s visszatérve Firenzébe, publikálta e gyűjtemény arany sztatéreiről szóló munkáját.

Két ízben látogatta meg a trieszti Fontana múzeumot, s 3 kötetben adta közre azokat a ritka görög érméket, melyeket ott őriztek.

Firenzében megismerkedett a dán trónörökössel, aki a numizmatika nagy szerelmese és egy éremgyűjtemény birtokosa volt, Sestini néhányat lerajzolt és publikált közülük.

Milánóban egy másik érdekes munkát jelentetett meg az acháj szövetségről, és újra kinyomtatta Firenzében a földrajzi numizmatika rendszerében. Ezután napvilágra adott egy tudósítást a modern éremhamisítókról egy hatkötetes munkát a hédervári múzeumról, és ezzel befejezte hosszú és hasznos fáradozásait.

1832 június 8-án elhunyt, magas korban, 82 évesen, a S. Croce templomban temették el, sírfeliratát felesége, Elisabetha Bachmann állíttatta.

Megbecsülésben volt része Toszkána főemberei, Poroszország királya, Dánia hercegétől, és más tekintélyes személyiségektől; tudományos és irodalmi levelezést folytatott Európa minden nemzetének híres fiaival. Európa leghíresebb akadémiái tisztelték meg azzal, hogy tagjaik közé választották, mint a párizsi akadémia, a pétervári, a müncheni és hazájában az Accademia Crusca, és a Pontificia Accademia Romana d'Archeologia.

Egy csaknem kortárs, F. Moisè így méltatja: "Általa a numizmatika sok új felfedezéssel gazdagodott, akinek általános vélemény alapján a numizmatika fejedelme nevet adták."

Halála után tudományos elismerésének szólt, hogy a Corpus Inscriptionum Latinarum III. kötetében hivatkoznak azokra a római kőemlékeknek a leírásaira, melyeket magyarországi utazása során készített. Külön érdeme szerzőnknek, hogy több olyan római kőemlék leírását hagyta ránk, melyek azóta elkallódtak, vagy ismeretlen helyre kerültek.

Éremtani munkásságából kiemelnénk azt a tevékenységet, melyet a hédervári gyűjtemény leírása és publikálása során végzett. A hédervári gyűjteményt, mely a maga korában Európa-szerte híres volt, legutóbb Uzsoki András ismertette, összefoglalva cikkében a megelőző publikációkat is. Ezért most röviden foglalkozunk a gyűjtemény történetével.

Viczay Mihály 1767-ben kelt levelében említést tesz arról, hogy éremduplumait Gormon báró vette meg, tehát ekkor már jelentős anyag volt a család birtokában, hogy a gyűjtést mikor kezdték, nem tudjuk. Törzsanyagát a numizmatika képezte, de emellett értékes könyveket, fegyvereket, festményeket és iparművészeti tárgyakat is tartalmazott. Az éremgyűjtemény rendezésére Viczay, J. Eckhelt (1737-1798), a bécsi, udvari éremtár későbbi igazgatóját kérte fel. A híres numizmata is elismeréssel szólt a hédervári gyűjteményről, melynek 1774-ben már katalógusa is volt. 1781-ben meghalt idősb Viczay Mihály, fiára hagyva az éremgyűjtemény gondozását és mintegy megfogadtatta vele, hogy elkészíti annak katalógusát. Végül is a hédervári gyűjtemény első tudományos jellegű leírását Caronni készítette el, ő volt az aki Joseph Eckhel főművét a Doctrina numorum veterumot olasz nyelvre lefordította. Caronni hédervári katalógusa 1813-ban készült el és 1814-ben jelent meg ifj. Viczay Mihály előszavával. Viczay leírja, hogy nehéz helyzetben volt, amikor a mű készült, mert sietni akart vele és nehezen talált erre a munkára alkalmas személyt.

Caronni leírásában Sestini több hibát fedezett fel. Ő maga 1816-18 között két ízben is megfordult Héderváron és több hónapot töltött itt, élvezve Viczay vendégszeretetét, 1818-ban publikálta a gyűjtemény hispániai darabjait. Összesen 7461 darabot írt le és 10 rajzos táblán mutatta be a típusok elő- és hátlapjait. A könyvet, természetesen Viczay Mihálynak ajánlotta, kiemelve, hogy a magán éremtani múzeumok sorában nagyhírű ez a gyűjtemény. Hasonlóképpen nyilatkozott erről már R. Towson is, aki néhány évtizeddel korábban tett látogatást Héderváron.

