"Az archaeologiának egy ága sincs, mely a história folyamatát olyan közvetlenül kísérné s olyan összefüggő képben illustrálná, mint a numismatika. Talán nem becsüljük nagyon túl szaktudományunkat, ha azt mondjuk, hogy a numismatikai emlékek, minden írásbeli emlék híján, maguk is képesek volnának egy állam történetének fővonásait előállítani. Az uralkodók sorrendjén kívül feltünteti a korok műveltségét, ízlését, észjárását ... az érmek felirataiban, czímereiben s egyéb vonatkozásaiban nyomon követhetjük a közjogi viszonyok fejlődését és változásait ... stb." - írja Réthy László A Corpus Nummorum Hungariae első kötetének bevezetőjében.

A pénzeket a közvetlen numizmatikai szempontokon túl vizsgálhatjuk a heraldika, ikonográfia, de akár az insigniológia szemszögéből is. Persze ehhez megfelelő kritikára van szükség, ugyanis sokszor nem a reális ábrázolásokkal, hanem pusztán a motívumok szolgai átvételével találjuk szemben magunkat.

Előadásunkban kizárólag a magyar királyi és erdélyi fejedelmi méltóságjelvények előfordulásaival foglalkozunk. Mivel a pénzverést a magyar történelem folyamán az uralkodó végig szilárdan a markában tartotta, a katonai, egyházi, polgári stb. jelvények nem kerültek rá a pénzekre.

Rögtön az első magyar pénzen találkozunk insignummal: a lándzsával. Ennek fontosságára utal az a tény is, hogy miközben még az uralkodó neve sem került rá a dénárra, addig maga a körirat is az éremképet értelmezi: LANCEA REGIS (Királyi lándzsa). Szent István második verete ennél már jóval egyszerűbb éremképet mutat és közvetlen utódai pénzein, egészen Salamonig sem találkozhatunk a pénzeken figurális ábrázolásokkal, így insignumokkal sem. Salamon pénzein figyelhető az első magyar - természetesen sematikus - királyportré. A C. I. 22. számú veretén a király koronás képe látható, bal kezében hosszú szárú keresztet tartva. Szent László, Kálmán, II. István és II. Béla egyes vereteire jellemző a koronázott királyportré sematikus megjelenítése, de a XII. századi általános pénzromlás következményeként nem csak a figurális ábrázolások, hanem magára az uralkodóra utaló feliratok is eltűntek a pénzekről. III. Béla rézpénzét leszámítva, ahol a hátlapon, a trónon ülő uralkodók liliomos végű pálcát és országalmát tartanak a kezükben, csak a késő Árpád-korban bukkannak fel újra insignumok a magyar pénzeken.

Az Árpád-ház királyok uralkodásával fémjelzett utolsó száz év, tehát XIII. század jelenti éremképek vonatkozásában a legváltozatosabb korszakot a magyar pénzverés történetében. II. András korától a friesachi dénárok hatására nemcsak a pénzek súlya és finomsága növekedett meg, hanem az éremképek felülete is, ami a vésnököknek kifinomultabb kidolgozást tett lehetővé, így tágabb tere nyílott a figurális ábrázolásoknak is. Gyakorivá vált a királyportré, ahol az uralkodó egyik vagy esetleg mindkét kezében a hatalmát jelképező insignumokat tartja. A liliomos végű pálca és országalma mellett megjelenik a kard és a csillagos végű pálca is. Itt kell kitérnünk a friesachi utánveretekre, melyeken szintén gyakoriak a felségjelvények ábrázolásai. Ám ezeken nem a magyar uralkodó jelvényei láthatók, hiszen ezen pénzek esetében külföldi utánveretekről van szó, ahol a pénztípussal együtt az eredeti érmeken szereplő insignumokat is átvették a magyar ötvösök.

Visszatérve a magyar eredetű pénzekhez, IV. Béla uralkodása alatt a kard, országalma és a pálca - amely ebben az időben egyaránt lehet liliomos és keresztes végű is - mellett feltűnik a lándzsa és a pajzs. Közvetlen utódai veretein ugyanezek a jelvények láthatók.

