Előszó

A szakadatlan mozgásban, változásban lévő valóság gondolati birtokbavétele a társadalomkutatás fő feladata. Honi viszonyainkat figyelembe véve hangsúlyozottan abban az értelemben, hogy a kor és benne a magyar társadalom fő folyamatairól ne maradjon le a kutató, vagy - szerényebben - kísérletet tegyen ezek némely problémájának leírására és értelmezésére. Itt a társadalomkutatás közös feladatait állíthatom előtérbe, függetlenül most attól, hogy ökonómiáról, politológiáról vagy éppen alkotmányjogról van-e szó. Létezik ugyanis a társadalomtudományi diszciplínák egymástól elkülönült részterületeiben, szaktudományaiban egy olyan közös vonás és egyben kutatási feladat, amely ezen tudományok egységét különbözőségükben is jól megalapozza. Nevezetesen az, hogy az ember társadalmi életét, eseményeit, törekvéseit, megrázkódtatásait dokumentálja és értelmezhetővé tegye. A szaktudományok formálják és fegyelmezik e megismerés szellemi erőit, különböző módszereikkel részterületeket és struktúrákat vonnak vizsgálódásaik alá, továbbá törekszenek eredményeik ellenőrzésére: akár más paradigmák, teljesítmények eredményeivel történő összevetés, akár tapasztalati ellenőrzés útján. Diszciplináris eszköztár nélkül esszét, publicisztikát vagy éppen impresszionisztikus tablót lehet csak alkotni. Megkerülhetetlenek tehát a társadalom- és esetünkben a jogtudományi diszciplínák, de egyrészt a multidiszciplinaritáson keresztül kell törekedni a sokoldalú és teljes megismerésre, másrészt az elhanyagolt problématerületekre interdiszciplináris módszerekkel kell betörni. Ezekből aztán gyakran sui generis tudományterületek lesznek - mint ez régebben az orientalisztika és kultúrakutatással, az utóbbi időben pedig a világrendszerelmélettel, a nemzetközi gazdaságtannal vagy éppen a gender-kutatással, a társadalmi nemek tudományával történt. Harmadrészt a történelmi társadalmi jelenségek sokoldalú perspektívából történő analízise és a megismerés induktív szakasza után lehet és kell a tagolt egész gondolati átvilágítására sort keríteni, az általunk vezérlőeszmeként szolgáló hegeli-marxi totalitás-szemlélet alkalmazásával, a történeti-empirikus és a fogalomképző-elméleti egységére törekvő szintetikus elméletalkotással. Ha igaz premisszák és következtetések mellett történik meg ez a felemelkedés - a tagolt egész, a konkrét gondolati birtokba vétele, mintegy intenzív totalitásként -, akkor éri el a társadalomkutatás a célját. Azt, amit a jelentős angol matematikus és filozófus, Whithead egy ízben éppen a tudományok egységére vonatkozóan oly szépen fogalmazott meg, tudniillik hogy minden tudomány számára a feladat a világ értelmezhetősége marad: "megfogalmazni az általános eszmék olyan összefüggő, logikus, szükségszerű rendszerét, amelynek kategóriáiban tapasztalatunk minden eleme értelmezhető." A társadalomtudományok mindegyike a társadalmi létre, saját vizsgálati tárgyára vonatkoztatott. Akkor is, ha ennek gazdasági, hatalmi-politikai, szocio-kulturális vagy éppen jogi részrendszereit, vagy valamelyik önálló kutatási tárggyá tett mozzanatát kutatja. Minden részrendszer, összetevő, mozzanat a társadalmiság alapzatán él és változik - nem abszolút értelemben különül el az emberek közötti tevékenységcserétől, munkamegosztástól. A társadalmi lét anyagi és szellemi-kulturális életfolyamatok reprodukciója, azonos, szűkített vagy bővített formában, amely a szervetlen és a szerves folyamatokra rétegződik rá, saját kategoriális nóvumaival. Az emberi tevékenység az egyetlen, amelyben a lét és az érték, a Sein és a Sollen elválaszthatatlanul együtt van. Tudattalan célszerűségre vagy a külső körülmények determinálta célszerűségre a magasrendű emlősállatok is képesek.

