MOSTANI TÉL
 
A mostani tél kitett magáért.
Mínuszokat igencsak dobálta.
Azok meg furakodtak szobánkba.
A ravasz tél - ahol csak lehetett -
csábítva, kicsalta a meleget.
S kiérve, a kis buta, ostoba,
már csak páraként szállhatott tova.
 
Meleg gyártók szorgosan dolgoztak:
kazán, konvektor szinte megkékült;
gázóra meg a pörgésbe szédült.
Vaskályha is mohón falatozott;
tűz-foga alatt: a fa ropogott.
Kémény huzata: hangosan dudált;
hidegnek - ő is - csupán szalutált.
 

TAVASZ JELEI
 
Februárt mindenkor szerettem egy kicsit,
mert már mutogatta tavasznak jeleit.
Többször örömkönnyet ejtett már az eresz,
s láttam, hogy odakinn: hóvirág ébredez.
 
Bálint nap, nékem már, vadgalambot hozta.
Valentin, másnak, a szerelmet osztotta.
A farsangot, ifjan, a fánk-ért szerettem.
No, és a táncért, mert lányokkal lehettem.
Gondolom, hogy szeretik, sokan mások is,
mert szemekben csillan valami kis hamis.
Lehet, tükröcske az, mely azt mutogatja:
az emberi szívet sok szeretet lakja.
 
A téli hónapok már tovakocogtak.
az újabbak - remélem - már tavaszt hoznak!
Szépet, hogy  együtt, méltón köszöntsük őket:
a kedveseket s mindig gyönyörű: NŐKET!