A legfontosabb magyar királyi insignum, a korona az egész korszakon át jelen van a magyar érméken. Sematikus ábrázolása megtalálható Salamon, Szent László, Kálmán, II. István veretein és III. Béla rézpénzén egyaránt. A XIII. században az uralkodók pénzeiken mindig koronával a fejükön jelennek meg, amely azonban még nem a szent korona, hanem egy egyszerűbb, nyitott házi korona. Ennek ábrázolása Ottó pénzén kifejezetten fő helyet foglal el, mint előlapi éremkép.

Vegyesházi uralkodóink korában elszürkülés figyelhető meg az insignumok vonatkozásában. Az árpádkori pénzverési hagyományokat bizonyos szintig követő Károly Róbert és Nagy Lajos veretein még feltűnik ugyan a liliomos végű pálca és az országalma, de a királyportrék helyét folyamatosan a címerek és egyéb címerelemek vették át, illetve figurális ábrázolásként előbb a magyar lovagkirály, Szent László álló alakja, majd a későbbiekben a Madonna került a pénzekre. E sorozatból egyetlen kivételt képezi V. László egyik dénára (C.II.177), ahol a koronázott uralkodót a már ismertetett séma szerint liliomos végű pálcával és országalmával ábrázolják.

Bár a korai időszak rendkívül stilizált jelvényábrázolásai a zászlós lándzsa kivételével tág teret nyitnak a XI-XII. századi királyi insignumokról folytatott vitáknak (lásd Holler László tanulmányát e kötetben), már a legelsőként ábrázolt jelvény, a szárnyas lándzsa léte is történetileg bizonyítható. A kései Árpádok és az Anjouk korában tipikussá váló jelvényábrázolások a töredékesen fennmaradt emlékanyag - III. Béla és felesége halotti jelvényei, a margitszigeti korona, a XIV. századból pedig a koronázási jelvényegyüttes országalmája, illetve néhány votív korona - tanúsága szerint legalább a típusok tekintetében megfelelnek a ceremoniális gyakorlatban használatos, ekkor még igen sokrétű insignum együtteseknek.

Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, hiszen nem insignumként, hanem attribútumként értékelhető, de meg kell említeni, hogy a Szent Korona első ábrázolása II. Ulászló egyik ritka guldinerének hátlapján, Szent László fején jelenik meg.

Az ország három részre szakadása után a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség területén fokozatosan változott meg a pénzverés képe, amely alapjaiban azonos módon indult meg mind a két területen. A Habsburgok alatt kezdetben változatlan módon, azonos éremképpel folyt az arany- és ezüstpénzek verése. Új színt hozott aztán az új pénztípus, a tallér megjelenése. Ezeken a darabokon az uralkodó mellképe látható, kezében pálcával és jogarral. Az új veretek a már korábban bevezetett osztrák tallérok mintájára készültek, így nem illeszkednek be a magyar hagyományokba.

Az osztrák központosító törekvések a hagyományos magyar dukátok éremképét sem hagyták érintetlenül. Szent László alakja Rudolf alatt alakult át a mindenkori uralkodó portréjává. Kezdetben még bárdot és országalmát tartva jelenik meg, majd a bárd átadja helyét a kormánypálcának. II. Mátyásig a két változat él egymás mellett, majd az új típus válik általánossá.

A tallérokról eltűnnek az insignumok, csak a korona marad meg. II. Mátyás első típusán látható még a magyar korona - Magyarország az ő uralkodása alatt kapta vissza a Szent Koronát -, ám német-római császárrá választása után felváltja azt a babérkoszorú. Míg a modernebb stílust képviselő talléroknál ez a típus maradt az általános, az archaikusabb előképekre visszavezethető dukátokon Ferenc József koráig megmaradt az uralkodó álló alakja, kezében a jogarral és az országalmával, fején a magyar koronával, oldalán a karddal.

A Szent Korona hű ábrázolásának megjelenése a XVI. és a XVII. század elején egybeesik a magyar nemesség rendi mozgalmának csúcspontjaival, s ennek megfelelően a Szent Korona egyre hitelesebbé váló képe véleményünk szerint a rendi ideológiát összegző Szent Korona-tan egyik leképeződésének tekinthető.