Akaratát és tevékenységét célkitűző értelem vezette tevékenységre - ahol a cél gondolati-fogalmi megelőlegezése időben elválik és megelőzi a végrehajtás aktusait - viszont csak az ember képes. A társadalmi lét kategoriális nóvuma afinális determináció - kilépés a reális idő folyamból a gondolati tételezés szemléleti ideje révén, ami tehát in mente folyamat, és amelyet a realizáció aktusai követnek - nos, ennek alapja és modellje a munka. A társadalmi létrétegre vonatkozó ezen nóvum persze nem zárja ki, hogy a társadalmi cselekvések tradicionálisan és/vagy emocionálisan meghatározottak vagy éppen érték racionálisak (Wertracionalität), és ne a finális determináció által működtetetten célracionálisak (Zweckracionalität) lehessenek. Ahogy egy gazdasági aktus utóbbi kettő kombinációjaként, vagy a jogalkotás - egy normatív természetű objektivációs forma - másodlagos teleologikus tételezésként írható le a munka teleológiájához képest. Minden részrendszer és aktus a társadalmi reprodukció összfolyamatába illeszkedik, annak eleme. Ezért lehet a társadalomkutatást a szaktudományos analízissel és módszertannal összekötni. Egy jogdogmatikai jelentésadási folyamat eredménye az, hogy egy jogtételezés relációkra és érvényességi körre bomlik megkülönböztetési technikákkal történő alkalmazása során, és így nyeri el új értelmét - és ezzel beágyazható a társadalmi cselekvések állapotába, viszonyaiba, mert joghatást vált ki. A jogi értelemadásnak - eszmei műveletek - egzisztenciális konzekvenciái lesznek azon keresztül, hogy a cselekvés megengedett mértékét vagy egyenesen kötelező mivoltát definiálja. A társadalom-elemzésnek pedig ki kell mutatnia, hogy milyen közvetítések révén valósul meg egy normatív jogi tételezés vagy jogalkalmazói döntés, hogyan működik a jogérvényesülés. Önkéntes jogkövetés révén vagy jogérvényesítésen keresztül. Ezért és ennyiben tekinthetem társadalomkutatásnak azt, amikor választójogi döntéseket elemzek, vagy ami az ÚJ többség - alkotmányos teljhatalom birtokában című írásom, illetve a Hogyan is történt valójában című tanulmányom tartalmi munícióját adja.

Utóbbiról szólva: ahogy Mikszáth Kálmán, a magyar kritikai realista széppróza mestere bemutatja a Noszty fiú esetével az önmagát túlélt dzsentri világot a polgárosodó Magyarországon, azonképpen kell felfogni a jogeset mikrokozmoszában a nagyobb egész struktúráinak (jogdogmatika- jogfelfogás-felelősség-média szerepe - politikai hatalmi kihasználhatóság) közrehatását. Ehhez az esetelemzés (case studies) angolszász politológiában elterjedt módszerével mutatom fel, hogyan rétegződik rá egy eseménytörténetileg rekonstruálható történésre (igazolással szavazás) a jogdogmatikai-jogértelmezési problematika, milyen jogfelfogások munkálkodnak a jogértelmezés eltérő, jogpozitivista és realista elgondolása mögött. A törvényhozás, a végrehajtás és a törvényességi ellenőrzést végző testület (Országos Választási Bizottság) között pedig meg kell állapítani a felelősség eltérő alapjait, mértékeit. A médiahatalom egyik, domináns orgánuma szelektív módon értékeli az eseményt. Ezzel már segít előkészíteni a politikai kurzusváltás felőli kihasználhatóságát. Ezért az esetelemzést sem a módszertani individualizmus szellemében végeztem el, mert az egyedi, egyszeri és konkrét formájában megismételhetetlen esemény különös és általános meghatározottságokat mutat fel éppen azáltal, ahogy öt különböző rétege egymásra rakódik.

A világrendszer-kutatás tipikusan új, legfeljebb 50 éves olyan társadalomkutatás, amely már nem a nemzetállamokat tekinti a cselekvés kitüntetett tárgyainak - bár ezek fontos ágensekké váltak - hanem a kölcsönös, de aszimmetrikus függésen alapuló világrendszert. A maga organikus-munkamegosztásos egységében. Éspedig mindkét, világpiaci és világtársadalmi összetevőjével. A szakadatlanul egységesedő világpiac mellett is a fejlettségét, szociális, kulturális és hatalmi erőviszonyait tekintve szükségképpen heterogén világtársadalmat, melyek a legátfogóbb kategória, a világrendszer alkotó elemei Több tanulmányomban is csatlakoztam ehhez a megközelítéshez, irányzathoz - erőim szerint.

