Bevezető

A fogyatékosságügy és a mögötte álló tudomány tárgya igencsak jelen van: a mienk, élünk vele, és látjuk vagy nem látjuk, elbújhatunk előle, vagy szemlesütve mehetünk el mellette. Gyakran észre sem vesszük, pedig mi tesszük. Talán ez a legrosszabb és a legtermészetesebb: mi csináljuk a fogyatékosságot, mert tudatlanok vagyunk. És ha véletlenül szenvedő(?) részeseivé is válunk - mert Alkotóként, ugye, már eleve "helyzetben vagyunk" - akkor sem vesszük észre, inkább csak rossz érzésünk van, hogy ez se meg az se működik. Picit jobb, de tán picit más esetben észre sem vesszük és lubickolunk saját világunkban.

Fogyatékos az egész világ? Biztos: nekem is kicsit kényelmetlen időnként, pedig nincs is róla ORSZI-papírom. Vagy talán már készítik? De küzdök vele, ahogy más is küzd, csak épp gyakran más sakktáblán: én az Isten által tökéletesen megalkotott világ jobbításáért, ő meg azért is, hogy egyáltalán jobbíthasson: levegőt vegyen és végre kifújhassa (magát is) - felkeljen, megmosakodjon, felöltözzön, reggelizzen, fogat mosson, puszit adjon a gyerekeknek és óriási csókot a párjának, elmenjen dolgozni, ott hasznos dolgot csináljon, délután kicsi bevásárlás, ügyintézés, esetleg társadalmi (baráti) elfoglaltság, este haza, játék és sok beszélgetés a családdal, lefekvés előtt kicsi mozi a párjával otthon vagy máshol, este bensőséges együttlét, hisz ő a legfontosabb. Ilyen is az élet, s persze ez csak példa, hisz mindenki másképp csinálja. De legalább csinálhatja jól vagy rosszul, néha vagy gyakrabban megtapasztalva saját, mások, s eme valóban tökéletesnek alkotott világ korlátait. Élhet vele és benne!

Ez a témánk tehát, s Erre hívunk meg mindenkit. Nem emberek találták ki a fogyatékosságot és a hozzá kapcsolódó tudományt és "-ügyet", hanem ők találtak meg minket. Legfeljebb néhány ember (meg)fogta és vette a bátorságot, rászánt néhány évet és emberéletet, beszélt róla jó sokat és a végén leírta. S a leírás persze mindig tökéletlen (kivéve tán néha az irodalmat), de azért szinte mindig van benne egy pici bogár, mely a fülbe mászva tovább él és újabb gondolati sziporkákat, esetleg korábbi gondolatelemek kapcsolódásait teremti meg. Ilyenné szeretne válni ez az írás is a maga szegénygazdag tökéletlenségében.

A téma adott volt, nem én választottam, bár kicsit ő azért kacsintgatott rám, és egyébként is nyitott vagyok a nyitott kapcsolatokra. A szociálpolitika és a foglalkoztatáspolitika márpedig ilyen: az ember ránéz, bekukkant a kulcslyukon, esetleg bedugja a fejét, hogy szemlélődjön és körülnézzen, és tán a kezével is szívesen megragadna vagy odébb tenne valamit. S akkor az egész egyszerre csak kinyílik és beszippant, újabb és más világokba taszít. Az ismeretek és a megtapasztalt tények mentén egyre csak kérdéseket hoz elő, s már rég túl vagyunk az eredetileg megszabott tartalmi és terjedelmi kereteken. Mivel azonban nem lehet mindenről szólni, sajnos egyszer csak véget kell vetni a gondolatok és a gondolati rendszerek újabb és újabb rendezésének és értelmezésének.

Tényszerűség és kétkedés: ezek mentén halad ez az írás, amelyben először a fogyatékossággal kapcsolatos legfontosabb történelmi előzményeket és fogalmakat, dokumentumokat ismertetem, majd foglalkozom a szociál- és a foglalkoztatáspolitikában megjelenő, a fogyatékos emberekkel kapcsolatos elvi és gyakorlati szabályozással. A jegyzet vége a legfontosabb jelenkori dilemmákat, megoldatlan kérdéseket taglalja.