Múlt 1882-ik év december havi űlésén a magy. tud. Akadémia Történelmi Bizottságának tárgyaltatván a következő évi költségvetés: ennek keretébe 1883-ra az Archivum Rákóczianumnak ismét egy - és pedig nagyobb terjedelmű - kötete vétetett vala föl, s alólirott, mint e vállalat eddigi közlője s szerkesztője, bizatott meg az új kötet tartalmának összeállításával és sajtó alá rendezésével. A VIII-ik kötettel a Bercsényi-levelezések csoportja befejeztetvén: most már, az eredetileg tervezett sorrend szerint, vagy gr. Forgách Simon tábornok levelezései, vagy pedig maga Rákóczi fejedelem udv. cancelláriájának újabban fölfedezett s még kiadatlan leveleskönyvei következtek volna. Azonban mind e két rendbeli nagyfontosságú történelmi anyagot gondosan átvizsgálván, meggyőződtem, hogy azok másolása, egybehasonlítása stb. korántsem haladt még annyira, hogy belőlök a rendelkezésre állott nehány rövid hó lefolyása alatt egy nagyszabású kötetet sajtó alá adhassak. Nem maradt tehát egyéb hátra, mint egy történelmi érték tekintetében ezeknél nem hátrább álló, sőt a tartalom egyöntetűségénél fogva bizonyos szempontból még érdekesebb, befejezettebb más csoporthoz nyúlnom, a melynek anyaga készen, úgyszólván majdnem egészen sajtó alá adható állapotban volt. Ez az általam igen régóta, folyton-folyvást gyűjtött Bottyán-levelezések csoportozata.

II. Rákóczi Ferencz fejedelem nagy szabadságháborújának nem volt a maga idejében népszerűbb katonai s hadvezéri alakja, mint a híres vitéz Bottyán János, vagy mint őt még a régi török harczokban elvesztett félszeméről országszerte nevezték: "Vak Bottyán." De a mily hírneves volt az agg hős életében hazájában és a külföldön, (úgy, hogy még Olasz- és Spanyolországban is adattak ki Callot-féle modorú rézmetszetű arczképei), - ép oly feledségbe merűlt egykor nagyhírű neve későbben, úgymint a jelen század nemzedékei előtt. Mert az aulicus szellemű történetírók - csupa merő túlzott loyalitásból Bécs iránt, - czélzatosan agyonhallgatták őt, mint általában magát a rettegett emlékű Rákóczi-kort is, - avagy szándékosan ferdítve, torzítva szóltak róla. Ismeretes, hogy az ez és ilyesek által okozott homályt csak a legújabb évtizedek levéltárak rejtekeibe hatoló szorgos munkásságának sikerűlt eloszlatni. Történetírásunk ezen irányú működését igen nemes föladatnak: az erkölcsi és nemzeti igazságszolgáltatás teljesítésének tekintem, s azért teljes erőmből igyekeztem és igyekezem abban csekély tehetségem szerint részt venni. S tán Bottyán alakjának földerítésében van némi részem.

Hogy azonban a tárgyilagos igazsághoz teljesen hű és egykori, boldogult mesterem emléke iránt méltóképen hálás legyek: nem hallgathatom el e helyütt sem, hogy engemet - mint akkor még igen ifjú embert s kezdő történetkutatót - Bottyán tábornokra, mint a Rákóczi-kor egyik legerőteljesebb s mindenesetre legeredetibb, typicus alakjára, némi családi traditiók után először Szalay László figyelmeztetett, még 1861-ben, az országgyűlés eloszlatása után, mikor ifjúi lelkesedéssel s az ő bölcs és atyai vezetése alatt történelmi, levéltári búvárlatokhoz fogtam. Ő bíztatott, hogy gyűjtsem össze a Bottyán János életére vonatkozó adatokat (a miben maga is mind haláláig nagy segítségemre vala,) és írjam meg életét. Azt még megérhette, hogy e kutatásaimnak előleges eredményeképen, 1864. tavaszán Bottyán tábornok jellemrajzával s 1705-iki dunántúli hadjáratának vázlatával foglalhattam el akadémiai székemet. E tárgy s e név akkoron egészen új vala; - egy régesrégen elfelejtett, csak itt-ott, még a nép hagyományaiban s helyi emlékek hézagos vonatkozásaiban élő rokonszenves történelmi alak, egy ragyogó szabadsághős és tiszteletet gerjesztő hadvezér alakja bontakozott ki a síri homályból. Bottyán életét tárgyazó munkám befejezésére nagyon sürgettek; s ámbár én ezt még csak évek múlva - addig folytonosan kutatva és gyűjtve - akartam vala tenni: végre is a különösen írói és kiadói körökből jött s az olvasó közönség meleg érdeklődésétől is támogatott sűrű serkengetéseknek engedve, befejezem az életrajzot 3-4 évi kutatások után, s 1865-ben Ráth Mórnál kiadtam.

De azért ezután is folytattam Bottyánra vonatkozó búvárlataimat, melyeknek eredményei azóta megjelent némely munkáim, pl. a "Dunántúli Hadjárat 1707-ben", "Ocskay László"-nak Bottyán tábornok működését illető részei, a Századokban és Történelmi Tárban megjelent több kisebb-nagyobb értekezés és közlemény, és a jelen kötet. Mikor Bottyán életrajzát megírtam: az itt tartalmazott levelezéseknek legföljebb ha negyedrészét ismerém; a többi merőben új, még nem ismert, illetőleg újabb munkáimban is csak részben felhasznált anyag. Egybegyűjtvék itt a híres tábornoknak saját levelei, hadi parancsai, kiáltványai, rendeletei, stb. mind, a mennyit csak huszonkét évi gondos kutatással a levéltárakból összeszedhettem, szám szerint valami 300, - melyekhez ugyanennyi egyéb irat járul, másoktól Bottyánhoz, vagy az ő szereplését érdeklőleg írva.

[...]