Hegedűs Lászlót a magyar műtörténetírás közelmúltja besorolta "egyházi" festőnek, és ezzel - pro forma - le is mondott róla. Az ugyan igaz, hogy a Szentes-derekegyházi Károlyi uradalom tiszttartójának fia 1870. január 3-án elszegényedett katolikus köznemesi család 11. gyermekének született, és taníttatását egy jólelkű vásárhelyi papnak köszönhette. BERNÁTSKY Ferenc plébános, Hegedűs bérma-keresztapja maga is festegetett, és a fiú kezét először az ismert, híres bibliai jelenetek másolgatása felé irányította: pl. A csodálatos halfogás (1884) változataiban már tizenévesen avval "játszott", hogy az apostolok arcát az ismerős parasztoknak, a szomszédjuknak és egyéb "templomközeli" emberek felismerhető portréjának fesse meg. A templom oldalkápolnájában fenn is maradt Assisi szent Ferenc halála (1887) c. festménye. (Ezen éppen a mostanában jelentős károkat szenvedett templomot ábrázolta.)

Az is igaz, hogy első, meghatározó sikerét éppen a nyitrai Bende-püspök pályázata I-II. díjával, Szt. Imre herceg és a Szent Család c. képeivel nyerte (1895), melyek a milleniumi kiállításon is bronz érmet kaptak (1896) és itthon is sok másolat készült róluk (pl. PIRONCSÁK-tól). Hegedűs "befutott" festő lett. Felkérték őt is az Országház freskóinak tervezésére: Vérszerződés színvázlata és Árpád pajzsra emelése (1896) mellett apró kis szignettekre is kellett fusson az idejéből. Könyvborítókat is tervezett, mint pl. a Költők albumát, a Társaság és az új Vasárnapi Ujság fejlécét és rengeteg könyvillusztrációt; leghíresebb az illusztrált Petőfi-összes Apostolához készített sorozata, valamint az Árpád és az Árpádok díszkötetéhez készített színes illusztrációi. Még Nyíregyháza is felkérte, hogy tervezzen meghívót KALLÓS Ede Bessenyey György emlékszobrának avatásához. (189?) A Nemzeti Szalon-nak alapító tagja lehetett, és grafikáit örömmel vették a művészeti periodikák. Minden megrendelést el kellett vállalnia, mert a tanári fizetése mellé nagy szüksége volt az "apró" pénzre is.

De két év múlva már megengedhette magának, hogy a párizsi "Julien"-akadémián képezze magát, ahol az alakrajzban elért sikerei mellett (vagy éppen azért) hamarosan utolérték az akkor divatos "narcisztikus" áramlatok, melyekre még ifjabb korában is hajlama volt. Hiszen gyermekkori szokását, hogy konkrét modellek arcát ültette át figuráiba, élete végéig megtartotta. Szent Imrében önmagát, a Madonnában odakinti első szerelmének éteri portréját idézte fel. Liliomos Madonnája (1898) a Műbarátok körének 3000 K-ás díját érdemelte ki.

Talán a "Szellem Fővárosa", talán a vérbő IVÁNYI-GRÜNVALD Béla barátsága, mely Münchenben is felújult, majd Rómában a Fraknói-villában családi kapcsolattá lett, vagy talán csak pusztán figurális beállítottsága tették őt az alakrajz mesterévé. "CHRONIQUEUR"= LYKA Károlynak még élete végén is felemlegette, hogy Jean Paul LAURENS-nél már ő is korrigált, és amikor az egyébként hallgatag Benjamin CONSTANT megállt egy aktrajza előtt, meg is szólalt: "- Qui est cet Homme?" (- Ki ez az ember?) Alighogy hazakerült BENCZUR-hoz, egy fél szemeszter után előtte is elismertté lett a tehetsége, így 1899-től (haláláig: 1911) mind a tizenkét alkotó évét, a mintarajziskola, majd az akadémia esti akt stúdiumainak tanáraként tölthette el. Témái még biblikusak, de már csak a figura, csak az emberi test ábrázolása körül forognak, mint pl. Ádám és Éva variációi, vagy a Bűnbánó akt, mely már nem is egy magdalai Magdolna (ha csak a meztelen testét nem tekintjük egyben "attribubumának" is)... Legérdekesebb (vázlatban maradt képe a Szent Antal megkísértése (1900 k.), melyről én azt gondolom, még ha bármilyen frivol is, hogy itt szegény Hegedűs László huszonéves alakrajz-professzor "megkísértéséről" van szó, mely hivatásával, a hosszú-hosszú éjeken át űzött akt-stúdiumok tagadhatatlan élményeivel természetes módon együtt járhatott. Bizonyságul legyen elegendő a puszta tény, hogy amikor végül is meg kellett házasodnia, tehetséges ifjú tanítványát, a mintarajziskolás radostyáni Király Ilonát vette nőül...

