CÍMLAP
Thackeray
Titmarsh Sámuel históriája
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előbeszéd
A Titmarsh Sámuel Történetéhez
I. fejezet.
Melyben falunkról s a gyémánt első felcsillámlásáról van szó.
II. fejezet.
Hogy kerül a gyémánt Londonba s művel csodákat a cityben s a West-Enden.
III. fejezet.
Hogy ültetik a gyémánt tulajdonosát egy fényes kocsiba,
s mily szerencsésen folynak tovább dolgai.
IV. fejezet.
Hogy ebédel a boldog gyémánttulajdonos Pentonvilleben.
V. fejezet.
Hogy jut gyémánttűje által még előbbkelő helyre.
VI. fejezet.
A biztositó-társaságról, s a gyémánttűnek ott gyakorolt hatásáról.
VII. fejezet.
Hogy érte el Titmarsh Sámuel a boldogság legfőbb fokát.
VIII. fejezet.
Titmarsh Sámuel életének legboldogabb napja.
IX. fejezet.
Sámuel, felesége, nagynénje és gyémántja visszatérnek Londonba.
X. fejezet.
Sámuel magánügyeiről s a Brough és társa cégről.
XI. fejezet.
Melyből kitűnik, hogy az embernek gyémánttűje lehet,
s mégis igen megszorulhat.
XII. fejezet.
Melyben a hős nagynénjének tűje megismerkedik a hős nagybátyjával.
XIII. fejezet.
Melyből kiolvasható, hogy egy jó feleség a legbecsesebb gyémánt,
melyet az ember keblén hordhat.
Előszó
Az én nyájas barátaim, ennek a szerény kötetnek kiadói, úgy látszik, igen
sokat várnak az előszó hatásától. E kiadás számára oly erőszakosan kívánnak
tőlem előszót, hogy lehetetlen meg nem hajolnom a kívánságuk előtt.
Ez az elbeszélés eredetileg a "Fraser's Magazine"-ben jelent meg 1841-ben s
oly időben iródott, amikor az írót magát nehéz balsors és búbánat gyötörte.
Akiket az írói életrajznak ilyen adatai érdekelnek: most már megérthetik
azt a bizonyos kiábrándultságot és mélabút, ami ezt a kis mesét átjárja.
Most, mikor hét esztendő leforgása után magam olvasom, fel tudom idézni
emlékezetemben a körülményeket, amelyek közt készült s a gondolatokat,
amelyek a szerzőt munkája közben kísérték s nem kerültek a lapokra.
Ez a mese az írójának mindig kedvence volt, ám első megjelenésekor nem
valami jól fogadták; illetve egy-két ember kivételével. Boldogult John
Sterling levelet írt nekem róla, ami akkoriban nagyon megnyugtatott és
megörvendeztetett. Az ifjú irodalmárokat, akiknek viszontagságaik voltak,
megvigasztalhatom: ezt az elbeszélést, mielőtt a "Fraser" helyet
ajándékozott neki, egy másik folyóirat visszautasította. Sőt: csak a
"Hiuság vásárá"-nak sikere után (ezt a művemet is visszautasította egy
folyóirat) találtam, azaz inkább kerestem kiadót, aki elég merész lesz
vállalkozni arra, hogy a "Hoggarty gyémánt"-ot ebben a formájában
bemutassa.
Ezek a vállalkozók attól tartanak, hogy a mese tanulsága, illetve a
felfogása túlmerész s úgy vélekednek, hogy az erkölcs a legjobb üzlet, amit
egyenesen az angol olvasóközönség számára találtak ki. Csakhogy ugyanazt a
morált ezerszer elmondják minden esztendőben. Mint ahogy az újságok tele
vannak napról-napra a Californiáról szóló hirdetésekkel. S ahogy a
figyelmünket terhelik szünös-szüntelen a vasúti részvények árjegyzései.
Egy látogatás után történt, hogy kelletlenül, de igen őszintén felvetettem
magamban a kérdést, miért nem figyelmeztettem kiadóimat a "Nagy Hoggarty
gyémánt" utolsó lapjára?
A bölcs gondolat néha kissé túlkésőn érkezik s a papok nem úgy élnek, ahogy
beszélnek. De azért mindig lesz jó tanács és mindig lesznek szentbeszédek.
Volt-e valami haszna vagy nem ennek a beszélgetésnek, - legalább nem nyúlt
nagyon hosszúra.
Kensington, 1849 január 25.
W. M. Thackeray.