A 17. század pénztörténetének egyik különlegessége az volt, hogy az egykori Magyar Királyság területén kialakult régiók (Magyar Királyság, Hódoltság, Erdély) gazdasági-pénzügyi fejlődése más-más irányt mutatott. Ilyen különleges egységet képezett az 1567-ben létrehozott Szepesi Kamara területe, amely a keleten és észak keleten fekvő vármegyéket volt hivatott gazdaságilag felügyelni. E nagy egység déli határán feküdt az a Szabolcs megye, amely talán mind gazdasági mind pénzügyi vonatkozásban a legkülönlegesebb helyzetben volt. A három érdekszféra határán fekvő vármegye monetáris viszonyait ez a tény erősen befolyásolta.

A 17. század fontosabb gazdasági problémáihoz, mint például az árforradalom ellenkező irányba fordulása, ennek következtében a feudális viszonyok megmerevedése természetesen meghatározta e régió fejlődését is. Azok az egyedinek tekinthető momentumok, mint a Hegyalja közelsége, az Erdélyt Lengyelországgal és Nyugat-Európával összekötő kereskedelmi utak, a nagyarányú marhatenyésztés és kereskedelem megkönnyítette Szabolcs megye területén élők helyzetét. A fenti tevékenység biztosította a fizetőeszközök nagyarányú beáramlását erre a területre, ami viszont felemás hatást gyakorolt a régió monetáris életére.

A Szepesi Kamara területére vonatkozó gazdasági és pénzügyi problémák a 17. század országgyűlési törvényeiből, I. Lipót decrétumaiból, a Szabolcs vármegyei nemesi congregatio határozataiból, valamint a kamarával történő üzenetváltásaiból nagyszerűen tettenérhetők.

Az egyik legfontosabb probléma a fizetőeszközök kurzusainak megállapítása, vagy inkább annak fenntartása köré csoportosult. Megoldhatatlan problémát jelentett a "rossz pénzek" folyamatos beáramlása és tömeges jelenléte is. Külön egységet alkot a török jelenléte és gazdasági manipulációinak hatása a Kamara déli területére. Érdemes megvizsgálni a kétféle számítási forint (Kassai és Pozsonyi) meglétét, amely erősítette a fizetőeszközök "valorai" között fennálló bizonytalanságot.

Az 1660-80-as évek között a Szepesi Kamara legfontosabb ténykedése az idegen pénzek beáramlása ellen való védekezés volt. 1673. október 7-én Kassán írt levél figyelmezteti Szabolcs megye országlakosait, hogy a területére beáramló új erdélyi pénzek könnyebb súlyuk miatt, káros hatással vannak a pénzforgalomra. Úgy látszik azonban, hogy a fenti figyelmeztetés nem állította meg Apafi Mihály kettős garasainak beáramlását, mivel december 2-án megismételték a fenti tiltást. A rendelet az erdélyi kettős garas értékét 9 dénárban határozta meg: "...et defectuosa monetae diffusionem, cum maxima Regnicolarum et miserae plebis damni ficatione Commercionum quoque cursus cum vicinis Provinciis is summam boni publici dispendinum prepediatur..." A leirat külön érdekessége, hogy az első levéllel ellentétben itt már megnevezték és külön kiemelték Apafi Mihály nevét, valószínűleg ezzel is megkülönböztetve a szóban forgó éremtípust. A zavarok ebben az esetben abból adódhattak, hogy köztudott Apafi ezeket az erdélyi fizetőeszközöket a lengyel hatgarasok mintájára verette, értéke és korabeli megnevezése pedig közel állt egymáshoz. A Pálffy Tamás, valamint Orbán István aláírt levél végén külön kiemelték azt is, hogy a "Hungariae Superior" területén fekvő megyék a kettős garasok értékét a magyar és bécsi árakhoz igazítsák és ebben az értékben fogadják el azokat.