Sestini következő munkái a hédervári gyűjtemény anyagából folyamatosan jelentek meg 1828-1830 között, több kötetben. Caronni korábban megjelent katalógusának számozását meghagyta, de a benne lévő tévedéseket korrigálta.

A hédervári gyűjtemény negyedik kötetében Sestini említést tesz róla, hogy az eddig publikáltakon kívül még négy, nagy kötet kéziratos munkája van, de ezek kiadására már nem került sor, s minthogy Viczay Mihály 1831-ben elhunyt, Sestini valóban jól sejtette, hogy a 2 ezer oldalas kézirata kiadatlanul marad. Rá egy évre, hogy mecénása meghalt, Sestini is eltávozott a világból, kéziratának jelenlegi lelőhelyéről nincs tudomásunk. Sestini jelentős műve az 1826-ban a modern éremhamisítókról megjelent írása. Kiterjedt levelezést folytatott a kor híres érmészeivel, s hogy nemcsak a klasszikus kor veretei érdekelték, s hogy ezeken túl egyéb kérdések is foglalkoztatták, bizonyítja Lodovico Coltellini-vel folytatott levelezése az etruszk érmészet témakörében.

Sestini éremtani tevékenységének értékelését a már idézett Luigi Tondo végezte el tudományos alapossággal, a magam részéről ehhez hozzáfűzni valóm nem lehet, csupán e méltatlanul elfelejtett nagy tudósra kívántam felhívni a magyar kutatók figyelmét.

Alföldi 1943: = Alföldi A.: A régi pénzek tanúvallomása a honfoglalás előtti Magyarország történetéről. Numizmatikai Közlöny XLII. 1943.

Amat di S. Filippo 1885: = P. Amat di S. Filippo: Gli illustri viaggiatori italiani con una antologia del loro scritti. Roma 1885.

Entz 1937 a: = Entz G.: A Magyar Műgyűjtés történetének vázlata. Budapest 1937.

Entz 1937: = Entz G.: A magyar műgyűjtés történetének vázlata. Budapest 1937.

G. Győrffy 1991: = G. Győrffy K.: Kultúra és életforma a XVIII. századi Magyarországon. (Idegen utazók megfigyelései), Művészettörténeti Füzetek 20. Budapest 1991.

Jelavich 1996: = Jelavich B.: A Balkán története. I-II. Budapest 1996.

Kosáry 1996: = Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest 1996.

Moisè 1845: = F. Moisè: Santa Croce di Firenze. Firenze 1845.

Monaldi 1835: = T. Monaldi: Elogio di Domenico Sestini Fiorentino etc. Roma 1835.

Pető 1996: = Pető Mária: A firenzei Domenico Sestini pest-budai utazása a XVIII. század végén. TBM XXV. 1996.

Pető Mária: Domenico Sestini második magyarországi utazása. Kézirat, 1996. Megjelenés alatt a TBM XXVI. kötetében.

Pető Mária: Vác és a Migazzi gyűjtemény római kőemlékeinek leírása D. Sestini útinaplójában. Kézirat, megjelenés alatt a Váci Könyvek 8. kötetében.

Rinuccini 1840: = Ricordi storici di Filippo di Cino Rinuccini. Firenze 1840.

Domenico Sestini: Flora del Bosforo Tracio.

Domenico Sestini: Lettere e Dissertazioni Numismatiche etc. il Tomo V. stampato in Roma l'anno 179.

Sestini 1772: = Domenico Sestini: Dissertazione intorno al Virgilio di Aproniano codice prezioso membranaceo etc. Firenze 1772.

Sestini 1776: = Domenico Sestini: Descrizione del Museo d'Antiquaria e del Gabinetto d'Istoria Naturale del Principe di Biscari di Catania etc. Firenze 1776.

Sestini 1779 a: = Domenico Sestini: Della Peste di Constantinopoli del 1778. Firenze 1779.

Sestini 1779: = Domenico Sestini: Lettere del signor abate Domenico Sestini scritte dalla Sicilia e dalla Turchia a diversi suoi amici in Toscana. Firenze 1779.

Sestini 1784: = Domenico Sestini: Lettere scritte dalla Turchia etc. Livorno 1784.

Sestini 1785: = Domenico Sestini: Lettere odeporiche o sia viaggio per la penisola di Cizico, per Brussa e Nicea etc. anno 1779. Livorno 1785.

