LISZKÓI VÁR
 
Egertől a 24-es úton, Gyöngyös felé haladván, Sirokon át, vezet az út.

A kanyargó Tarna-patak érintése előtt, a faluközponttól Északra eső köves dombon, a déli napsütésben, felcsillannak a közel 750 éves vár omladozó, de még mindig büszkén álló falai.

Bizonyosan sokan nem tudják, hogy ez csak egy, a siroki-birtokon egykor lévő négy vár közül. Mert bizony, fent a Darnó-hegyen, már a kelták idejében, bizonyította hatalmát egy sáncos vár.

A ma is láthatót, a tatárjárás után, 1267 táján, védőül a Bodon család építette.

Az évszázadok során sok tulajdonossal, sok történet fűződött hozzá. Azt mind elmesélni, bizony keményfába vágós cselekedet lenne. Le is mondok róla. Csupán egy pici kanyart próbálok itt tenni.

Mindenki tud arról, hogy egykor volt egy igazságos, Mátyás nevű királyunk.

De azt bizonyosan kevesebben, hogy tevékenysége, a Mátra- és Bükk-hegység közötti, Tarna-patak által átszelt, Sirok nevű falut is érintette. Mégpedig, rövid időn belül, két esetben is.

Az egyik: 1475. május 24-én kelt adománylevelében Országh Mihály nevű, kedvenc nádorát erősíti meg a siroki vár birtoklásában. (Sirok 1998.)

A másik kicsivel több tintapocsékolást kíván.

Most nem a 750 évet elviselt vár és a nagy királyunk kapcsolatáról kívánok mesélni.

Hanem az újabbról. Helyesebben újabbakról. Mert ugyanaz a történet kettőre vonatkozik.

- Teremtő, ha megadta, hogy Magyarország királya lehetek - gondolja Mátyás -, talán a császárságot sem tagadná meg tőlem. Cseh királyságot, ha meg tudnám szerezni, egyenesen vezetne az út a német királyság s császári cím megszerzéséig. Lehet, hogy a pápa is támogatná a célt? Az utóbbi tervemről - talán - még jobb, ha hallgatok.

A pápához eljutó kérdésre hamar jön a válasz:

- Helyeslem - jön a pápa beleegyezése -, a pogány Pobjedrád-ot meg kell semmisíteni! Én is keresztes hadjáratot indítok ellene.

- Ez jól kezdődik! - lelkesedik Mátyás - Pobjedrád még csak nem is haragudhat. Hiszen Giskrával, előbb ők támadtak reánk. Bizonyosan egyetért velem a kincstartóm: Janus Pannonius, a volt pécsi püspök, és Vitéz János is, ki egykori váradi püspökként nagy támogatóm, tanítóm volt. Esztergomi érsekként, most is nagy segítségemre lehet. Remélem, nem hagynak cserben!

A hír hallatára egyikük sem lelkesedik.

- Ez nyílt hódító háború, és kétes kimenetelű. Nem helyeselhetjük, - kapja a választ.

- A pápa támogatja, és én is akarom! - erősködik Mátyás.

- Akkor mit mondjunk mi? - kérdi az érsek kissé gunyorosan.

Erre Mátyás:

- Nem ily választ reméltem! - Sietve távozik.

1468-ban Mátyásnak, viszketvén a talpa, támadásba lendül.

Nyolcezer gyalogos és húszezer lovas társaságában Morvaország felé veszi az irányt.

Ágyúzást, kézitusát, lovasrohamot bevetve próbál előre törni.

A remélt győzelem azonban késik. A váltakozó sikerű harc kezd elhúzódni.

A magyar urak, közöttük előbbi hívei is, ellenzik a további folytatást.

Mátyás kitartón folytatja tervét.

- Mit képzel magáról ez az ember? Azt hiszi, mindent megtehet? Éveken át a hóbortjára szórhatja az ország vagyonát? Harcolgat - háborog Vitéz János.

- Nos akkor én meg várat építtetek. Az én játékom az lesz - mondja. S királyi engedély nélkül, csak dacból, a meglévő siroki várral szemben, Tarna-patak által kettészelt, dombokra, egy időben két várat építtet. Anyagot a nagyobb hegyre, Iván-dombon át, a kisebb hegyre, a Nagy-hegy déli lejtőjén keresztül fuvarozzák. A követ hozzá Liszkó-völgyből fejtik. Ezért, már előre, a Liszkói vár nevet kapja. A meredek hegyoldal fölé emelkedő várfalak, mint erő jelképei, glóriaként hirdetik a hatalmat, a Pásztói családdal éppen perben álló Ország család nem kis meglepetésére.

Persze, nem ez kívánja most a figyelmet. Van bőven oly esemény, mely erről eltereli.

Ilyen: a per, harc Morvaországban, s a különféle belső viszályok.

Amikor a török délen betör az országba, az urak körében végleg betelik a pohár.

- Idegen országért nem áldozzuk a pénzünket, nem hullajtjuk a vérünket, akkor, amikor a rabló törökkel szemben a hazának is szüksége van védelemre! - hangoztatják a rendek és urak, élükön Vitéz Jánossal és Janus Pannoniusszal.

- Nekünk ilyen király nem kell! - mondják, és összeesküdvén, 1471-ben a lengyel Jagelló Kázmért hívják a magyar trónra.

Az összeesküvés híre hamar a király fülébe jut. A benne lobogó 28 éves tűz azonnali tettre serkenti. Vitéz Jánost elfogatja. Némi egyezkedés után, 1471. december 19-én békeszerződést írnak alá. Melynek 3. pontja értelmében "az általa királyi engedély nélkül épített szekszárdi és liszkói várakat lebontatja."

Így aztán a siroki két fényes, büszke vár sorsa gyorsan megpecsételődik. Anyagának nagy részét a lakosság hordja szét, hogy belőle házacskát építsen. Másik felét a meredek hegyoldalak, föld fogónak használva, elnyelik. Ami meg - az időre bízva - ott marad, a szelek, fagyok, viharok - erejüket próbálgatva - szépen elmorzsolgatják. Ahol a várak voltak, hamarosan erdő fedi be a helyet, de a hegyek - örökül - megőrzik a: Kisvár-hegy, Nagyvár-hegy nevet.

Bizonyosan mindenki tudja, de azért megemlítem, hogy Vitéz Jánost Mátyás, csak annyira büntetti - ha már oly nagyon vágyott Eger közelségére - az általa igencsak gyűlölt egri érsek fogságába helyezi.

Janus Pannonius pedig, Itália felé menekülve, tüdőbajt szerezvén, a halál markában köt ki.

A tollam, most már, leteszem, mert a többi eseménynek annyira vagyok tanúja, mint a most élők valamennyien.