MEGSZÜLETTEM
(1940. július 24-én)

Csillagos égbolttal indul az éj.
Majd: a távolban villan furcsa fény.
Sietve közelít: új, újat ér.
Már csillag sehol, csak felleg kövér.
 
Zúg a szél-fújta, zuhogó zápor.
Villámtól az egész: egy fény-sátor.
Majd - mintha minden - dobhártya volna:
a világi dübörgést egybefogja.
 
E hang jel nekem, hogy születnem kell.
S kezdeni az önálló életem.
Indulok. Már születni küzdelem.
Vajon, ott kinn, mi lesz majd énvelem?
 
Lesz-e ki enni ad, ha éhezem?
Megtanítják a mosolyra szemem?
Derűs lesz a sorsom, vagy fénytelen?
Bátorság környékez, vagy félelem?
 
Világháború dúl a közelben.
Marad-e ki engem fölneveljen?
Felnőttként lesz-e ki engem szeret?
Lesz-e ki, fiamként, reám nevet?
 
Idegen: a kinti fény, a nagy tér,
a kéz, a levegő mely hozzám ér.
Sértődten ordítok a világba.
Ezt várták. Így minden szóm hiába.

BEMUTATKOZÁS

Mátra és Bükk között van az én lakásom.
Ablakon kinézve, a vén Tarnát látom.
Sirok - Kőkút puszta a falucskám neve.
Kétszáz lakójának már idős a fele.
Nyugdíjasként teng-leng köztük az életem,
s jó szomszédot rosszra ritkán cserélgetem.
 
Hat évtized óta környékez a múzsám.
El-elhessegetem, de újabb rovást húz rám.
Emberi gondokat sűrűn mutogatja
s természet szépségét elém csalogatja.
Mindarról mesélni prózában volna jó,
de verset választom, mert nem kell annyi szó.
 
Mondandóm fejtését nem szótárra bízom,
hogy a célhoz jutni, mindenki elbírjon.
 
Karcolmányaimat, több évtizeden át,
asztalfiókjaim éjsötéti óvták.
Hallottam nyögésük, hallottam sírásuk.
Ajtót nyitottam, hogy fény libbenjen rájuk.
Erre boldogan szanaszét röppentek ők,
s harsogták: aranyosak vagytok "Óh! Ti Nők!"

Fiókból néhány, csak később bírt kiszállni.
Azokból fogott el az: "Ízek szikrái"
Nyolc Antológiába is szökött néhány.
A maradék is mozog, de még csak némán.
Elfogva már, s kiterítve a könyvlapon,
várják, hogy valaki rájuk nyit egy napon.

- Ha olvasva - megértik a gondolatom,
azzal már a méltó díjat is megkapom.
Nékem igazán - nagyszerű díj az lenne,
ha az érdem igazi költővé tenne.
Alkothatnék oly sokat és olyan nagyot,
mellyel szebbé tehetném a napot.
 
Bár, éveim száma előre robogott,
talán még kapok erőt s néhány hónapot!
Ha az idő, erő és az ész is marad,
DRÁGA SEGÍTŐM, csak TE aktiváld magad! 
Az Irodalmi Rádió, egy év óta
befogadott, hogy jobban lássak a jókra.