A gyűjtők, történészek és a téma iránt csak hobbi szintjén érdeklődők számára legtöbbször egy megszűnt állam pénzei, bélyegei, kitüntetései a legérdekesebbek. A XX. század ebből a szempontból igazán elkényeztetett bennünket. A Versailles-ban átrajzolt térképek és a földcsuszamlás-szerű századvégi rendszerváltás egész sor államot adtak át a történelemnek. A legtöbb azonban jóval hosszabb ideig állt fenn, mint az Amerikai Konföderációs Államok, amelyek története mindössze 1861-től 1865-ig tartott.

Ezen rövid idő alatt kellett megszervezniük tengernyi egyéb dolog mellett a pénzverést is. A Konföderációs Államok pénzkibocsátását meghatározta egyfelől az államforma, vagyis az uniónál lazább konföderációs berendezkedés, másfelől pedig a hadiszerencse, amely a háború időtartamának legnagyobb része alatt folyamatosan ellenük dolgozott, egészen a végső vereségig. A laza konföderációs berendezkedésből az következett, hogy nem egy központi vagy szövetségi bank - jegybank - bocsátotta ki a pénzt, amely egységes volt az államszövetség területén, hanem az egyes államok saját fizetőeszközt nyomtattak, de ezen túl egyes helyi bankok, sőt különböző egyesületek is kiadták a maguk pénzét. Az, hogy ezt a tarkaságot a lakosság elfogadta, annak is betudható, hogy Amerika gyarmati korszaka idején a brit parlament különböző rendeletekkel és törvényekkel akadályozta a papírpénz nyomtatását a gyarmatokon, és a gyarmati korszak után is számos különböző pénz volt forgalomban az országban. A fiatal állam saját valutáján kívül brit és spanyol gyarmati pénzeket is használtak. Ennek a helyzetnek a Kongresszus csak 1857. február 21-én vetett végett egy olyan törvénnyel, amely a továbbiakban megtiltotta külföldi fizetőeszközöknek belföldi kereskedelmi és bankközi forgalomban történő használatát.

A hadiszerencse oly módon befolyásolta a pénznyomtatást, hogy a háború elején, amíg az északiak blokádja nem semmisített meg minden reményt arra, hogy a hatalmas gyapotkészleteket Angliában értékesíthetik, a valuta viszonylag jól tartotta vásárlóerejét. Később világossá vált, hogy a felhalmozódott gyapotkészletek csak holt tőkét jelentenek, és mindenfajta kormányzati kísérlet ellenére a fizetőeszköz rohamosan veszíteni kezdett értékéből. Ehhez járult hozzá az északi blokád miatt fellépő papírhiány, ami a bankjegyek minőségét és megjelenését is a pénz csökkenő értékéhez "igazította". Mivel bankjegypapírhoz nem lehetett hozzájutni, hiszen a blokádtörők inkább közvetlenül eladható közszükségleti cikkeket és hadfelszerelést hoztak, a háború második felében egyre inkább más, elfogadható minőségű papírt használtak a pénznyomtatáshoz. Elsősorban részvényeket és egyéb olyan értékpapírokat, amelyek anyagukban a bankjegypapír minőségéhez közel álltak. Ezeknek azonban az egyik oldalára már nyomtattak, így csak a másik oldalukat lehetett használni.

A háború évei alatt a déli államok által kibocsátott pénz összmennyiségét mértéktartó becslések is mintegy 2,3 milliárd konföderációs dollárra teszik. A kiáramló pénzmennyiség már a háború harmadik évében mintegy a négyszerese volt annak, amennyire a gazdaság egészséges működéséhez szükség lett volna. A konföderációs kormány mindenféle intézkedéseket hozott ennek csökkentésére, de mivel központi hatalma a gazdaság terén nem sok volt, nem ért el jelentős sikereket.