A források másik része a lengyel pénzek nagy tömegű beáramlására és káros hatásaira hívja fel a figyelmet. Ezek közül is a dutkának nevezett (!) kettős lengyel garasokra - duplices Polonices vulgo Duthik -, melyek értékét 6 krajcárról (12 dénár) 5 krajcárra (10 dénárra) értékelte le. A fenti esetben - és a 17. század végén általában - a dutkán már nem a lengyel és annak mintájára készített háromgarasost, hanem a nagy értékcsökkenések miatt már a hatgarasost értették. A források által "simpla" garasnak nevezett egykori dutka, ami eddig 2 krajcárt (5 dénárt), és a lengyel poltúra 2,5 dénárt ért, mostantól csak 4 és 2 dénárt adtak értük.

Egy évvel később 1674-ben a Szepesi Kamara újra leértékelte a lengyel pénzek árfolyamát, amelynek betartását minden lakosra kiterjesztette. Sőt a leiratban a megyék által kihirdetett és újból kihirdetendő limitált árfolyamokról intézkedtek. Még ebben az évben Pozsonyból érkezett levél a Magyar Királyság területére nagy mennyiségben beáramló idegen pénzekről beszél.

Az 1680-as évektől más fizetőeszközök jelentek meg a forrásokban, mint a pénzügyi életet zavaró tényezők. 1682-ben Lipót levele arról panaszkodott, hogy a császári 15 krajcárosokat idegen országba (Lengyelország) viszik és hitványabb pénzt hoznak be helyette. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a latin nyelvű források sok esetben mind a 15 krajcárosokat, mind pedig a lengyel 18 garasokat ugyanazon néven 5 garasnak nevezik. 1693-ban az egyik rendelet "quinquenar item sive qiundecim Cruciferorum grossi", a másik leirat pedig "Monetam Polonicam quinquenarior seu quinque grossorum" néven említi és képpel is illusztrálja a szóban forgó, János Kázmér uralkodása alatt kiadott 18-, illetve 6-garasokat is. A 17. század végén 1696-ban valószínűleg a 15 krajcárokat kereshetjük a IV, másik helyen VI Máriás garasnak nevezett fizetőeszközök mögött, ezek értéke szintén 17 krajcár volt. 1697-ben Lipót szintén felhívta mind a keresztények, mind pedig a zsidók figyelmét arra, hogy az 5 garasost, vagyis az új 17 krajcárost, árában fogadják el. A 17. század második felének monetáris zavaraihoz tehát nemcsak a lengyel pénzek, hanem az I. Lipót által veretett VI és XV krajcárosok is hozzájárultak, szintén ugyanúgy devalválódva, mint a sokat szidott lengyel veretek.

A 17. század utolsó két évtizedének legnagyobb zavarait mégis az Európa szinte minden országában vert 1/3-ad tallérok vagy guldinerek okozták. Ezek a szintén nagy tömegben beáramló pénzek a pénzlábak sorozatos csökkenése miatt nagy károkat okoztak a gazdasági életben. 1695-ben Lipót császár rendelete a florenariosnak is nevezett guldinerek árfolyamát 52,5 (pro cruciferis quinquaginta duobus cum dimidio) krajcárban határozta meg (105 dénár) és külön kiemelte, hogy ezt az árfolyamot a kereskedelemben is szigorúan be kell tartani. A Kassai Kamara ez év nyarán történt leiratában a guldinerek árát a kereskedelem számára 35 poltúrában szabta meg, az 1693-ban történt szabályozásra hivatkozva. A következő év elején ismét panasz merült fel a forintok forgalma ellen, sőt a helyzet súlyosbodott, mivel a forintokat (guldinerek) "az országlakosok és a szegény emberek" csak 8-12 garas közt veszik el (48-72 dénár!), de a hivatalos kurzusa 15 garas vagy 45 krajcár, vagyis 90 dénár volt.