Káin és Ábel (1900) jelenetével érkezett fel művészi csúcsára, mert az Ipolyi Arnold-féle 2500 K-ás történelmi díj mellé elnyerte vele a híres századfordulós párizsi világkiállítás ezüstérmét is. Erre az ezüst-diplomára annyira büszke volt, hogy eleinte kénytelen volt hol a műtermében kiakasztani, hol az akadémiára átvinni, hol meg a FÉSZEK-be elvinni, hogy a festők, építészek, szobrászok és egyéb kíntornások csak irigykedjenek! El is szakadt ez az acélmetszetű lap, melyre most könnyen rá lehetne fogni, hogy hatással volt a következő sikerére, az Osztrák-Magyar Bank által 100 K-ás bankjegy-tervre hirdetett pályázati győzelemre. Rokon vonásokat mutatnak a frízek, a kőből faragott sztéle, mint a fő felirat hordozója, a dús növényi keret (gránátalmáival), és az allegorikus alakok sokasága. De a dolog nem ilyen egyszerű!

Hegedűsnek humora is volt: egy kis színes karikatúráján maga-magát hordárnak ábrázolja, amint szentesi talicskához hevederezve hurcolja házról házra a Budapest Jubileumi, a Műbarátok és a Párizsi Ezüst feliratú zsákokat (a Szondy utcában akkor a műterme volt). Hovatovább társasági ember is volt, hiszen a FÉSZEK éppen az ő javaslatára bérelt egy egész páholyt az Operában. Győzelmét az országos lapok mindegyike hozta, de számunkra mégsem ezek érdekesek, hanem az, amire (nyházi) KISS Lajos (Az Atya) a Vásárhelyi művészéletben hivatkozik: a Vásárhely és Vidéke 1901. február 17-i vasárnapi számában BIBÓ Lajos terjedelmes hozsannája:

"Vásárhelyi festőművész sikere.

A kolumnás írás ismerteti Hegedűs életútját, kiemeli az összes addig elnyert díját, és hangsúlyozza, hogy még nincs harminc éves sem. A vidéki vasárnapi lap "tárca" rovatát kitöltő cikk szerint Hegedűs "...előkelő ízlést hozott külföldről, de otthagyott mindent, ami beteges, ...őt a modern művészet kóros szelleme nem tudta kiforgatni,..." mert a "...magyar róna levegőjét szívta," s így meg tudta őrizni Párizsban is a "...magyar zseni teremtő erejét." A szentesi lapok egyike sem emlékezett meg róla, pedig akkor a megyeközpontban négy (!) lapot is nyomtak. Nem is véletlen, hogy Hegedűs hiába született Szentesen, szülőhelyének Vásárhelyt emlegette. LYKÁ-nak pl. így nyilatkozott:

Meg is tévesztett ezzel egy csomó lexikont, és azokat a keveseket is, akik foglalkoztak személyével. Minket nem. 1990-ben Szentesen, 1995-ben Vásárhelyen rendeztünk neki emléktárlatot. Mindkettőben hangsúlyos helyet kapott a "kékhasú" százkoronás bankó.

Korabeli bankó- és érme-környezetbe helyeztük, hogy könnyen összehasonlíthassuk a többi, vele egyidőben, vagy átfedésben forgalomban volt korona-bankjeggyel. Közös sajátjuk, hogy előoldaluk magyar, és külön osztrák, német nyelvű hátoldaluk van A négy kisebbségi nyelven csak az osztrák hátoldalon található a számérték megnevezése betűvel is kiírva. Az egyedi numerus mindig a magyar előoldalon, a széria-szám pedig az osztrák hátoldalon van. A 10-20-50-100-1000 K-ás bankjegy-sorozat méretei kongruálnak a névértékükkel, a mi százasunk 165x110 mm-es nagysága rendre a (121-131-150-165-191) x (80-87-100-110-127) méretsorozatba illik arányos-harmonikusan. A nyertes tervet minden esetben Ferdinand SCHIRNBÖCK metszette rézbe. Valamennyi a nagyhagyományú mély réznyomással készült.