Összességében elmondható tehát, hogy a magyar királyok pénzei - legalábbis azokban az időszakokban, ahonnan összehasonlításra alkalmas tárgyanyag is fennmaradt - típusaik szerint reális képet közvetítettek a királyaink által használt insignumokról.

*****

Az Erdélyi Fejedelemség pénzverése a Magyar Királyságéhoz hasonló módon folyt, a fejedelemség megalakulásakor a középkori magyar tradíciók folytatódtak. Ám az erdélyi pénzeken az insignumok megjelenítése kizárólag a jogarokra, illetve az ennek többé-kevésbé megfelelő buzogányokra korlátozódik, de ezek típusa széles skálán mozog: Báthori Zsigmondnál tollas buzogány látható, gerezdes buzogányt tart a kezében Rákóczi Zsigmond, sima gömbfejű típus van Báthori Gábor pénzein. Bethlen Gábornál megjelenik a jogar, de találunk a veretein gerezdes buzogányt is. A későbbi fejedelmek pénzein jogar látható. A fejedelmeket fedetlen fővel vagy tollas süveggel ábrázolták.

Míg a magyar királyi jelvények régóta a közérdeklődés középpontjában állnak, az erdélyi fejedelmek jelvényei iránt még a történeti kutatás is csak igen csekély mértékben érdeklődött. Jelvényegyütteseik - amelyet a török szultánok küldtek az újonnan megválasztott hűbéres fejedelmeknek - általában nagyméretű zászlót, török díszruhát, seprű alakú tollforgóval díszített janicsár tiszti föveget, díszes szablyát, jellegzetes török díszbuzogányt, és egy pompásan felszerszámozott lovat foglaltak magukba. Ezek közül a díszes szablyák, a gömbfejű, vagy gerezdes buzogányok, és kócsagtollas forgók, illetve ezekhez hasonló, ám erdélyi készítésű tárgyak helyet kaptak a fejedelmek mindennapi uralkodói reprezentációjában is.

A XVI. században létrejött Erdélyi Fejedelemségben az állami élet számos területén ragaszkodtak a jogelődnek tekintett középkori Magyar Királyság hagyományaihoz, szokásaihoz. Ennek megfelelően többnyire az Anjouk óta szokásos Szent László képmások kerültek az erdélyi uralkodók aranyaira is. A nagy értékű, s nagy méretű ezüstpénz, a tallér I. Ferdinánd magyar király rövid erdélyi uralma alatt (1551-1556) jelenik meg a nagyszebeni verdében. A tallérverés János Zsigmond uralma alatt sem szűnt meg, de pénzein nem ábrázoltatta saját képmását. Az első uralkodó, aki az erdélyi fejedelmi méltóságot viselte, és akinek képmása - jelvényeivel együtt - rákerült az ezüstökre, Báthori István volt. Ő azonban mint lengyel király veretett tallérokat a földesúri fennhatósága alá tartozó Nagybányán, emiatt ezek nem kapcsolódnak a hazai hagyományokhoz. Az uralkodó ábrázolása páncélban, zárt koronával a fején, liliomos végű jogarral a kezében a lengyel tradícióhoz sorolható. Csak Báthori Zsigmond uralkodása alatt igazodott az Erdélyi Fejedelemség saját tallérjainak képe a Nyugat-Európában meghonosodott gyakorlathoz.

Hosszútávú hatásai miatt érdemes kitérni az 1580-as évek változásaira. Az évtized elején a korábbi állandó háborús pusztításokat elszenvedett Nagybánya pénzverését egy német kamarai tisztviselő, Felician Herberstein vette bérbe. Gyorsan rendbe hozta és modernizálta a pénzverdét, ami 1582-ben már korszerű pénzverőgéppel volt felszerelve. Itt, a Magyar Királyság területén kezdte el veretni arcképes tallérjait az ifjú Báthori Zsigmond. Ezeken az Európában szokásos - igaz jellegzetesen magyaros, rákozott - páncélt viselő félalak kezében feltűnik egy tárgy, melynek fejrésze - bár nagyon stilizált - egy tollas buzogányra emlékeztet, nyele pedig az egyes vereteken leginkább egy jogarra emlékeztet.