Sem Lipót rendeletei sem pedig a Kamara által küldött egyéb levelek nem tettek említést a guldinerek származási helyéről, de úgy gondoljuk ennek ellenére ki kell emelni a lengyel 1/3-ad tallérokat, mivel ezek igen rossz minőségűek voltak, de hatalmas számban készítették azokat. Az 1663-as pénzrendelet megbízta Andreas Timpfet azzal, hogy guldeneket készítsen 8 latos ezüstből egyenként 30 garas értékben. Timpf a brombergi pénzverdében három év alatt 6 millió guldent vert, elárasztva velük a környező területeket. Népies nevén timpfnek (timfa) is nevezett fizetőeszköz azonban nem ért 13 garasnál többet, viszont kényszerárfolyamon az eredeti értékben kellett elfogadni. Első lépésként Poroszországból tiltották ki - így a Magyar Királyság és Erdély felé exportálták ezeket a magyar bor, szarvasmarha, az erdélyi ásványkincsek ellenértékeként -, majd az árfolyama megállapodott az ortok 18 garasos árfolyamánál. Mivel ténylegesen az ort ekkor már nem érte a tallér negyedét, mint verésének kezdetekor, hanem ötödét, majd hatodát, ez ahhoz vezetett, hogy a lengyel pénznevekben is változás következett be, így II. Ágost (1697-1733) idejében a gulden már csak az 1/6-ot tallért jelentette.

A kétféle számítási forint megléte a 17. század második felében is sok bonyodalmat és zavart okozott a Szepesi Kamara területén. Huszár Lajos példaértékű tanulmányában hívta fel erre a tényre figyelmünket. Többek között végső konklúzióként a következőt írta: "...továbbra is megmaradt az öt, illetve hat dénáros garas szerinti számolás, tehát voltaképpen háromféle garas szerepelt. Ezek közül két garas számítási pénz, tehát nem kivert érem ... létezik még a tényleg forgó garaspénz 3 krajcár, azaz hat dénár értékben..." Valóban az 1659. évi 72. tc. a bécsi garasok finomságában és értékében határozta meg a magyar pénzeket, "valamint a három krajcáros vagy öt dénáros garast is". Nagyon valószínű, hogy az alapvető, több évtizedig tartó eltérések oka ebben a mondatban kereshetők. A régi értékben vert 5 dénár értékű garaspénzek 3 krajcárban meghatározott értéke valójában azt jelentette, hogy tényleges kurzusuk 6 dénár lett, hiszen a magyar és az osztrák pénzrendszert egységesítették az jobb átválthatóság, a kereskedelem könnyebbé tétele miatt. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag megvalósult a Habsburg uralkodók által, I. Ferdinánd uralkodásától megkezdett folyamat, amelynek éppen a magyar és az osztrák pénzrendszer egységesítése volt a célja. Ez a kétféle számítási rendszer aztán áttevődött a ténylegesen forgó pénzekre is, nem csupán a számítási tallért, forintot számolták vele. Gyakorlatban, a helyi pénzforgalomban tehát az egységes számítási rendszer elsősorban a sokféle pénz beáramlása, árfolyamaik különbözősége, valamint egyéni érdekek miatt nehezebben valósult meg, pedig ennek az egységes rendszernek aktuális realitása volt.

Hogy ez mennyire így volt a 17. század második felében azt I. Lipót és a Szepesi Kamara által küldött levelek erőfeszítéseiből láthatjuk. 1676-ban kötelezővé tették a garas 6 dénáros értékét és azt Magyar Királyság "alsó részére" is kiterjesztették, valamint kötelezővé tették annak elfogadását és kurzusának fenntartását. A továbbiakban a Magyar Kamara nyomatékosan hivatkozott arra, hogy amíg a régi magyar dénárokból 5 ért egy garast, addig ezt a kurzust az 1659/72 tc megváltoztatta olymódon, hogy egy fél krajcár ér egy magyar dénárt, tehát 1 krajcár 2 dénárral egyenlő. Még 1693-ban is különbséget tettek Alsó- és Felső-Magyarország garasárai között. Lipót Laxembergből május 20-án kiadott rendelete világosan megkülönböztette a két garas számolási értékkülönbségét, majd a következőkben kötelezővé tette, hogy az egész Magyar Királyság területén a garast 6 dénár értékben fogadják el.

