SZÍV ÉS SZELLEM
(Liszt Ferenc emlékére)
 
Kiapadhat hegy tövén a forrás.
Kiszáradhat a bővizű patak.
Szűnhet éjjel az égi csillogás,
s a Napra zárulhat felhő-lakat.
 
Gyengülhet testben az izom-erő.
Dobogó szív fáradtan megállhat.
Feledésbe tűnhet az elmenő,
de semmivé a lélek nem válhat.
 

Kétszáz évvel ez előtt Doborján
született egy gyenge, pici ember.
Nem kapott ékszert s jelt sem az okán:
élet néki, milyen sorsot rendel.
 
A tehetsége megcsillant korán.
Sopronban, Pozsonyban felismerték,
de kimért volt az úri adomány.
Azt nyelték: a bécsi órák s esték.
 
Tizenegy évesen Bécs hallgatta.
A hatalmas sikerű koncertért
Beethoventől csókot is megkapta.
Majd Pesten s Budán pezsgette a vért.
 
Tanult, tanított, írta műveit.
Koncertezett Európa szerte.
Mindenütt elismerték tetteit,
de hazáját soha nem feledte.
 
Élt: Párizsban, Weimarban, Rómában.
A nőket többfelé megszerette,
de magyar volt minden otthonában,
s gyermekeit magyarnak nevelte.
 
Valahol, ha segíteni kellett,
nem sajnált időt, sem pénzt, sem erőt.
Ezernégyszáz zeneművet szerzett,
s tanulmányt, esszék szövegébe szőtt.
 
Akarta: francia, olasz, német,
de hazát dicsőségért sem cserélt.
Mindig büszkén használta - ha szükséglett -
a magyar ruhát s magyar útlevél-t.
 

A keblében hatalmas volt a szív.
Európa ott lakozott benne.
Úgy tündökölt, mint szivárvány-ív,
határtalan szeretettel telve.
 
Géniusz volt, földön élő szellem.
Az örök-érvényű kincset adta.
Úgy adott abból, mint magyar ember,
de végül az egész világ kapta.
 
2011-08-20.


AUGUSZTUS VÉGÉN
 
Nem tudom, másfelé milyen most a tájék,
de kishazámban már festeget a nyárvég.
Barnás folttal, csíkkal tarkulnak a lombok
és sárgás pírt kap a déli alma-homlok.
 
Kékül már a kökény, a csipke virulgat,
szőlők színe érést-jelzőn alakulgat.
Kukorica-csőnek vicsorít a foga,
amint a csuhéját a szajkó megfosztja.
 
Nagy, sárga darazsak incselkednek velem.
Szúrják: karom, fejem, s meghízok hirtelen.
Körték, almák, szőlők jajgatnak. Hiába.
Finom bőrüket száz falánk-száj rágja.
 
Úgy tűnik, a nyár most tombolja ki magát:
porrá égeti a termőföld anyagát.
Ég kékjében felhők ritkán lubickolnak.
Vonalkákat oda repülők karcolnak.
 
Országúton szercseg az autókerék.
Kibuggyan, majd fakad az aszfalt-buborék.
A villanydrótra gyülekeznek a fecskék.
Vitatják: az új hazát mikor keressék.
 
2011-08-27.