Közülük a legrégebbi (1900. március 31-én került forgalomba) Rudolf RÖSSLER 10 és 20 K-ása. Amíg a lila tízesen csak a feliratok nyelvében és a címerdíszítésben különbözik az elő- és hátlap, addig a rőtvörös huszason a figurák is különbözőek, az előlapon egy "Hungária-fej", a hátlapon pedig egy "Ausztria"-fej található.

A mi százasunkkal egyidős (1902. január 2-i) ugyancsak Rösslertől a kék ötvenes, és ezres is. Miként a legkisebb névértékű 10 K-ásnak, ezeknek is azonosak az elő- és hátlapi figurái.

Tehát a mi "kékhasú" zöld százasunknak a lényeges sajátja, hogy HEGEDŰS a tervezőjük, és az előlap és hátlap kompozíciója más és más, ráadásul sokalakos (4-4 figurás). De ez nem minden. - Nézzük hát részletesen!

Alapnyomata a teljes felületre kiterjedő barna raszter-pointier, közepén zöld guilloch-rózsával. (Nem tudni, miért nevezték mégis "kékhasúnak".) A háttér-raszter fekvő rombuszai függélyes síkszerű lezárást sugallnak.

Képnyomata szintén zöld guilloche-mintás keretén kívül olyan tipikus "festmény-keretet" formáz, melyet Hegedűs maga tervezett a legkedvesebb festményeinek. Kívül konkáv, belül konvex "barbotinos", tehát kitüremkedő, illetve "körömbenyomás"-szerű, ami az egyes őskori, alföldünkön közismert agyagedény-díszítő technológiák sajátja. Figyelemre méltó az előtár közepén pilaszter-szerűen átható architráv-fejezetes ládaformát mintázó sztéle, mely a büntetési záradék feliratát hordozza. Már ezzel is virtuális térbe helyeződik az egész nyomat, melyet nem lehet anélkül szemlélni, hogy térben ne fedeznénk föl: - az alapsík szemmagasságú kőlépcső-horizontjára állított figurákat, melyektől az ábrázolt térnek amolyan béka-perspektívás hatása van;

- a magyar közoktatás és gyermekcipőben járó könnyűipar allegorikus ülő, könyvet tartó nőalakjának szoknyája szegély "lelógó" sarkát, s mögöttük a pamlag cerberusfejű balluszteres karfájának keret elé terpeszkedő körmeit (ezek alatt van a szignója!);

A térhatást növeli a nőalak elé lazán letett fonalköteg és orsó, mely mintha a kőládán, vagy sztélén nyugodna. Figyelemre méltó még, hogy a magyar címer-hátteret koszorúzó gránátalma-füzérbe felakasztott a mester két cső kukoricát, és néhány dohánylevelet is. A gránátalmasort felfedezhettük már a párizsi ezüst-diplomán, de tudnunk kell, hogy Hegedűsnek kedvelt - amolyan árkádiai - jelképe volt. Többek között ilyet rajzolt a meghatóan hangulatos Házassági szerződésük háttér-sztéléjének fűzéréül is (1902). - No de hogy ne szaladjunk az események elé, szerencsénkre felismertük a magyar oldali nőalak arcának portré-médiumát: Szontágh Sándorné portréjának (1900) tüzetes analógia-vizsgálatával. A Szontágh (Zontog) család eredetileg német, hozzánk a Szepességből "hívattak be" a kereskedelem, a bányászat és a művészetek emelésére - írja a lexikon. Sándor utónevű, a századfordulón nős tagjukat nem tudtuk azonosítani, de a Nemzeti Szalon alapító tagjai között felfedeztük a nevüket.

A tisztelt Publikumban nyilván felmerül a kérdés, hogy miért Szontaghjné, és miért nem radicsányi Király Ilona, a későbbi Hegedűsné? Hát bizony ez Hegedűsnek is komoly dilemmát jelentett, amit - vérbeli festő lévén - a Herkules válaszúton (1901) c. képén meg is festett. Persze nem Hegedűs az egyetlen képzőművész, akinek az oeuvre-je ilyen tökéletesen tükrözi egész ízlés-, gondolat- és szerelemvilágát. A hölgyek harca a festőért a Szolnoki Művésztelepen dőlt el, ahol a tanítvány és modell, Király Ilona "kézközelben" volt, míg a szép Szontaghné epizódnyi távolságba került. "Nyomós" oka is volt a frigynek, melyet az Angyali üdvözlet (1902) c. óriási vászna, és az új asszony esküvői festménye (nem fotója!) sugallnak számunkra.