Minden bizonnyal sok zavart okozott a kétféle számítási forint megléte, mivel nagy a valószínűsége annak, hogy ezeket a számítási pénzkurzusok tényleges értéket is jelentettek. Ez különösen a másik területén való alkalmazáskor válhatott zavaróvá. Feltűnő az, hogy a számítási forintok különbsége miatt fennálló kétféle számítási tallérérték (150 illetve 180 dénár) megegyezett a Kelet és a Nyugat-Magyarországi tallérkurzussal, így valószínűsíthető, hogy hosszú ideig a számítási tallérárfolyam az in specie tallérok árfolyamát is jelentette! Természetesen a tallérkurzusok a 17. század felétől kezdve a különböző gazdasági hatások, kényszerárfolyamok, nyerészkedések miatt átlépték ezt az értéket, de még a 17. század végén is sok helyen számolták a tallért 150 és 180 dénárban. A pénzforgalomban viszont, ha egyik helyről a másikra vitték fizetőeszközeiket valószínűleg vagy szép nyereség érte a korabeli embereket, éppúgy mintha török területre vitte volna beváltani pénzét, vagy eladni áruját; vagy veszített rajta, például ha a törökök kereskedőknél vásárolva aprópénzzel fizetett. Ennek megfelelően valószínűsíthető, hogy a Magyar Királyság keleti területén a piaci termékek árai magasabbak voltak a nyugati területekéhez képest, ami abból is fakadhatott, hogy a 17. század második felének politikai viharai jobban megviselték ezt a környéket. Mivel sem gazdasági fejlettségben, sem kereskedelemben nem vehette fel a versenyt Nyugat-Magyarországgal - kivéve a Hegyalját -, így a gazdaság negatív változásait nehezebben tűrte, jobban megviselte, mint ahogyan ma is jobban ki van téve a gazdasági változásoknak egy ingatag alapokon nyugvó, elmaradott gazdasági rendszer. Tehát Magyarország nyugati és keleti részének fejlődésbeli eltérései - amelyek a jelenben is kézzelfogható tények -, kelet gazdasági fejlődésének lelassulása, krízisei nemcsak kialakulóban voltak, de jól érzékelhetőek és megfoghatóak már a 17. század második felének történelmében is.

A török nagyobb gazdasági befolyása a Szepesi Kamara déli határára - elsősorban Szabolcs vármegyére - is igazolhatja fenti állításunkat. 1666-ban, mikor a törökök felemelték az értékpénzek kurzusát, hogy azok a Birodalomba gyorsabban folyjanak, az különösen megviselte ezt a régiót. "Minthogy a Törökök között az arannak s talléroknak valora igen fel veretett ugy hogy egy aranyat négy Forintba, egy tallért penigh két forintra, megh talán az felföldi valor szerint is kellenék fel váltani (kiemelés tőlem -U.A.)..." majd így folytatta: "...hogy illyen nyereségeknek szine alatt, az io pénzt eő felséghe Ditiójából, maga tartományiba aki vitethesse, eő ellenben az seleit és keletlenb pénzt helyében inducalhassa, ezokáért communitaltatott nékünk, hogy az illyen arany és tallérok fel váltókra ... szorgalmatos figyelmezéssel legyünk."