Ez a képtípus húsz évre meghatározta a fejedelmi tallérok képét. Feltételezésünk szerint ennek előképe az észak-nyugati német kisállamok pénzverésében találhatók hozzá analógiák. Az 1560-as évektől kezdve a jülichi és pfalzi fejedelemségek pénzein válnak gyakorivá a tollas buzogányt markoló páncélos félalakok. A típus kialakulása összefügghetett a lovagi erények kidomborításának szándékával, hiszen néhány állam pénzén az uralkodó lovagi páncélban, lóháton látható, kezében a lovagi fegyverzet fontos darabjával, a tollas buzogánnyal. Azzal, hogy ez a típus gyökeret vert Erdélyben, óriási eltérés keletkezett az uralkodói jelvények és leggyakoribb ábrázolásuk között, ami sok téves elképzeléshez vezetett.

Báthori Zsigmond bekapcsolódott a törökök ellen folytatott tizenöt éves háború küzdelmeibe, s ezzel a korábban alig ismert ország és fejedelme Európa-szerte nagy nyilvánosságot kapott. A harcok óriási érdeklődést váltottak ki, az eseményekről és küzdő felekről könyvek, röplapok, metszetek garmadáját jelentették meg. Az erdélyi fejedelem esetében e képigény források híján komoly akadályokba ütközött. Még a Bécsben működő Dominicus Custos is csak a fejedelem pénzeire hagyatkozva készítette el Báthori első metszetportréját. Németországban és Németalföldön számos követője támadt, s így ez lett Zsigmond fejedelem egyik legelterjedtebb ábrázolási típusa. Többi képmásával együtt hosszú időre ez határozta meg az európai sokszorosított grafikában a mindenkori erdélyi fejedelemnek a képét. Már C. Vecelio De gli habiti című művében is ez az egészalakossá kiegészített képmás jeleníti meg magát az erdélyi fejedelmet.

Az 1600-as évek első évtizedében néhány értékesebb aranypénzen mégis felbukkant az Erdélyben használatos uralkodói díszbuzogányok képe. Rákóczi Zsigmond rövid fejedelemsége alatt Kolozsvárott veretett tízdukátosán gerezdes buzogány, Báthori Gábor 1608-ban veretett féltallérján sima, gömbfejű buzogány látható.

Bethlen Gábor magyar királlyá választása után az elfoglalt körmöcbányai királyi pénzverdében készült pénzeken a fejedelmet a Habsburg uralkodók mintájára jogarral a kezében ábrázolták, a másik oldalon címere felett a Szent Koronával. 1622-ben a nikolsburgi béke értelmében ez a verde kikerült Bethlen fennhatósága alól, s pótlására Kassán állított fel pénzverdét. Az itt vert értékesebb tallérokon és aranyforintokon a fejedelmet már körtefejű gerezdes buzogánnyal örökítették meg. A kassai pénzverdét azonban 1628-ban felszámolták.

Az erdélyi fejedelmek képmásának és jelvényeinek további ábrázolásait a békeszerződés értelmében Erdélyhez kerülő nagybányai királyi pénzverde veretei szabták meg. Ezeken a páncélos és most már kalpagos fejedelmeket továbbra is jogarral ábrázolták. (A föveg ábrázolására elméletileg lehetőséget kínált a kócsagtollas fejedelmi forgók megjelenítésére is, de mivel hozzávetőleges ismeretekkel sem rendelkezünk ezek pontos formájáról, nem lehet bizonyosra venni, hogy nem pusztán díszítő elemről, hanem uralkodói jelvény ábrázolásról van szó.) Nagybányát I. Rákóczi Györgynek is sikerült megszereznie, s némileg átalakított formában - a divatjamúlt kalpag helyére süveg került - később az erdélyi verdék is átvették ezt a képtípust.

Ebben az időszakban sem csökkent a külföldön készülő fejedelemportrék forrásai között a pénzek szerepe. Bethlen Gábor számos ismert külföldi ábrázolása is a fejedelem korai mellképes veretein alapul, s Giulio Priorato Lipót császár uralkodásáról írott könyvének Kemény Jánost, Barcsai Ákost, I. Apafi Mihályt ábrázoló illusztrációja esetében is világosan látható az összefüggés a képek és a fejedelmek pénzei között.