A legtöbb déli azonban nem érzékelte azt, hogy túl sok pénze lett volna. A katonák zsoldja havi 11 dollár körül volt, és csak keveseknek jutott olyan szerencse, mint azoknak, akik Ben McCullogh texasi gyalogezredében szolgáltak, mert ott a tábornok saját birtoka jövedelméből fizette a katonák zsoldját, amely így napi egy dollárt tett ki. Ha tekintetbe vesszük azonban, hogy egyetlen fej káposzta ára is sokszor elérte az 1,25 dollárt, egy pár jó bakancs pedig, a blokád miatt, akár 200 dollárba is kerülhetett, látható, hogy a katonákat sokkal inkább az érzelmek, mint a pénz tartották a fronton. (Voorhes 1983).

A polgárháborút természetesen Észak sem úszta meg olcsón. Lincoln elnök azért, hogy a háborút rövid idő alatt döntő győzelemmel fejezhessék be, 400000 embert és 400 millió dollárt kért a Kongresszustól. Az fél millió embert és félmilliárd dollárt szavazott meg azonnal, de ez az összeg is csak a kezdetekhez volt elég. (Hansen 1964) Ám míg a Dél a puszta napi túléléshez használta fel tartalékait, az északiak olyasmire használták a pénzt, amit ma infrastrukturális beruházásnak nevezünk: utak, távíróhálózat, vasutak stb. építésére.

Az északi és déli bankjegyek jellegükben nem nagyon különböztek egymástól. A déli pénzeket is sokszor díszítették a britek elleni függetlenségi háború hősei. Mellettük gyakran használtak mitológiai alakokat, például Minervát, a védelmi háború istennőjét, Tellust, a Föld-istennőt, Cerest, a mezőgazdaság istenét. A motívumok között megtaláljuk a délvidéki életmód és gazdaság számos elemét is, így például a gőzhajózást és gyapotszedést, mint a Mississippi 100 dollároson és a Dél-Karolinai Gyapotültetvényesek Egyesületének 5 dolláros bankjegyén. Az őslakos indiánok is felbukkannak, mint az alabamai és virginiai 100 dollárosokon. Kezdetben ezeket a motívumokat a leggondosabb metszés és nyomtatás jellemezte, mint például a virginiai százdollároson, amelyen George Washington és egy indián nő - valószínűleg Pocahontas - művészi portréját láthatjuk. Hasonlóan szép a grafikája a konföderációs kormány által kiadott 500 dollárosnak, amelyen Washington elnök lovasszobrának képét úgy hozták össze a déli államok zászlajával, mintha azt maga Washington tartaná.

A későbbiekben az igényes grafika színvonala egyre csökkent, és felbukkantak csak az egyik oldalukon nyomtatott bankjegyek, mint például az arkansas-i egydolláros.

Ma már ezek a pénzek eredeti formájukban a gyűjtők kedvencei, a pergamenre nyomtatott másolataik pedig a turisták által az ajándékboltokban szívesen vásárolt emléktárgyak.

Cannan, John and Albert A. Nofi. ed. Eyewitness History of the Civil War I-IV. New York: Gallery Books, 1988.

Hansen, Harry. The Civil War. A New One-Volume History. New York: Mentor, 1964.

Kirshon, John W. ed. Chronicle of America. New York: Mount Cisco, Chronicle Publications, n. d.

Voorhes, David William et al. ed. A Concise Dictionary of American History. New York. Charles Scribner's Sons, 1983.

The paper aims to provide a brief introduction into paper money printing in the Confederate States. During the first months of the Civil War, when it was believed in the South that it would be possible to sell the vast amounts of cotton abroad, confederate currency was accepted throughout the Southern States as a medium to high purchasing value.

There was no central bank of issue in the South to determine the currency of the Confederacy. State banks, municipalities and some associations issued their own banknotes, in addition to the Government of the Confederate States.

In 1864 the amount of money issued in the South was four times higher than necessary for a sound economy. Most Southerners, however, did not have the impressions that there was too much money around. The pay of the Southern soldiers was usually not higher than $ 11 a month. One piece of cabbage often cost as much as $ 1,25 and the price of a pair of good leather boots sometimes exceeded $ 200 as a result of the suffocating blockade on the Southern coasts.

As a result of the shortage of paper, bonds and shares were cut into pieces and used for printing banknotes, and scripts printed on one side only appeared towards the end of the war.