Politikatudományi kutatásaimban a magyarországi átmenet legitimációs küzdelmeit külön taglalom. Háromosztatú küzdelem zajlott a csendes forradalom, a nemzeti radikalizmus és a békés átmenet hívei és interpretációi között. A 2010-es parlamenti és önkormányzati választások után azonban új helyzet állt elő. A magyar jobboldal teljhatalom birtokába jutott. Megkezdte, és óriási sebességgel bontotta le a kormányzati cselekvést moderáló jogállami korlátokat. Kilépett az alkotmányos kormányzásra szorítottság helyzetéből. A baloldali ellenzék ma ebből csak annyit ért, hogy a "szavazófülkék forradalma" nyomán haldoklik vagy egyenesen halottnak tekintendő a liberális jogállam. Ez jellegzetesen a centrum, balközép gondolkodásmód korlátozottsága. Azért történtek kiugró választási győzelmek 1994-ben és 2010-ben nálunk, mert a rendszerváltás se korábban, se 2010-re nem teljesítette a hozzá fűződő társadalmai elvárásokat. Egykor Horn pártja nyerte el a bizalmat a "Lehet jobban, lehet másként" mondanivalójával. Az EU integráció hatásaiban is csalódott ország hat év után fordult újfent csak a sokat, a megoldást ígérő párt felé, amely azt állította magáról, hogy szembe mer nézni és meg is tudja oldani a valós problémákat. Egy millió munkahely teremtését, a restrikciós politika és a magyar valóság egyéb nehézségeinek - devizahitelesek és önkormányzatok eladósodása, korrupció felszámolása, ellátás nélkül maradóak pro futuro ügye, a versenyképesség növelése - problémáit. Majd meglátjuk, mire jutnak. Magunk azt gondoljuk, hogy nagyobb a baj: sokkal kevésbé kormányzati teljesítményekről van szó, noha ez sem közömbös, mint ezt a hiszékeny választópolgárok feltételezik. Az alapvető probléma ott van, hogy a rendszer nem képes lényegesen többre, mint amit eddig nyújtott. Magyarázataink a világrendszer elemzéséhez csatlakozva a 10-12. tanulmányokban találhatók.

Nem teljesen megszokott műfaj a IV. fejezet: Kategóriák. A társadalmi létezés meghatározott formáit, egzisztenciameghatározottságait értem ez alatt a fogalom alatt. Tételeit eredendően lexikon szócikkekként írtam, éspedig az arisztoteleszi-kanti filozófiai, és a weberi szociológiai kategóriatan hagyománya értelmében, ahol a vizsgált jelenségek szerkezetének, jellemzőinek tömör meghatározásait adjuk, olyan tartalmi utalásokkal, hogy ezek egyben gondolati folytonosságot teremtsenek a tárgyalt mozzanatok között.

Végül a kötetben négy olyan írás található, amelyek személyes, közvetlenül megélt tapasztalati anyagra is támaszkodnak. Három ezek közül (6., 7., 17.) az Országos Választási Bizottság - egy közjogi döntéshozó, a választások törvényességi ellenőrzését végző testület - elnöki teendőinek ellátása során született meg. A negyedik pedig azért, mert 2004 őszén Londonban részt vehettem az Európai Szociális Fórum rendezvényén, igyekezve nyitott szemmel és füllel felfogni és értelmezni az egyik alterglobalizációs mozgalom törekvéseit, erőfeszítéseit. A mondanivaló kifejtése persze nem egyforma, hanem műfajilag kötött. Kettőt szigorúan tudományos tanulmányként tudtam megfogalmazni, míg a másik kettő a tapasztalatokat rögzítő beszámoló, feljegyzés műfajában volt elmondható. Ezeket V. fejezetként illesztettem a kötetbe, mintegy megélt tapasztalataim közléseként.

Szerkesztési dilemmát jelentett, hogy képezzek-e egy külön recenziós rovatot? Ettől végül elálltam. Annak javára, hogy az ilyen műfajba tartozó írásaim tárgyi problémája szoros kapcsolatban áll az első három fejezet felosztásával, ezért inkább oda helyeztem el mondanivalómat.

A kötet négy olyan tanulmányt tartalmaz, amelyek első közlések (Új többség - alkotmányos teljhatalom birtokában; Az alkotmányozás alkotmányossága; Hogyan is történt valójában?; Válságértelmezések).

Íme, kész a leltár, hozzávetőleg újabb fél évtized kutatásainak eredményeivel.

Budapest, 2011. március 21.