Megállapítható tehát, hogy a Magyar Királyság pénzeivel ellentétben az erdélyi fejedelmek veretei túlnyomórészt hamis képet közvetítettek az erdélyi fejedelmek jelvényeiről.

B. Szabó János: Az erdélyi fejedelmi jelvények. Keletkutatás, 1994 (tavasz), 59-69.

B. Szabó János: Insignia of the Transylvanian Princes. Majestas, 1996, 85-105.

Cennerné Wilhelmb Gizella: Erdélyi fejedelmi arcképsorozatok. In: Magyarországi reneszánsz és barokk. Szerk. Galavics Géza. Bp., 1975, 294.

Cennerné Wilhelmb Gizella: Bethlen Gábor metszet-arcképei. Folia Historica 8.(1980), 37.

Johann S Davenport: European Crowns 1484-1600. Frankfurt am Main, 1977.

Harkó Gyula: A pénz története Magyarországon (1526-1608). Kolozsvár, 1912.

Huszár Lajos: Az Erdélyi Fejedelemség pénzverése. Bp. 1995.

Huszár Lajos: Münzkatalog Ungarn. Budapest/München, 1979

Etienne S. Komorniczki: Essai d'une iconographie du roi Etienne Báthory. In:Etienne Báthory, roi de Pologne, Prince de Transylvanie. Cracovie, 1935, 486-491.

Kovács László: A kora Árpád-kori magyar pénzverésről. Bp., 1997.

Kovács S. Tibor: Török díszbuzogány a Károlyi-gyűjteményből. Kézirat megjelenés alatt. (Folia Historica)

Kovács S. Tibor: II. Rákóczi György díszbuzogánya. Kézirat megjelenés alatt. (A debreceni Déri Múzeum Évkönyve)

Jean de Mey: European crown size und multiples. Vol. I. Germany (1486-1599). Amszterdam, 1975.

Adolf Resch: Siebenbürgische Medalion und Münzen von 1538 bis Gegenwart. Hermannstadt, 1901.

Réthy László: Corpus Nummorum Hungariae I., Bp., 1899.

Coins could be dealt not only from numismatic point of view, but from heraldic, iconography and insigniologic standpoints as well. The coining right in Hungary remained always in the hands of the king, so that is why in this case we deal only with the Hungarian and Transylvanian royal/princely insignia.

On the first Hungarian coin appeared an insignia, the royal lance, which was of a very great significance. After the death of Stephan I, Hungarian coins became very crude and until the age of Salamon, there is no figural representation. The first ruler with crown appeared on the coins of Salamon, holding long cross in his hand. The schematic picture of the crown remained on Hungarian coins under the reign of Ladislaw I, Kalman and Stephan II. Apart from the copper coins of Bela III, there are no figural representation and insignia on Hungarian coins till the 13^th century. On the avers of these copper coins two kings with crown can be seen holding sceptres with lily and orbs. The 13^th century produced the most various coin designs of the Hungarian monetary history. Very frequent is the depiction of the crowned king holding sceptre, orb, cross and sword.

The customs of the Arpadian -period had survived in the Angevin period, but heraldic symbols slowly replaced figural depictions on coins. Apart from a denar of Ladislaw V, where the king holds a sceptre and an orb, there are no other figural depictions on coins in the late medieval ages.

Under the rule of the Habsburgs the new coin, the taler bears the portrait of the king holding a sceptre. Later the insignia disappeared and only the portrait of the king remained. On the first taler type of Matthias II the Hungarian royal crown had appeared, but after elected to the Holy Roman emperor it disappeared. On gold coins the depiction of Saint Ladislaw which can be traced back to archaic medieval prototypes, was replaced by the portrait of the actual king. Until the age of Franz Josef the king was represented with crown, sceptre, orb and sword.

The coins of Hungarian kings give a very realistic view of the royal insignia. The collection of Transylvanian princely insignia contained the following items: large-sized banner, furred robe of honour, plumed bonnet with gold ornaments, sceptre, sabre, and harnessed horse. From the collection of insignia only the sceptre appeared on coins. It can be laid down as a fact, that in contrast with the coins of the Hungarian Kingdom, the coins of the Transylvanian Principality give mostly false picture of the Princely insignia of Transylvania.