Ha számbavesszük a jobboldali figura térbe helyezését, meg kell állapítsunk néhány színpadiasan berendezett "tabló-", vagyis összkép-elemet:

- a keretezett díszlet-háttér "takarásait", úgymint az allegorikus magyar mezőgazdaság kaszás férfialakja bal lába sarkának szegélyen inneni "kilógását", és vetett árnyékát a fejezetes lépcső szélén;

- kaszája pengéjének, jobb kezének, a mellette "felakasztott" hegedűnek és vonónak, valamint a lábánál letett kalászkötegnek a keret, illetve az alaplépcsőt - és annak még a (vésett antiqua) feliratát (SZÁZ szó "sz" betűi) is eltakaró térhatását;

- a kaszanyél - kalászköteg - csobolyó - marokverőfa - fogaskerék térsor mögötti boksa (v. méhkas?) fél-takarását a keret által, stb. stb.

Egy kis hibát is találni a kaszanyélen: balkézi fogantyúja (lent) nem merőleges a vágás síkjára, hanem belesimul abba. Nincsen ez így a vázlaton, melynek több változatát is ismerjük a MNG Grafikai Gyűjteményéből.

A HÁTOLDAL:

Alapnyomata teljesen azonos, képnyomatának színpadias berendezése is azonos értékű, de a háttér rombusz-rendszere amolyan gömbhéjfelületet formál, melyet belülről szemlélünk. (Mintha felfújt buborékban lennénk!) Figurái mások: az osztrák sasos címer körül inkább körték és birsek vannak, néhány gránátalma lekerült a pamlag elé az alapsíkra. A sztéle mögött globus áll, és a gyermeket oktató kontyos hölgynek ugyanúgy omlik a lépcsőhomlokzat elé a szoknyája szegélye. Az is egyértelműen Szontaghné vonásait viseli. Hegedűs - úgy látszik - nem mert ujjat húzni a Szépasszonnyal, aki a nyakkendőt viselte, s Hegedűsnek csak a papucs, vagy a házisapka juthatott volna... (arcára figyeljenek!)

Férfialakja bőrkötényes kovácsmester az üllőnél, a ráverő kalapáccsal. Cipője orra ugyanúgy előre nyúlik, és árnyékot vet, mint az előoldali mezítlábos magyar kaszásé. Az attributumok térsora a patkó - mappa - spirál - cső (ezen van Ferdinand SCHIRNBÖCK szignója!) - ciklopkő - üllő - kalapács - kovács, mögötte a keretre akasztva a vonalzó - papírtekercs - lúdtoll - kalamáris függesztvénye. A férfi fizimiskája konforma Hegedűs előző évi datálású Önarcképével (1900), csupán a bajuszt kell odaképzelnünk. Nem érdemes belemenni a férfierő szőrzetben megnyilvánuló sámsoni történetébe - már csak a szép Szontaghné miatt sem -, számunkra sokkal érdekesebb a háttérben halványan "megkonstruált" Bacsa-Hegedűs nemesi címer, amire már radistyáni Király Ilona miatt volt szüksége, de mivel a modell vázlatrajzát a Művészet még közölte, a bajuszban, mely mindig is megvolt, megbizonyosodhatunk!

"Kékhasú"-vá pedig attól lett a bankjegy, mert egy székesfehérvári kékfestő remek üzletet, és maga-magának jó reklámot készített a magyar oldal képéből. Hegedűs László Lóna leányától (néhai Oldenburg Györgyné báróné Asszonytól) gyűjteményünk ajándékba kapta ezt a vásári kékfestő kötényt. Remélem, hogy úgy mutathatom be, mint az első reklám-bankjegyábrázolást.

Mivel Felmayer is Szeged-Újszegedről indult a kékfestő divattal hódító útjára, és 1903. Újév napjára a "kékhasú" bankónak kékfestő reklámkötényt csinált, úgy érezzük, hogy aláhúzta a fentiekben igénytelen módon elővezetett indokainkat, hogy bizony a magyar bankjegyek között Hegedűs-Schirnböck 1902. évi zöldeskék hasú százkoronás bankója volt a Magyar Piacon a legnépszerűbb. Egyesek egyetlen koronáért is hozzájuthattak, ha maradt annyi a "konyhapénzükből".