A fenti levéltöredékből, amelyekben Szabolcs megye rendjei rögzítették Lipót császár rendeletét, valamint a Kamara leiratát foglalták egybe, természetesen a saját érdekükkel és véleményükkel kiegészítve. Feltűnő, hogy a török áremelés mellett kiemelik a "felföldi valor" negatív hatását is az átváltásoknál, ami nem a Szabolcsi rendek panaszát tükrözi, hanem Lipót decrétumának tartalmát jelenti. Így tehát bizonyítható az, hogy a Felső- és Alsó-Magyarországon ténylegesen különbség volt a garas dénárértéke között (nemcsak számítási egységként, hanem ténylegesen "in specie" is), és az elsősorban a nyugati részek számára volt kedvezőtlen.

Bár a 17. század második felének pénztörténete szinte ugyanazokkal a problémákkal küzdött, mint az azt megelőző másfél évszázad, azonban annak következményei a gyökeresen megváltozott gazdasági és társadalmi helyzetben súlyosabb hatást gyakoroltak. A válság főleg a nagyobb mértékben elszegényedett keleti régiót érintette inkább, amelynek fejlődése és fejlettsége egyre jobban lemaradt a Magyar Királyság nyugati része mögött.

Bodor 1974: = Bodor Imre: Magyarország aprópénzei a XVII. század második felében. Numizmatikai Közlöny 1973-74. (LXXII-LXXIII).

Buza 1992: = Buza János: Lengyel és magyar váltópénz Alsó-Ausztriában. (A "poltúrás garasok" magyarországi forgalmához a XVII. század második felében), Numizmatikai Közlöny 1991-92 (XC-XCI. évf.).

Gumowski 1960: = Marian Gumowski: Handbuch der polnischen Numizmatik. Graz 1960.

Horváth 1964: = Horváth Tibor Antal: A tallér értékváltozása Magyarországon 1542-1700 között. Numizmatikai Közlöny 1963-64. (LXII-LXIII évf.).

Huszár 1980: = Huszár Lajos: Pozsonyi Forint-Kassai Forint. Numizmatikai közlöny 1979-80. (LXXVIII-LXXVIX évf.).

Huszár 1995: = Huszár Lajos: Az Erdélyi Fejedelemség pénzverése. Sajtó alá rendezte Rádóczy Gyula. Budapest 1995.

Márkus 1900: = Magyar Törvénytár 1657-1740. évi Törvényczikkek. Szerk.: Márkus Dezső. Budapest 1900.

SzSzBmLt: = Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár

Zimányi 1976: = Zimányi Vera: Magyarország az európai gazdaságban 1600-1650. (Értekezések a történeti tudományok köréből 80.) Budapest 1976.

The monetary problems in the administrative area of the Chamber of Szepes were largely different from those in the other regions of the Hungarian Kingdom. The stoppage of the progress, and the region's military as well as economic stress all contributed to the backwardness. In the second half of the 17^th century, the influx of the Polish currencies (6 and 18-groat, later guldiners) presented a serious problem. Its bad quality and large quantity induced significant difficulties in the money circulation. Another problem was caused in Szabolcs County by Mihály Apafi's double groat in 1673-74. In the last decades of the 17^th century, the provisions focused on the 1/3^rd-unit thaller (guldiners) that came from various areas. These thallers, due to the deterioration of their quality, were sold and bought for a price that was only a fraction of that determined by the state. The available finds suggest that this kind of coin had a determining role in the money circulation of this region.

Besides the influx of various currencies, an unsolvable problem was caused the different values of the two kinds of groats existing in the Hungarian Kingdom. The two different exchange rates of the groats, i.e. 5 and 6 denars, which resulted in two thaller values (150 and 180 denars), largely contributed to the fact that the currencies were more expensive in the eastern region of Hungarian Kingdom than in the western one.

The increase of the exchange rates were also due to the closeness of the Turkish Empire and a more vivid commercial life. This is justified by that in 1666, when the Turkish raised the price (gold coins became 4, and thallers 2 Forints), the exchange rates were increased to the same level in the neighbouring area, e.g. Szabolcs County.

The monetary and economic disturbances and decline in the second half of the 17^th century seriously affected the eastern region of the Hungarian Kingdom, whose development, slowed down compared to the western region.