Sestini 1786: = Domenico Sestini: Viaggio da Costantinopoli a Bassora. Firenze 1786.

Sestini 1788: = Domenico Sestini: Viaggio di ritorno da Bassora a Costantinopoli. Livorno 1788.

Sestini 1789-90: = Domenico Sestini: Lettere e Dissertazioni Numismatiche sopra alcune medaglie rare della Collezion Ainslieana. Livorno 1789-1790.

Sestini 1794: = Domenico Sestini: Viaggio da Costantinopoli a Bukaresti fatto l'anno 1779. Roma 1794.

Sestini 1807 a: = Domenico Sestini: Descrizione del viaggio fatto da Vienna per il Danubio insino a Rusciuk etc. Berlino 1807.

Sestini 1807: = Domenico Sestini: Viaggi e opuscoli diversi. Berlino 1807. Prefazione V-XIII.

Sestini 1808: = Domenico Sestini: Descriptio selectiorum numismatum... Berolini 1808. XIV-XVI.

Sestini 1812: = Domenico Sestini: Illustrazione di un vaso antico di vetro ritrovato in un sepolcro presso l'antico Populonia ed esistente oggi nel cimelio particolare di sua altezza imperiale e reale madama la Gran-Duchessa di Toscana. Firenze 1812.

Sestini 1815: = Domenico Sestini: Viaggio curioso: Viaggio curioso-scientifico-antiquario per la Valachia, Transilvania e Ungheria fino a Vienna. Firenze 1815.

Sestini 1817 a: = Domenico Sestini: Sopra le medaglie antiche relative alla confederazione degli Achei. Milano 1817.

Sestini 1817: = Domenico Sestini: Descrizione degli stateri antichi illustrati con le medaglie. Firenze 1817.

Sestini 1818: = Domenico Sestini: Descrizione delle medaglie ispane etc. Firenze 1818.

Sestini 1821: = Domenico Sestini: Descrizione d'alcune medaglie greche del museo particolare di S.A.R. Monsig. Cristiano Federigo principe ereditario di Danimarca. Firenze 1821.

Sestini 1822-29: = Domenico Sestini: Descrizione d'alcune medaglie greche del museo del Signore Carlo D'Ottavio Fontana. I-III. Firenze 1822., 1828., 1829.,

Sestini 1826: = Domenico Sestini: Sopra i moderni falsificatori di medaglie antiche nei tre metalle e descrizione di tutte quelle prodotte dai medesimi nello spazio di pochi anni. Firenze 1826.

Sestini 1829: = Domenico Sestini: Descrizione delle medaglie antiche greche del museo Hedervariano... etc. Firenze 1829.

TBM: = Tanulmányok Budapest múltjából

Tondo 1990: = L. Tondo: Domenico Sestini e il medagliere mediceo. Accademia Toscana di Scienze e Lettere. Studi XCVI. Firenze 1990.

Towson 1797: = R. Towson: Travels in Hungary. London 1797.

Uzsoki 1965: = Uzsoki A.: A győri és a Győr környéki régészeti gyűjtés és kutatás története. Arrabona 7. 1965.

Veress 1920: = Veress A.: Estratti da relazioni di ambiasciatori e viaggatori italiani su l'Ungheria. (1769-1913) Budapest, 1920.

Il presente saggio si occupa della vita e della carriera di Domenico Sestini fiorentino /1750-1832/, il quale fu un naturalista, archeologo, grande viaggiatore infaticabile, ma il medesimo in primo luogo si considerò come un numismatico.

Sestini andò più volte in Ungheria, esaminò e pubblicò i nostri monumenti antichi di Óbuda, la collezione di Migazzi a Vác, la collezione di Viczay a Hédervár. Egli coreggiò il catalogo precedente di Caronni, fece nuove definizioni e pubblicò la sua opera in sei volumi grandi. Lavoro nel sistema geografico, ma critico i colleghi, anche il celebre Eckhel.

Fu socio di più accademia dell'epoca d'Illuminismo.

Il suo elogio era fatto da Tullio Monaldi / Roma 1835 / e possiamo leggere della personalità di Sestini che gode molta la stima nel libro di F.Moisè: "Per lui la numismatica fu arrichita di tante nuove scoperte, che per universale consentimento gli fu dato nome di principe dei numismatici." (Firenze 1845).

Recentemente Sig. Luigi Tondo si occupa d'attività di Sestini, egli scrisse molti libri sul questo soggetto.