Felirata szerint:

2516         MINTA SZÁM

A SZÉKESFEHÉRVÁRI KÉKFESTŐGYÁR
ELADJA AUSTRIA MAGYARORSZÁGON
EZEN
SZÁZ
KORONÁS
KÖTÉNYT
1 KORONÁÉRT
SZÉKESFEHÉRVÁR, 1903. JAN 1-ÉN
FELMAYER ISTVÁN ÉS FIAI

TÖRVÉNYILEG
VÉDETT KÖTÉNY

SZÁZ KORONÁS           SZÁZ KORONÁS
KÖTÉNY             KÖTÉNY

Összefoglalás

A magyaros szecesszió korában, kiváltképpen a millennium (1896) után az ipari díszítő művészet a legegyszerűbb használati eszközöket is meghódította magának. Ezek voltak a "boldog békeidők", amikor az emberek még mindenre ráértek. A papírpénzek (bankjegyek) világát is utólérte ez a művészeti - főként mennyiségi - igény, és "színpadias" igényű rajzolatok kerültek egyes bankjegyekre.

Hegedűs László (1870-1911) festőművész, aki a sokszorosító technikák terén is otthon érezhette magát, a századfordulós osztrák-magyar kétnyelvű és kétoldalú pénzek közül is különösen igényeset alkotott a 100 koronás bankjegyével, melyet Ferdinand SCHIRBÖCK metszett rézbe. A teátrálisan artisztikus rajzolatú bankjegy figurái, modelljei, elválaszthatatlanok Hegedűs festészetétől, és életművét ismerve elemezhetőek.

Analógiák sora kínálkozik tüzetes elemzésre, melyekből a festőművész magánéleti meghatározó élményei is fel-feltűnnek.

A "kékhasú" 100 koronás tulajdonképpen zöld színű. Mégis sokan emlegették "kékhasúnak". Nagyon népszerű volt a polgárság körében nemcsak a kerek névértéke miatt, hanem a figuráinak látványossága révén is. Nem véletlen tehát, hogy egy kivételesen jó reklámérzékkel megáldott kékfestő mester, FELMAYER István és fiai, 1903-ban Székesfehérvárott szellemes nyomó-dúcot készíttettek, melyet kékfestő konyhai köténykéken forgalmaztak a vásárokon. Az alsóbb néposztályok ifjú hölgyei (kis cselédek, és szolgáló lánykák) meg szívesen vásárolták és hordták a hasikájukon 1 koronáért is, a 100 koronás bankjegy magyar oldalának egyszerűsített képét. A számukra elérhetetlenül nagy névértékű bankjegy így került a kékfestő köténykéken "emberközelbe".

/1./ Hegedűs (Rafael) László ifjúkori - bérmálkozása alkalmából készült - fényképe. PLOHN J. fényképész felvétele Hód-Mező-Vásárhely, 1888. (9x6 cm, kék-barma fénygáz-papír néhai Oldenburgné Hegedűs Lóna tul.)

/2./ "X. Pius pápa" HL. gyermekkori rajza 1880 k. (16x9 cm papír, ceruza)

/3-4./ "A csodálatos halfogás" HL. gyermekkori festménye 1883 (70x90 cm olaj, vászon, Oldeburgné, Hegedűs Lóna tul.)

/5./ "Assisi Szent Ferenc halála" HL. oltárképe (cca. 90x120 cm vászon, olaj, a Tornyai János Múzeumban Hódmezővásárhelyen; Ltsz.: 81.2.1.)

/6./ "Szent Imre herceg" c. festménye előtt HL. a vázlatokkal 1896 k. (cca. 40x30 cm. fotográfia Oldenburgné, Hegedűs Lóna tul.) Eredetije a trencséni rk. templomban)

/7./ "A Szent Család" HL. festményének fényképe 1896 k. (cca 21x30 cm foto Oldenburgné, Hegedűs Lóna tul.) Eredetije a Budavári Palota Szt. György kápolnájában 1944-ben elpusztult.

/8./ "Szent Imre herceg" PIRONCSÁK Antal másolata HL. festményéről 1917. (cca 200x110 cm, vászon, olaj, a Csongrádi "Nagyboldogasszony" rk. Plebánia tulajdona)

/9./ "Vérszerződés" HL. színvázlata 1896 k. (64x117 cm, vászon, olaj, a Koszta József Múzeumban Szentesen Ltsz.:54.72.1.)

/10./ "Árpád Vezér pajzsra emelése" HL. freskóterve az Országház falfestményeihez 1896 k. (310x230 mm papír, lavírozott tus, vízfestmény, vegyes technikával Debrecenben a Déri Múzeumban; Ltsz.: DDM. II. 68.37.1.)

/11./ "Minerva-fej"